Revised Common Lectionary (Complementary)
7 „Figyelj rám, népem, most én beszélek!
Izráel népe, most én tanúskodok ellened.
Isten vagyok, a te Istened.
8 Nem vádollak áldozataid miatt,
sem égőáldozataidért,
amelyek szüntelen előttem vannak.
9 De nincs szükségem bikákra,
sem bakokra nyájaidból.
10 Mert enyém minden erdei vad,
enyém az összes nyáj
a sok ezer dombon és hegyen!
11 Jól ismerem a hegyek minden madarát,
enyém az minden mezei vad.
12 Ha megéhezném, nem szólnék neked,
mert enyém az egész világ,
és minden, ami benne van.
13 Nem kell nekem bikák húsa,
s a bakok vérét nem iszom!
14 Adj hálát Istennek,
ez legyen áldozatod,
s ha ígértél valamit a Felségesnek,
teljesítsd!
15 Engem hívj segítségül,
ha bajban vagy,
én majd megszabadítalak,
te pedig dicsőítesz ezért.”
40 Vizsgáljuk hát meg életünket,
és térjünk vissza az Örökkévalóhoz!
41 Emeljük fel kezünket[a]
és szívünket a Menny Istenéhez:
42 „Bizony, vétkeztünk és lázadtunk ellened, Urunk,
azért nem bocsátottál meg nekünk!
43 Haragodba burkolóztál,
üldöztél és kíméletlenül öldöstél minket!
44 Sűrű felhővel vetted körül magad,
könyörgésünk elől elzárkóztál.
45 Megvetett söpredékké tettél bennünket
a nemzetek között.
46 Ellenségeink nagy hangon
gyaláznak minket,
47 rettegés fenyeget, csapdába estünk,
romlás és pusztulás a részünk.”
48 Szememből könnypatakok folynak
népem romlása miatt.
49 Éjjel-nappal sírok,
könnyeim szüntelen patakzanak,
50 amíg az Örökkévaló le nem néz a Mennyből,
amíg ránk nem tekint!
51 Fáj a lelkem,
mikor látom városom lakóinak sorsát.
52 Ellenségeim ok nélkül vadásztak rám,
mint egy madárra,
53 sziklaverembe dobtak elevenen,
s köveket hajigáltak fejemre.
54 Elborította fejemet a víz,
s már azt hittem, végleg elvesztem.
55 Téged hívtalak segítségül,
a verem mélyéről,
56 s te meghallottad segélykiáltásomat:
„Örökkévaló, ne fogd be füledet
sóhajtásom és kiáltásom előtt!”
57 Közel jöttél hozzám, mikor hívtalak,
szívemhez szóltál: „Ne félj!”
58 Igen, Örökkévaló, te lettél védelmezőm,
megmentetted életemet!
Pál Málta szigetén
28 Miután mindannyian kimenekültünk a vízből, megtudtuk, hogy Málta szigetére kerültünk. 2 Az ott lakók nagyon jóságosak voltak hozzánk. Tüzet raktak, és mindannyiunkat befogadtak, vendégül láttak, mert esni kezdett az eső, és hideg volt. 3 Pál is fölszedett egy csomó ágat, és a tűzre dobta. Az ágak közül előbújt egy mérges kígyó és a kezébe harapott. 4 Amikor a sziget lakói látták, hogy Pál kezén ott csüng a kígyó, azt mondták egymás között: „Ez biztosan valami gyilkos lehet. A tengerből ugyan megmenekült, de az isteni igazságszolgáltatás nem engedte, hogy éljen.” 5 Pál azonban lerázta magáról a kígyót a tűzbe, és semmi különös sem történt. 6 Az emberek arra számítottak, hogy Pál teste feldagad, vagy pedig hirtelen holtan esik össze. Hosszú ideig vártak, de semmi baja nem történt. Ezért mást gondoltak, és azt mondták, hogy Pál biztosan valami istenség lehet.
7 A sziget főemberének, Publiusznak nem messze volt a birtoka, és meghívott bennünket a házába. Ott három napon át nagy szeretettel látott bennünket vendégül. 8 Publiusz apja betegen feküdt, mert lázas volt és vérhasban szenvedett. Pál bement hozzá, imádkozott, rátette a kezét és meggyógyította. 9 Miután ez történt, a szigetről a többi beteg is eljött Pálhoz, és meggyógyultak. 10-11 Ezért aztán sokféleképpen kifejezték a tiszteletüket irántunk, és amikor újból hajóra szálltunk, mindennel elláttak bennünket.
Három hónappal később felszálltunk egy alexandriai hajóra, amely a szigeten várta, hogy elmúljon a tél. A hajó címere az alexandriai iker-isteneket ábrázolta.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center