Old/New Testament
Népszámlálás Móáb síkságán
26 Az Úr ezt mondta Mózesnek és Eleázár papnak, Áron fiának:
2 Számoljátok össze Izráel fiainak egész közösségét, húszévestől fölfelé nagycsaládonként minden hadkötelest Izráelben.
3 Mózes és Eleázár pap tehát így beszélt hozzájuk Móáb síkságán, a Jordán mellett, Jerikóval szemben:
4 Számoljátok össze a népet húszévestől fölfelé, ahogyan megparancsolta az Úr Mózesnek. Izráel fiai, akik kijöttek Egyiptomból, ezek voltak:
5 Rúben volt Izráel elsőszülöttje. Rúben fiai voltak: Hanók, tőle való a hanóki nemzetség, Pallútól való a pallúi nemzetség,
6 Hecróntól a hecróni nemzetség, Karmitól a karmi nemzetség.
7 A rúbeni nemzetségekből negyvenháromezer-hétszázharmincat vettek számba.
8 Pallú fia volt Eliáb.
9 Eliáb fiai voltak: Nemuél, Dátán és Abirám. Ezek, Dátán és Abirám, a közösség képviselői voltak, de lázadást szítottak Mózes és Áron ellen Kórah csoportjával, föllázadva az Úr ellen.
10 Ezért a föld megnyitotta száját, és elnyelte őket Kórahhal együtt annak a csoportnak a halálakor, amikor a tűz megemésztett kétszázötven embert. Így lettek intő jellé.
11 De Kórah fiai nem haltak meg.
12 Simeon fiai nemzetségeik szerint ezek voltak: Nemuéltól való a nemuéli nemzetség, Jámintól a jámini nemzetség, Jákintól a jákini nemzetség,
13 Zerahtól a zerahi nemzetség, Saultól a sauli nemzetség.
14 Ezek a Simeon nemzetségei: huszonkétezer-kétszáz ember.
15 Gád fiai nemzetségeik szerint ezek voltak: Cefóntól való a cefóni nemzetség, Haggitól a haggi nemzetség, Súnitól a súni nemzetség.
16 Oznitól az ozni nemzetség, Éritől az éri nemzetség,
17 Aródtól az aródi nemzetség, Arélitól az aréli nemzetség.
18 Gád fiai nemzetségeiből összesen negyvenezer-ötszázat vettek számba.
19 Júda fiai voltak Ér és Ónán, de Ér és Ónán meghalt Kánaán földjén.
20 Júda fiai nemzetségeik szerint ezek voltak: Sélától való a sélái nemzetség, Pérectől a péreci nemzetség, Zerahtól a zerahi nemzetség.
21 Pérec fiai ezek voltak: Hecróntól való a hecróni nemzetség, Hámultól a hámuli nemzetség.
22 Júda törzseiből összesen hetvenhatezer-ötszázat vettek számba.
23 Issakár fiai nemzetségeik szerint ezek voltak: Tólától való a tólái nemzetség, Púvától a púvai nemzetség,
24 Jásúbtól a jásúbi nemzetség, Simróntól a simróni nemzetség.
25 Issakár nemzetségeiből összesen hatvannégyezer-háromszázat vettek számba.
26 Zebulon fiai nemzetségeik szerint ezek voltak: Szeredtől való a szeredi nemzetség, Élóntól az élóni nemzetség, Jahleéltól a jahleéli nemzetség.
27 Zebulon nemzetségeiből összesen hatvanezer-ötszázat vettek számba.
28 József fiai nemzetségeik szerint ezek voltak: Manassé és Efraim.
29 Manassé fiai: Mákírtól való a mákíri nemzetség. Mákír nemzette Gileádot. Gileádtól való a gileádi nemzetség.
30 Ezek Gileád fiai: Íezertől való az íezeri nemzetség, Hélektől a héleki nemzetség,
31 Aszriéltól az aszriéli nemzetség, Sikemtől a sikemi nemzetség,
32 Semidától a semidái nemzetség, Héfertől a héferi nemzetség.
33 Héfer fia volt Celofhád. Neki nem voltak fiai, csak leányai. Celofhád leányainak a nevei: Mahlá, Nóá, Hoglá, Milká és Tircá.
