M’Cheyne Bible Reading Plan
Prófécia Izráel népének a szétszóratás utáni összegyűjtéséről
30 Mózes így folytatta: Eljön az idő,[a] amikor minden áldás és átok, amelyet most elétek tártam, beteljesedik rajtatok.
Amikor majd a nemzetek között fogtok élni, ahová Istenünk, az Örökkévaló száműzetésbe küld benneteket, akkor eszetekbe fog jutni, amit ma nektek mondtam. 2 Akkor fiaitokkal együtt szívetekre veszitek ezeket, teljes szívvel-lélekkel visszatértek Istenünkhöz, az Örökkévalóhoz, és engedelmeskedni fogtok az ő hangjának, ahogyan most megparancsoltam nektek.
3 Válaszul Istenünk, az Örökkévaló jóra fordítja sorsotokat, megkönyörül rajtatok, és újra összegyűjt a nemzetek közül, ahová szétszórt titeket. 4 Ha a Föld legtávolabbi sarkába száműzött, még onnan is összegyűjt és hazavisz benneteket. 5 Bevisz arra a földre, amely őseink birtoka volt, és újra birtokba veszitek azt. Az Örökkévaló jól bánik veletek ismét, és még inkább megszaporítja népünket, mint őseink idejében. 6 Akkor fogja Istenünk, az Örökkévaló engedelmessé változtatni szíveteket és utódaitoknak, Izráel népének szívét,[b] hogy azontúl teljes szívvel-lélekkel szeressék az Örökkévalót, Istenünket, és sokáig élhessenek azon a földön.
7 Akkor majd Istenünk, az Örökkévaló ezeket az átkokat ellenségeitekre küldi: azokra, akik üldöznek és gyűlölnek titeket. 8 Izráel pedig újra engedelmeskedni fog az Örökkévaló szavának és parancsainak, amelyeket ma elétek tártam. 9 Istenünk, az Örökkévaló pedig még bőségesebben megáld titeket mindenben, amit csak tesztek. Megáldja gyermekeiteket, állataitokat, földetek termését, és minden tekintetben jól bánik majd veletek. Újra örömét fogja lelni abban, hogy jót tegyen veletek, mint ahogy őseitekkel is örömmel tett jót. 10 Igen, így lesz, ha hallgattok Istenünk, az Örökkévaló hangjára, és mindenben az ő rendelkezései és parancsai szerint jártok el, amelyeket ebben a Törvénykönyvben följegyeztek, és ha egész szívvel-lélekkel visszatértek az Örökkévalóhoz.
Elétek adtam az életet és a halált!
11 Ezek a tanítások, törvények és parancsok, amelyeket ma elétek tárok, nem megfoghatatlanok vagy érthetetlenek számotokra. Nem nehéz ezeknek engedelmeskednetek. 12 Nem a mennyben vannak, ahová nem tudnátok felkapaszkodni, s azt kellene mondanotok: „Ugyan ki tudna fölmenni a mennybe, hogy lehozza nekünk a törvényt, hogy teljesíthessük követeléseit?” 13 Nem is a tenger túlsó partján van, ahová nem tudnátok érte menni, s azt kellene mondanotok: „Ugyan ki tudna átkelni a tengeren, hogy elhozza nekünk a törvényt, hogy teljesíthessük követeléseit?” 14 Nem! Az ige nagyon is közel van hozzátok! Ott van az a szátokban és a szívetekben — hogy igazodhassatok hozzá!
15 Nézzétek! Elétek adtam az életet és a halált, a jót és a rosszat,[c] hogy válasszatok!
16 Ha az életet választjátok, vagyis engedelmeskedtek Istenünk, az Örökkévaló tanításának és törvényének, amelyet általam közölt veletek,
ha szeretitek Istenünket, az Örökkévalót, és az ő útjain jártok,
ha megtartjátok rendelkezéseit és engedelmeskedtek parancsainak és határozatainak,
akkor megsokasodtok, és virágzó nagy nemzetté lesztek, és Istenünk, az Örökkévaló megáld titeket azon a földön, amelyet majd birtokba vesztek.
