Revised Common Lectionary (Complementary)

A zenészek vezetőjének. Fúvós hangszerekre. Dávid zsoltára.

Vajon jogosan haragszol?

4 Jónásnak azonban nagyon rosszul esett, hogy Isten mégsem pusztította el Ninivét, és nagyon megharagudott. ² „Ó, Örökkévaló — imádkozott —, sejtettem én már akkor, mikor még otthon voltam, hogy ezt fogod tenni! Emiatt akartam Társisba futni! Hiszen ismerlek téged, hogy kegyelmes, irgalmas és nagyon türelmes Isten vagy, hogy hűséges szereteted az égig ér, és ha csak lehet, megváltoztatod büntető ítéleted. ³ Most pedig, Örökkévaló, kérlek, vedd el az életem, mert jobb lenne meghalnom, mintsem hogy tovább éljek!”

⁴ „Vajon jogosan haragszol emiatt?” — kérdezte az Örökkévaló.

⁵ Ezután Jónás kiment a városból, és attól keletre letelepedett. Készített magának egy kunyhót, s annak árnyékából figyelte, mi fog történni a várossal.

⁶ Az Örökkévaló Isten pedig növesztett egy nagy ricinusbokrot, hogy tartson árnyékot Jónás feje fölé, és óvja meg őt a napszúrástól. Örült is Jónás szerfölött a bokornak.

⁷ Másnap hajnalban azonban Isten úgy intézte, hogy egy féreg megrágta a bokrot, és az hamarosan el is száradt.

⁸ Felkelt a nap, Isten pedig forró és erős keleti szelet küldött arra a vidékre. A nap egyenesen a fejére tűzött Jónásnak, aki már-már elájult a hőségtől. Azt kívánta, bárcsak meghalna. „Jaj, jobb lenne meghalnom, mintsem hogy tovább éljek!” — panaszkodott.

⁹ Akkor Isten megszólította: „Vajon jogosan haragszol, hogy a bokor elszáradt?” „Igen, jogosan! — mérgelődött Jónás —, haragszom, amíg csak élek!”

¹⁰ Az Örökkévaló így válaszolt: „Látod, Jónás, te sajnálod ezt a ricinusbokrot, amely egyetlen éjjel felnőtt, a másik éjjel elszáradt, pedig nem te ültetted, nem is gondoztad! ¹¹ Hát én ne sajnáljam Ninivét, ezt a nagy várost, amelyben több, mint százhúszezer ember él, akik nem tudnak különbséget tenni a jó és a rossz között^[a]?! S még ott van az a rengeteg háziállat is!”

Fülöp bemeríti az etióp főembert

²⁶ Ezek után Fülöphöz így szólt az Örökkévaló egyik angyala: „Készülj fel, és indulj el dél felé, azon az úton, amely Jeruzsálemből a sivatagon keresztül Gázába visz!”

^27-28 Fülöp útnak eredt, és meglátott egy szekeret, amelyen egy előkelő etióp férfi utazott. Etiópia királynőjének, Kandakénak a nagy hatalmú főembere^[a] volt ez, akire a királynő országa pénzügyeit bízta. Éppen hazafelé utazott Jeruzsálemből, ahová azért ment föl, hogy ott Istent imádja. A szekerén ülve Ézsaiás próféta könyvét olvasta. ²⁹ Ekkor a Szent Szellem szólt Fülöpnek: „Menj oda, és csatlakozz ahhoz a szekérhez!” ³⁰ Amikor Fülöp odafutott a szekérhez, hallotta, hogy az etióp főember Ézsaiás próféta könyvét olvassa. Megkérdezte tőle: „Érted-e, amit olvasol?”

³¹ Ő így válaszolt: „Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?” Megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. ³² Éppen azt a részt olvasta, amely így szól:

³⁴ A főember Fülöphöz fordult: „Kérlek, mondd meg, kiről beszél itt a próféta: saját magáról, vagy valaki másról?” ³⁵ Fülöp hozzáfogott, hogy elmagyarázza a Jézusról szóló örömhírt. Azzal kezdte, amit a főember éppen olvasott.

³⁶ Amint tovább haladtak, egy vízfolyáshoz értek. Ekkor az etióp főember megszólalt: „Nézd csak, ott a víz! Szeretnék bemerítkezni. Van-e valami akadálya?” ^{[37] [c] 38} Akkor a főember megparancsolta, hogy álljanak meg. Mindketten belementek a vízbe, és Fülöp bemerítette a főembert. ³⁹ Amikor feljöttek a vízből, az Úr Szelleme hirtelen elragadta Fülöpöt. Az etióp főember nem is látta többé, mégis boldogan folytatta útját. ⁴⁰ Fülöp pedig Azótosz városában találta magát, majd onnan továbbmenve minden városban hirdette az örömüzenetet, amíg Cézáreába nem érkezett.