Revised Common Lectionary (Semicontinuous)

Az Örökkévaló megszólítja Sámuelt

3 A fiatal Sámuel Éli felügyelete alatt részt vett az Örökkévaló szolgálatában. Abban az időben ritkán érkezett kijelentés, vagy látomás az Örökkévalótól.

² Éli ebben az időben már nagyon idős volt, és látása annyira megromlott, hogy szinte vak volt. Történt egy este, hogy Éli lefeküdt aludni. ³ A mécsesek égtek Isten mécstartóján az Örökkévaló házában, ahol a Szövetségláda volt, és Sámuel is lefeküdt aludni. ⁴ Ekkor az Örökkévaló szólította: „Sámuel, Sámuel!”^[a] Ő felelt: „Igen, jövök!” ⁵ — és azonnal az alvó Élihez futott: „Itt vagyok, Uram, mert hívtál!”

„Nem hívtalak, fiam, menj csak vissza aludni!” — mondta Éli. Sámuel visszament a fekvőhelyére, ⁶ de az Örökkévaló ismét szólította: „Sámuel!” Ekkor a fiú fölkelt, és megint Élihez szaladt: „Itt vagyok, Uram, mert hívtál!”

„Nem hívtalak, fiam, menj vissza aludni!” — mondta Éli.

⁷ Sámuel ugyanis még nem ismerte az Örökkévalót, akiezt megelőzően még nem szólt hozzá közvetlenül.^{[b] 8} Az Örökkévaló harmadszor is szólította Sámuelt, aki megint Élihez szaladt: „Itt vagyok, Uram, mert hívtál!”

Ekkor Éli végre felismerte, hogy az Örökkévaló szólítja Sámuelt. ⁹ „Menj csak vissza fiam, és feküdj le. Ha ismét szólít, így felelj neki: »Szólj, Örökkévaló, mert szolgád figyel rád!«”

Sámuel visszament a helyére, és lefeküdt. ¹⁰ Az Örökkévaló ismét megállt Sámuel mellett, és szólította, mint azelőtt: „Sámuel, Sámuel!”

A fiú így felelt: „Szólj, Örökkévaló, mert szolgád figyel rád!”

¹¹ Az Örökkévaló akkor ezt mondta: „Lásd meg, Sámuel! Hamarosan olyat teszek Izráelben, hogy mindenkinek belecsendül a füle, aki hallja! ¹² Beteljesítem, amit korábban már megmondtam Éli családjáról, semmit el nem hagyok abból. ¹³ Megmondtam Élinek, hogy örökre meg fogom büntetni a családját azok miatt a bűnök miatt, amelyekről neki is tudomása volt. Jól tudta, hogy fiai gyalázzák az Örökkévalót,^[a] mégsem állította meg őket. ¹⁴ Emiatt megesküdtem, hogy Éli családjának bűneit sohasem lehet jóvátenni sem véresáldozattal, sem lisztáldozattal.”

¹⁵ Sámuel reggelig a helyén feküdt, majd fölkelt, és kinyitotta az Örökkévaló házának ajtóit. Élinek azonban félt megmondani, amit az Örökkévalótól hallott.

¹⁶ De Éli előszólította Sámuelt: „Hol vagy fiam, Sámuel?”

„Itt vagyok, Uram!” — felelt a fiú.

¹⁷ „Mit mondott neked az Örökkévaló? — kérdezte Éli. — El ne titkold előlem! Vigyázz, mert Isten megbüntet, ha nem mondasz el mindent, amit tőle hallottál!”

¹⁸ Ekkor Sámuel mindent elmondott Élinek, nem titkolt el semmit.

Éli így szólt: „Ő az Örökkévaló! Tegyen úgy, ahogy jónak látja.”