17-18 De figyelmeztetlek benneteket, hogy ha a halált választjátok, vagyis a szívetek elfordul az Örökkévalótól, és nem engedelmeskedtek neki,
ha elcsábultok, hogy más isteneket szolgáljatok és imádjatok,
akkor egész bizonyosan el fogtok pusztulni, és menthetetlenül elvesztek!
Akkor nem fogtok hosszú ideig lakni a Jordán túlsó partján lévő földön, amelyre majd bementek, hogy birtokba vegyétek azt.
19 Tanúm az ég és a föld, hogy én elétek tártam a választást élet és halál, áldás és átok között!
Válasszátok hát az életet, hogy sokáig élhessetek ti is, meg utódaitok is! 20 Szeressétek Istenünket, az Örökkévalót, hallgassatok a szavára, és engedelmeskedjetek neki, ragaszkodjatok hozzá, mert számotokra az Örökkévaló az élet! Ő ad nektek hosszú és boldog életet azon a földön, amely felől megesküdött őseinknek, hogy nekik adja azt.
Jod
73 Uram, kezed formált engem,
és te tartasz életben,
segíts, hogy parancsaidat megismerjem
és megértsem!
74 Látnak engem, akik tisztelnek és félnek téged,
és örülnek, mert ígéreteidben reménykedem!
75 Tudom, hogy igazságosak ítéleteid, Örökkévaló,
és jól tetted, hogy megfenyítettél!
76 De most, kérlek, vigasztalj meg jóságoddal,
ahogy szolgádnak megígérted!
77 Szálljon rám irgalmad, és eleveníts meg,
hogy tanításod élvezhessem!
78 Szégyenüljenek meg a büszkék, akik ok nélkül vádoltak engem,
én pedig utasításaidról gondolkozom.
79 Akik tisztelnek és félnek téged, Uram,
forduljanak ismét felém,
akik megismerték bizonyítékaidat!
80 Segíts, hogy hűséges legyek törvényedhez,
hogy soha ne kelljen szégyenkeznem!
Kaf
81 Lelkem sóvárogva várja, hogy megszabadíts, Uram,
ígéretedben reménykedem!
82 Egyre csak várom, hogy beteljesítsd,
amit ígértél nekem.
Már a szemem is belefáradt a nézésbe,
mikor vigasztalsz meg?
83 Olyan lettem, mint a füstre akasztott száraz bőrtömlő
mégsem felejtem el törvényedet!
84 Mennyit szántál szolgádnak, meddig élek még?
Mikor tartasz ítéletet üldözőim fölött?
85 Vermet ástak nekem az istentelenek,
akik nem tanításod szerint élnek.
86 Parancsaid mind megbízhatóak.
Az istentelenek ok nélkül üldöznek, segíts meg, Uram!
87 Majdnem elpusztítottak engem,
mégsem tértem el utasításaidtól!
88 Eleveníts meg hűséges szereteteddel,
hogy bizonyítékaidat megőrizzem!
Lamed
89 Amit mondtál, Örökkévaló, örökre érvényes marad,
olyan biztos, mint a Menny!
90 Hűséges vagy, Uram, nemzedékről nemzedékre!
Megalapoztad a Földet, és az szilárdan áll!
91 Minden, ami van, téged szolgál,
ítéleteid szerint áll fenn minden, ami létezik.
92 Tanításaid örömömre vannak,
különben már elpusztultam volna a szenvedésben!
93 Nem felejtem utasításaidat,
mert azok által éltetsz engem!
94 Tiéd vagyok, Uram!
Ments meg, hiszen utasításaidat keresem!
95 Az istentelenek lesnek rám, hogy megöljenek,
mégis bizonyítékaiddal foglalkozom.
96 Láttam, hogy egyszer mindennek vége szakad,
de parancsod örök és végtelen!
57 Sorra mennek el az igazak,
de senki sem törődik vele.
Az istenfélőket egybegyűjtik,
de senki sem érti miért.
