M’Cheyne Bible Reading Plan
Aháb és a próféták(A)
22 Ezután három esztendeig nem volt háború Arám és Izráel között. 2 A harmadik évben Jósafát, Júda királya meglátogatta Ahábot, Izráel királyát. 3 Amikor a két király és a vezetők együtt voltak, Aháb ezt mondta az udvari embereinek: „Tudjátok, hogy Arám királya elvette tőlünk a gileádi Rámót városát, mi meg nem teszünk semmit, hogy visszaszerezzük!” 4 Azután Jósafáthoz fordult: „Velem jössz-e harcolni, hogy visszafoglaljuk a gileádi Rámótot?”
Jósafát ezt válaszolta Izráel királyának: „Én is elmegyek, akárcsak te — és katonáim is, akárcsak a te katonáid, lovaim is, akárcsak a te lovaid.” 5 Azután Jósafát még hozzátette: „Előbb azonban kérd ki az Örökkévaló tanácsát!”
6 Így hát Izráel királya összegyűjtötte országából a prófétákat, 400 férfit, és megkérdezte őket: „Indítsunk-e hadjáratot Rámót-Gileád elfoglalására, vagy ne?”
A próféták mind biztatták: „Vonulj fel, Isten a kezedbe adja azt a várost!”
7 Jósafát mégis megkérdezte: „Nincs már más prófétája az Örökkévalónak, akitől tanácsot kérhetnénk?”
8 Aháb ezt válaszolta: „Van ugyan még egy, aki által az Örökkévalót megkérdezhetnénk, de őt ki nem állhatom, mert nekem soha nem prófétál jót, csak rosszat! Mikájehú az, Jimlá fia.”
Jósafát erre azt mondta: „Ne beszéljen így a király!”
9 Akkor Aháb szólította egyik udvari emberét: „Siess és hívd ide Mikájehút, Jimlá fiát!”
10 Izráel királya és Jósafát, Júda királya — mindegyik a maga trónszékén, díszes ruhákba öltözve — Samária kapuja előtt ültek, ahol csépelni szoktak, előttük pedig a próféták prófétáltak. 11 Az egyikük, Cidkijjá, Kenaaná fia vas-szarvakat[a] készített magának, és ezt mondta a királynak: „Ezt mondja az Örökkévaló: »Ezekkel fogod Arámot öklelni, amíg végleg elpusztítod őket!«” 12 A többi próféta is hasonlókat prófétált: „Vonulj fel Rámót-Gileád ellen, és győzni fogsz! Az Örökkévaló a kezedbe adja a várost!”
Mikájehú próféciája
13 A hírnök, akit a király küldött, eljutott Mikájehúhoz, és ezt mondta neki: „Nézd, a próféták egyhangúlag mind jót prófétálnak a királynak, mondj te is valami jót — akárcsak ők!”
14 Mikájehú ezt válaszolta: „Amilyen biztos, hogy az Örökkévaló él, olyan biztos, hogy csak azt fogom mondani, amit ő mond nekem!”
15 Amikor Ahábhoz ért, a király őt is megkérdezte: „Mikájehú, indítsunk-e hadjáratot Rámót-Gileád visszafoglalására, vagy mondjunk le róla?”
A próféta ezt felelte: „Menj el Rámót-Gileád elfoglalására, győzni fogsz, és a város a kezedbe kerül.”
16 De a király rákiáltott: „Hányszor kell még megeskesselek, hogy csak az igazat mondd nekem az Örökkévaló nevében?!”
17 Akkor Mikájehú ezt mondta:
„Láttam Izráel egész népét
szétszórva a hegyeken.
Szanaszét kóboroltak,
mint a pásztor nélkül maradt juhok.
Az Örökkévaló pedig ezt mondta:
»Nincs már ezeknek gazdájuk!
Térjen hát minden férfi az otthonába békében!«”
18 Ekkor Izráel királya ezt mondta Jósafátnak: „Na ugye, nem megmondtam, hogy ez soha nem prófétál nekem jót, csak rosszat?!”
