M’Cheyne Bible Reading Plan
Rendelkezések a fogadalmakról
30 Mózes beszélt Izráel törzsi vezetőivel: „Az Örökkévaló parancsolja, hogy 2 ha egy férfi tesz fogadalmat, hogy valamit az Örökkévalónak szentel, vagy esküvel kötelezi magát arra, hogy valamit megtesz, illetve tartózkodik valamitől, akkor teljesítse is a fogadalmát, illetve esküjét! Ne szegje meg a szavát.
3 Hajadon leány, aki még apja házában él, szintén tehet fogadalmat, illetve esküvel kötelezheti magát, hogy valamit megtesz, illetve tartózkodik valamitől. 4 De fogadalma vagy esküje csak akkor érvényes, ha apja hallotta azt, és azon a napon nem szól ellene. Ilyen esetben az a leány teljesítse, amit az Örökkévalónak ígért. 5 Ellenben, ha a leány apja azon a napon, amelyen tudomást szerez a leánya fogadalmáról, megtiltja annak teljesítését, akkor a leány fogadalma vagy esküje érvénytelen. Ilyen esetben az Örökkévaló megbocsátja a leánynak, hogy fogadalmát nem tartotta meg, hiszen a leányt a saját apja tiltotta el annak teljesítésétől.
6 Hasonló a helyzet akkor is, ha egy leány meggondolatlanul fogadalmat tesz, vagy esküvel kötelezi magát az Örökkévalónak, azután pedig férjhez megy. 7 Ha a férje tudomást szerez erről, és azon a napon nem ellenzi, akkor a fogadalom érvényes marad, és azt az asszonynak teljesítenie is kell. 8 Ellenben, ha a férj azon a napon, amelyen tudomást szerez a felesége meggondolatlan fogadalmáról, megtiltja annak teljesítését, akkor a felesége fogadalma vagy esküje érvénytelen, mert a férje érvénytelenné tette. Ilyen esetben az Örökkévaló megbocsátja az asszonynak, hogy fogadalmát nem teljesítette.
9 Özvegy vagy elvált asszony fogadása és esküje érvényes: meg kell tartania.
10 Férjnél lévő asszony fogadalma és esküje 11 csak akkor érvényes, ha a férje tud arról, és nem szól ellene semmit. Ilyenkor az asszonynak meg kell tartania, amit fogadott. 12 De ha a férje azon a napon, amelyen tudomást szerez a felesége fogadalmáról vagy esküjéről, megtiltja annak teljesítését, akkor a felesége fogadalma vagy esküje érvénytelen. Ilyen esetben az Örökkévaló megbocsátja az asszonynak, hogy fogadalmát vagy esküjét nem tartotta meg, hiszen a férje tiltotta el annak teljesítésétől.
13 Tehát a férjes asszony minden fogadalmát és esküjét[a] amellyel magát valamilyen módon elkötelezi, a férje erősíti meg, vagy teszi érvénytelenné. 14 Hogyan erősíti meg? Úgy, hogy miután tudomást szerez róla, azon a napon nem szól semmit ellene. Ilyen esetben az asszony tartsa meg, amit fogadott vagy esküvel ígért. 15 Azonban, ha a férj azon a napon nem szól ellene, később mégis meggondolja magát, és megtiltja feleségének fogadalma vagy esküje teljesítését, akkor a fogadalom vagy eskü megszegésének bűnét a férj viselje.”
16 Ezeket parancsolta az Örökkévaló Mózesnek a fogadalmakkal kapcsolatban, a férj és a felesége; illetve az apa és a házában lakó hajadon lánya tekintetében.
Ászáf tanítása.
74 Istenünk, miért fordítottál hátat nekünk örökre?
Miért haragszol oly nagyon néped nyájára?
2 Emlékezz, kérlek, népedre, amelyet
réges-régen magadnak szereztél!
Hiszen te váltottál meg bennünket,
így lettünk a tiéid!
Emlékezz a Sionra,
mely lakóhelyed volt!
3 Jöjj vissza a Templom helyére!
Lásd meg romjait:
mindent elpusztított az ellenség szentélyedben!
4 Szent helyeden az ellenség csatakiáltása hallatszott,
oda tűzték győzelmük hadijelvényeit.
5 Olyanok voltak, mint az erdőt letaroló
fejszés favágók hada.
6 Bizony, baltával és csákánnyal verték szét
még a Szentély faragványait is!
7 Porig égették Templomodat,
bemocskolták neved lakóhelyét!
8 „Pusztítsuk el egészen!” — mondták,
és felégettek minden szent helyet az országban!
9 Kialudtak a jelzőtüzek,[a] prófétáink sincsenek,
senki sem tudja, mit tegyünk.
10 Ó Istenünk, meddig engeded,
hogy gyalázzon az ellenség?
Örökké gúnyolhatja neved?
11 Miért tűröd ezt?
Mutasd meg nekik hatalmadat,
pusztítsd el őket egészen!
12 Hiszen te vagy Királyom,
kezdettől fogva, Istenem,
te vagy a Szabadítóm az egész Földön!
