M’Cheyne Bible Reading Plan
9 És elméne Abimélek, a Jerubbaál fia Sikembe, az õ anyjának atyjafiaihoz, és beszélt velök, valamint az õ anyja atyjának egész nemzetségével, mondván:
2 Mondjátok meg, kérlek, Sikem minden férfiának hallatára, melyik jobb néktek, hogy hetven férfiú uralkodjék-é rajtatok, Jerubbaálnak minden fia, [vagy] pedig [csak] egy ember uralkodjék felettetek? És emlékezzetek meg [arról], hogy én a ti csontotok és a ti testetek vagyok.
3 És elmondották anyjának testvérei róla mind e beszédeket Sikem minden férfiainak füle hallatára, és Abimélek felé hajlott az õ szívök, mert azt mondák: Atyánkfia õ!
4 És adának néki hetven ezüst [pénzt] a Baál-Beritnek házából, és ezzel [holmi] henyélõ és hiábavaló embereket fogadott magának Abimélek, a kik õt követék.
5 És elméne atyjának házához Ofrába, és megölé testvéreit, Jerubbaál fiait, a hetven férfiút egy kövön, és csak Jóthám maradt meg, Jerubbaálnak legkisebb fia, mert ez elrejtõzött.
6 És összegyülekezék Sikemnek egész polgársága, és Millónak egész háza, és elmenének és királylyá választák Abiméleket az alatt a magas tölgy alatt, a mely Sikemben [áll.]
7 Mikor pedig [ezt] elbeszélték vala Jóthámnak, elment és megállott a Garizim hegy tetején, és nagy felszóval kiálta, [és így] szóla hozzájuk: Hallgassatok rám, Sikem férfiai, hogy reátok is hallgasson az Isten!
8 [Egyszer] elmenvén elmentek a fák, hogy királyt válaszszanak magoknak, és mondának az olajfának: Uralkodjál felettünk!
9 De az olajfa [így] felelt nékik: Elhagyjam az én kövérségemet, a melylyel tisztelnek Istent és embereket, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
10 Akkor a fügefának szólottak a fák: Jer el te, [és] uralkodjál rajtunk!
11 De a fügefa [is] azt mondta nékik: Elhagyjam-é édességemet és jó gyümölcseimet, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
12 Azután a szõlõtõnek mondák a fák: Jer el te, uralkodjál rajtunk.
13 Azonban a szõlõtõ [is] azt mondta nékik: Elhagyjam-é mustomat, a mely isteneket és embereket vidámít, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
14 Mondának végre a fák mindnyájan a galagonyabokornak: Jer el te, uralkodjál mi rajtunk.
15 És monda a galagonyabokor a fáknak: Ha igazán királylyá kentek engem magatok felett, jõjjetek el, nyugodjatok az én árnyékomban: [de] hogyha nem, jõjjön tûz ki a galagonyabokorból, és égesse meg a Libanonnak czédrusait.
16 Hát ti is most igazán és becsületesen cselekedtetek-é, hogy Abiméleket tettétek királylyá, és jól cselekedtetek-é Jerubbaállal és házanépével, és úgy bántatok-é vele, a mint megérdemelte?
17 Mert érettetek harczolt atyám, és még életével [is] semmit nem gondolván, mentett meg titeket a Midiánnak kezébõl.
18 Ti pedig most felkeltetek az én atyámnak háza ellen, és megöltétek gyermekeit, hetven férfiút egy kövön, és királylyá választottátok Sikem férfiai felett Abiméleket, az õ szolgálójának fiát, mert atyátokfia!
19 Ha igazán és becsületesen cselekedtetek Jerubbaállal és az õ házával a mai napon, örüljetek Abiméleknek, és örüljön õ is néktek;
20 De hogyha nem, jõjjön tûz ki Abimélekbõl, és emészsze meg Sikem férfiait és Milló házát, és származzék tûz Sikem férfiaiból és Milló házából, és emészsze meg Abiméleket!
21 És elfutott Jóthám, és elmenekült, és elment Beérbe az õ atyjafia, Abimélek elõl, és ott telepedett meg.
22 Mikor pedig uralkodék Abimélek Izráel felett három esztendeig:
23 Egy gonosz lelket bocsátott Isten Abimélek és Sikem férfiai közé, és pártot ütöttek Sikem férfiai Abimélek ellen,
24 Hogy eljõjjön a Jerubbaál hetven fián elkövetett kegyetlenség [büntetése,] és szálljon az õ vérök Abimélekre, testvérökre, a ki megölte õket, és Sikem férfiaira, a kik az õ kezeit megerõsítették, hogy megölje az õ atyjafiait.