19 Akkor Mikájehú így folytatta: „Halljátok az Örökkévaló szavát! Láttam az Örökkévalót a trónján, és az egész mennyei sereget jobb és bal keze felől.
20 Az Örökkévaló ezt kérdezte: »Ki fogja rávenni Ahábot, Izráel királyát, hogy Rámót-Gileád ellen vonuljon, és ott haljon meg a harcban?« Erre ki ezt, ki azt mondta.
21 Azután jött egy szellem, az Örökkévaló elé állt, és azt mondta: »Majd én ráveszem Ahábot.«
»Hogyan?« — kérdezte az Örökkévaló.
22 Az így válaszolt: »Elmegyek, és hazugság szelleme leszek Aháb minden prófétájának szájában.«
Az Örökkévaló pedig ezt felelte neki: »Rendben van, vezesd félre Ahábot — így sikerülni fog! Menj, és tedd meg, amit mondtál!«
23 Látod, Aháb király, az Örökkévaló adta a hazugság szellemét a prófétáid szájába! De ő maga mondta ki a vesztedet.”
24 Ekkor Cidkijjá, Kanaaná fia odalépett Mikájehúhoz, és pofonvágta.
„Igen?! Szóval az Örökkévaló Szelleme elhagyott engem, hogy rajtad keresztül szóljon?” — kérdezte.
25 Mikájehú így válaszolt: „Meg fogod látni azon a napon, amikor rémülten egyik szobából a másikba futkosol, hogy elrejtőzz!”
26 Akkor Izráel királya megparancsolta: „Fogjátok meg Mikájehút, és vigyétek vissza Ámónhoz, a város kormányzójához és Jóáshoz, a király fiához. 27 Mondjátok meg nekik: »Ezt parancsolja a király: zárjátok börtönbe, és tartsátok kenyéren és vízen, amíg békében vissza nem térek!«”
28 Mikájehú csak ennyit mondott: „Ha valóban békességben jössz vissza, akkor nem az Örökkévaló szólt általam!” Majd még felkiáltott: „Halljátok meg ezt valamennyien, és tudja meg az egész nép!”
Aháb halála
29 Azután Izráel királya és Jósafát, Júda királya együtt felvonultak seregeikkel Rámót-Gileád ellen. 30 Izráel királya azt mondta Jósafátnak: „Te csak öltözz a magad királyi ruhájába, de én álruhát veszek, és úgy megyek a csatába.” Úgy is tett: álruhát vett magára, és úgy indult a harcba.
31 Arám királya a csata előtt azt parancsolta a harci szekerek 32 parancsnokának: „Ne törődjetek senki mással, csak Izráel királyát támadjátok!” 32 Amikor csata közben a harci szekerek parancsnokai meglátták Jósafátot, azt hitték, hogy ő Izráel királya. Ezért bekerítették, és mindannyian csak őt akarták megölni. Jósafát azonban felkiáltott. 33 Amikor a harci szekerek parancsnokai meghallották Jósafát csatakiáltását, észrevették, hogy nem ő Izráel királya, elfordultak hát tőle, és otthagyták.
34 Közben egy harcos csak úgy találomra kilőtt egy nyilat, amely azonban éppen Izráel királyát sebesítette meg. Ahábot olyan helyen találta el a nyíl, ahol a páncéljának a részeit összekapcsolták. Szólt a harci szekere hajtójának: „Fordulj meg, vigyél ki a csatából, mert megsebesültem!”
35 A harc egyre hevesebb lett, ahogy telt az idő. Aháb, Izráel királya estig a harci szekerébe kapaszkodva tartotta magát az arám sereggel szemben, s közben vére a kocsiba folyt. Amikor a nap leszállt, Aháb meghalt.
