M’Cheyne Bible Reading Plan

Ruth találkozik Boázzal

2 Naominak volt egy közeli rokona^[a] Betlehemben, akit Boáznak hívtak. Naomi férje, Elimelek családjába tartozott, és nagyon gazdag volt.

² Egyszer a moábi Ruth azt mondta Naominak: „Kérlek, hadd menjek ki az aratókhoz! Hátha találok valakit, aki jóindulatú lesz irántam, és megengedi, hogy az elhullott kalászokat összegyűjtsem.”

„Jól van, édes leányom, menj csak!” — válaszolta Naomi.

³ Így hát Ruth kiment a mezőre, ahol az árpát aratták. Követte az aratómunkásokat, és szedegette az elhullott kalászokat^[b]. Történetesen éppen azon a mezőn gyűjtögetett, amelynek az Elimelek családjába tartozó Boáz volt a gazdája.

⁴ Később Boáz maga is kijött Betlehemből a mezőre, és így köszöntötte az aratókat: „Az Örökkévaló legyen veletek!” Azok visszaköszöntek: „Az Örökkévaló áldjon meg téged!”

⁵ Azután Boáz megkérdezte az aratók vezetőjétől: „Kinek a szolgálója ez a leány?”

⁶ Az pedig ezt válaszolta: „Ő az a moábi fiatalasszony, aki Naomival együtt visszajött Moáb földjéről. ⁷ Korán hajnalban jött ide, és azóta itt dolgozik. Azt kérte, hadd mehessen az aratók után, hogy fölszedhesse az elhullott gabonát a kévék közül is. Ott lakik, abban a házban, nem messze”.

⁸ Akkor Boáz megszólította Ruthot: „Hallgass reám, édes leányom! Maradj itt az én földemen, ne menj máshová gabonát gyűjteni! Maradj a szolgáimmal, ⁹ figyeld meg, melyik mezőre mennek aratni, és kövesd őket! Megparancsoltam a legényeknek, hogy ne zaklassanak téged. Ha megszomjazol, azokból a vizeskorsókból igyál te is, amelyekből a szolgáim!”

¹⁰ Akkor Ruth arccal a földig hajolt Boáz előtt, és azt mondta: „Hogy lehet, hogy ilyen jóindulattal vagy irántam? Miért törődsz velem, mikor én idegen vagyok közöttetek?”

¹¹ Erre Boáz így felelt: „Mindent elmondtak nekem, amit az anyósoddal tettél azután, hogy a férjed meghalt. Tudom, hogy elhagytad apádat, anyádat, szülőföldedet, és eljöttél anyósoddal együtt egy olyan néphez, amelyet azelőtt nem ismertél. ¹² Az Örökkévaló jutalmazzon meg mindazért a jóért, amit tettél! Legyen teljes a jutalmad az Örökkévalótól, Izráel Istenétől — hiszen ő az, akinek szárnyai alatt oltalmat kerestél, amikor ide jöttél”.

¹³ Ruth ezt válaszolta: „Uram, nagyon kedves vagy hozzám! Megvigasztaltál és a szívemhez szóltál, pedig nem is tartozom a szolgálóid közé!”

¹⁴ Mikor eljött az ebéd ideje, Boáz meghívta: „Gyere, ebédelj velünk együtt! Te is mártsd a kenyered a tálba!” Ruth leült az aratómunkások közé, Boáz pedig megkínálta pörkölt gabonával. Ruth evett, amíg jóllakott, a maradékot pedig félretette, ¹⁵ azután folytatta a gyűjtögetést.

Boáz azt mondta a szolgáinak: „Hagyjátok, hadd szedegessen még a kévék között is! Ne tegyétek szóvá! ¹⁶ Sőt, szándékosan is hagyjatok valamennyi gabonát a földön, hogy ő azt felszedhesse! Hadd gyűjtögessen, ameddig akar, ne szóljatok rá!”

Naomi tanácsot ad Ruthnak

¹⁷ Így azután Ruth ott maradt Boáz földjén egészen estig. Akkor kicsépelte, amit aznap gyűjtött: majdnem egy kosár^[c] tiszta árpa lett.

¹⁸ Felvette, és hazament a városba. Otthon megmutatta az anyósának, Naominak, amit egész nap gyűjtött, és odaadta neki azt is, amit az ebédidőben tett félre a számára.

¹⁹ Naomi megkérdezte: „Hol gyűjtögetted ezt az árpát? Kinél dolgoztál? Áldott legyen, aki ilyen jó volt hozzád!”

„A férfit, akinek a földjén dolgoztam, Boáznak hívják” — felelte Ruth.