34 Manassé nemzetségeiből összesen ötvenkétezer-hétszázat vettek számba.
35 Efraim fiai pedig nemzetségeik szerint ezek voltak: Sútelahtól való a sútelahi nemzetség, Bekertől a bekeri nemzetség, Tahantól a tahani nemzetség.
36 Sútelah fia volt Érán, akitől az éráni nemzetség való.
37 Efraim fiainak a nemzetségeiből összesen harminckétezer-ötszázat vettek számba. Ezek voltak József fiai nemzetségeik szerint.
38 Benjámin fiai nemzetségeik szerint ezek voltak: Belától való a belai nemzetség, Asbéltól az asbéli nemzetség, Ahirámtól az ahirámi nemzetség,
39 Súfámtól a súfámi nemzetség, Húfámtól a húfámi nemzetség.
40 Bela fiai voltak: Ard és Naamán. Ardtól való az ardi nemzetség, Naamántól a naamáni nemzetség.
41 Benjámin fiainak a nemzetségeiből összesen negyvenötezer-hatszázat vettek számba.
42 Dán fiainak a nemzetsége ez: Súhámtól való a súhámi nemzetség; ez a család alkotta Dán nemzetségét.
43 A súhámi nemzetségből összesen hatvannégyezer-négyszázat vettek számba.
44 Ásér fiai nemzetségeik szerint ezek voltak: Jimnától való a jimnái nemzetség, Jisvitől a jisvi nemzetség, Beriától a beriai nemzetség.
45 Beria fiaitól: Hebertől a heberi nemzetség, Malkiéltól a malkiéli nemzetség.
46 Ásér leányának a neve Szerah volt.
47 Ásér fiainak a nemzetségeiből összesen ötvenháromezer-négyszázat vettek számba.
48 Naftáli fiai nemzetségeik szerint ezek voltak: Jahceéltől való a jahceéli nemzetség, Gúnitól a gúni nemzetség,
49 Jécertől a jéceri nemzetség, Sillémtől a sillémi nemzetség.
50 Naftáli nemzetségeinek a családjából összesen negyenötezer-négyszázat vettek számba.
51 Izráel fiai közül tehát összesen hatszázegyezer-hétszázharminc embert vettek számba.
52 Ezután így beszélt Mózeshez az Úr:
53 Ezek között osszátok fel a földet örökségül a névjegyzék szerint.
54 A nagyobbnak nagyobb örökséget adj, a kisebbnek kisebb örökséget. Mindegyiknek a számbavettek száma szerint adjatok örökséget!
55 De a földet sorsvetéssel osszátok föl. Az ősi törzsek nevei szerint örököljenek.
56 Sorsvetéssel osszátok ki mindegyiknek az örökségét, mind a nagyoknak, mind a kicsiknek.
57 Ezek voltak a Lévi nemzetségeiből számba vettek: Gérsóntól a gérsóni nemzetség, Keháttól a keháti nemzetség és Meráritól a merári nemzetség.
58 Ezek voltak Lévi nemzetségei: a libni nemzetség, a hebróni nemzetség, a mahli nemzetség, a músi nemzetség és a kórahi nemzetség. Kehát nemzette Amrámot.
59 Amrám feleségének a neve Jókebed volt, Lévi leánya, akit Egyiptomban szült az anyja Lévinek. Ő szülte Amrámnak Áront, Mózest és nénjüket, Mirjámot.
60 Áronnak született Nádáb, Abíhú, Eleázár és Ítámár.
61 De Nádáb és Abíhú meghaltak, mert idegen tüzet vittek az Úr elé.
62 Közülük összesen huszonháromezer férfit vettek számba, egyhónapostól fölfelé. De ezeket nem Izráel fiaival együtt vették számba, mert nekik nem adtak örökséget Izráel fiai között.
63 Ezeket vette számba Mózes és Eleázár pap. Ők vették számba Izráel fiait Móáb síkságán, a Jordán mellett, Jerikóval szemben.
64 De ezek között nem volt már senki a Mózes és Áron pap által számbavettek közül, akik még a Sínai-pusztában vették számba Izráel fiait.
65 Mert az Úr megmondta nekik, hogy meg kell halniuk a pusztában. Nem is maradt meg közülük senki, csak Káléb, Jefunne fia és Józsué, Nún fia.
Örökösödés leányágon Izráelben
27 Ekkor előálltak Celofhád leányai. Celofhád Héfer fia volt, ez Gileád fia, ez Mákír fia, ez pedig József fiának, Manassénak a fia volt. A Manassé nemzetségei közül való leányok nevei ezek voltak: Mahlá, Nóá, Hoglá, Milká és Tircá.