36 Napnyugtakor kiáltás futott végig a seregben: „Térjen vissza mindenki a maga városába! Mindenki a maga hazájába!”
37 Így halt meg Aháb király. Holttestét visszavitték Samáriába, és ott is temették el. 38 A király harci kocsiját, amelyet Aháb vére szennyezett be, Samária mellett a víztárolónál mosták tisztára — ahol a prostituáltak szoktak fürödni —, s közben Aháb vérét a kutyák nyaldosták a kocsiról. Pontosan úgy történt, ahogy azt az Örökkévaló előre megmondta.
39 Aháb többi dolgait, és mindazt, amit uralkodása idején tett, följegyezték az Izráel királyainak történetéről szóló könyvben. Itt olvasható az is, hogy milyen építkezéseket folytatott Izráel városaiban, és hogyan ékesítette elefántcsont díszekkel a palotáját. 40 Azután Aháb meghalt, és utána a fia, Ahazjá lett Izráel királya.
Jósafát, Júda királya(B)
41 Aháb, Izráel királya uralkodásának negyedik évében lépett trónra Jósafát, Ászá fia, Júda királya. 42 Jósafát 35 éves volt, amikor Jeruzsálemben uralkodni kezdett, és 25 évig volt Júda királya. Anyja, akit Azúbának hívtak, Silhi leánya volt. 43 Jósafát mindenben követte apja, Ászá példáját, s attól nem tért el. Azt tette, amit az Örökkévaló jónak tart. Ennek ellenére a magaslatokon a nép továbbra is áldozatokat mutatott be, és tömjént füstölögtetett.
44 Jósafát békességben élt Izráel királyával. 45-46 Kiűzte országából azokat a férfi prostituáltakat, akik még apjának, Ászának idejéből megmaradtak. Jósafát egyéb dolgait, hőstetteit és hadjáratait följegyezték a Júda királyainak történetéről szóló könyvben.
47 Jósafát idejében nem volt király Edomban, csak helytartó.
48 Jósafát kereskedőhajókat építtetett, hogy Ófirba küldje azokat aranyért. De ezek a hajók még Ecjón-Geberben összetörtek, és el sem tudtak indulni Ófirba. 49 Ekkor Ahazjá, Aháb fia fölajánlotta Jósafátnak, hogy szolgái Jósafát szolgáival együtt hajózzanak a tengereken. De Jósafát ezt nem fogadta el.
50 Azután Jósafát meghalt, és ősapjának, Dávidnak a városában temették el, ősei mellé. Fia, Jórám követte Júda trónján.
Ahazjá, Izráel királya
51 Jósafát, Júda királya uralkodásának 17. évében lett Izráel királya Ahazjá, Aháb fia Samáriában, és két évig uralkodott. 52 Olyan dolgokat tett, amelyeket az Örökkévaló rossznak tart, mert apját és anyját követte. Jeroboám, Nebát fia útján járt, aki bűnbe vezette Izráelt. 53 Ahazjá is Baált szolgálta és imádta, s ezzel haragra ingerelte az Örökkévalót, Izráel Istenét — éppen úgy, ahogy azt apja tette.
Készüljetek az Úr visszajövetelére!
5 Úgy gondolom, a kijelölt időszakokról és időpontokról nem kell külön írnom nektek, testvéreim. 2 Hiszen jól tudjátok, hogy az Úr Napja olyan váratlanul fog megérkezni, mint az éjjeli tolvaj. 3 Amikor majd mindenki azt mondja: „Most teljes a béke és biztonság!”, hirtelen rájuk tör a pusztulás, ahogy a szülési fájdalmak rátörnek a terhes asszonyra. Ezek elől semmiképpen nem tudnak elmenekülni!
4 Ti azonban, testvéreim, nem a sötétségben éltek. Ezért számotokra az Úr Napja nem váratlanul fog megérkezni, mint a tolvaj. 5 Hiszen ti mindannyian a világosságban éltek és a nappalhoz tartoztok. Nincs semmi közünk az éjszakához és a sötétséghez. 6 Ne legyünk hát olyanok, mint a hitetlen emberek! Ne aludjunk, hanem éberen őrködjünk, és legyünk elővigyázatosak, 7 mert, aki aludni akar, éjszaka alszik, és a részegesek is éjszaka részegednek le. 8 Mi azonban, akik a nappalhoz tartozunk, legyünk józanok és elővigyázatosak!