Az igazakat, bizony, elviszik,
mielőtt a veszedelem megérkezik.
2 De eljön a békesség ideje is.
Akik addig egyenes úton jártak,
háborítatlanul pihennek nyugvóhelyükön.
A bálványimádók büntetése
3 „Ti pedig jöjjetek csak ide, boszorkányfajzatok,
prostituáltak és paráznák fiai!
4 Kiből űztetek gúnyt?
Ki ellen szóltatok?
Kire öltöttétek ki nyelveteket?[a]
Hiszen ti mind hűtlenségből származtok,
hamisság gyermekei vagytok!
5 Hiszen minden vágyatok,
hogy a zöldellő fák alatt bálványokat imádjatok!
Megölitek a csecsemőket,
hogy bálványoknak áldozzátok fel őket
a völgyekben és a sziklák hasadékaiban!
6 Patakok sima kövein áldoztok,
étel- és italáldozattal tisztelitek bálványaitokat.
Hát legyen minden örökségetek az a kő!
Akit imádtatok, az legyen örökrészetek!
Tűrjem mindezt csendben,
és nyugodjak bele?
7 Magas hegyeken[b] vetettél ágyat,
s ott paráználkodtál bálványaiddal,
oda mentél fel, hogy áldozz nekik!
8 Ajtód mögé állítottad szobraikat,
varázsjeleiket ajtófélfádra szögezted.[c]
Elhagytál engem, hozzájuk szegődtél,
paráználkodtál, és szövetséget kötöttél velük,
mert szeretted ágyukat és jeleiket![d]
9 Illatos kenőcsökkel kented meg magad,
és Molokhoz mentél olajoddal.
Messze földre is követeket küldtél,
egészen a Seolig aljasodtál!
10 Belefáradtál a sok mesterkedésbe,
mégsem ismerted be, hogy haszontalan.
Új erőre kaptál, és nem lettél beteg.
11 Kitől féltél?
Kitől rettegtél, hogy engem elhagytál?
Miért hazudtál?
Miért nem emlékeztél rám?
Miért nem vetted szívedre?
Régóta hallgattam, ezért nem tiszteltél?
12 De most megmutatom neked, mit ér igazságod,
és mit érnek tetteid!
Nem segítenek rajtad,
nem érnek semmit!
13 Amikor majd segítségért kiáltasz,
mentsen meg téged bálványaid serege!
Bizony, nem érnek semmit,
mert a szél hordja szét őket,
még egy gyenge lehelet is elfújja mindet!
De aki bennem bízik,
birtokul kapja a földet,
örökségül kapja szent hegyemet.”
Hordjátok el népem útjából az akadályokat!
14 „Készítsétek az utat,
készítsétek és egyengessétek!
Hordjátok el népem útjából az akadályokat!”
15 Mert ezt mondja a Magasságos és a Felséges,
aki az örökkévalóságban lakik,
s kinek neve szent:
„Magasságban és szentségben lakom,
de az alázatos és megtört szívűvel is,
hogy az alázatosak szellemét megelevenítsem,
s az összetörtek szívét életre keltsem.
16 Nem haragszom örökké,
és nem perelek vég nélkül,
mert az emberek szellme
reményét vesztve elcsüggedne.
17 Kapzsisága miatt haragudtam meg rá,
és megbüntettem érte.
Haragomban arcom eltakartam előle,
ő pedig elfordult tőlem,
és a maga útján járt.
18 Láttam, hogy saját feje után megy,
mégis meggyógyítom, és vezetem őt!
Sőt, megvigasztalom őt is,
meg azokat is, akik romlásán búsultak.
19 Még azt is megteszem,
hogy hálát adjon mindezért!
Békesség, békesség azoknak,
akik távol vannak,
és azoknak is, akik közel
— mondja az Örökkévaló —,
én meggyógyítom őt!”
20 De az istentelenek, mint a háborgó tenger, olyanok:
iszapot és sarat hánynak ki,
szennyes habokat tajtékoznak.
Nyughatatlanok!
21 „Nincs békesség az istenteleneknek!”
— ezt mondja Istenem.
