Book of Common Prayer
Dávid zsoltára.
24 Az Örökkévalóé az egész Föld!
Övé minden, ami rajta van.
Bizony, övé az egész világ,
és annak minden lakója!
2 Mert ő emelte a szárazföldet a tenger fölé,
s megerősítette a vízzel szemben.
3 Kicsoda mehet föl az Örökkévaló hegyére?
Ki állhat meg előtte, szent helyén?
4 Csak az, kinek szíve és keze tiszta,
nem használja az Örökkévaló nevét hamis esküre,
s ha megígér valamit, teljesíti.
5 Az ilyen ember kap áldást az Örökkévalótól,
és kegyelmet a szabadító Istentől!
6 Ilyen a sok-sok nemzedék, amely keresi őt.
Arcodat keresi, Jákób Istene! Szela
7 Táruljatok kapuk,
nyíljatok ki, örök ajtók,
hogy bemehessen a dicső Király!
8 Ki ez a dicsőséges Király?
Az erős és hatalmas Örökkévaló!
Ő az Örökkévaló, a Hatalmas Harcos!
9 Táruljatok kapuk,
nyíljatok ki, örök ajtók,
hogy bemehessen a dicső Király!
10 Ki ez a dicsőséges Király?
Az Örökkévaló, a Seregek Ura, a dicsőség Királya! Szela
Dávid zsoltára.
29 Isten fiai,[a] dicsérjétek az Örökkévalót!
Tiszteljétek őt, énekeljetek
dicsőségéről és hatalmáról!
2 Dicsérjétek az Örökkévalót dicsőségéhez méltóan!
Szent öltözetben,
imádattal hajoljatok meg előtte!
3 Az Örökkévaló hangja zeng a tengerek fölött,
a dicsőséges Isten mennydörög,
az Örökkévaló hangja visszhangzik az óceán fölött.
4 Az Örökkévaló hangja erős,
az Örökkévaló hangja fenséges.
5 Az Örökkévaló hangja derékba töri
a hatalmas cédrusfákat,
az Örökkévaló hangja összetöri
még a libanoni cédrusokat is!
6 Az Örökkévaló hangjára ugrálnak Libanon hegyei,
mint a borjak,
és a Hermón, mint bivalyborjú.
7 Az Örökkévaló hangjára villámok hasítják az eget.
8 Az Örökkévaló hangjára reszket a sivatag,
Kádés pusztasága is megremeg.
9 Az Örökkévaló hangja megriasztja a szarvasokat,
és letarolja az erdőket.
De az Örökkévaló templomában
mindenki azt kiáltja: „Dicsőség Istennek!”
10 Az Örökkévaló uralkodott,
mint király, az Özönvíz felett.
Igen, az Örökkévaló ma is uralkodik,
ő a Király örökké!
11 Az Örökkévaló ad erőt népének,
és megáldja őket békességgel!
A zenészek vezetőjének. Dávid zsoltára.
8 Ó, Urunk, Örökkévaló!
Az egész Földön nincs nevednél felségesebb,
az égnél is magasabbra emelted dicsőségedet!
2 Kisgyermekek és csecsemők szája dicsér:
hirdeti hatalmadat.
Énekükkel némítod el
bosszúszomjas ellenségeidet,
3 Nézem az eget, kezed munkáját,
a Holdat és a csillagokat, amelyeket teremtettél,
4 és csodálkozom: Micsoda a halandó,
hogy törődsz vele?
Kicsoda az ember fia,[a]
hogy egyáltalán észreveszed?
5 Hiszen olyanná tetted,[b]
hogy majdnem Istennel ér fel,
megkoronáztad méltósággal és dicsőséggel.
6 Úrrá tetted minden teremtményed fölött,
s mindent hatalma alá rendeltél.
7 Mind a juhokat, ökröket,
s az összes vadállatot,
8 az égi madarakat, a tenger halait,
s mindent, ami a tengerben nyüzsög.
9 Urunk, Örökkévaló!
Az egész Földön nincs nevednél felségesebb!
A zenészek vezetőjének. A gittitre. Kórah fiainak zsoltára.
84 Milyen kedvesek a hajlékaid,
Örökkévaló, Seregek Ura!
2 Bárcsak már Templomod udvarában lehetnék!
Testem-lelkem türelmetlenül kívánkozik
az Élő Istenhez!
3 Örökkévaló, Seregek Ura! Királyom, Istenem,
még a veréb is talál helyet oltárod mellett,
a fecskék is fészket raknak ott,
és felnevelik fiókáikat!
4 Milyen boldogok,
akik mindig közeledben laknak, Istenem!
Egész nap téged dicsérnek! Szela
5 Boldog, aki tőled kapja erejét,
akinek ösvényeid vannak a szívében!
6 Ha a könnyek völgyén mennek is át,
a források völgyévé változtatják,
s áldást hoznak nekik az őszi esők.
7 Erejük egyre növekszik,
amíg elérkeznek a Sion hegyére,
s Isten elé jutnak.
8 Örökkévaló, Seregek Ura és Istene,
figyelj imádságomra!
Jákób Istene, kérlek, hallgass meg! Szela
9 Védelmező Istenünk, tekints jóindulattal királyodra,
légy kegyelmes felkentedhez!