Vegyük fel hát magunkra a hit és az isteni szeretet mellpáncélját! Fejünkre tegyük fel a sisakot, vagyis bizakodva várjuk a teljes megváltásunkat, 9 hiszen Istennek nem az a terve velünk, hogy haragja elpusztítson, hanem hogy üdvösséget nyerjünk Urunk, Jézus Krisztus által!
10 Jézus azért halt meg értünk, hogy mi vele élhessünk! Nem számít, hogy életben leszünk-e még, amikor visszajön, vagy addigra már meghalunk, mindenképpen vele együtt fogunk élni! 11 Ezzel bátorítsátok és erősítsétek egymást, ahogy azt teszitek is!
Utasítások és üdvözlések
12 Arra kérünk titeket, testvéreim, hogy becsüljétek meg és tiszteljétek azokat, akik vezetőitek az Úrban! Ők sokat dolgoznak értetek, tanítanak és tanácsolnak benneteket! 13 Kérlek, hogy a munkájukért szeressétek és különösen becsüljétek meg őket!
Békességben éljetek egymással! 14 Nagyon kérünk benneteket, testvéreim, hogy figyelmeztessétek azokat, akik nem akarnak dolgozni és rendesen élni! Viszont biztassátok azokat, akik bátortalanok, és segítsétek a gyengéket! Mindenkivel szemben legyetek türelmesek! 15 Senki a gonosz dolgokat ne viszonozza gonoszsággal, hanem mindig a jóra törekedjetek! De ne csak egymás között, hanem mindenkivel szemben így viselkedjetek!
16 Mindig örüljetek! 17 Szüntelen imádkozzatok! 18 Minden körülmények között adjatok hálát Istennek — mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézusban!
19 A Szent Szellemet ne akadályozzátok abban, hogy a munkáját végezze! 20 A prófétai ajándékot és üzeneteket ne becsüljétek le, 21 viszont mindent gondosan vizsgáljatok meg, hogy valóban Istentől származik-e! Ha igen, akkor ahhoz ragaszkodjatok, 22 de maradjatok távol mindentől, ami gonosznak látszik!
23 Azért imádkozunk, hogy Istenünk, a Békesség Istene, szenteljen meg titeket teljesen, és egész valótokat őrizze meg: szellemeteket, lelketeket és testeteket egyaránt, amíg Urunk, Jézus Krisztus vissza nem jön! 24 Isten, aki hív benneteket, hűséges és megbízható, ezért mindezt meg is fogja tenni.
25 Testvéreim, imádkozzatok értünk is! 26 Köszöntsetek minden testvért szent csókkal! 27 Meg kell ígérnetek, hogy ezt a levelet az összes testvér előtt felolvassátok! 28 Urunk, Jézus Krisztus kegyelme legyen veletek!
Nebukadneccar álma a nagy fáról
4 Nebukadneccar király üzenetet küldött birodalma összes népének, nemzetének és nyelvcsoportjának:
„Bőséges békességet és jólétet kívánok nektek!
2 Helyesnek tartom, hogy kihirdessem nektek azokat a csodálatos jeleket, amelyeket a leghatalmasabb Isten vitt véghez a szemem láttára.
3 Milyen hatalmasak az ő jelei,
milyen nagyok csodái!
Birodalma örök királyság,
uralma megmarad
nemzedékről nemzedékre.”