25 És lest vetének néki a Sikem férfiai a hegyeknek tetején, és kiraboltak mindenkit, a ki elment mellettök az úton, mely dolgot megmondák Abiméleknek.
26 És eljött Gaál, Ebed fia és az õ atyjafiai, és bementek Sikembe, és bízának õ hozzá Sikem férfiai.
27 Annyira, hogy kimenvén a mezõre, leszüretelték szõlõiket, [mindjárt] ki is taposták, és örömünnepet ültek, és bementek az õ istenöknek házába, és ettek és ittak, és szidalmazták Abiméleket.
28 És monda Gaál, Ebed fia: Kicsoda Abimélek és kicsoda Sekem, hogy szolgáljunk néki? Nem Jerubbaál fia-é õ, és [nem] Zebul-é az õ kormányzója? Ti szolgáljátok Hámornak, Sekem atyjának férfiait; de miért szolgálnánk mi?
29 Csak volna az én kezemben e nép, [majd] elûzném Abiméleket. És monda Abiméleknek: Öregbítsd meg seregedet, és jõjj ki!
30 Mikor pedig meghallotta Zebul, a városnak kormányzója, Gaálnak, az Ebed fiának beszédit, nagy haragra gyulladt,
31 És követeket küldött Abimélekhez Thormába, [ezt] izenvén: Ímé Gaál, az Ebed fia és az õ testvérei Sikembe jöttek, és fellázítják a várost te ellened.
32 Most azért készülj fel éjszaka, te és a te néped, mely veled van, és állj lesbe a mezõn.
33 És reggel, napfelköltekor korán kelj fel, és törj a városra, és mikor õ és az õ népe kivonul ellened: cselekedjél vele a szerint, a mint akarod.
34 És felkelt Abimélek és az egész nép, a mely vele volt, éjszaka, és lesbe állottak Sikem ellen négy csapatban.
35 És kijött Gaál, az Ebed fia és megállott a város kapujának nyílásában. És felkelt Abimélek is, meg a nép is, mely vele volt, a lesbõl.
36 És a mint meglátta Gaál a csapatot, monda Zebulnak: Ímé nép jõ alá a hegyeknek tetejérõl. Zebul pedig monda néki: A hegyek árnyékát nézed férfiaknak.
37 De Gaál [csak] folytatta beszédét, és monda: Ímé [egy másik] csapat meg az ország közepébõl jõ alá; a [harmadik] csapat pedig a jós-tölgyfa útján jõ.
38 Ekkor monda néki Zebul: Hol van most szád, melylyel mondád: Kicsoda Abimélek, hogy szolgáljunk néki? Nem ez a nép-é az, a melyet kisebbítettél? No, most vonulj ki ellene, és harczolj vele.
39 És kivonult Gaál Sikem polgárainak élén, és megütközött Abimélekkel.
40 De Abimélek megfutamította, úgy hogy elmenekült elõle, és sok sebesült elesett a kapu bejáratáig.
41 Abimélek pedig Arumában maradt, és Zebul elûzte Gaált és atyjafiait, hogy ne lakjanak Sikemben.
42 És lõn, hogy másnap kiméne a nép a mezõre, és megmondák Abiméleknek.
43 És az vette az õ népét, és három csapatra osztotta el, és lesbe állott a mezõn; és látta, hogy ímé a nép jõ ki a városból. Rájok támadt, és megverte õket.
44 És Abimélek és az a csapat, a mely vele volt, megtámadta és megszállotta a város kapuját; [a másik] két csapat pedig megtámadta mind a mezõn levõket, és megverte õket.
45 És Abimélek egész nap vívta a várost, mígnem bevette a várost, és a népet, mely benne volt, leölte: a várost pedig lerombolta, és behinté azt sóval.
46 Mikor pedig [ezt] meghallották Sikem tornyának minden férfiai, az El- Berith [isten] házának várába mentek.
47 És mikor Abiméleknek elmondották, hogy Sikem tornyának minden férfiai [ott] gyûltek össze:
48 Felment Abimélek a Sálmon hegyére, õ és az egész nép, mely vele volt, és fejszét vett kezébe, és faágakat vágott le, és azokat felszedte, és vállára rakta, és monda a népnek, a mely vele volt: A mit láttatok, hogy cselekedtem, ti is azt tegyétek gyorsan, mint én.
49 Erre az egész népbõl kiki vágott magának ágakat, és követték Abiméleket, és lerakták [a fát] a vár körül, és tûzzel rájuk gyujtották a várat, úgy hogy meghaltak a Sikem tornyának minden férfiai, közel ezer férfi és asszony.
