Book of Common Prayer
A zenészek vezetőjének. A „Liliomok” kezdetű ének dallamára. Ászáf zsoltára.
80 Izráel Pásztora, ki József népét[a] vezeted, mint nyájadat,
hallgass meg!
Aki a kerubok fölött ülsz trónodon,
jelenj meg, dicsőségben!
2 Kelj fel, mutasd meg hatalmadat
Efraim, Benjámin és Manassé törzsének!
Jöjj, ments meg minket, segíts!
3 Ó Istenünk, állíts helyre minket,
világosíts meg arcod fényével, hogy megmeneküljünk!
4 Örökkévaló, Seregek Ura és Istene!
Meddig haragszol még ránk,
néped imádsága ellenére?
5 Hiszen kenyér helyett is könnyekkel táplálsz minket!
Bizony, könnyeinket itatod velünk, bőségesen!
6 Odadobtál szomszédaink gúnyolódásának,
ellenségeink kinevetnek bennünket.
7 Seregek Ura és Istene, állíts helyre minket!
Világosíts meg arcod fényével, hogy megmeneküljünk!
8 Te hoztad ki népedet Egyiptomból,
mint nemes szőlővesszőt!
Az idegen népeket elűzted,
és e szőlőt helyükre ültetted.
9 Előkészítetted helyét,
gyökereit megerősítetted,
és hamar elborította a földet.
10 Vesszői betakarták a hegyeket,
levelei árnyékba borították a fenséges cédrusokat is.
11 Indáit a nyugati tengerig nyújtotta,
hajtásait az Eufráteszig.
12 Istenünk, miért romboltad le szőlőskerted kerítését?
Most minden arra járó szedheti termését!
13 Vaddisznók pusztítják kertedet,
vadállatok legelik szőlődet!
14 Seregek Ura és Istene, fordulj vissza hozzánk!
Nézz le a Mennyből,
lásd meg, mi lett szőlőddel!
Jöjj, védd meg,
és viselj rá gondot megint!
15 Állítsd helyre, és védd meg a szőlőt,
amit kezed ültetett!
Védd meg a fiút, akit neveltél magadnak,
hogy erős legyen.
16 Pusztuljanak el haragodtól azok,
akik szőlődet kivágták és felégették!
17 De erősítsd meg a férfit,
segítsd meg erős karoddal az ember fiát,
akit magadnak neveltél,
18 hogy el ne forduljunk tőled soha!
Tarts életben bennünket,
mi pedig nevedet hívjuk segítségül!
19 Örökkévaló, Seregek Ura és Istene, állíts helyre minket!
Világosíts meg arcod fényével, hogy megmeneküljünk!
A zenészek vezetőjének, Jedútúnnak: Ászáf zsoltára.
77 Teljes erőmből kiáltok Istenhez segítségért!
Istenhez kiáltok, mert meghallgat engem!
2 Az Urat keresem, mikor bajok vesznek körül,
kezeimet egész éjjel hozzá emelem,
könyörgök szüntelen.
Csak ő tudja megvigasztalni lelkemet!
3 Istenre emlékezem, róla gondolkodom,
imádkozni próbálok, de csak sóhajtozok,
és szellemem nyugtalan. Szela
4 Ébren tartasz, Istenem, nem jön szememre álom,
s oly zaklatott vagyok, szólni sem tudok.
5 Ha gondolkodom a régi időkön,
az elmúlt korok napjain,
6 éjjelente régi énekeimet énekelem újra,
szellemem választ keres,
és magammal vitatkozom.
7 Végleg elfordult tőlünk az Úr?
Már nem kedvel többé?
8 Kiapadt hűsége és szeretete?
Nem szól hozzánk többé soha?
9 Véget ért Isten könyörülete?
Szánalmát és szeretetét elnyomta haragja? Szela
10 Azt mondom végül:
a Felséges jobb keze megváltozott,
s már nem mozdul értünk, ettől félek én!
11 Pedig jól emlékszem az Örökkévaló csodáira.
Emlékszem félelmetes régi tetteire.
12 Végiggondolom minden tettedet, Örökkévaló,
ezekről elmélkedem.
13 Bizony, minden utad szent, ó, Isten!
Senki sem hasonlítható hozzád!
Kicsoda olyan hatalmas, mint a mi Istenünk?!
14 Te vagy az Isten, aki csodákat teszel!
Látta is minden nép hatalmadat!