4 Én, Nebukadneccar, gondtalan békességben és jólétben éltem palotámban. 5 De egyik éjjel álmot láttam, amely megrémített. Ágyamban feküdtem, de látomásaim és gondolataim nyugtalanítottak. 6 Parancsoltam hát, hogy jöjjön elém az összes babilóniai bölcs, és fejtsék meg az álmom értelmét. 7 Elém is álltak a varázslók, asztrológusok, jósok és káldeusok mind, akiknek elmondtam, hogy mit álmodtam, de egyikük sem tudta megfejteni. 8 Végül elém jött Dániel — akit istenem neve után Baltazárnak neveztek el —, s akiben a szent istenek szelleme lakik. Neki is elmondtam az álmomat:
9 „Baltazár, bölcsek vezetője, tudom, hogy a szent istenek szelleme lakik benned, és ezért nincs számodra megfejthetetlen titok. Hallgasd meg, mit álmodtam, és mondd meg nekem, hogy mit jelent! 10 Ezt láttam álmomban: Hatalmas fa állt a föld közepén, igen magas termetű. 11 Naggyá növekedett, és megerősödött, csúcsa az égig ért, messzire látszott, a föld széléig. 12 Koronája gyönyörű, termése bőséges, s jutott belőle mindenkinek. Árnyékában tanyáztak a mezei vadak, ágain fészkeltek az égi madarak. Táplált a fa mindenkit az ég alatt.
13 Majd láttam álomban, hogy egy őrszem, egy szent[a] szállt le a mennyből, 14 és ezt kiáltotta: »Vágjátok ki a fát, tördeljétek le ágait! Leveleit szaggassátok le, gyümölcseit szórjátok szét! Fussanak szét árnyékából a vadak, meneküljenek róla a madarak! 15 Tövét és gyökerét hagyjátok a földben, de kötözzétek meg vas- és bronzláncokkal! Így maradjon a mező füvén, égi harmat áztassa, lakjon a mezei vadak közt, s velük együtt legelje a mező füvét! 16 Emberi szív helyett kapjon állati szívet, s maradjon így hét időszakon[b] át!
17 Mennyei őrszemek határozata ez, a szentek döntöttek így, hogy az élők mind megtudják: a Felséges Isten uralkodik minden emberi királyság fölött, s annak adja azt, akinek akarja. Még a legalacsonyabb sorsút is trónra emelheti.«
18 Ez hát az álom, amelyet én, Nebukadneccar király, láttam. Te pedig, Baltazár, magyarázd meg, hogy mit jelent, mert birodalmam egyetlen más bölcse sem volt képes erre! De rólad tudom, hogy megérted, mert a szent istenek szelleme lakik benned.”
Dániel megfejti az álom értelmét
19 Akkor Dániel, akit Baltazárnak is neveznek, megdöbbent; és egy óráig szóhoz sem jutott, mert a gondolatai annyira megrémítették. A király azonban bátorította: „Baltazár, ne rettenj meg az álomtól, és annak jelentésétől!”
Végül Baltazár megszólalt: „Uram, királyom, bárcsak az álom a gyűlölőidre vonatkozna, annak jelentése pedig az ellenségeidre!
20 Álmodban egy hatalmas és erős fát láttál, amelynek teteje az égig ért, és az egész földön látható volt. 21 Lombkoronája gyönyörű és termése bőséges volt. Sokakat táplált, árnyékában tanyáztak a vadállatok, ágain fészkeltek az égi madarak. 22 Ez a fa te vagy, uram, királyom! Mert hatalmassá és erőssé lettél, nagyságod az égig ér, uralmad kiterjed a lakott föld széléig.
23 Azután, királyom, láttad, hogy egy szent őrálló leszállt a mennyből, és ezt mondta: »Vágjátok ki a fát, és pusztítsátok el, de tövét és gyökerét hagyjátok a földben, vas- és bronzláncokkal megkötözve! Így maradjon a mező füvén, áztassa az ég harmata, lakjon a mezei vadak közt, egye velük együtt a föld füvét, s maradjon így hét időszakon át!«
24 Királyom, ez a Felséges Isten határozata, amely beteljesedik rajtad!
Értelme pedig a következő: 25 száműznek téged az emberek közül, és a vadállatok között fogsz majd lakni. Füvet eszel, mint az ökör, és az égi harmat öntözi testedet. Így telik el hét időszak fölötted, amíg megtanulod, megérted és elismered, hogy a Felséges Isten uralkodik minden emberi királyság fölött, és az uralmat annak adja, akinek akarja.
