Revised Common Lectionary (Complementary)

A zenészek vezetőjének. Dávid zsoltáréneke.

Isten próbára teszi Ábrahámot

22 Ezek után Isten próbára tette Ábrahámot.

Megszólította: „Ábrahám!”

Ő pedig válaszolt: „Igen, Uram!”

² „Vedd magad mellé egyetlen fiadat, Izsákot, akit szeretsz, és menj el Mórijjá földjére! Ott majd mutatok neked egy hegyet, azon áldozd föl Izsákot égőáldozatként!” — mondta Isten.

³ Másnap Ábrahám már korán reggel fölkészült az útra. Felnyergelte a szamarát, fát hasogatott az égőáldozathoz, és két szolgájával és Izsákkal együtt elindultak arra a helyre, amelyet Isten mondott. ⁴ A harmadik napon Ábrahám távolról meglátta azt a hegyet, ahová igyekezett. ⁵ Akkor ezt mondta szolgáinak: „Telepedjetek le itt, vigyázzatok a szamárra, és várjatok ránk. Mi pedig a fiammal elmegyünk oda, és imádkozunk, azután majd visszajövünk.”

⁶ Ábrahám a tűzifát a fia, Izsák vállára tette, az égő parazsat és a kést maga vitte, és ketten indultak tovább. ⁷ Útközben Izsák az apjához fordult: „Édesapám!”

„Tessék, fiam!” — mondta Ábrahám.

„Itt a fa és a parázs a tűzgyújtáshoz, de hol van az áldozati bárány?” — kérdezte Izsák.

⁸ „Isten maga fog gondoskodni az áldozati bárányról” — felelte Ábrahám, és együtt folytatták az utat.

⁹ Amikor arra a helyre értek, amelyet Isten mutatott neki, Ábrahám oltárt épített, majd elrendezte rajta a tűzifát. Azután megkötözte a fiát, Izsákot, és őt is az oltárra helyezte a tűzifa tetejére. ¹⁰ Már éppen felemelte a kést, hogy Izsákot megölje, ¹¹ de az Örökkévaló angyala rákiáltott az égből:

„Ábrahám, Ábrahám!”

„Igen, Uram!” — felelt Ábrahám.

¹² „Ne öld meg a fiút! Ne bántsd! Miután próbára tettelek, látom, hogy valóban féled és tiszteled Istent, és egyszülött fiadat sem tagadtad meg tőlem” — kiáltotta az angyal.

¹³ Amikor Ábrahám körülnézett, a háta mögött egy kost pillantott meg, amely szarvánál fogva megakadt a sűrű bozótban. Tehát odament, fogta a kost, és azt áldozta föl égőáldozatul a fia helyett.

¹⁴ Ezért Ábrahám így nevezte azt a helyet: „Az Örökkévaló gondoskodik.” Azóta mondják ezt az emberek: „Az Örökkévaló gondoskodik rólunk az ő hegyén!”

Pál látogatása a jeruzsálemi apostoloknál

2 Tizennégy évvel később Barnabás kíséretében újból felmentem Jeruzsálembe, és magammal vittem Tituszt is. ² Isten kijelentése következtében indultam el. Ez alkalommal külön, csak a vezetőknek magyaráztam el, hogy milyen örömüzenetet hirdetek az Izráelen kívüli nemzeteknek. Meg akartam bizonyosodni afelől, hogy ebben egyetértünk, nehogy az addigi és a jelenlegi munkám kárba vesszen.

³ Bár a velem levő Titusz görög származású volt, a vezetők mégsem kényszerítették arra, hogy körülmetélkedjen. ⁴ Szükséges volt azonban, hogy velük megbeszéljük ezeket a kérdéseket, mivel néhányan befurakodtak közénk, akik magukat a testvéreinknek mutatták. Ezek alattomos szándékkal ki akarták kémlelni a mi szabad életmódunkat, amelyet Krisztus Jézusban kaptunk. Az volt ugyanis a szándékuk, hogy ismét a Törvény rabszolgáivá tegyenek bennünket. ⁵ Mi azonban egy pillanatra sem hátráltunk meg, és semmiben sem tettünk engedményt nekik, hogy az örömhír igazságát tisztán megőrizzük számotokra.

⁶ A tekintélyes vezetők tehát semmiben sem változtatták meg az örömüzenetről szóló tanításomat. (Nekem egyébként mindegy, hogy tekintélyesek-e, vagy sem, hiszen Isten előtt mindenki egyforma.) ⁷ Sőt, belátták, hogy Isten nekem azt a különleges feladatot adta, hogy az Izráelen kívüli — vagyis körülmetéletlen — népeknek hirdessem az örömüzenetet, ahhoz hasonlóan, ahogy Péter a zsidóknak hirdeti. ⁸ Mert Isten, akitől az erőt kaptuk, Pétert a zsidók közé küldte apostolnak, engem viszont az Izráelen kívüli népek közé.

⁹ Jakab, Péter^[a] és János, akiket a gyülekezet tekintélyes vezetőinek tartanak, elismerték az én Istentől kapott különleges ajándékomat, és annak jeleként, hogy elfogadnak szolgatársuknak, barátságosan kezet nyújtottak nekem és Barnabásnak. Abban egyeztünk meg, hogy mi a zsidóságon kívüli népek közé megyünk az örömhírt terjeszteni, ők pedig a zsidók között teszik ugyanezt. ¹⁰ Csak azt kötötték a lelkünkre, hogy ne feledkezzünk meg a szegényekről — amit én magam is mindig fontosnak tartottam.