Old/New Testament
A halál után nincs reménység
14 Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal.
2 Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg.
3 Még az ilyen embert is rossz szemmel nézed, engem is törvénybe idézel?!
4 Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlen egy sem.
5 Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át,
6 akkor légy hozzá elnéző, hogy békén lehessen, és legyen annyi öröme, mint egy napszámosnak!
7 Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai.
8 Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban csonkja,
9 a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete.
10 De ha a férfi meghal, lehanyatlik, ha az ember kimúlik, hova lesz?
11 Elfogyhat a víz a tengerből, a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat,
12 de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból.
13 Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám.
14 Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat.
15 Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után.
16 Akkor még lépteimet is megszámlálnád, de nem tartanád számon vétkemet.
17 Zacskóban volna lepecsételve minden vétkem, és eltörölnéd bűneimet.
18 Még a hegy is szétomlik, ha ledől, és a kőszikla is elmozdul helyéről.
19 A köveket is lekoptatja a víz, a föld porát is elsodorja az ár. Így pusztítod el a halandó reménységét.
20 Hatalmaskodol rajta szüntelen, s el kell mennie. Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el.
21 Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja. Ha semmibe veszik őket, nem veszi észre.
22 Teste csak saját fájdalmát érzi, lelke csak magát gyászolja.
Elifáz második beszéde: Önteltséggel vádolja Jóbot
15 Megszólalt a témáni Elifáz, és ezt mondta:
2 Szólhat-e a bölcs, ha tudása légből kapott, és csak keleti széllel fújta fel magát?
3 Vitatkozhat-e haszontalan beszéddel és semmit érő szavakkal?
4 Te már az istenfélelmet is semmibe veszed, megcsonkítod az áhítatot is Isten színe előtt.
5 A bűn tanítja erre a szádat, és a ravaszok nyelvét választottad.
6 Saját szád tesz bűnössé, nem én, és ajkaid vallanak ellened.
7 Talán te születtél először az emberek között, és előbb keletkeztél a halmoknál?
8 Talán kihallgattad Isten titkát, és magadhoz ragadtad a bölcsességet?
9 Mit tudsz, amit mi nem tudunk? Mihez értesz, ami nálunk nincs meg?
10 Ősz is, meg öreg is akad közöttünk, jóval idősebb apádnál.
11 Kevésnek tartod Isten vigasztalását és a hozzád szelíden szóló beszédet?
12 Hova ragadott el a szíved, és miért villognak szemeid,
13 hogy Isten ellen fordítod lelkedet, és ily szavakat ejtesz ki a szádon?
14 Hogyan lehetne tiszta a halandó, és igaz ember az, ki asszonytól született?
15 Hiszen még szentjeiben sem bízhat, a menny sem elég tiszta szemében.
16 Mennyivel kevésbé az utálatos és romlott ember, aki úgy issza az álnokságot, mint a vizet!
A bűnösök menthetetlenül elpusztulnak
17 Tanítalak téged, hallgass rám, mert amit megláttam, azt beszélem el,
18 amit a bölcsek hirdettek, s nem titkolták el azt, ami atyáiktól való.
19 Egyedül nekik adatott ez az ország, és közöttük nem járt idegen.
20 A bűnös minden nap gyötrődik, az erőszakos ember évei meg vannak számlálva.
21 Rémítő hangok vannak a fülében, béke idején tör rá a pusztító.
22 Maga sem hiszi, hogy elkerülheti a sötétséget, mert fegyver leselkedik rá.
23 Kenyér után bolyong, hogy hol találna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.
24 Szorongató szükség ijesztgeti, erőt vesz rajta, mint rohamra kész király,
25 mert Isten ellen nyújtotta ki kezét, a Mindenhatóval szemben hősködött.
26 Nekiszegzett nyakkal rohant ellene, szegekkel sűrűn kivert pajzsával.
27 Mivel zsír fedi az arcát, és háj rakódott a tomporára;
28 pusztulásra szánt városokban lakott, házakban, ahol nem szabad lakni, mert romhalmazzá lesznek.
29 Nem gazdagodik meg, nem marad meg vagyona, és nem hajlik földig a kalásza.
30 Nem kerüli el a sötétséget, hajtásait hőség szárítja el, Isten szele sodorja el.
31 Ne bízzék hiábavalóságban, mert csalódik: hiábavalóságot kap helyette cserébe.
32 Időnap előtt vége lesz, ága nem zöldül ki,
33 mint ahogy a szőlő ledobja az éretlen szemeket, és az olajfa elhullatja virágát.
34 Mert az elvetemültek közössége terméketlen, és tűz emészti meg a vesztegetéssel szerzett sátrakat.
35 Nyomorúságot fogannak, bajt szülnek és méhükben csalás érlelődik.
Jób negyedik válasza: Ártatlanságának Isten a tanúja
16 Akkor megszólalt Jób, és ezt mondta:
2 Ilyesmit eleget hallottam. Nyomorúságos vigasztalók vagytok mindnyájan!
3 Vége lesz-e már az üres beszédnek? Vagy mi bajod van, hogy így válaszolsz?
4 Én is tudnék úgy beszélni, mint ti, csak volnátok ti az én helyemben! Tudnék én is szép szavakat mondani nektek, rázhatnám gúnyosan a fejemet.