26 Mivel a határozat úgy szólt, hogy a fa tövét és gyökerét hagyják meg, királyságod megmarad számodra, s mihelyst megértetted, hogy a menny Istene uralkodik, vissza is helyeznek trónodra.
27 Most hát, királyom, fogadd meg tanácsomat: szakíts bűneiddel, és élj igazságosan, szabadulj meg vétkeidtől, és bánj irgalmasan az elnyomottakkal! Így talán maradandó lesz békességed és jóléted.”
28-29 Tizenkét hónap múlva mindez beteljesedett Nebukadneccar királyon, amikor a babilóniai királyi palota tetőteraszán sétált. 30 Miközben a nagy várost szemlélte, így kiáltott fel: „Milyen hatalmas és fenséges birodalmam fővárosa! Milyen nagy város ez a Babilon, amelyet hatalmam által építettem!”
31 Még be sem fejezte, amikor egy hang szólt hozzá a mennyből: „Nebukadneccar király! Neked szól ez a határozat: elvették tőled királyi hatalmadat. 32 Száműznek az emberek közül, vadállatok között fogsz lakni, és füvet eszel, mint az ökör. Így telik el hét időszak fölötted, amíg megtanulod, megérted és elismered, hogy a Felséges Isten uralkodik minden emberi királyság fölött, és az uralmat annak adja, akinek akarja.”
33 Ez be is teljesedett a királyon: száműzték az emberek közül, vadállatokkal lakott együtt, füvet evett, mint az ökör, testét az ég harmata öntözte, szőre olyan hosszúra nőtt, mint a sas tollazata, körmei pedig, mint a madarak karmai.
Nebukadneccar dicséri Istent
34 Mihelyt letelt a megszabott idő, én, Nebukadneccar, az égre emeltem a tekintetem, és visszanyertem a józan eszemet.
Akkor áldottam
a Felséges Istent,
dicsértem és dicsőítettem
az Örökkévalót,
kinek uralma
örökké tartó uralom,
királysága nemzedékről
nemzedékre megmarad.
35 Hozzá képest a föld minden lakója
sem ér semmit,
tetszése szerint bánik
az égi seregekkel,
és a földi lakókkal.
Senki sem foghatja le
a Felséges kezét,
senki sem vonhatja kérdőre tetteiért.
36 Mikor visszatért a józan eszem, visszakaptam királyi méltóságom, hatalmam és dicsőségem. Tanácsosaim és főembereim felkerestek, visszahelyeztek királyi trónomra, és még a korábbinál is nagyobb hatalomra tettem szert. 37 Ezért én, Nebukadneccar, áldom, magasztalom és dicsőítem a Menny Királyát, mert minden, amit tesz, helyes és jó! Ő mindenben igazságosan jár el, és a büszkéket megalázhatja.
Dávid zsoltáréneke.
108 Kész a szívem, Istenem,
felkészült a szívem,
hogy énekkel és hangszerrel dicsérjelek!
Ébredj lelkem!
2 Ébredj fel lant és hárfa,
ébresszük fel a hajnalt!
3 Örökkévaló, dicsérlek téged a nemzetek előtt!
Dicséreted éneklem a népek között!
4 Mert kegyelmed és jóságod magasabb az égnél,
hűséged a felhőkig ér!
5 Istenem, dicsőséged növekedjen
feljebb a Mennynél,
dicséreted borítsa be a Földet!
6 Istenünk, szabadíts meg minket karod erejével!
Hallgass meg engem,
hogy megmeneküljenek, akiket szeretsz!
7 Isten így szólt szent helyén:
„Örömmel nektek adom örökségül
Sikem városát és Szukkót völgyét!
8 Gileád és Manassé az enyém lesz,
Efraim lesz a sisakom,
Júda meg királyi jogarom,
9 Moáb a mosdótálam,
amelyben lábamat mosom,
Edom a szolgám lesz,
és sarumat hordozza,
a filiszteusokat pedig legyőzöm,
és diadalkiáltás hangzik fölöttük.”