Boldogok és áldottak vagytok!(A)
5 Amikor Jézus látta, hogy milyen sokan gyűltek össze, fölment a domb oldalára. Mikor leült, a tanítványai köré gyűltek. 2 Ő pedig így kezdte őket tanítani:
3 „Milyen boldogok és áldottak,
akik felismerik, hogy szükségük van Istenre,
mert övék Isten Királysága!
4 Milyen boldogok és áldottak,
akik most gyászolnak és sírnak,
mert Isten majd megvigasztalja őket!
5 Milyen boldogok és áldottak
a szelídek és alázatosak,
mert ők fogják örökölni a földet!
6 Milyen boldogok és áldottak,
akik éheznek és szomjaznak az igazságosságra,
mert Isten megadja nekik, amire vágynak!
7 Milyen boldogok és áldottak,
akik irgalmasan bánnak másokkal,
mert Isten is irgalmasan bánik velük!
8 Milyen boldogok és áldottak
a tiszta szívűek,
mert ők meglátják Istent!
9 Milyen boldogok és áldottak,
akik békességet teremtenek,
mert őket Isten gyermekeinek[a] nevezik!
10 Milyen boldogok és áldottak,
akiket azért üldöznek, mert igazságosak!
Övék Isten Királysága!”
11 „Boldogok és áldottak vagytok, amikor miattam üldöznek, bántanak titeket, vagy mindenféle rosszat mondanak rólatok ok nélkül. 12 Örüljetek és ujjongjatok, mert igen nagy jutalom vár rátok a Mennyben! Így üldözték azokat a prófétákat is, akik előttetek éltek.”
Só és világosság(B)
13 „Ti olyanok vagytok az emberek között, mint a só. De ha a só elveszti az ízét, hogyan lehet azt helyreállítani? Bizony, akkor már semmire sem jó, ezért az emberek kidobják és eltapossák.
14 Ti vagytok a világosság az egész világ számára. A hegy tetejére épített várost sem lehet elrejteni. 15 Ugyanígy, aki olajmécsest gyújt, nem rejti edény alá, hanem a mécstartóra teszi, hogy mindenkinek világítson, aki a házban van. 16 Így ragyogjon a világosságotok az embereknek: hadd lássák, milyen jó, amit tesztek, és dicsérjék érte Mennyei Atyátokat!”
Jézus és a Törvény
17 „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a Mózesi Törvényt, vagy a próféták tanítását! Ellenkezőleg, azért jöttem, hogy beteljesítsem! 18 Igazán mondom nektek: amíg az Ég és a Föld létezik, a Törvényből egyetlen betű vagy pont sem veszíti el érvényességét, amíg mind be nem teljesedik.
19 Ha valaki nem tart fontosnak akár csak egyet is a Törvény parancsai közül, és nem engedelmeskedik annak, sőt, még a többieket is erre tanítja, az lesz a legkisebb Isten Királyságában. Aki viszont megtartja a Törvény parancsait, és erre tanítja a többieket is, az nagy lesz Isten Királyságában. 20 Igazán mondom nektek: ha csak annyira éltek Istennek tetsző módon, mint a törvénytanítók és a farizeusok, akkor sohasem fogtok bemenni Isten Királyságába.”
A haragról
21 „Hallottátok, hogy őseinknek megmondták: »Ne gyilkolj! Aki pedig mégis gyilkol, azt el kell ítélni.«[b] 22 Én azonban azt mondom nektek: ha valaki haragot táplál magában a másik ember ellen, azt már el kell ítélni. Ha pedig haragjában azt mondja valakinek: »Te hitvány bolond!« — azt a Főtanács fogja elítélni. Ha pedig odáig megy, hogy a másikat »istentelen hülyének« nevezi, az megérdemli, hogy az örök tüzre dobják.
23 Ezért, ha áldozati ajándékot viszel az oltárhoz, és ott eszedbe jut, hogy valakinek panasza van ellened, 24 hagyd az oltár előtt ajándékodat, menj el, és békülj ki a haragosoddal! Csak azután menj vissza az oltárhoz, hogy felajánljad áldozatodat Istennek!
