Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
Az Örökkévaló prófétának hívja el Ézsaiást
6 Abban az esztendőben[a], amikor Uzzijjá[b] király meghalt, láttam az Urat. Trónján ült, fent a magasban, és palástja beborította a templomot. 2 Fölötte szeráfok lebegtek, akiknek hat-hat szárnyuk volt. Kettővel az arcukat takarták el, kettővel a testüket fedték be, kettővel pedig lebegtek. 3 Így kiáltottak egymásnak:
„Szent, szent, szent az Örökkévaló, a Seregek Ura,
dicsősége betölti az egész Földet!”
4 Hangjuktól megremegett az ajtó kerete és küszöbe, a templom pedig megtelt füsttel.[c]
5 Akkor én felkiáltottam: „Jaj nekem! Végem van, mert tisztátalan beszédű vagyok, és tisztátalan beszédű[d] nép között lakom, mégis a saját szememmel látom a Királyt, az Örökkévalót, a Seregek Urát!”
6 Ekkor az egyik szeráf hozzám repült. Kezében izzó parazsat hozott, amelyet fogóval vett az oltárról. 7 Megérintette számat a parázzsal, és ezt mondta: „Nézd, amint ez a parázs megérintette ajkadat, vétked eltűnt, és bűnödre bocsánatot nyertél.”[e]
8 Majd az Úr hangját hallottam, aki ezt kérdezte: „Kit küldjek el? Ki lesz a hírvivőnk?”
Ezt válaszoltam: „Itt vagyok én! Küldj el engem!”
9 Ő pedig így szólt hozzám: „Menj! Mondd ennek a népnek:
Csak hallgassátok és hallgassátok, újra meg újra,
de ne értsétek meg!
Csak nézzétek és nézzétek, újra meg újra,
de ne lássátok!”
10 „Menj, tedd érzéketlenné e nép szívét,
füleiket zárd be, hogy ne halljanak,
szemeiket takard el,
hogy ne lássanak, szívükkel ne értsenek,
hogy ne tudjanak visszatérni hozzám,
és meg ne gyógyítsam őket!”
11 Megkérdeztem: „Uram, meddig marad ez így?” Ezt válaszolta:
„Ameddig elpusztult városaik romokban hevernek,
házaik elhagyottan és lakatlanul állnak,
földjük műveletlen marad és elvadul,
12 mert messzire viszi az Örökkévaló a népet,
alig marad valaki az országban.
13 Ha tizedrészük megmarad,
azt is újra meg újra pusztulás sújtja.
Mégis, ahogy a tölgyfa tönkje életben marad,
miután a fát kivágták,
e nép maradéka is szent mag lesz,
és életben marad.”
Dávidé.
138 Teljes szívvel dicsérlek, Örökkévaló,
dicséretet éneklek neked az istenek előtt!
2 Imádlak téged szent Templomodban,
dicsérem neved hűségedért és kegyelmedért!
Dicsérlek, mert felemelted neved és beszéded
minden másnál magasabbra!
3 Mikor segítségért kiáltottam hozzád,
válaszoltál:
felbátorítottad lelkemet,
szívemben felkeltetted dicséreted énekét.
4 Dicsérnek téged a Föld összes királyai, Örökkévaló,
mikor hallják szavaidat!
5 Örömmel dicsérnek téged tetteidért,
és nagy dicsőségedért.
6 Milyen fenséges az Örökkévaló,
mégis törődik az alázatosokkal!
Jól ismeri a büszkéket is,
de távol marad tőlük.
7 Mikor veszélyek és bajok között kell járnom,
te tartod meg életem!
Kinyújtod karodat, és megvédesz
ellenségeim haragjától.
Bizony, jobb kezed megment tőlük!
8 Az Örökkévaló bosszút áll értem ellenségeimen,
hűséges szeretete örökké kísér!
Ne hagyj el Örökkévaló minket,
hiszen kezed alkotásai vagyunk!
Örömhír Krisztusról
15 Emlékeztetlek benneteket testvéreim arra az örömüzenetre, amelyet tőlem hallottatok, és amelyet el is fogadtatok. Ez lett a hitetek alapja, 2 és ez által fogtok üdvözülni, ha hűségesek maradtok hozzá. Ha nem, akkor hiába lettetek hívőkké.
3 Elsősorban azt a legfontosabb üzenetet adtam át nektek, amelyet én is kaptam: hogy Krisztus a bűneinkért halt meg — úgy, ahogyan az Írás előre megmondta —, 4 azután eltemették, de a harmadik napon feltámadt — úgy, ahogyan az Írás előre megmondta —, 5 és hogy a feltámadása után láthatóan megjelent Kéfásnak, azután a tizenkét apostolnak. 6 Azután egy alkalommal egyszerre több mint ötszáz testvérnek is megjelent, akik közül a legtöbben még most is élnek, bár néhányan már meghaltak. 7 Megjelent Jakabnak is, majd a többi apostolnak is. 8 Végül, mindezek után nekem is láthatóan megjelent Jézus — nekem, aki olyan vagyok, mint a túl későn született gyermek.
9 Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között. Sőt, nem is vagyok méltó, hogy apostolnak nevezzenek, mert üldöztem Isten Eklézsiáját. 10 Isten kegyelme által mégis azzá lettem, aki vagyok. Elmondhatom, hogy irántam való kegyelmét nem vesztegettem hiába, sőt, sokkal többet dolgoztam, mint a többi apostol. Valójában nem is én tettem mindezt, hanem Istennek velem lévő kegyelme. 11 De nem is az a fontos, hogy tőlem, vagy más apostoloktól hallottátok-e az örömhírt, amelyet hittel befogadtatok — hiszen mindannyian ugyanazt hirdetjük.
A csodálatos halfogás(A)
5 Egyszer a Genezáreti-tó partján nagy tömeg vette körül Jézust, hogy Isten üzenetét hallgassák. 2 Jézus meglátott a parton két halászbárkát. A halászok éppen akkor szálltak partra, és a hálóikat mosták. 3 Jézus beszállt az egyik bárkába, amely Simoné volt. Megkérte Simont, hogy evezzen kissé beljebb a vizen. Majd leült a bárkában, és úgy tanította az embereket.
4 Miután befejezte, Simonhoz fordult: „Evezzetek ki a mély vízre, és engedjétek le a hálóitokat halfogásra!”
5 Simon így válaszolt: „Mester, egész éjjel keményen dolgoztunk, mégsem fogtunk semmit, de ha te mondod, megteszem.” 6 Amikor leeresztették, olyan sok halat fogtak, hogy a hálók majdnem szétszakadtak. 7 Ezért intettek a másik hajóban lévő társaiknak, hogy jöjjenek segíteni. Mindkét hajót annyira megtöltötték halakkal, hogy majdnem elsüllyedtek.
8-9 A nagy zsákmányt látva a halászokat nagy félelem fogta el. Simon Péter ekkor Jézus lábához borult: „Menj el tőlem, Uram, mert én bűnös vagyok!” — mondta. 10 Ugyanígy megdöbbentek Jakab és János is, Zebedeus fiai, akik Simon társai voltak.
Jézus ekkor azt mondta Simonnak: „Ne félj, mostantól kezdve nem halakat, hanem embereket fogsz halászni.”
11 Ezután a halászok partra húzták a bárkáikat, majd mindent hátrahagyva csatlakoztak Jézushoz.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center