²⁰ Erre Naomi felkiáltott: „Áldja meg őt az Örökkévaló, aki megőrizte hűséges szeretetét mind a meghaltak, mind az élők iránt!” Azután azt mondta Ruthnak: „Tudd meg, hogy Boáz az egyik közeli rokonunk, akinek joga van rá, hogy megváltson^[d] bennünket!”

²¹ A moábi Ruth még hozzátette: „Boáz azt is mondta nekem, hogy menjek vissza, folytassam a gyűjtögetést, és maradjak együtt az ő munkásaival, amíg be nem fejezik az egész aratást”.

²² Naomi azt tanácsolta Ruthnak, a menyének: „Jól teszed, édes leányom, ha Boáz szolgálóival tartasz. Ha más földjére mennél, ott esetleg a férfiak zaklatnának téged”. ²³ Így azután Ruth együtt maradt Boáz szolgálóival, és szedegette az elhullott gabonát egészen az árpa-aratás befejezéséig, sőt még azon túl is, a búza-aratás végéig. Közben mindvégig az anyósánál lakott.

A fogoly Pál tengeri utazása

27 Miután úgy határoztak, hogy hajón küldenek bennünket Itáliába, Pált a többi fogollyal együtt átadták egy Juliusz nevű századosnak, aki a császár hadseregében szolgált. ² Adramittiumban felszálltunk egy hajóra, és elindultunk. Ez a hajó Kis-Ázsia kikötői felé tartott. Velünk utazott a macedón Arisztarkhosz is, aki Thesszalonikából jött. ³ Másnap kikötöttünk Szidónban. Juliusz nagyon jóindulatú volt Pál iránt, és megengedte neki, hogy meglátogassa a Szidónban lakó barátait. Azok pedig ellátták Pált mindennel, amire szüksége volt. ⁴ Szidónból továbbindultunk, és mivel a szél szembe fújt, Ciprus partjai mentén hajóztunk el. ⁵ Ezután elhaladtunk Cilicia és Pamfilia mellett, majd a líciai Mira kikötőjébe érkeztünk. ⁶ Itt a százados talált egy Itáliába tartó alexandriai hajót, amelyre átszállított bennünket.

⁷ Több napig tartó, lassú hajózás után nagy nehezen eljutottunk Knidoszig, de olyan erős ellenszél fújt, hogy abba az irányba nem mehettünk tovább. Ezért Kréta szigete felé fordultunk. Szalmóné mellett elhaladtunk, és Kréta déli partja mentén hajóztunk, ahol nem ért bennünket az erős szél. ⁸ Nehezen haladtunk, majd befutottunk egy Szépkikötő nevű helyre, nem messze Lázea városától.

⁹ Itt sokáig horgonyoztunk. Ezzel időt vesztettünk, és már veszélyes volt továbbmenni, hiszen a Böjt^[a] ideje is elmúlt. Ezért Pál figyelmeztette a hajósokat: ¹⁰ „Emberek, úgy látom, hogy ez az utazás nagyon veszélyes vállalkozás! Kockára tesszük ezzel az egész rakományt, magát a hajót, sőt, az életünket is!” ¹¹ A hajó tulajdonosa és a kapitány azonban tovább akartak menni, és nem hittek Pálnak. Juliusz, a százados pedig inkább hallgatott a kapitányra és a hajó tulajdonosára, mint Pálra. ¹² Mivel ez a kikötő nem volt alkalmas arra, hogy ott töltsük el az egész telet, a többség úgy döntött, hogy hajózzunk tovább, próbáljunk meg elérni Főnixbe, és ott várjuk ki a tél végét. Főnix városa Kréta szigetén van, és a kikötője délnyugatra és északnyugatra is nyitott.

A vihar

¹³ Amikor enyhe déli szél támadt, úgy gondolták, hogy szándékukat véghez tudják vinni, ezért felhúzták a horgonyt, és Kréta partjai mentén tovább indultunk. ¹⁴ A sziget felől azonban hamarosan viharos szél támadt, ¹⁵ és elsodorta a hajót. (Ezt a szelet „Északkeleti”-nek nevezik.) Mivel a széllel szemben a hajó nem tudott tovább haladni, engedtük, hogy a vihar vigye, amerre akarja.