10-11 De most elhagytál bennünket, Istenem!
Nem jöttél seregünkkel a csatába.
Most ki vezet be engem az erős városba,
hogy elfoglaljam?
Ki vezet egészen Edomig?
12 Istenem, segíts meg bennünket
ellenségeinkkel szemben!
Hiszen az emberek segítsége
semmit sem ér!
13 Istennel mégis győzelmet aratunk,
mert ő tapossa földre ellenségeinket!
A zenészek vezetőjének. Dávid zsoltára.
109 Istenem, hozzád imádkozom,
hallgass meg, ne maradj néma!
2 Mert az istentelen gonoszok ellenem beszélnek,
hazugsággal támadnak engem!
3 Gyűlölködő szavakkal támadnak,
ok nélkül vádolnak!
4 Ellenségeim lettek, pedig szerettem őket,
és értük imádkoztam.
5 Jóért rosszal fizettek,
jóságomat gyűlölettel viszonozták.
6 Ezt mondják rólam ellenségeim:
„Állíts fölébe bírónak egy gonoszt,
még védője is vádolja meg!
7 Bírája ítélje bűnösnek,
még imádsága is legyen hasztalan!
8 Életét rövidítsd meg,
és tisztségét más foglalja el!
9 Gyermekei legyenek árvák,
felesége jusson özvegységre!
10 Vándor koldussá váljanak gyermekei,
még házuk romjai közül is űzzék ki őket!
11 Hitelezők hordják szét vagyonát,
idegenek kapják meg minden tulajdonát!
12 Ne akadjon senki, aki segít rajta,
árváit senki meg ne szánja!
13 Pusztuljanak ki utódai,
s a következő nemzedék
a nevét is felejtse el!
14 Emlékezzen az Örökkévaló őseinek bűneire,
és ne bocsássa meg anyjának vétkeit!
15 Bűneik mindig legyenek az Örökkévaló előtt!
Még emlékét is törölje el,
16 mert nem akart senkin könyörülni,
egyre csak üldözte a szegény nyomorultat,
hogy megölje a megtört szívűeket!
17 Szeretett másokat átkozni,
ezért átkai szálljanak saját fejére!
Nem akart másokat megáldani,
hát maradjon tőle távol az áldás!
18 Átokba öltözött,
és úgy itta azt, mint a vizet.
Hát járja át testét az átok,
mint olaj a csontokat,
19 borítsa be, mint köpenye,
vegye körül, mint az öve!”
20 De én azt mondom:
Ez legyen a jutalma ellenségeimnek,
így bánjon az Örökkévaló azokkal,
akik vádolnak engem, és életemre törnek!
21 Te, Örökkévaló, Istenem, bánj velem úgy,
hogy nevednek dicsőséget szerezz,
szabadíts meg,
mert hűséges szereteted olyan jó!
22 Mint nyomorult koldus, olyan vagyok,
szívem is összetört!
23 Mint a megnyúlt árnyék este,
úgy járok-kelek, s úgy tűnök el.
Mint a sáskát elsöprik,
úgy engem is.
24 Térdeim remegnek a szomjúságtól,
testem is egyre soványabb.
25 Kigúnyolnak, akik csak látnak,
fejüket csóválják, ha rám néznek.
26 Segíts meg, Örökkévaló, Istenem,
szabadíts meg hűséges szereteteddel!
27 Hadd lássa mindenki, hogy te mentettél meg,
hadd tudják meg, hogy hatalmad segített!
28 Ha ők átkoznak engem,
fordítsd azt áldásra, Örökkévaló!
Ha ellenem támadnak, alázd meg őket,
én pedig, a te szolgád, hadd örüljek!
29 Ellenségeimet borítsa szégyen,
s gyalázatuk legyen a köpenyük!
30 Hangosan dicsérem az Örökkévalót,
hálát adok neki a sokaság előtt,
31 mert az Örökkévaló a szegény mellé áll,
és igazságot szolgáltat neki.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center