50 Abimélek pedig elment Thébesbe, és táborba szállott Thébes ellen, és bevette azt.
51 De egy erõs torony volt a város közepén, és oda menekült minden férfi és asszony, és a városnak minden lakosa; [ezt] magukra zárták, és a toronynak padlására mentek fel.
52 És Abimélek oda ment a toronyig, és ostrom alá vette azt, és egészen a torony ajtajáig közeledett, hogy azt tûzzel égesse fel.
53 Akkor egy asszony egy malomkõdarabot gördített le Abimélek fejére, és bezúzta koponyáját.
54 Ki mindjárt oda hívta fegyverhordozó apródját, és monda néki: Vond ki kardodat, és ölj meg engem, hogy ne mondják felõlem: Asszony ölte meg õt! És keresztülszúrta õt az apród, és meghalt.
55 Mikor pedig az Izráel férfiai látták, hogy Abimélek meghalt, kiki visszatért a maga helyére.
56 Így fizetett meg Isten Abiméleknek azért a gonoszságért, melyet atyja ellen elkövetett, hogy megölte hetven testvérét.
57 És a Sikem férfiainak fejére is visszahárított Isten minden rosszat, és reájuk szállott Jóthámnak, a Jerubbaál fiának átka.
13 Valának pedig Antiókhiában az [ott] levõ gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatik vala Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus.
2 Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bõjtölének, monda a Szent Lélek: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én õket elhívtam.
3 Akkor, miután bõjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták [õket.]
4 Õk annakokáért, miután kibocsáttattak a Szent Lélektõl, lemenének Szeleucziába; és onnét elevezének Cziprusba.
5 És mikor Salamisba jutottak, hirdeték az Isten beszédét a zsidóknak zsinagógáiban: és János is velük vala, mint segítõtárs.
6 És eljárván a szigetet mind Páfusig, találkozának egy ördöngõs hamispróféta zsidóra, kinek neve [vala] Barjézus;
7 Ki Sergius Paulus tiszttartóval, ez okos emberrel vala. Ez magához hivatván Barnabást és Saulust, kíváná hallani az Isten beszédét.
8 Elimás, az ördöngõs azonban (mert így magyaráztatik az õ neve) ellenkezik vala velök, igyekezvén a tiszttartót elfordítani a hittõl.
9 De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Lélekkel, szemeit reá vetve,
10 Monda: Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szûnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani?
11 Most azért ímé az Úrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetõket.
12 Akkor a tiszttartó, mikor látta a történt dolgot, hûn, elálmélkodván az Úrnak tudományán.
13 Elhajózván pedig Páfusból Pál és kisérõi, Pergába, Pámfiliának városába menének. János azonban elválván tõlük, megtére Jeruzsálembe.
14 Õk pedig Pergából tovább menve, eljutának Antiókhiába, Pisidiának [városába,] és bemenvén szombatnapon a zsinagógába; leülének.
15 És a törvénynek és a prófétáknak felolvasása után küldének a zsinagógának elõljárói õ hozzájok, mondván: Atyánkfiai, férfiak, ha van valami intõbeszédetek a néphez, szóljatok.
16 Pál azért felkelvén és kezével intvén, monda: Izráelnek férfiai, és ti, kik félitek az Istent, halljátok meg.
17 Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta a mi atyáinkat, és e népet fölemelte, mikor Égyiptomnak földében jövevények valának, és onnét kihozá õket hatalmas karja által.
18 És közel negyven esztendõnek idejéig tûrte az õ erkölcsöket a pusztában.
19 És minekutána eltörölt hét népet a Kanaán földén, azoknak földöket sorsvetés által elosztá nékik.
20 És azután mintegy négyszázötven esztendeig adott birákat mind Sámuel prófétáig;
21 Annakutána pedig királyt kérének maguknak, és adá nékik az Isten Sault, a Kis fiát, a Benjamin nemzetségébõl való férfiút negyven esztendeig.
22 És mikor õt elveté, támasztá nékik Dávidot királyul; kirõl bizonyságot is tõn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi.
23 Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, Jézust;
24 Minekutána elõbb János az õ eljövetele elõtt a megtérésnek keresztségét prédikálta Izráel egész népének.
25 És mikor be akará végezni János az õ tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok [az], hanem ímé én utánam jõ, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját.
26 Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetének fiai, és kik ti köztetek félik az Istent, ez idvességnek beszéde néktek küldetett.
27 Mert a kik lakoznak Jeruzsálemben és azoknak fejei, mivelhogy õt fel nem ismerék, a prófétáknak szavait is, melyeket minden szombaton felolvasnak, ítéletükkel betöltötték.