¹⁶ Azután egy kis sziget, Kauda partja mellett hajóztunk, ahol nem ért bennünket a szél. Ekkor nagy nehezen biztonságba helyeztük a mentőcsónakot: ¹⁷ az emberek felhúzták a hajó fedélzetére, majd a hajót kötelekkel átkötötték. Azután, mivel attól féltek, hogy Szirtisz homokpadjaiba ütközünk, behúzták a vitorlát, és hagyták, hogy a vihar sodorja a hajót. ¹⁸ A tenger olyan erősen dobált bennünket, hogy másnap elkezdték a vízbe szórni a rakományt.^{[b] 19} A következő napon a saját kezükkel dobálták ki a hajó felszerelését is. ²⁰ Mivel több napon keresztül nem láttuk sem a napot, sem a csillagokat, és a vihar egyre erősebb lett, már nem is reméltük, hogy megmenekülünk.

²¹ Amikor már hosszú ideje senki nem evett semmit, Pál felállt, és azt mondta: „Emberek, mondtam nektek, hogy ne induljunk el Kréta szigetéről. Jobb lett volna, ha hallgattok rám, mert akkor elkerülhettük volna ezt a bajt és veszteséget. ²² Mégis biztatlak benneteket, hogy ne féljetek, mert senki nem hal meg közülünk, csak a hajó fog elpusztulni. ²³ Az elmúlt éjjel mellém állt egy angyal, akit hozzám küldött Isten — az én Istenem, akié vagyok, és akit szolgálok. ²⁴ Ezt mondta nekem: »Ne félj, Pál, mert neked a császár elé kell állnod! Nézd, Isten neked ajándékozta és megmenti azoknak az életét is, akik veled együtt hajóznak.« ²⁵ Ezért szedjétek össze a bátorságotokat, férfiak, mert én bízom Istenben, hogy minden pontosan úgy lesz, ahogy mondta. ²⁶ Egy szigeten fogunk partot érni.”

²⁷ Már a tizennegyedik éjszakát töltöttük az Adriai-tengeren, egyre csak hánykolódva, céltalanul. Éjfél körül a matrózok gyanították, hogy valamilyen szárazföld van a közelben. ²⁸ Megmérték a víz mélységét, és látták, hogy körülbelül 40 méter. Kis idő múlva újra megmérték, és ekkor már csak 30 méter volt. ²⁹ Mivel attól féltek, hogy a sziklás parton esetleg zátonyra futunk, a matrózok négy horgonyt vetettek ki a hajó hátsó részéből, és várták a reggelt. ³⁰ Azután leeresztették a tengerre a mentőcsónakot. Úgy tettek, mintha a hajó orrából akarnák a horgonyt kivetni, de valójában el akartak szökni. ³¹ Pál figyelmeztette a századost és a többi katonát: „Ha a matrózok nem maradnak a hajón, ti sem menekülhettek meg.” ³² Ezért a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy az a vízbe essen.

³³ Mielőtt hajnalodni kezdett, Pál mindenkit biztatott, hogy egyen valamit. Azt mondta: „Ez már a tizennegyedik nap, hogy éhesen várakoztok, és semmit nem esztek. ³⁴ Most kérlek benneteket, egyetek valamit, mert ez is kell az életben maradáshoz! Mind meg fogunk menekülni, senkinek nem vész el még egy hajszála sem.” ³⁵ Miután ezt mondta, kenyeret vett elő, és mindannyiuk előtt hálát adott Istennek, azután megtörte, és enni kezdett. ³⁶ Ekkor mindenki felbátorodott, és evett. ³⁷ Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. ³⁸ Miután eleget ettünk, a tengerbe szórtuk a gabonát, hogy ezzel is könnyítsünk a hajón.

Hajótörés és megmenekülés

³⁹ Amikor megvirradt, a matrózok látták a partot, de nem tudták, hová jutottunk. Észrevettek egy homokos öblöt, és elhatározták, hogy ha lehet, itt viszik partra a hajót. ⁴⁰ Ezért elvágták a horgonyok köteleit, és a horgonyokat a tengerben hagyták. Meglazították a kormánylapátok tartóköteleit, és az első vitorlát a szél felé fordították. Így a hajó elindult a part felé, de ⁴¹ hamarosan ráfutott egy víz alatti homokpadra, és megfeneklett. Az orra belefúródott a homokba és meg se mozdult, a hátsó részét pedig darabokra tördelték a hullámok.

⁴² A katonák elhatározták, hogy minden rabot megölnek, nehogy valaki kiússzon, és megszökjön. ⁴³ De Juliusz százados meg akarta menteni Pál életét, ezért nem engedte, hogy megöljék a foglyokat. Megparancsolta, hogy először azok ugorjanak a tengerbe, akik tudnak úszni, és igyekezzenek a partra, ⁴⁴ a többiek meg deszkákba, vagy a széttört hajó darabjaiba kapaszkodjanak. Így azután a hajóról mindenki baj nélkül partot ért. Senki nem veszett oda.