10 Mert jobb egyetlen nap nálad,
mint ezer máshol!
Jobb Istenem Templomának küszöbén állni,
mint a gonoszok sátrában lakni!
11 Az Örökkévaló Isten pajzsunk és Napunk,
kegyelme és dicsősége ragyog ránk!
Nem tart vissza semmi jót azoktól,
akik igazságosan élnek!
12 Milyen boldog és áldott,
aki benned bízik, Örökkévaló, Seregek Ura!
8 Mikor az alkonyat közeledett, és feltámadt az esti szellő, az Örökkévaló Isten sétára indult a kertben. Ádám és felesége meghallották, hogy közeledik, és elbújtak előle a fák közé. 9 De az Örökkévaló Isten kiáltott: „Ádám, merre vagy?”
10 „Meghallottam, hogy jössz, és féltem tőled, mert meztelen vagyok, ezért elbújtam” — felelt Ádám.
11 „De honnan tudod, hogy meztelen vagy? Ki mondta neked? Talán ettél annak a fának a gyümölcséből, amelytől eltiltottalak?” — kérdezte Isten.
12 „Az asszony, akit mellém adtál, ő kínált meg abból a gyümölcsből — úgy ettem” — magyarázkodott Ádám.
13 Akkor az Örökkévaló Isten az asszonyhoz fordult: „Mit tettél?”
„A kígyó, ő csapott be engem, azért ettem” — mentegetőzött az asszony.
14 Az Örökkévaló Isten ezután a kígyóhoz szólt:
„Átkozott legyél,
mivel ezt tetted!
Átkozottabb leszel,
mint a többi vadállat!
Egész életedben hason csúszva járj,
és a föld porát egyed!
15 Ellenségeddé teszem az asszonyt,
téged pedig az ő ellenségévé teszlek.
Leszármazottaid és az asszony leszármazottjai
folytonosan harcolni fognak egymással.
Az asszony leszármazottja[a] a fejedre tapos,
te pedig a sarkába harapsz.”
A napba öltözött asszony és a vörös sárkány
12 Azután egy hatalmas jelkép tűnt föl az égen: egy asszony, aki a napba volt öltöztetve, lába alatt a hold, a fején pedig koszorú tizenkét csillagból. 2 Az asszony terhes volt, és a vajúdás fájdalmai miatt kiáltozott, mert már közeledett a szülés ideje. 3 Majd egy másik jelképet láttam az égen: egy óriási, vörös sárkányt, amelynek hét feje és tíz szarva volt, a fejein pedig hét korona. 4 Farkával lesöpörte az égről, és a földre dobta a csillagok egyharmadát. A sárkány az asszony elé állt, aki már majdnem megszülte a gyermekét. A sárkány azonnal fel akarta falni a gyermeket, mihelyt megszületik.
5 Majd az asszony világra hozta a fiát, aki arra született, hogy vasjogarral uralkodjon minden nép fölött. Azután a fiúgyermeket felragadták Istenhez — a trónjához. 6 Az asszony pedig elmenekült a pusztába, ahol Isten helyet készített neki, hogy ott gondoskodjanak róla ezerkétszázhatvan napig.
7 Ezután háború kezdődött az égben. Mihály[a] és angyalai harcoltak a sárkánnyal és annak angyalaival. 8 A sárkány vereséget szenvedett, és ezért sem ő, sem az angyalai nem maradhattak többé a Mennyben, 9 hanem kihajították őket onnan. Ez a sárkány az a régi kígyó, akit Ördögnek, vagy Sátánnak is hívnak, és aki az egész emberiséget becsapja. A Sárkányt és angyalait ledobták a Földre.
10 Ekkor erős hangot hallottam a Mennyben. Ezt mondta:
„Most lett a győzelem Istenünké,
most mutatta meg az erejét,
most érkezett el királyi uralkodásának ideje!
Isten Messiása most kezdi gyakorolni királyi hatalmát,
mert most dobták le a Mennyből testvéreink Vádlóját,
aki éjjel-nappal vádolta őket Isten előtt.
16 Mert Isten úgy szerette az embereket, hogy az egyszülött Fiát adta oda cserébe értük, hogy aki hisz a Fiában, az ne pusztuljon el, hanem örök életet kapjon. 17 Isten nem azért küldte a Fiát az emberek közé, hogy elítélje őket, hanem azért, hogy a Fiú közreműködésével megmenekülhessenek. 18 Aki hisz a Fiúban, azt nem fogják elítélni. De aki nem hisz benne, az máris elmarasztaló ítélet alatt van, mert nem hitt Isten egyszülött Fiában.
19 Az ítélet pedig ez: a világosság eljött az emberek közé, de ők jobban szerették a sötétséget, mert gonosz dolgokat tettek. 20 Ugyanis, akik gonosz dolgokat tesznek, azok mind gyűlölik a világosságot, és nem jönnek ki a világosságra, nehogy a tetteik gonoszsága lelepleződjön. 21 Aki viszont az igazságot követi, és azt teszi, ami helyes, az kijön a világosságra, hogy nyilvánvaló legyen: ezeket a dolgokat Isten tetszése szerint és Isten által tette.”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center