28 És bár semmi halálra való okot nem találtak, kérék Pilátustól, hogy ölettessék meg.
29 És mikor mindazokat elvégezték, a mik õ felõle megirattak, a fáról levéve sírba helyhezteték.
30 De az Isten feltámasztá õt halottaiból:
31 És õ megjelent több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel õ vele Galileából Jeruzsálembe, kik néki bizonyságai a nép elõtt.
32 És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az õ fiaiknak feltámasztván Jézust:
33 Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged.
34 Hogy pedig feltámasztotta õt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent [javait.]
35 Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson.
36 Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és helyhezteték az õ atyáihoz, és rothadást látott.
37 De a kit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást.
38 Azért legyen néktek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik néktek a bûnöknek bocsánata:
39 És mindenekbõl, a mikbõl a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, a ki hisz, megigazul.
40 Meglássátok azért, hogy rajtatok ne essék, a mit a próféták megmondottak:
41 Lássátok meg, ti megvetõk, és csodálkozzatok és semmisüljetek meg; mert én [oly] dolgot cselekszem a ti idõtökben, [oly] dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná néktek.
42 Mikor pedig kimentek a zsidók zsinagógájából, kérék a pogányok, hogy a következõ szombaton prédikálják nékik ezen beszédeket.
43 Mikor pedig eloszlott a gyülekezet, sokan a zsidók közül és az istenfélõ prozelitusok közül követék Pált és Barnabást; a kik szólván hozzájuk, biztaták õket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében.
44 A következõ szombaton aztán majdnem az egész város egybegyûle az Isten ígéjének hallgatására,
45 Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva.
46 Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy elõször néktek hirdettessék az Isten ígéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk.
47 Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig.
48 A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak ígéjét; és a kik csak örök életre választattak vala, hivének.
49 Terjede pedig az Úrnak ígéje az egész tartományban.
50 A zsidók azonban felindíták az istenfélõ és tisztességbeli asszonyokat és a városnak eleit, és üldözést támasztának Pál és Barnabás ellen, és kiûzék õket határukból.
51 Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikóniumba.
52 A tanítványok pedig betelnek vala örömmel és Szent Lélekkel.
22 Ezt mondja az Úr: Menj alá a Júda királyának házába, és beszéld el ezeket:
2 És ezt mondd: Halld meg az Úr szavát, Júda királya, a ki a Dávid királyi székében ülsz, te és a te szolgáid, és a te néped, a kik bejártok e kapukon!
3 Ezt mondja az Úr: Tegyetek ítéletet és igazságot, és mentsétek meg a nyomorultat a nyomorgató kezébõl! A jövevényt, árvát és özvegyet pedig ne nyomorgassátok [és] rajta ne erõszakoskodjatok, és ártatlan vért e helyen ki ne ontsatok.
4 Mert ha ezt cselekszitek, akkor királyok mennek be e háznak kapuin, a kik a Dávid székébe ülnek, szekereken és lovakon menvén õ, az õ szolgái és az õ népe.
5 Ha pedig nem hallgattok e szókra, én magamra esküszöm, azt mondja az Úr, hogy elpusztul e ház.
6 Mert így szól az Úr a Júda királyának házához: [Ha] Gileád volnál nékem és a Libánon feje: mégis elpusztítlak téged, [mint] a városokat, a melyekben nem laknak.
7 És felkészítem ellened a rablókat, mindeniket az õ fegyverével, és kivágják a te válogatott czédrusaidat, és a tûzre vetik.
8 És sok nép megy át e városon, és ezt mondják egymásnak: Miért mívelte az Úr ezt e nagy várossal?
9 És ezt mondják: Azért, mert elhagyták az Úrnak, az õ Istenöknek frigyét, és idegen istenek elõtt borultak le és azoknak szolgáltak.
10 Ne sirassátok a halottat és ne bánkódjatok érte, hanem azt sirassátok, a ki elment, mert nem jõ vissza többé, és az õ szülõföldjét nem látja meg.
11 Mert ezt mondja az Úr Sallum felõl, Jósiásnak, a Júda királyának fia felõl, a ki uralkodik az õ atyja, Jósiás helyett: A ki kimegy e helybõl, nem tér többé ide vissza.
12 Hanem a helyen, a hová rabságra vitték, ott hal meg, és e földet nem látja többé.
13 Jaj annak, a ki hamisan építi házát, felházait pedig álnokul; a ki az õ felebarátjával ingyen szolgáltat, és munkájának bérét néki meg nem adja.
14 A ki ezt mondja: Nagy házat építek magamnak és tágas felházakat, és ablakait kiszélesíti és czédrusfával béleli meg és megfesti czinóberrel.
