Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
Első Könyv
(Zsoltárok 1–41)
1 Boldog és áldott,
aki nem jár az istentelenek útjain,
nem áll rá a bűnösök ösvényeire,
és nem ül együtt a gúnyolódókkal,
2 hanem abban leli örömét, ha az Örökkévaló tanítja,
és éjjel-nappal azon gondolkodik.
3 Olyan életerős lesz,
mint a folyópartra ültetett gyümölcsfa:
idejében hoz gyümölcsöt,
s levelei örökké zöldellnek.
Bizony, felvirágzik keze alatt minden,
amibe kezd!
4 Milyen más az istentelenek sorsa:
olyanok, mint a polyva,
melyet elsodor a szél:
5 az ítélet napján elítélik őket.
Bűnösök nem maradhatnak az igazak közösségében.
6 Az igazak lépéseit az Örökkévaló irányítja,
az istentelenek útja pedig a pusztulásba vezet.
Példázat az összetört boroskorsókról
12 „Jeremiás, mondd Júda népének: Ezt üzeni nektek az Örökkévaló, Izráel Istene: Minden boroskorsót meg kell tölteni borral!
Erre majd azt válaszolják neked: »Tudjuk mi azt jól, hogy minden boroskorsót meg kell tölteni borral!«
13 Akkor mondd nekik: Ezt üzeni nektek az Örökkévaló: Nézzétek! Én fogom színig tölteni e föld minden lakóját részegséggel — még a királyokat is, akik Dávid trónján ülnek, meg a papokat, prófétákat, és Jeruzsálem minden lakóját. 14 Azután egymáshoz csapom és összetöröm őket — apákat és fiaikat is — mondja az Örökkévaló. Nem könyörülök rajtuk, nem kímélem őket, nem irgalmazok, hanem elpusztítom mindet!”
Figyelmeztetés a büszkeség ellen
15 Figyeljetek rám, mert az Örökkévaló szólt,
ne forduljatok el büszkén,
hallgassatok meg!
16 Adjatok dicsőséget az Örökkévalónak, Isteneteknek!
Dicsőítsétek őt,
mielőtt sötétséget borít rátok,
mielőtt lábatok megbotlik a sötét hegyeken!
Mert világosságra vártok,
de ő sötét éjszakává teszi azt,
a halál árnyékát borítja rátok!
17 Ha nem hallgattok rám,
titokban siratlak titeket,
sírok büszkeségetek miatt.
Keservesen megsiratlak,
könnyeim megáradnak,
mert az Örökkévaló nyáját[a] fogságba hajtják!
18 Mondd meg a királynak és az anyakirálynőnek:
„Alázkodjatok meg, és maradjatok veszteg,
mert dicsőségetek koronája leesik fejetekről!
19 Júda déli városait már körülzárta az ellenség,
nincs, aki felszabadítsa őket.
Júda egész népét száműzetésbe hurcolják,
mind fogságba kerülnek!”
26 Testvéreim, akik Ábrahámtól származtok, és ti, más nemzetbeliek, akik Istent imádjátok, hallgassatok meg engem! Az üdvösségnek ez az üzenete nekünk szól! 27-28 Jeruzsálem lakói és a nép vezetői nem értették meg, hogy Jézus a Szabadító, és elítélték őt. Bár nem tudták vádolni semmivel, amiért halált érdemelt volna, mégis azt kérték Pilátustól, hogy ítélje halálra, és végeztesse ki. Így teljesedett be mindaz, amit a próféták előre megmondtak és leírtak, és amit a zsidók minden szombaton felolvasnak a zsinagógákban. 29 Miután megtették vele mindazt, amit az Írások előre mondtak róla, Jézus holttestét levették a keresztről, és egy sziklasírba helyezték. 30 Isten azonban feltámasztotta őt a halálból! 31 Ezután több napon át látták a feltámadt Jézust azok az emberek, akik Galileából vele együtt mentek fel Jeruzsálembe. Ők most is tanúsítják az egész nép előtt, hogy mindez igaz.
32 Mi pedig azt az örömhírt hoztuk nektek, hogy azokat az ígéreteket, amelyeket Isten őseinknek tett, 33 most nekünk, az ő leszármazottjaiknak teljesítette be. Éppen azáltal teljesítette, hogy Jézust feltámasztotta a halálból, ahogyan ez meg van írva a második zsoltárban:
»Te vagy az én fiam,
ma lettem az édesapád.«[a]
34 Isten valóban feltámasztotta Jézust! Ő már soha többé nem fog meghalni! Erről így szólt Isten:
»Nektek fogom beteljesíteni
azokat a szent és biztos ígéreteket,
amelyeket Dávidnak tettem.«[b]
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center