15 Megmentetted karoddal népedet:
Jákób és József gyermekeit! Szela
16 Láttak téged a vizek, Isten,
és remegtek a félelemtől!
Még a nagy mélységek is felkavarodtak.
17 Sűrű fellegekből záporeső hullott,
dörgött az ég, s villámaid nyilai cikáztak.
18 Mennydörgő hangod hallatszott a forgószélben,
megvilágítottad a földet villámaiddal,
remegett és reszketett a föld.
19 Átmentél a tengeren, Isten,
átkeltél a mély vizeken,
de lépteid nem hagytak nyomot!
20 Vezetted népedet, mint a nyájat,
Mózes és Áron kezével!
Ászáf zsoltára.
79 Ó Istenünk, idegenek támadták meg népedet,
szent Templomodat meggyalázták,
Jeruzsálemet lerombolták.
2 Szolgáid holttestét a keselyűknek adták,
szentjeid testét vadállatok tépték szét.
3 Szolgáidat halomra gyilkolta az ellenség,
vérük patakokban folyt Jeruzsálem körül,
s nem volt senki, aki eltemesse őket.
4 A környező népek gyaláznak,
gúnyolnak és kinevetnek minket.
5 Meddig tart ez még, Örökkévaló?
Örökké haragszol ránk?
Örökké lángol féltékeny haragod[a] tüze?
6 Az idegen népeken töltsd ki haragod,
akik nem tisztelnek téged,
és a birodalmakon,
akik nem bíznak segítségedben!
7 Büntesd meg őket,
mert gyilkolták Jákób népét,
lerombolták lakóhelyüket.
8 Kérünk, ne büntess minket őseink bűneiért!
Fordulj hozzánk irgalommal,
hisz alig néhányan maradtunk meg!
9 Saját hírnevedért ments meg minket,
hiszen te vagy Megmentő Istenünk!
Szabadíts meg bennünket,
takard el bűneinket, önmagadért!
10 Ne mondhassák a nemzetek: „Hol van Istenetek?
Mentsen meg titeket, ha tud!”
Hadd lássuk meg, hogy bosszút állsz szolgáidért, Istenünk,
azokon, akik megölték őket!
11 Halld meg azok panaszát,
akiket ellenségeink rabságba hurcoltak!
Mentsd meg hatalmaddal a halálra ítélt rabokat!
12 Állj bosszút ellenségeinken hétszeresen
azért, amit velünk tettek!
Büntesd meg őket,
mert téged gyaláztak, Istenünk!
13 Hadd dicsérjünk téged ezért,
hiszen néped vagyunk, legelődnek nyája!
Nemzedékről-nemzedékre hirdetjük dicséreted!
Népgyűlés
9 Ugyanennek a (hetedik) hónapnak 24. napján Izráel egész népe összegyűlt Jeruzsálemben, hogy együtt böjtöljenek és imádkozzanak. Zsákruhába öltöztek, és port hintettek a fejükre. 2 Az Izráelhez tartozók elkülönültek az idegenektől, majd a Templomban felálltak, és nyilvánosan megvallották bűneiket és őseik bűneit is. 3 Mindenki a maga helyén állt, és mintegy három órán keresztül olvasták az Örökkévalónak, Istenüknek a Törvényét. Utána a következő három órában megvallották a bűneiket, és földre borulva imádták az Örökkévalót, Istenüket.
4 Azután a léviták közül Jésua, Báni, Kadmiél, Sebanjá, Bunni, Sérébjá, Báni és Kenáni fölálltak a Templom lépcsőjére, és hangosan kiáltottak az Örökkévalóhoz, Istenükhöz — így imádkoztak a nép előtt. 5 Majd a léviták — Jésua, Kadmiél, Báni, Hasabnejá, Sérébjá, Hodijjá, Sebanjá és Petahjá — ezt mondták a népnek: „Álljatok fel, dicsérjétek és áldjátok az Örökkévalót, Isteneteket örökké!
Izráel közösségének bűnvallása
Áldott legyél,
Örökkévaló, Istenünk!
Áldott legyen
hatalmas és dicső neved,
amelyhez nem ér fel
áldás vagy dicséret!
6 Te vagy az Örökkévaló!
Te vagy az egyetlen!
Te alkottad az eget,
még a legmagasabb Mennyet is,
és annak minden seregét.
Te alkottad a Földet,
és mindent, ami rajta él.
Te alkottad a tengert
és mindent, ami abban él.
Minden élőnek te adsz életet,
előtted borul le az ég minden serege,
hogy imádjon.