¹⁹ Sámuel felnövekedett. Az Örökkévaló vele volt, és gondja volt arra, hogy amit Sámuel prófétált, az mind beteljesedjen. ²⁰ Ezért megtudta egész Izráel népe — Dántól Beérsebáig, vagyis az egész országban — felismerte, hogy Sámuel az Örökkévaló megbízható prófétája.

A zenészek vezetőjének. Dávid zsoltára.

⁵ Mert mi nem magunkat, hanem Jézus Krisztust hirdetjük, és azt, hogy ő az Úr. Magunkat pedig úgy ajánljuk, mint akik rabszolgáitok vagyunk, Jézus kedvéért. ⁶ Mert Isten az, aki ezt mondta: „Ragyogjon fel a világosság a sötétségből!”^[a] Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, akik hiszünk Jézusban. E világosság által ismerjük fel Isten dicsőségét Krisztus arcán.

⁷ Az, hogy Jézust megismertük, igen nagy kincs! Ezt a kincset azonban „cserépkorsóban”, vagyis emberi testünkben hordozzuk. Így azután jól látható, hogy ez a mindennél nagyobb erő Istentől származik, nem pedig tőlünk. ⁸ Mindenfelől bajok vesznek körül és nehézségek szorongatnak bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mitévők legyünk, de nem esünk kétségbe! ⁹ Üldöznek, de Isten nem hagy el bennünket. Néha földre terítenek, de nem tudnak egészen elpusztítani. ¹⁰ Mindig testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy az ő feltámadott élete is megnyilvánuljon bennünk. ¹¹ Életünk folyamán állandóan halálos veszélyeknek vagyunk kitéve Jézusért, hogy Jézus élete viszont látható legyen a mi halandó testünkben. ¹² Ezért a halál bennünk végzi a munkáját, az élet pedig bennetek.

Az Emberfia a szombatnak is Ura^(A)

²³ Egyszer Jézus és tanítványai egy gabonaföldön mentek keresztül. Éppen szombat volt. A tanítványok útközben letéptek néhány kalászt. ²⁴ Emiatt a farizeusok kérdőre vonták Jézust: „Nézd csak, mit csinálnak a tanítványaid! Miért tesznek olyat, amit a Törvény szerint szombaton nem szabad?”

²⁵ Jézus ezt válaszolta: „Sohasem olvastátok, hogy mit tett Dávid, amikor az embereivel együtt megéhezett, de nem volt semmi ennivalójuk? ²⁶ Isten házához érkeztek, ahol abban az időben Abjátár volt a főpap. Dávid akkor evett az Isten elé helyezett szent kenyerekből, amelyekből a Törvény szerint csakis a papok ehettek, sőt, még azoknak is adott belőle, akik vele voltak!”

²⁷ Végül ezt mondta: „A szombat ünnepe van az emberért, és nem az ember a szombatért. ²⁸ Így hát az Emberfia úr a szombat ünnepe fölött is”.

Jézus szombaton is gyógyít^(B)

3 Egyszer Jézus ismét a zsinagógába ment. Volt ott egy béna kezű férfi is. ² Ekkor már gyanakodva lesték Jézust, hogy vajon szombaton is gyógyít-e, mert ürügyet kerestek rá, hogy vádolhassák. ³ Jézus megszólította a béna kezű férfit: „Állj ide, a középre!”

⁴ Majd ezt kérdezte az összegyűltektől: „A Törvény szerint szombaton melyiket szabad: jót tenni valakivel, vagy ártani neki? Mi a helyes: megmenteni, vagy kioltani valakinek az életét?” De senki sem válaszolt.

⁵ Ekkor haragosan végignézett rajtuk, és sajnálta őket a szívük keménysége miatt. Majd a férfi felé fordult: „Nyújtsd ki a kezedet!” — mondta neki. A beteg kinyújtotta a kezét, és azonnal meggyógyult. ⁶ A farizeusok ekkor kimentek a zsinagógából, és azonnal tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy milyen úton-módon lehetne Jézust kivégeztetni.