13 Te választottad ketté a Vörös-tengert,
te törted össze a tengeri szörnyek fejét,
14 szétzúztad a Leviátán[b] fejeit,
és testét a dögevőknek adtad.
15 Te fakasztottad fel a források vizét,
vízzel töltötted meg a száraz medreket,
és kiszárítottad a bővizű folyamokat.
16 Tiéd a nappal, s az éjszaka.
A Napot és Holdat kezed teremtette.
17 Te mérted ki a föld határait és méreteit,
s rendelted az évszakokat.
18 Örökkévaló, emlékezz mindezekre!
Nézd, gúnyol téged az ellenség,
ostobák gyalázzák neved!
19 Ne szolgáltasd ki életünket,
mint galambot a ragadozóknak!
Ne felejtsd el népedet!
20 Emlékezz Szövetségedre,
mert erőszakkal telt meg a föld minden sötét zuga!
21 Ne engedd csalódni az elnyomottat!
Hadd dicsérje neved a szegény szűkölködő!
22 Kelj fel Isten, harcolj!
Nézd, az ostobák hogy gyaláznak naponta!
23 Ne feledkezz el az ellenség kiáltozásáról,
az ellened támadók növekvő zajongásáról!
Prófécia Jeruzsálem ostromáról
22 Súlyos kijelentés a látomás völgyéről:[a]
Mi lelt téged, te zsibongó,
te lármás, örvendező város?
Miért ment fel mindenki a háztetőkre?
Jaj, harcosaid nem csatában haltak hősi halált!
3 Sereged tisztjei mind elfutottak,
harc nélkül fogságba estek.[b]
Bizony, akit csak megtaláltak,
mind megkötözték,
még ha messzire futott is.
4 Ezért azt mondom:
Hagyjatok sírni és gyászolni!
Keservesen sírok népem romlásán,
vigasztalni se próbáljatok!
5 Mert Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura
zűrzavart bocsát a városra,
a látomás völgyét ellenség
serege földre tiporja.
Lerombolják a város falát,
segélykiáltásokat visszhangoznak a hegyek.
6 Látom, hogy Élám harcosai,
lovasok és harci szekerek gyülekeznek,
készítik nyilaikat,
Kir íjászai felveszik pajzsaikat.
7 Júda termékeny völgyei megtelnek
ellenséges harci szekerekkel,
s a támadók lovasai felsorakoznak a városkapu előtt.
8 Akkor az Örökkévaló elveszi védelmező kezét Júdáról,[c]
de ti azon a napon inkább a fegyverekkel törődtök,
amelyeket az Erdő-palotában[d] raktároztok.
9 Inkább a város falait vizsgáljátok,
s látjátok, hogy sok repedés van
Dávid városának kőfalán.
Vizet gyűjtötök a víztárolóba,
10 és a falat javítjátok.
Számba veszitek a házakat,
némelyiket még le is bontjátok,
hogy legyen mivel kijavítani a kőfalat.
11 Újabb víztárolót építetek a régi helyett
a két kőfal között,
s minden követ megmozgattok,
hogy védjétek a várost és magatokat.
Csak éppen arra nem néztek,
aki mindezt régen eltervezte,
s most csak véghezviszi!
Csak éppen őrá nem figyeltek!
12 Azon a napon Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura
felhív titeket gyászolásra és sírásra,
hogy öltözzetek zsákruhába,
és fejetek nyírjátok kopaszra.
13 Ehelyett ti vigadoztok és lakomáztok,
borjakat és juhokat vágtok,
húst esztek és bort isztok.
„Együnk-igyunk,
holnap úgyis meghalunk!”
14 Az Örökkévaló, a Seregek Ura kijelentette nekem, és a saját fülemmel hallottam: „Ezt a bűnötöket, nem bocsátom meg, amíg csak éltek!” Ezt mondta az Örökkévaló, a Seregek Ura.
Prófécia Sebna és Eljákim sorsáról
15-16 Uram, az Örökkévaló, a Seregek Ura megszólított: „Jöjj ide! Elküldelek Sebna kormányzóhoz, aki a királyi palota ügyeit intézi, és előkelő sírhelyet készíttet magasan a hegyoldalban, sírkamrát vágat magának a sziklába. Ezt mondd neki:
Hogy merészelsz itt sírhelyet készíttetni magadnak,
noha őseid közül senki sincs itt eltemetve?
17 Tudd meg, hogy az Örökkévaló erősen megragad
— bármilyen nagynak is képzeled magad —,
s elhajít téged messzi földre!
18 Bizony, markába fog, mint labdát,
és messzire elhajít!
Ott fogsz meghalni, tágas és sík földön,
oda kerülnek szekereid is,
amelyekre olyan büszke vagy,
urad házának szégyene, Sebna!
19 Kihajítalak téged a hivatalodból,
megfosztalak tisztségedtől!