15 Király vagy-é azért, hogy czédrus után kivánkozol? A te atyád nem evett és ivott-é? De igazságot és méltányosságot cselekedett, azért jó dolga volt.
16 Igazságosan ítélte a szegényt és a nyomorultat, azért jó volt dolga. Nem ez-é az igaz ismeret felõlem? azt mondja az Úr!
17 De a te szemeid és szíved csak a te nyereségedre vágynak, és az ártatlan vérére, és ragadozásra és erõszak elkövetésére.
18 Azért ezt mondja az Úr Joákimnak, Jósiás, Júda királya fiának: Nem siratják õt: Jaj atyám! Jaj húgom! nem siratják õt: Jaj uram! Jaj az õ dicsõségének.
19 Úgy temetik el, mint a szamarat, kivonják és elvetik Jeruzsálem kapuin kivül!
20 Menj fel a Libánonra és kiálts, és a Básánon emeld fel szódat és kiálts az Abarimról, mert szeretõid mind tönkre jutottak.
21 Szóltam néked, mikor jól volt dolgod, [de] ezt mondottad: Nem hallom. Ifjúságodtól fogva ez a te szokásod, hogy nem hallgattad az én szómat!
22 Minden pásztorodat szél emészti meg, és a szeretõid rabságra mennek; akkor szégyent vallasz majd és pironkodol minden gonoszságodért.
23 Te, a ki a Libánonon lakozol, a czédrusfákon fészkelsz: hogy fogsz majd nyögni, mikor fájdalmak lepnek meg, a gyermekszülõ vajudása?
24 Élek én, azt mondja az Úr, hogy ha Kóniás; Joákimnak, a Júda királyának fia pecsétgyûrû volna is az én jobbkezemben: mindazáltal onnan lerántanálak.
25 És odaadlak téged a te lelked keresõinek kezébe, és azoknak kezébe, a kiknek tekintetétõl félsz, és Nabukodonozornak, a babiloni királynak kezébe és a Káldeusoknak kezébe.
26 És elvetlek téged és a te anyádat, a ki szûlt téged, idegen földre, a melyben nem születtetek, és ott haltok meg.
27 És nem jõnek vissza arra a földre, a melyre az õ lelkök visszajõni kivánkozik.
28 Avagy útálatos és elromlott edény-é ez a férfiú, ez a Kóniás, avagy oly edény-é, amelyben semmi gyönyörûség nincsen? Miért lökték el õt és az õ magvát, és dobták olyan földre, a melyet õk nem ismernek?
29 Föld, föld, föld! halld meg az Úrnak szavát!
30 Ezt mondja az Úr: Írjátok fel ezt a férfiút, mint gyermektelent, mint olyan embert, a kinek nem lesz jó elõmenetele az õ idejében; mert senkinek, a ki az õ magvából a Dávid székében ül, nem lesz jó állapotja, és nem uralkodik többé Júdában.
8 Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az õ tanítványait, és monda nékik:
2 Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök;
3 És ha éhen bocsátom haza õket, kidõlnek az úton; mert némelyek õ közülök messzünnen jöttek.
4 Az õ tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?
5 És megkérdé õket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét.
6 Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az õ tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.
7 Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is.
8 Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral.
9 Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá õket.
10 És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére.
11 És kijövének a farizeusok, és kezdék õt faggatni, mennyei jelt kívánván tõle, hogy kísértsék õt.
12 Õ pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.
13 És ott hagyván õket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne.
14 De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velök több a hajóban.
15 És õ inti vala õket, mondván: Vigyázzatok, õrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!
16 Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk.
17 Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek?
18 Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é?
19 Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettõt.
20 Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.
21 És monda nékik: Hogy nem értitek hát?
22 Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala õt, hogy illesse azt.
23 Õ pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté õt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé õt, ha lát-é valamit?
24 Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.
25 Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és látá messze és világosan mindent.
26 És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.
27 És elméne Jézus és az õ tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az õ tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek?
28 Õk pedig felelének: Keresztelõ Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.
29 És õ monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus.
30 És rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak felõle.
31 És kezdé õket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektõl és a fõpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni.
32 És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván õt, kezdé dorgálni.
33 És õ megfordulván és az õ tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tõlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.
34 A sokaságot pedig az õ tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jõni, tagadja meg magát, és vegye fel az õ keresztjét, és kövessen engem.
35 Mert valaki meg akarja tartani az õ életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az õ életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.
36 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
37 Avagy mit adhat az ember váltságul az õ lelkéért?
38 Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bûnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljõ az õ Atyja dicsõségében a szent angyalokkal.