7 Te vagy az Örökkévaló, Istenünk,
aki Abrámot kiválasztottad,
kihoztad Úr városából,
a káldeusok földjéről,
és Ábrahámnak nevezted.
8 Mivel hűséges szívűnek láttad őt,
szövetséget kötöttél vele.
Megígérted, hogy odaadod
a kánaáni, hettita, emóri, perizzi,
jebúszi és girgási népek földjét
Ábrahámnak és utódainak.
Örökkévaló, te megtartottad ígéreted,
mert igazságos vagy!
9 Láttad őseink szenvedéseit Egyiptomban,
meghallottad segélykiáltásukat
a Vörös-tengernél.
10 Jeleket mutattál és csodákat tettél
a fáraóval, szolgáival és népével,
akik megvetették és lenézték őseinket.
Csodáiddal nagy nevet szereztél magadnak,
amely ma is fényesen ragyog!
11 Őseink előtt szétválasztottad a tengert,
hogy száraz lábbal mehessenek át
a vizek között,
míg üldözőiket a tenger hullámaiba vetetted,
és elsüllyedtek, mint a kő!
12 Vezetted népünket nappal felhőoszlopban,
tűzoszlopban éjjel, hogy megvilágítsd az utat,
és mutasd, hogy merre menjenek.
13 Leszálltál a Sínai-hegyre,
és szóltál hozzájuk a Mennyből.
Jó törvényeket adtál nekik, igaz tanításokat,
helyes rendelkezéseket és parancsokat.
14 Megtanítottad őket szent szombatodra,
hogy megtartsák azt.
Mózesnek, szolgádnak keze által
parancsoltál nekik törvényeket,
határozatokat és rendelkezéseket.
15 A Mennyből adtál nekik kenyeret,
mikor éheztek,
kősziklából nyitottál vízforrást,
mikor szomjaztak.
Parancsoltad, hogy foglalják el a földet,
amelyet esküre emelt kézzel
ígértél nekik.
16 De őseink nem hallgattak szavadra,
makacskodtak és engedetlenkedtek.
17 Nem akartak rád hallgatni,
elfeledték csodáidat,
amelyekkel segítetted őket.
Megkeményítették magukat,
és elhatározták,
hogy visszatérnek a szolgaságba.
Te mégis kegyelmeztél nekik,
mert irgalmas vagy és nagyon türelmes,
jóságod és hűséged végtelen,
és nem hagytad el őket!
18 Nem hagytad őket magukra még akkor sem,
mikor bika-szobrot készítettek,
és azt mondták: „Ez a mi istenünk,
aki kihozott bennünket Egyiptomból!”
Így gyaláztak téged, Örökkévaló,
19 de nagy irgalmasságodban
mégsem hagytad őket a pusztában,
hanem vezetted őket nappal a felhőoszlopban,
a tűzoszlopban éjjel, hogy megvilágítsd az utat,
és mutasd, merre menjenek.
20 Sőt, jó szellemedet adtad nekik,
hogy tanítsa őket.
Mannával tápláltad őket,
és vizet adtál a szomjazónak,
21 gondjukat viselted a pusztában
negyven éven át,
s így semmiben sem láttak hiányt,
még ruháik sem koptak el,
lábaik sem dagadtak meg.
22 Országokat és népeket adtál kezükbe,
és földjüket őseinknek adtad.
Elfoglalták Szihón országát,
Hesbón királyának földjét,
és Ógnak, Básán királyának birtokát.
23 Őseinket megsokasítottad,
s gyermekeiket, mint az ég csillagait.
Bevitted őket a földre,
amelyről szóltál apáiknak,
hogy nekik adod azt.
24 A gyermekek elfoglalták,
birtokba vették a földet.
Előttük a népeket megaláztad,
Kánaán lakóit kezükbe adtad,
királyaikkal és népeikkel együtt.
Azt tehettek velük,
amit csak akartak!
25 Elfoglalták az erős városokat
és a termékeny földeket,
birtokba vették a berendezett házakat,
sziklába vágott vízgyűjtőket,
szőlőket és olajfa-ligeteket,
rengeteg gyümölcsös kertet.
Jóllakásig ehettek, meghíztak,
dúskáltak bőséges ajándékaidban,
Örökkévaló!
Babilon pusztulása
18 Ezután egy másik angyalt láttam leszállni a Mennyből, akinek igen nagy hatalma volt. Dicsőségének fénye beragyogta a földet, és 2 erős hangon ezt kiáltotta:
„Összedőlt Babilon!