25 Békülj ki hamar ellenfeleddel, amíg úton vagytok a bíróság felé. Különben ellenfeled a bíró kezébe adhat, a bíró meg a börtönőrnek, s így végül börtönbe zárnak! 26 Igazán mondom neked: ki nem jössz onnan, amíg az utolsó fillérig ki nem fizetted tartozásodat!”
A szexuális bűnökről
27 „Hallottátok, hogy megmondták: »Ne kövess el házasságtörést!«[c] 28 Én viszont azt mondom nektek: ha valaki a házasságtörés vágyával néz más feleségére, az magában már el is követte a házasságtörés bűnét. 29 Ezért, ha a jobb szemed vinne bűnbe, még azt is inkább vájd ki, és hajítsd el! Jobban jársz, ha a tested egy részét elveszíted, mint ha ép testtel dobnak a gyehennára! 30 Ha pedig a jobb kezed vinne bűnbe, még azt is vágd le, és dobd el! Jobban jársz, ha a tested egy részét elveszíted, mint ha ép testtel vetnek a gyehennára!”
A válásról(C)
31 „Ezt is mondták nektek: »Aki elválik a feleségétől, adjon neki válólevelet!«[d] 32 Én viszont azt mondom: maga hajtja a feleségét a házasságtörés bűnébe az a férfi, aki bármilyen okból — egyet kivéve — elválik a feleségétől. A kivétel pedig az, ha a feleség házasságtörést követett el. S aki az elbocsátott asszonyt feleségül veszi, az is házasságtörést követ el.”
Az esküről
33 „Hallottátok, hogy őseinknek azt mondták: »Ha megesküszöl valamire, azt ne szegd meg! Amit esküvel ígértél az Örökkévalónak, azt teljesítsd!«[e] 34 Én viszont azt mondom nektek: egyáltalán ne esküdjetek, se az Égre, mert az Isten királyi trónja, 35 se a Földre, mert az Isten lábtartója, se Jeruzsálemre, mert az a Nagy Király városa! 36 Még a saját fejedre se esküdj, mert egyetlen hajszáladat sem tudod feketévé vagy fehérré tenni! 37 Ha »igent« gondoltok, akkor mondjatok igent, ha »nemet« — akkor mondjatok nemet! Amit ezen kívül még hozzátesztek, az már a Gonosztól van.”
Ne fizess rosszal a rosszért!(D)
38 „Hallottátok, hogy megmondták: »Szemet szemért és fogat fogért!«[f] 39 Én viszont azt mondom nektek: ne üssetek vissza annak, aki kárt okoz nektek! Ha valaki arcul üt az egyik oldalról, tartsd oda neki a másik arcodat is! 40 Ha valaki el akarja perelni tőled a kabátodat, add oda neki az ingedet is! 41 Ha valaki arra kényszerít, hogy vidd a csomagját egy mérföldre, vidd el neki kettőre! 42 Ha valaki kölcsönkér tőled valamit, azt add kölcsön neki! Ha pénzt kér kölcsön, ne utasítsd el!”
Szeressétek ellenségeiteket!(E)
43 „Hallottátok, hogy megmondták: »Szeresd a honfitársaidat, de gyűlöld az ellenségeidet!«[g] 44 Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket! 45 Így valóban Mennyei Atyátok fiai lesztek. Ő ugyanis felhozza a Napot, amely az övé, hogy világítson a gonoszoknak és a jóknak is. Hasonlóképpen, esőt küld az igazságosaknak és a bűnösöknek egyaránt. 46 Ha tehát csak azokat szeretitek, akik szeretnek titeket, ugyan milyen jutalmat kaptok? Ennyit a vámszedők is megtesznek! 47 Ha csak a testvéreiteknek köszöntök, ugyan mennyivel tesztek többet, mint mások? Ezt még azok is megteszik, akik nem ismerik Istent! 48 Legyetek tehát tökéletesek, mint ahogy Mennyei Atyátok tökéletes!”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center