2 Ezek odaálltak Mózes és Eleázár pap elé, meg a vezető emberek és az egész közösség elé a kijelentés sátra bejáratánál, és ezt mondták:
3 Apánk meghalt a pusztában. De nem volt azoknak a csoportjában, akik összefogtak az Úr ellen, azaz Kórah csoportjában, hanem a maga vétke miatt halt meg, fiai pedig nem voltak.
4 Miért tűnjék el apánk neve a nemzetségéből, csak azért, mert nem volt fia? Adj nekünk örökséget apánk testvérei között.
5 Mózes az Úr elé vitte ügyüket,
6 és az Úr ezt mondta Mózesnek:
7 Igazat mondanak Celofhád leányai. Adjál csak nekik birtokot apjuk testvérei között, és juttasd nekik apjuk örökségét.
8 Izráel fiaihoz pedig így beszélj: Ha valaki úgy hal meg, hogy nincs fia, juttassák az örökséget a leányának.
9 Ha leánya sincs, akkor adjátok az örökséget a testvéreinek.
10 Ha pedig testvérei sincsenek, akkor adjátok az örökséget az apja testvéreinek.
11 Ha apjának sincsenek testvérei, adjátok az örökséget annak, aki a nemzetségében a legközelebbi rokon, az örökölje. Legyen ez Izráel fiai között törvényes rendelkezés, ahogyan megparancsolta az Úr Mózesnek.
Józsué Mózes utódja
12 Az Úr ezt mondta Mózesnek: Menj föl ide az Abárim-hegyre, és tekintsd meg azt a földet, amelyet Izráel fiainak adtam.
13 Ha megtekintetted, te is odakerülsz elődeidhez, ahogyan odakerült testvéred, Áron.
14 Hiszen föllázadtatok parancsom ellen a Cin-pusztában, amikor perlekedett a közösség, és nem tartottatok engem szentnek előttük azoknál a vizeknél, Meríbá vizeinél, Kádésban, a Cin-pusztában!
15 Mózes így felelt az Úrnak:
16 Az Úr, a minden embernek lelket adó Isten rendeljen egy férfit a közösség élére.
17 Az legyen előttük jártukban-keltükben, vezesse harcba, és vezesse haza őket, hogy ne legyen olyan az Úr közössége, mint a pásztor nélkül való nyáj.
18 Az Úr ezt mondta Mózesnek: Vedd magad mellé Józsuét, Nún fiát, akiben van lélek. Tedd rá kezedet,
19 állítsd Eleázár pap és az egész közösség elé, és előttük iktasd be tisztébe.
20 Adj neki olyan méltóságot, mint a tied, hogy hallgasson rá Izráel fiainak egész közössége.
21 Józsué álljon Eleázár pap elé, és kérjen döntést az Úrtól sorsvetés útján. A kapott parancs szerint induljon harcba, és a kapott parancs szerint térjen haza Izráel fiaival, az egész közösséggel együtt.
22 Mózes úgy cselekedett, ahogyan az Úr parancsolta neki. Maga mellé vette Józsuét, odaállította Eleázár pap és az egész közösség elé,
23 rátette a kezét, és beiktatta tisztébe, ahogyan az Úr meghagyta Mózes által.
A mindennapi égőáldozat
28 Azután így beszélt az Úr Mózeshez:
2 Parancsold meg Izráel fiainak, és mondd meg nekik: Vigyázzatok arra, hogy a megszabott időben mutassátok be a nekem szóló áldozatot, az én kenyeremet, kedves illatú tűzáldozatul.
3 Mondd meg nekik: Ezt a tűzáldozatot mutassátok be az Úrnak: naponta két hibátlan egyéves bárányt állandó égőáldozatul.
4 Az egyik bárányt reggel készítsd el, a másik bárányt pedig estefelé készítsd el.
5 Ételáldozatul egytized véka finomlisztet mutass be egynegyed hín préselt olajjal gyúrva.
6 Állandó égőáldozat ez, amelyet a Sínai-hegyen rendeltem el az Úrnak szóló kedves illatú tűzáldozatul.
7 A hozzátartozó italáldozat egynegyed hín legyen bárányonként. A szentélyben öntsd ki a jó borból készült áldozatot az Úr elé.