5 Szájjal erősíthetnélek titeket, ajkaim részvétével enyhíthetnélek.
6 Ha beszélek, nem enyhül fájdalmam. Ha abbahagyom, akkor sem múlik el.
7 Kimerített már engem. Elpusztítottad egész családomat.
8 Megragadtál! Tanúvá lett, ellenem támadt, engem vádol elesett állapotom.
9 Haragja marcangolt, és üldözött engem. Fogait csikorgatja ellenem, villogó szemmel néz rám ellenségem.
10 Feltátották ellenem szájukat, gyalázkodva arcul vertek, együtt vonulnak ellenem.
11 Isten kiszolgáltat engem az álnokoknak, és a bűnösök kezébe juttat.
12 Nyugton voltam, de összetört. Nyakon ragadott és szétzúzott, céltáblájául tett ki engem.
13 Körülvettek engem íjászai, felhasítja veséimet kíméletlenül, epémet kiontja a földre.
14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
15 Zsákruhát varrtam bőrömre, és porba hajtottam büszkeségemet.
16 Arcom a sírástól kivörösödött, szempilláimon a halál árnyéka van.
17 Pedig nem tapad kezemhez erőszak, és imádságom tiszta.
18 Föld, ne takard el véremet, ne némuljon el segélykiáltásom!
19 Most is van tanúm a mennyben, aki mellettem bizonyít a magasságban.
20 Saját barátaim csúfolnak! Álmatlanul tekintek Istenre,
21 hogy igazolja a férfiút Istennél, s az embert embertársával szemben.
22 Mert ez a néhány esztendő eltelik, és én nem térek vissza az ösvényről, amelyen elmegyek.
22 De Saul egyre jobban felbátorodott, és zavarba hozta a damaszkuszi zsidókat, bebizonyítva nekik, hogy Jézus a Krisztus.
23 Amikor pedig már jó néhány nap eltelt, a zsidók elhatározták, hogy végeznek vele.
24 Saulnak azonban tudomására jutott a merénylet terve. Még a kapukat is éjjel-nappal őrizték, hogy megölhessék;
25 de a tanítványok elvitték, és éjjel a városfalon lebocsátották egy kosárban.
26 Amikor Saul megérkezett Jeruzsálembe, csatlakozni próbált a tanítványokhoz, de mindenki félt tőle, mert nem hitték, hogy tanítvány.
27 Barnabás azonban maga mellé vette, elvitte az apostolokhoz, és elmondta nekik, hogyan látta az Urat az úton, és hogy beszélt vele, és milyen nyíltan szólt Damaszkuszban Jézus nevében.
28 Ettől fogva velük együtt járt-kelt Jeruzsálemben, nyíltan szólt az Úr nevében.
29 Beszélt és vitázott a görög nyelvűekkel, ezek pedig arra készülődtek, hogy végeznek vele.
30 Amikor azonban megtudták ezt az atyafiak, levitték őt Cézáreába, és elküldték Tarzuszba.
Péter Liddában és Joppéban
31 Az egyháznak tehát egész Júdeában, Galileában és Samáriában békessége volt: eközben épült, az Úr félelmében járt, és a Szentlélek segítségével számban is gyarapodott.
32 Amikor Péter valamennyi gyülekezetet végigjárta, eljutott a Liddában lakó szentekhez is.
33 Talált ott egy Éneász nevű embert, aki nyolc éve feküdt az ágyban bénultan.
34 Péter így szólt hozzá: "Éneász, meggyógyít téged Jézus Krisztus. Kelj fel, és magad vesd be az ágyadat!" És azonnal felkelt.
35 Lidda és Sáron lakói mind látták őt, és megtértek az Úrhoz.
36 Joppéban volt egy nőtanítvány, név szerint Tábita, ami azt jelenti: Dorkász, vagyis Zerge. Ez a nő sok jót tett, és bőven osztott alamizsnát.
37 Éppen azokban a napokban megbetegedett, és meghalt. Miután megmosták, kiterítették a felső szobában.
38 Mivel Lidda közel volt Joppéhoz, a tanítványok, akik meghallották, hogy Péter ott van, elküldtek hozzá két férfit, és kérték: "Késedelem nélkül jöjj át hozzánk!"
39 Péter felkelt, és velük ment. Amikor odaért, felvezették a felső szobába, az özvegyasszonyok pedig mind elébe álltak, sírtak és mutogatták azokat az ingeket és ruhákat, amelyeket Dorkász készített, amíg velük volt.
40 Péter ekkor kiküldött mindenkit, letérdelt, és imádkozott; azután a holttest felé fordulva ezt mondta: "Tábita, kelj fel!" Ő kinyitotta a szemét, és amikor meglátta Pétert, felült.
41 Péter odanyújtotta neki a kezét, és talpra állította; majd behívta a szenteket és az özvegyeket, s megmutatta nekik, hogy él.
42 Elterjedt ennek a híre egész Joppéban, és sokan hittek az Úrban.
43 Péter pedig több napig Joppéban maradt egy Simon nevű tímárnál.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society