Cidkijjá király választ kér az Örökkévalótól

37 Nebukadneccar, Babilónia királya Cidkijját, Jósiás fiát tette Júda királyává, Konjáhú, Jójákim fia helyébe. ² Azonban sem Cidkijjá, sem a fejedelmei, sem Júda népe nem hallgatott az Örökkévaló szavára, és nem engedelmeskedett annak, amit az Örökkévaló Jeremiás próféta által üzent.

³ Történt egyszer, hogy Cidkijjá király elküldte Júkált, Selemjá fiát és Cefanjá papot, Maaszéjá fiát Jeremiás prófétához a következő üzenettel: „Jeremiás, imádkozz értünk az Örökkévalóhoz, Istenünkhöz!”

⁴ Ebben az időben Jeremiást még nem vetették börtönbe, hanem szabadon járt-kelt az emberek között. ⁵ Ekkor híre érkezett, hogy a fáraó serege megindult Júda felé. Mikor a babilóniai sereg ezt megtudta, abbahagyta Jeruzsálem ostromát, és elvonult a város alól, hogy megütközzön az egyiptomiakkal.

⁶ Ekkor az Örökkévaló szava érkezett Jeremiáshoz: ⁷ „Ezt mondja az Örökkévaló, Izráel Istene a király követeinek: Mondjátok meg Júda királyának, aki hozzám küldött titeket, hogy választ kérjen tőlem: Nézd! A fáraó serege kivonult Egyiptomból, hogy segítséget nyújtson neked. De tudd meg, hogy visszafordulnak, és hazamennek a saját országukba. ⁸ A babilóniai sereg viszont ismét ostrom alá veszi ezt a várost, sőt el is foglalja, fölgyújtja és lerombolja. ⁹ Ezt üzeni az Örökkévaló: Ne csapjátok be magatokat azzal, hogy a babilóniai sereg nem jön vissza Jeruzsálemet megostromolni! Bizony, visszajönnek! ¹⁰ Tudjátok meg, hogy ha az egész babilóniai sereget úgy megvernétek, hogy csak sebesültek maradnának közöttük, akik mindannyian a sátrukban hevernek, még akkor is fölkelnének, és porrá égetnék ezt a várost!”

Jeremiást börtönbe vetik

¹¹ Amikor a babilóniai sereg elvonult Jeruzsálem alól, hogy megütközzön a fáraó seregével, ¹² Jeremiás is elindult Jeruzsálemből. Benjámin földjére^[a] akart menni, hogy részt vegyen egy bizonyos családi birtok szétosztásában, és megkapja a saját részét. ¹³ Azonban mikor éppen ki akart volna lépni a városból a Benjámin-kapun, a kapuőrség parancsnoka letartóztatta. Ezt a parancsnokot Jirijjának hívták, aki Selemjá fia, aki pedig Hananjá fia volt. Azzal vádolta Jeremiást, hogy át akar szökni a babilóniai sereghez.

¹⁴ „Nem igaz! Nem a babilóniai sereghez megyek!” — védekezett Jeremiás, de a parancsnok nem hallgatott rá, hanem a város vezetői elé hurcolta. ¹⁵ Ezek a vezetők megharagudtak Jeremiásra, s elrendelték, hogy büntetésül verjék meg, és zárják börtönbe, Jonatán, az írnok házában. Akkoriban ugyanis ezt használták börtönként. ¹⁶ Így került Jeremiás ebbe a föld alatti börtönbe, és ott is maradt sokáig.

¹⁷ Egy idő múlva Cidkijjá király érte küldött, és magához hozatta a királyi palotába, majd titokban megkérdezte: „Kaptál-e valamilyen üzenetet az Örökkévalótól?”

„Igen — válaszolta Jeremiás —, azt, hogy Babilónia királyának hatalmába kerülsz!”

¹⁸ Ezen felül azt is mondta a királynak: „Mit vétettem ellened király, a fejedelmek, vagy a nép ellen, hogy börtönbe zárattál? ¹⁹ Hol vannak most prófétáitok, akik azt mondták, hogy Babilónia királya nem fog megtámadni téged, sem országodat? ²⁰ Uram, királyom, kérlek, hallgasd meg könyörgésemet! Légy kegyelmes hozzám, és ne vitess vissza Jonatán írnok házába, a börtönbe, mert az a biztos halált jelenti számomra!”

²¹ Akkor Cidkijjá király megparancsolta, hogy Jeremiást a palotaőrség udvarában tartsák őrizet alatt, és hogy adjanak neki naponta egy kenyeret a pékek utcájából, amíg csak minden kenyér el nem fogy a városból.