8 A második bárányt estefelé készítsd el. Ugyanolyan ételáldozatot és italáldozatot készíts hozzá, mint reggel. Az Úrnak szóló kedves illatú tűzáldozat ez.
9 A nyugalom napján két hibátlan egyesztendős bárányt mutass be, ahhoz ételáldozatul kéttized véka finomlisztet, olajjal gyúrva, meg a hozzá tartozó italáldozatot.
10 Ezt a nyugalomnapi égőáldozatot be kell mutatni minden nyugalom napján az állandó égőáldozaton és a hozzá tartozó italáldozaton kívül.
11 Minden hónap első napján mutassatok be égőáldozatul az Úrnak két bikaborjút, egy kost és hét egyesztendős hibátlan bárányt.
12 Mindegyik bikához adjatok ételáldozatul háromtized véka finomlisztet olajjal gyúrva, a koshoz pedig adjatok ételáldozatul kéttized véka finomlisztet olajjal gyúrva.
13 Mindegyik bárányhoz adjatok ételáldozatul egy-egy tized véka finomlisztet olajjal gyúrva. Égőáldozat ez, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak.
14 A hozzájuk tartozó italáldozat pedig legyen fél hín bor egy bikához, egyharmad hín egy koshoz és egynegyed hín egy bárányhoz. Ez az újhold égőáldozata havonként, az esztendő hónapjai szerint.
15 Vétekáldozatul pedig készítsetek egy kecskebakot az Úrnak az állandó égőáldozaton kívül, a hozzá tartozó italáldozattal együtt.
A páskaáldozat
16 Az első hónap tizennegyedik napján kezdődik az Úr páskája,
17 és ennek a hónapnak a tizenötödik napján van az ünnep. Hét napig kovásztalan kenyeret kell enni.
18 Az első napon szent összegyülekezés legyen. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát.
19 Tűzáldozatul mutassatok be égőáldozatot az Úrnak: két bikaborjút, egy kost és hét egyesztendős bárányt, amelyek hibátlanok legyenek.
20 A hozzájuk tartozó ételáldozat olajjal gyúrt finomliszt legyen: egy bikához háromtized, a koshoz kéttized vékával adjatok.
21 A hét bárányhoz pedig egy-egy tizedet adjatok bárányonként.
22 Vétekáldozatul mutassatok be egy bakot, hogy engesztelést szerezzen nektek.
23 A reggeli égőáldozaton kívül, amely állandó égőáldozat, készítsétek el ezeket.
24 Ezek szerint készítsétek el naponként hét napon át az Úr kedves illatú tűzáldozati eledelét. Az állandó égőáldozaton kívül kell elkészíteni a hozzá tartozó italáldozattal együtt.
25 A hetedik napon is legyen szent összegyülekezésetek. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát!
Áldozat a hetek ünnepén
26 Az első termés napján, amikor új ételáldozatot mutattok be az Úrnak, azaz a hetek ünnepén legyen szent összegyülekezésetek. Ne végezzetek semmiféle foglalkozáshoz tartozó munkát,
27 hanem mutassatok be kedves illatú égőáldozatul az Úrnak két bikaborjút, egy kost és hét egyesztendős bárányt.
28 A hozzájuk tartozó ételáldozat olajjal gyúrt finomliszt legyen: mindegyik bikához háromtized vékával, a koshoz kéttized vékával,
29 a hét bárányhoz pedig egy-egy tized vékával kell adni bárányonként.
30 Egy kecskebakot is mutassatok be, hogy engesztelést szerezzen nektek.
31 Az állandó égőáldozaton és az ahhoz tartozó ételáldozaton kívül készítsétek el italáldozatukkal együtt. Az állatok hibátlanok legyenek.
Négyezer ember megvendégelése(A)
8 Azokban a napokban, amikor ismét igen nagy volt a sokaság és nem volt mit enniük, magához hívta tanítványait, és így szólt hozzájuk:
2 "Szánakozom a sokaságon, mert már három napja vannak velem, és nincs mit enniük;
3 ha pedig éhesen bocsátom őket haza, kidőlnek az úton, mert némelyikük messziről jött."
