Book of Common Prayer
Sóvárgás Isten után
63 Dávid zsoltára, abból az időből, amikor Júda pusztájában volt.
2 Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! Utánad szomjazik lelkem, utánad sóvárog testem, mint kiszikkadt, kopár, víztelen föld.
3 Így nézek rád a szentélyben, hogy lássam hatalmadat és dicsőségedet.
4 Mert szereteted az életnél is jobb, ajkam téged dicsőít.
5 Ezért téged áldalak, amíg élek, nevedet imádva emelem föl kezem.
6 Mintha zsíros falatokkal laktam volna jól, úgy ujjong az ajkam, és dicsér a szám.
7 Fekvőhelyemen is rád gondolok, minden őrváltáskor rólad elmélkedem.
8 Mert te voltál a segítségem, szárnyad árnyékában ujjongok.
9 Ragaszkodik hozzád lelkem, jobboddal támogatsz engem.
10 De akik pusztulásomra törnek, a föld mélyébe kerülnek.
11 Kardélre hányják őket, sakálok eledelévé lesznek.
12 De a király örül Isten előtt. Dicséretet mondanak, akik rá esküsznek, a hazugok szája azonban bezárul.
Énekeljen az egész világ!
98 Zsoltár. Énekeljetek az ÚRnak új éneket, mert csodákat tett! Szabadulást szerzett jobbja, az ő szent karja.
2 Megmutatta szabadító erejét az ÚR, a népek szeme előtt nyilvánvalóvá tette igazságát.
3 Hűséggel és szeretettel gondolt Izráel házára, és látták a földön mindenütt Istenünk szabadítását.
4 Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön! Örvendezve vigadjatok, zsoltárt énekeljetek!
5 Énekeljetek az ÚRnak hárfakísérettel, hárfakísérettel zengő éneket!
6 Harsonákkal és kürtzengéssel ujjongjatok a király, az ÚR előtt!
7 Zúgjon a tenger a benne levőkkel, a földkerekség és a rajta lakók!
8 Tapsoljanak a folyamok, a hegyek mind ujjongjanak
9 az ÚR előtt, mert eljön, hogy ítélkezzék a földön. Igazságosan ítéli a világot, pártatlanul a népeket.
Ének Isten irgalmáról
103 Dávidé. Áldjad, lelkem, az URat, és egész bensőm az ő szent nevét!
2 Áldjad, lelkem, az URat, és ne feledd el, mennyi jót tett veled!
3 Ő megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet,
4 megváltja életedet a sírtól, szeretettel és irgalommal koronáz meg.
5 Betölti javaival életedet, megújul ifjúságod, mint a sasé.
6 Minden elnyomottal törvényesen és igazságosan bánik az ÚR.
7 Megismertette útjait Mózessel, cselekedeteit Izráel fiaival.
8 Irgalmas és kegyelmes az ÚR, türelme hosszú, szeretete nagy.
9 Nem perel mindvégig, nem tart haragja örökké.
10 Nem vétkeink szerint bánik velünk, nem bűneink szerint fizet nekünk.
11 Mert amilyen magasan van az ég a föld fölött, olyan nagy a szeretete az istenfélők iránt.
12 Amilyen messze van napkelet napnyugattól, olyan messzire veti el vétkeinket.
13 Amilyen irgalmas az apa fiaihoz, olyan irgalmas az ÚR az istenfélőkhöz.
14 Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk.
15 Az ember napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mező virága.
16 Ha végigsöpör rajta a szél, vége van, még a helyét sem lehet felismerni.
17 De az ÚR szeretete mindörökké az istenfélőkkel van, és igazsága még az unokáikkal is;
18 azokkal, akik megtartják szövetségét, és törődnek rendelkezéseinek teljesítésével.
19 Az ÚR a mennyben állította fel trónját, királyi hatalmával mindenen uralkodik.
20 Áldjátok az URat, angyalai, ti hatalmas erejűek, akik teljesítitek parancsát, és hallgattok parancsszavára!
21 Áldjátok az URat, ti seregei, szolgái, akaratának végrehajtói!
22 Áldjátok az URat, ti teremtményei, mindenütt, ahol uralkodik! Áldjad, lelkem, az URat!
15 Történt pedig a hetedik napon, hogy hajnalhasadtával fölkeltek, és az addigi szokás szerint megkerülték a várost, de hétszer. Csak ezen a napon kerülték meg hétszer a várost.
16 Amikor hetedszer fújták meg a papok a kürtöket, ezt mondta Józsué a népnek: Kiáltozzatok, mert nektek adja az Úr a várost.
17 Átok terhe alatt ki kell irtani a várost, az Úré az mindenestül! Csak a parázna Ráháb maradjon életben mindazokkal együtt, akik a házában vannak, mert elrejtette a követeket, akiket kiküldtünk.
18 Hozzá ne nyúljatok a kiirtandókhoz, különben rátok száll az átok; el ne vegyetek semmit a kiirtandókból, mert felidézitek az átkot Izráel táborára, és szerencsétlenségbe döntitek!
19 Az összes ezüstöt és aranyat meg a réz- és vastárgyakat az Úrnak szenteljétek, azok az Úr kincstárába kerüljenek.
20 Ekkor kiáltozni kezdett a nép, és megfújták a kürtöket. És amikor meghallotta a nép a kürt szavát, hatalmas harci kiáltásban tört ki, és a kőfal leomlott. A nép pedig bevonult a városba, mindenki egyenest előre, és elfoglalták a várost.
