Revised Common Lectionary (Complementary)

A zenészek vezetőjének. Dávid zsoltára, ének.

Első csapás: a víz vérré változik

¹⁴ Az Örökkévaló szólt Mózeshez: „Kemény a fáraó szíve, nem akarja szabadon engedni népemet. ¹⁵ Holnap reggel a fáraó kimegy a Nílus partjára. Ott, a folyóparton állj elé, és legyen a kezedben az a bot, amely kígyóvá változott. ¹⁶ Mondd meg a fáraónak, hogy a héberek Istene, az Örökkévaló küldött téged hozzá ezzel az üzenettel: »Engedd szabadon népemet, hogy áldozzanak nekem a pusztában! Te azonban mindeddig nem engedelmeskedtél. ¹⁷ Ezért az Örökkévaló most azt üzeni: Nézd, jelt adok neked, amelyből megértheted, hogy én vagyok az Örökkévaló!«

Továbbá ezt mondd a fáraónak: »Nézd, a kezemben lévő bottal ráütök a folyó vizére — és az vérré változik. ¹⁸ Emiatt elpusztulnak a Nílusban élő halak, és annyira megbüdösödik a Nílus vize, hogy az egyiptomiak undorodni fognak tőle, és képtelenek lesznek inni belőle.«”

¹⁹ Az Örökkévaló szólt Mózesnek: „Mondd Áronnak, hogy nyújtsa ki a botját Egyiptom folyói, csatornái, tavai és víztárolói fölé, hogy vérré változzon minden víz, még a fa- és kőedényekben lévő is!”

²⁰ Mózes és Áron mindent úgy tett, ahogy az Örökkévaló mondta. Áron fölemelte a botját, és a fáraó meg a vezetők szeme láttára rácsapott vele a Nílus vizére. Ekkor a folyó vize teljes egészében vérré változott. ²¹ A folyóban lévő halak elpusztultak, és a víz megbüdösödött. Ezért az egyiptomiak nem tudtak inni a Nílusból. Az országban mindenhol vérré változott a víz.

²² De az egyiptomi varázslók is képesek voltak ugyanezt megtenni a titkos tudományukkal. A fáraó hajlíthatatlan maradt, és nem teljesítette Mózes és Áron kérését, ahogyan az Örökkévaló előre megmondta. ²³ A fáraó nem sokat törődött az egésszel, hanem otthagyta Mózest és Áront, és visszament a palotájába.

²⁴ Az egyiptomiak pedig kénytelenek voltak új kutakat ásni a Nílus mentén, hogy ivóvízhez jussanak, mert a folyó vize ihatatlan lett.

A vihar

¹³ Amikor enyhe déli szél támadt, úgy gondolták, hogy szándékukat véghez tudják vinni, ezért felhúzták a horgonyt, és Kréta partjai mentén tovább indultunk. ¹⁴ A sziget felől azonban hamarosan viharos szél támadt, ¹⁵ és elsodorta a hajót. (Ezt a szelet „Északkeleti”-nek nevezik.) Mivel a széllel szemben a hajó nem tudott tovább haladni, engedtük, hogy a vihar vigye, amerre akarja.

¹⁶ Azután egy kis sziget, Kauda partja mellett hajóztunk, ahol nem ért bennünket a szél. Ekkor nagy nehezen biztonságba helyeztük a mentőcsónakot: ¹⁷ az emberek felhúzták a hajó fedélzetére, majd a hajót kötelekkel átkötötték. Azután, mivel attól féltek, hogy Szirtisz homokpadjaiba ütközünk, behúzták a vitorlát, és hagyták, hogy a vihar sodorja a hajót. ¹⁸ A tenger olyan erősen dobált bennünket, hogy másnap elkezdték a vízbe szórni a rakományt.^{[a] 19} A következő napon a saját kezükkel dobálták ki a hajó felszerelését is. ²⁰ Mivel több napon keresztül nem láttuk sem a napot, sem a csillagokat, és a vihar egyre erősebb lett, már nem is reméltük, hogy megmenekülünk.

²¹ Amikor már hosszú ideje senki nem evett semmit, Pál felállt, és azt mondta: „Emberek, mondtam nektek, hogy ne induljunk el Kréta szigetéről. Jobb lett volna, ha hallgattok rám, mert akkor elkerülhettük volna ezt a bajt és veszteséget. ²² Mégis biztatlak benneteket, hogy ne féljetek, mert senki nem hal meg közülünk, csak a hajó fog elpusztulni. ²³ Az elmúlt éjjel mellém állt egy angyal, akit hozzám küldött Isten — az én Istenem, akié vagyok, és akit szolgálok. ²⁴ Ezt mondta nekem: »Ne félj, Pál, mert neked a császár elé kell állnod! Nézd, Isten neked ajándékozta és megmenti azoknak az életét is, akik veled együtt hajóznak.« ²⁵ Ezért szedjétek össze a bátorságotokat, férfiak, mert én bízom Istenben, hogy minden pontosan úgy lesz, ahogy mondta. ²⁶ Egy szigeten fogunk partot érni.”

²⁷ Már a tizennegyedik éjszakát töltöttük az Adriai-tengeren, egyre csak hánykolódva, céltalanul. Éjfél körül a matrózok gyanították, hogy valamilyen szárazföld van a közelben. ²⁸ Megmérték a víz mélységét, és látták, hogy körülbelül 40 méter. Kis idő múlva újra megmérték, és ekkor már csak 30 méter volt. ²⁹ Mivel attól féltek, hogy a sziklás parton esetleg zátonyra futunk, a matrózok négy horgonyt vetettek ki a hajó hátsó részéből, és várták a reggelt. ³⁰ Azután leeresztették a tengerre a mentőcsónakot. Úgy tettek, mintha a hajó orrából akarnák a horgonyt kivetni, de valójában el akartak szökni. ³¹ Pál figyelmeztette a századost és a többi katonát: „Ha a matrózok nem maradnak a hajón, ti sem menekülhettek meg.” ³² Ezért a katonák elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy az a vízbe essen.

³³ Mielőtt hajnalodni kezdett, Pál mindenkit biztatott, hogy egyen valamit. Azt mondta: „Ez már a tizennegyedik nap, hogy éhesen várakoztok, és semmit nem esztek. ³⁴ Most kérlek benneteket, egyetek valamit, mert ez is kell az életben maradáshoz! Mind meg fogunk menekülni, senkinek nem vész el még egy hajszála sem.” ³⁵ Miután ezt mondta, kenyeret vett elő, és mindannyiuk előtt hálát adott Istennek, azután megtörte, és enni kezdett. ³⁶ Ekkor mindenki felbátorodott, és evett. ³⁷ Összesen kétszázhetvenhatan voltunk a hajón. ³⁸ Miután eleget ettünk, a tengerbe szórtuk a gabonát, hogy ezzel is könnyítsünk a hajón.