4 Tanítványai így feleltek: "Miből tudná valaki ezeket kenyérrel jóllakatni itt a pusztában?"
5 Megkérdezte tőlük: "Hány kenyeretek van?" Ők ezt válaszolták: "Hét."
6 Ekkor megparancsolta a sokaságnak, hogy telepedjék le a földre, azután vette a hét kenyeret, hálát adott, megtörte, és tanítványainak adta, hogy tegyék eléjük. Ők pedig a sokaság elé tették.
7 Volt néhány kis haluk is, és miután áldást mondott, szólt, hogy ezeket is tegyék eléjük.
8 Ettek és jóllaktak, azután összeszedték a maradék darabokat hét kosárral,
9 pedig mintegy négyezren voltak. Ezek után elbocsátotta őket,
10 és azonnal hajóba szállva tanítványaival együtt elment Dalmanuta vidékére.
A farizeusok jelt kívánnak(B)
11 Kimentek hozzá a farizeusok, és vitatkozni kezdtek vele: mennyei jelt követeltek tőle, kísértve őt.
12 Jézus lelke mélyéről felsóhajtva így szólt: "Miért kíván jelt ez a nemzedék? Bizony, mondom néktek, nem adatik jel ennek a nemzedéknek."
13 Ezzel otthagyta őket, és ismét hajóba szállva elment a túlsó partra.
14 De elfelejtettek kenyeret vinni, és mindössze egy kenyér volt velük a hajóban.
15 Jézus figyelmeztette őket, és így szólt: "Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!"
16 Erre tanakodni kezdtek arról, hogy nincs kenyerük.
17 Amikor ezt Jézus észrevette, így szólt hozzájuk: "Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek? Hát még mindig nem veszitek észre, és nem értitek? Még mindig olyan keményszívűek vagytok?
18 Van szemetek, és mégsem láttok, fületek is van, és mégsem hallotok? Nem is emlékeztek?
19 Amikor az öt kenyeret megtörtem az ötezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal?" Így feleltek: "Tizenkettőt."
20 "És amikor a hét kenyeret törtem meg a négyezernek, hány kosarat szedtetek tele kenyérdarabokkal?" Ezt mondták: "Hetet."
21 Erre Jézus újra megkérdezte: "Még mindig nem értitek?"
A bétsaidai vak meggyógyítása
22 Amikor Bétsaidába érkeztek, egy vakot vittek hozzá, és kérték, hogy érintse meg.
23 Ő pedig a vakot kézen fogva kivezette a faluból, azután szemére köpve rátette kezét, és megkérdezte: "Látsz-e valamit?"
24 Az felnézett, és így szólt: "Úgy látom az embereket, mintha fákat látnék, amint járkálnak."
25 Aztán Jézus ismét rátette a kezét a szemére, ő pedig körülnézett, és meggyógyult, tisztán látott mindent.
26 Jézus ekkor hazaküldte őt, és azt mondta: "Még a faluba se menj be!"
Péter vallástétele(C)
27 Jézus pedig elindult tanítványaival együtt Cézárea Filippi falvaiba. Útközben megkérdezte tanítványaitól: "Kinek mondanak engem az emberek?"
28 Ők így feleltek: "Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, ismét mások pedig egynek a próféták közül."
29 Jézus tovább kérdezte őket: "Hát ti kinek mondotok engem?" Péter így válaszolt neki: "Te vagy a Krisztus."
30 Jézus ekkor rájuk parancsolt, hogy senkinek ne beszéljenek őróla.
Jézus először szól nyíltan haláláról és feltámadásáról(D)
31 És tanítani kezdte őket arra, hogy az Emberfiának sokat kell szenvednie, és el kell vettetnie a vénektől, a főpapoktól és az írástudóktól, és meg kell öletnie, de harmadnapon fel kell támadnia.
32 Jézus nyíltan beszélt erről a dologról. Péter ekkor magához vonva őt meg akarta dorgálni;
33 ő azonban megfordulva tanítványaira tekintett, megdorgálta Pétert, és ezt mondta: "Távozz tőlem, Sátán, mert nem az Isten szerint gondolkozol, hanem az emberek szerint."
Jézus követése(E)
34 Ekkor magához hívta a sokaságot tanítványaival együtt, és ezt mondta nekik: "Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét, és kövessen engem.
35 Mert aki meg akarja menteni az életét, az elveszti, aki pedig elveszti az életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.
36 Mit használ ugyanis az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
37 Mert mit adhat az ember váltságdíjul lelkéért?
38 Mert ha valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal."
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society