A nagy város összedőlt!
Gonosz szellemek lakóhelye lett,
mindenféle tisztátalan szellem,
utálatos és tisztátalan madár tanyája.
3 Mert Babilon minden népet megrészegített
paráznasága borával,
hiszen vele paráználkodtak
a Föld összes királyai.
A világ üzletemberei Babilon pazarló életmódjából
és költekező jólétéből gazdagodtak meg.”
4 Ezután egy másik hangot hallottam a Mennyből, amely ezt mondta:
„Jöjj ki abból a városból, népem!
Ne vegyél részt annak bűneiben,
s ne érjenek a csapások,
amelyek a városra következnek!
5 Mert Babilon bűnei már az égig érnek,
és Isten elérkezettnek látta,
hogy számon kérje rajta.
6 Bánjatok úgy ezzel a várossal,
ahogy ő bánt másokkal!
Sőt, kétszeresen fizessetek meg neki
mindenért, amit tett!
A pohárba, amelyet másoknak készített,
töltsetek neki magának kétszeresen!
7 Fizessetek neki annyi gyásszal és kínnal,
amennyi dicsőséget és gazdagságot szerzett magának!
Mert ezt mondja: »Királynő vagyok, trónomon ülök!
Nem vagyok özvegy, nem látok gyászt soha!«
8 Egy napon érik hát Babilont
a számára készített csapások mind:
halál, gyász és éhínség.
Tűzben pusztul el a város,
mert erős az Úr Isten, aki ítélkezik felette.”
Isten szava fontosabb, vagy az emberi hagyományok?(A)
15 Ekkor farizeusok és törvénytanítók jöttek Jézushoz Jeruzsálemből. Ezt kérdezték tőle: 2 „Tanítványaid nem végzik el a kézmosás szertartását, mielőtt esznek. Miért nem engedelmeskednek a régi vallási vezetők rendeleteinek?”
3 Jézus kérdéssel válaszolt: „Ti pedig miért toljátok félre Isten parancsait a hagyományok kedvéért? 4 Isten ugyanis ezt mondta: »Tiszteld apádat és anyádat!«[a], és ezt is: »Aki apját vagy anyját gyalázza, az halállal bűnhődjön!«[b] 5 Ezzel szemben ti azt tanítjátok, hogy ha valaki már felajánlotta a Templom javára azt, amivel a szüleinek segíthetne, akkor inkább a Templomnak adja, mint a szüleinek. 6 Ezzel valójában azt tanítjátok, hogy nem fontos, amit Isten mond, és nem neki kell engedelmeskednünk. Fontosabb, hogy mindenki a ti hagyományaitokat kövesse. 7 Milyen képmutatók vagytok! Jól mondta rólatok Ézsaiás próféta:
8 »Ez a nép csak a szájával tisztel engem,
de szíve távol van tőlem.
9 Látszólag tisztelnek ugyan engem,
de nem ér az semmit,
mert tanításaik csak emberi parancsok!«”[c]
10 Ekkor magához szólította az embereket, és ezt mondta nekik: „Figyeljetek rám, és értsétek meg: 11 nem az teszi tisztátalanná az embert, ami a száján bemegy, hanem, ami a száján kijön.”
12 Ekkor odamentek hozzá a tanítványai, és ezt kérdezték: „Tudod-e, hogy a farizeusok felháborodtak azon, amit mondtál?”
13 „Mennyei Atyám gyökerestől kitép majd minden facsemetét, amelyet nem ő ültetett — válaszolta Jézus. — 14 Ezért ne is törődjetek a farizeusokkal, hiszen vakok ők, akik a többi vakot vezetik! Ha pedig vak vezet világtalant, akkor mindketten gödörbe esnek.”
15 Ekkor Péter megkérte: „Magyarázd meg nekünk, mit jelent az előbbi hasonlat!”
16 „Hát még ti sem értitek? — kérdezte Jézus. — 17 Hiszen tudjátok, hogy az étel, amelyet megeszünk, a szájon át a gyomorba kerül, végül pedig kiürül onnan. 18 Ami viszont a szádból kijön — vagyis, amit mondasz —, az a szívedből származik, és az tehet téged tisztátalanná! 19 Mert az ember szívéből származnak a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a szexuális bűnök, a lopás, a hazugság és a gyalázkodás. 20 Ezek teszik tisztátalanná az embert, nem pedig az, ha nem végzi el a szertartásos kézmosást étkezés előtt.”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center