21 Kardélre hánytak, kiirtottak mindent, ami a városban volt: férfit és nőt, ifjat és öreget, ökröt, juhot és szamarat.
Ráháb megmenekül
22 A két férfinak pedig, akik kémkedtek azon a földön, ezt mondta Józsué: Menjetek be annak a parázna nőnek a házába, és hozzátok ki onnan őt és mindenét, ahogyan megesküdtetek neki!
23 Bementek tehát a kémkedő ifjak, és kihozták Ráhábot, apját, anyját, testvéreit és mindenét; kihozták egész nemzetségét, és elhelyezték őket Izráel táborán kívül.
24 A várost pedig mindenestül fölperzselték. Csak az ezüstöt és az aranyat, meg a réz- és vastárgyakat tették az Úr házának a kincstárába.
25 De a parázna Ráhábot, apja háza népét és mindenét életben hagyta Józsué. Letelepedett Izráelben, és ott van mind a mai napig, mert elrejtette a követeket, akiket Jerikóba küldött kémkedni Józsué.
26 Abban az időben mondta ezt az esküt Józsué: Átkozott legyen az Úr előtt az az ember, aki hozzáfog, hogy fölépítse ezt a várost, Jerikót! Elsőszülöttjére rakja le az alapját, és legkisebb fiára állítsa föl kapuit!
27 Az Úr Józsuéval volt, és elterjedt a híre az egész országban.
30 Másnap aztán meg akarta tudni a valóságot, hogy mivel vádolják a zsidók, levétette tehát bilincseit, és megparancsolta, hogy jöjjenek össze a főpapok és az egész nagytanács. Ekkor lehozatta Pált, és eléjük állította.
Pál beszéde a nagytanács előtt
23 Pál rátekintett a nagytanácsra, és így szólt: "Atyámfiai, férfiak, én teljesen jó lelkiismerettel szolgáltam Istennek, mind e mai napig."
2 Anániás főpap ekkor megparancsolta a mellette állóknak, hogy üssék szájon.
3 Pál erre így szólt hozzá: "Megver téged az Isten, te meszelt fal! Itt ülsz, hogy ítélkezz felettem a törvény szerint, mégis a törvény ellenére azt parancsolod, hogy megüssenek?"
4 Erre az ott állók ezt mondták: "Isten főpapját gyalázod?"
5 Pál így válaszolt: "Nem tudtam, atyámfiai, hogy főpap." Mert meg van írva: "Néped fejedelmét ne átkozd!"
6 Mivel pedig Pál tudta, hogy egyik részük a szadduceusok, másik részük pedig a farizeusok közül való, így kiáltott a nagytanács előtt: "Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia; a halottak reménysége és feltámadása miatt vádolnak engem."
7 Mihelyt ezt mondta, vita támadt a farizeusok és a szadduceusok között, és a gyűlés véleménye megoszlott.
8 A szadduceusok ugyanis az állítják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek, a farizeusok pedig vallják mindegyiket.
9 Erre nagy kiáltozás támadt, a farizeuspárti írástudók közül néhányan felállva hevesen vitatkoztak, és így szóltak: "Semmi rosszat sem találunk ebben az emberben. Hátha Lélek szólt hozzá vagy angyal?"
10 Mivel a felfordulás egyre nagyobb lett, az ezredes attól félve, hogy Pált széttépik, megparancsolta, hogy a csapat menjen le, ragadja ki őt közülük, és vigye a várba.
11 A következő éjszaka pedig odaállt Pál mellé az Úr, és ezt mondta: "Bízzál, mert ahogyan bizonyságot tettél az én ügyem mellett Jeruzsálemben, úgy kell Rómában is bizonyságot tenned!"
Jézus meggyógyítja a bénát(A)
2 Néhány nap múlva ismét elment Kapernaumba, és elterjedt a híre, hogy otthon van.
2 Erre olyan sokan gyűltek össze, hogy még az ajtó előtt sem volt hely; ő pedig hirdette nekik az igét.
3 Oda akartak hozzá menni egy bénával, akit négyen vittek.
4 Mivel a sokaság miatt nem fértek a közelébe, megbontották annak a háznak a tetejét, ahol ő volt, és nyílást vágva leeresztették az ágyat, amelyen a béna feküdt.
5 Jézus pedig látva a hitüket, így szólt a bénához: "Fiam, megbocsáttattak a bűneid."
6 Ott ültek néhányan az írástudók közül, és így tanakodtak szívükben:
7 "Hogyan beszélhet ez így? Istent káromolja! Ki bocsáthat meg bűnöket az egy Istenen kívül?"
8 Jézus lelkében azonnal átlátta, hogy így tanakodnak magukban, és ezt mondta nekik: "Miért tanakodtok így szívetekben?
9 Mi könnyebb: azt mondani a bénának: Megbocsáttattak bűneid! - vagy azt mondani: Kelj fel, fogd az ágyadat és járj!?
10 Azért pedig, hogy megtudjátok: az Emberfiának van hatalma bűnöket megbocsátani a földön - így szólt a bénához:
11 Neked mondom, kelj fel, fogd az ágyadat, és menj haza!"
12 Az pedig felkelt, azonnal felvette az ágyát, és kiment mindenki szeme láttára; úgyhogy ámulatba estek mind, dicsőítették az Istent, és ezt mondták: "Ilyet még sohasem láttunk!"
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society