Revised Common Lectionary (Complementary)
Dávid tanítása.
32 Boldog, akinek bűneit megbocsátották,
és vétkeit eltörölték.[a]
2 Áldott, akit az Örökkévaló felmentett minden vád alól,
és szellemében nincs hamisság.
3 Ameddig eltitkoltam bűneimet,
még csontjaim is kiszáradtak,
naphosszat segítségért kiáltoztam.
4 Éjjel-nappal rám nehezedett kezed, Örökkévaló.
Erőm kiszáradt,
mint a fű, a tikkasztó, forró nyárban. Szela
5 De bevallottam neked bűnömet,
nem takargattam tovább vétkeimet.
Azt mondtam: „Bevallom az Örökkévalónak vétkemet!”
Te pedig megbocsátottál nekem, Örökkévaló. Szela
6 Így imádkozzon bocsánatodért
mindenki, aki a tiéd, Örökkévaló!
Keressen téged, amíg megtalálhat,
akkor még hatalmas árvíz sem borítja el.
7 Örökkévaló, te vagy rejtekhelyem,
körülveszel, és megvédesz engem,
ezért örvendezek benned! Szela
8 Az Örökkévaló mondja: „Én magam tanítalak,
s megvilágítom az utat, amelyen járnod kell.
Figyelemmel kísérlek,
és tanácsollak, mit tegyél.
9 Ne légy olyan, mint a ló, vagy az öszvér,
amely még nincs betanítva,
ezért erővel kell féken tartani,
másképp nem engedelmeskedik.”
10 A gonoszokat sok fájdalom éri,
de az Örökkévaló körülveszi jóindulatával,
aki bízik benne.
11 Örüljetek és vigadjatok az Örökkévalónak, ti igazak!
Örüljetek mind, igazszívűek!
Absolon meggyilkoltatja Amnónt
23 Ezután két esztendő eltelt, és éppen Absolon juhait nyírták[a] Baál-Hácórban, Efraim városa mellett. Ebből az alkalomból Absolon meg akarta hívni a király összes fiait az ünnepségre. 24 Elment hát a királyhoz, és ezt mondta: „Most nyírják a juhaimat, kérlek, jöjj el udvari szolgáiddal együtt az ünnepségre.”
25 Dávid azonban elhárította a meghívást: „Nem, fiam, ne menjünk mindannyian. Nem akarom, hogy a sok vendég terhedre legyen!”
Absolon tovább kérlelte, de a király nem akart menni, majd megáldotta Absolont.
26 Végül Absolon azt mondta: „Akkor legalább engedd el hozzám Amnón bátyámat!”
De Dávid ezt kérdezte: „Ugyan miért menjen hozzád?” 27 Absolon azonban addig kérlelte, amíg Dávid beleegyezett, hogy Amnón és a többi királyfi elmenjen Absolonhoz vendégségbe. Absolon olyan nagy lakomát készített, mint amilyet a király szokott rendezni.[b]
28 Azután Absolon ezt parancsolta a szolgáinak: „Lakoma közben figyeljetek Amnónra! Amikor megittasodik, majd szólok nektek: »Most vágjátok le Amnónt!« Akkor rohanjatok rá, és öljétek meg! Ne féljetek, hiszen csak a parancsomat teljesítitek! Legyetek bátrak és erősek!”
29 Így is történt: a szolgák Absolon parancsára meggyilkolták Amnónt. Ezt látva a király többi fia azonnal felugrott az asztaltól, mindegyik a maga öszvérére ült, és valamennyien elmenekültek.
30 Még úton voltak Jeruzsálembe, amikor a gyilkosság híre már megérkezett Dávidhoz. Valaki azt mondta a királynak: „Uram, Absolon meggyilkolta a király fiait, egyet sem hagyott életben!”
31 Ennek hallatára Dávid megszaggatta a ruháit, és a földre feküdt. Körülötte lévő udvari emberei is megszaggatták ruháikat. 32 Azonban Jónádáb, Simeának, Dávid testvérének fia ezt mondta: „Uram, ne gondold, hogy a fiaidat mind megölték! Egyedül csak Amnónt gyilkolták meg. Absolon ezt a gyilkosságot már régóta tervezte. Sőt, már azon a napon elhatározta, amikor Amnón megerőszakolta Támárt, Absolon húgát. 33 Uram, királyom, ne hidd el, amit a hírvivő mondott, mert nem igaz, hogy minden fiadat megölték! Egyedül Amnónt gyilkolták meg.”
34 Absolon eközben elmenekült.
Jeruzsálem falán az őrszem észrevette, hogy a domboldalon, a Horonaim-úton[c] egy nagy csoport közeledik a városhoz. Ezt jelentette a királynak. 35 Ekkor Jónádáb megszólalt: „Látod, uram! Úgy történt, ahogy szolgád mondta. Ott jönnek a fiaid!”
36 Alighogy ezt kimondta, a király fiai megérkeztek. A királlyal és szolgáival együtt valamennyien hangos sírásra fakadtak, és sokáig keservesen sírtak Amnón halála miatt. 37 Dávid pedig ettől kezdve minden nap gyászolta Amnónt.
Absolon elmenekül
Miután meggyilkoltatta Amnónt, Absolon elmenekült. Talmajnál, Ammihúr fiánál, Gesúr királyánál keresett menedéket,[d] 38 és három évig ott is maradt.
39 Dávid király idővel megvigasztalódott Amnón halála miatt, és többé már nem haragudott Absolonra.
Adjátok át magatokat Istennek!
4 Miért harcoltok, vitatkoztok és veszekedtek egymással? Mert folyton önző kívánságok dúlnak a szívetekben! 2 Nagyon kívántok megszerezni bizonyos dolgokat, de nem kapjátok meg. Ezért gyilkoltok, irigykedtek, és mégsem tudjátok megszerezni, amit annyira akartok. Veszekedtek és harcoltok, mégsem kapjátok meg, mert nem kéritek. 3 Vagy, ha kéritek is, akkor sem kapjátok meg, mert nem a helyes indítékkal kéritek, hiszen önző módon a saját kívánságaitokat akarjátok kiszolgálni vele.
4 Olyanok vagytok Isten iránt, mint a férjéhez hűtlen, házasságtörő asszony! Hát nem tudjátok, hogy a világot szeretni annyi, mint Istent gyűlölni?! Ha valaki a világ barátja akar lenni, Isten ellensége lesz. 5 Vagy azt gondoljátok, az Írás csak üres beszéd, amikor azt mondja, hogy a Szent Szellem — akit Isten adott, hogy bennünk lakozzon — féltékeny és szenvedélyes szeretettel kíván bennünket, hogy kizárólagosan őhozzá tartozzunk?
6 Isten azonban egyre nagyobb kegyelmet ad nekünk. Ezért mondja az Írás: „Isten ellenáll a büszkének, de kegyelmet ad az alázatosnak.”[a] 7 Adjátok hát oda magatokat Istennek, és engedelmeskedjetek neki! Ugyanakkor álljatok ellen a Sátánnak, és ő el fog futni tőletek!
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center