20 Azon a napon előszólítom Eljákimot, Hilkijjá fiát, a szolgámat, 21 ráadom Sebna palástját, övét és hatalmát. Ő lesz gondviselője Jeruzsálem lakosainak és Júda népének, ahogy az apa törődik családjával. 22 Sőt, Eljákim vállára teszem Dávid házának kulcsait, hogy amit ő kinyit, azt senki be ne zárja, s amit ő bezár, azt senki ki ne nyissa. 23 Megerősítem őt, ahogy a szöget a mester jó erősen beveri a helyére. Eljákim olyan lesz a családja számára, mint egy dicsőséges trónus. 24 Családja minden tagja egészen rá támaszkodik, rokonsága minden terhét az ő vállára rakják, ahogy a gazdasszony egy szögre akasztja minden edényét, a kicsiny korsóktól a nagy lábasokig.”
25 Ezt mondja az Örökkévaló, a Seregek Ura: „Azon a napon letörik az erősen bevert szög, és minden teher, amelyet tartott, a földre hull és összetörik.” Így lesz ez, mert az Örökkévaló mondta.
Az Úr Napja közel van!
3 Szeretteim, ez már a második levelem, amelyet nektek írok. Mindkettővel az a célom, hogy emlékeztesselek titeket ezekre a dolgokra, és hogy ébren tartsam bennetek a józan gondolkodást. 2 Emlékezzetek arra, amit régen a szent próféták mondtak! Jusson eszetekbe Urunk és Megváltónk parancsa, amelyet apostolaitok közvetítettek nektek!
3 Mindenekelőtt értsétek meg, hogy az utolsó napokban olyan gúnyolódók lépnek majd színre, akik csak a saját emberi kívánságaikat követik, és mindenből gúnyt űznek! 4 Azt mondják: „Jézus megígérte, hogy vissza fog jönni, igaz? De hol késik? Mióta őseink meghaltak, semmi sem változott! Minden ugyanúgy megy tovább, mint a világ teremtése óta.”
5 Ezek a gúnyolódók szándékosan nem akarnak emlékezni arra, hogy Isten a szava által teremtette az eget és a földet réges-régen, majd a szárazföldet a víz által formálta ki, és a vízből hozta elő. 6 Azután Isten ugyancsak vízzel borította és pusztította el azt a régi világot. 7 A mostani eget és földet is ugyanez az isteni szó őrzi meg addig, amíg egy napon majd tűzben fog elpusztulni. Ez ugyanakkor fog megtörténni, amikor az istentelen embereket Isten megítéli és elpusztítja.
8 Csak azt az egyet ne felejtsétek el, szeretett testvéreim, hogy az Úrnál egy nap annyi, mint ezer év, és ezer év, mint egy nap!
9 Az Úr sohasem késik el ígérete teljesítésével, bár vannak, akik ezt gondolják. Nem várakoztat bennünket, hanem ő vár ránk türelmesen, hiszen nem akarja, hogy akár csak egyetlen ember is elvesszen. Ellenkezőleg, azt kívánja, hogy mindenki megváltoztassa gondolkozását és hozzá forduljon.
10 Bizony, eljön az Úr Napja, de úgy fog megérkezni, mint a tolvaj! Akkor az ég recsegve-ropogva eltűnik, az elemek elégnek a tűzben, a föld pedig megég[a] mindazzal együtt, amit az emberek hoztak létre.
11 Ha pedig mindezek így el fognak pusztulni, gondoljátok meg, hogyan éljetek! Szánjátok oda magatokat Istennek, szent és istenfélő életre!
Új Ég és Új Föld
12 Várva várjátok, sőt siettessétek Isten Napjának eljövetelét! Azon a Napon tűzben pusztul el az ég, és az elemek szétolvadnak a hőségben. 13 Isten ígérete szerint azonban Új Eget és Új Földet várunk, ahol igazságosság fog uralkodni.
14 Szeretett testvéreim, mivel vágyva várjátok mindezt, teljes erővel azon igyekezzetek, hogy tisztán, bűntelenül és békességben találjon benneteket az Úr!
Pál leveleiről
15 Urunk most még türelmesen vár. Értsétek meg, hogy ez sokak számára a megmenekülés lehetőségét jelenti! Ugyanerről írt nektek szeretett testvérünk, Pál is, Istentől kapott bölcsességgel. 16 Ő minden levelében szokott írni ezekről a dolgokról. A leveleiben akadnak nehezen érthető részek, amelyeket egyes tudatlan és bizonytalan emberek félremagyaráznak és kiforgatnak. De nemcsak Pál leveleit, hanem az Írások egyéb részeit is kiforgatják eredeti értelmükből, és ezzel a saját pusztulásukat okozzák.
Befejezés
17 Szeretett testvéreim, ti azonban mindezeket már előre tudjátok. Vigyázzatok tehát, s ne hagyjátok, hogy ezek az elvetemült emberek félrevezessenek benneteket! Ne engedjétek a szilárd meggyőződéseteket megingatni! 18 Inkább erősödjetek meg Jézus Krisztus kegyelmében! Ő Urunk és Megmentőnk — igyekezzetek tehát minél mélyebben megismerni őt! Övé legyen a dicsőség most és örökké! Ámen!
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center