Old/New Testament
Jób panasza
3 Végre kinyitotta Jób a száját, és megátkozta születése napját.
2 Megszólalt Jób, és ezt mondta:
3 Vesszen el a nap, amelyen születtem, az éjszaka, mely tudta, hogy fiú fogant!
4 Legyen sötét az a nap, ne törődjék vele Isten odafönt, ne ragyogjon rajta napsugár!
5 Vegye birtokba sötétség, a halál árnyéka, lakozzék rajta felhő, nappal is sötétség tegye rémessé!
6 Azt az éjszakát vak sötétség ragadja el! Ne kerüljön az év napjai közé, ne számítsák bele a hónapok számába!
7 Legyen az az éjszaka meddő, ne legyen akkor ujjongás!
8 Rontsák meg, akik képesek megátkozni a nappalt, felingerelni a Leviátánt.
9 Sötétüljenek el annak alkonyatán a csillagok, hiába várjon világosságra, ne lássa meg a hajnal sugarait,
10 mert nem zárta be anyám méhének ajtaját, és nem rejtette el szemem elől a nyomorúságot!
11 Miért nem haltam meg, mikor megszülettem? Miért nem múltam ki, mikor anyám méhéből kijöttem?
12 Miért is vettek engem térdre, és emlőkre, hogy szopjak?
13 Akkor most feküdnék, és békén lennék. Akkor aludnék, és nyugalmam volna,
14 a föld királyaival és tanácsosaival, kik kőhalmokat építettek maguknak,
15 vagy a fejedelmekkel, akiknek aranyuk van, és ezüsttel töltötték meg házaikat.
16 Vagy miért nem lettem olyan, mint az elásott koraszülött, mint a világosságot nem látott csecsemők?
17 Ott megszűnik a bűnösök nyugtalansága, megnyugszanak, akiknek erejük ellankadt.
18 A foglyok ott mindnyájan nyugton vannak, nem hallják a hajcsárok hangját.
19 Egyforma ott a kicsiny és a nagy, és a rabszolga megszabadul urától.
20 Miért is ad világosságot a nyomorultnak, és életet a megkeseredett lelkűeknek,
21 akik várják a halált, de hiába, pedig jobban keresik, mint a rejtett kincset,
22 akik ujjongva örülnek, örvendeznek, ha megtalálták a sírt;
23 az útvesztőbe jutott embernek, akit Isten kerített be?
24 Mert mielőtt eszem, sóhajtozom, kitör belőlem az ordítás, mint a vízfolyás.
25 Mert amitől leginkább rettegtem, az jött rám, amitől remegtem, az ért utol engem.
26 Nincs pihenésem, se csendességem, nincs nyugalmam, remegés jön rám.
Elifáz első beszéde: Ártatlanul senki sem szenved
4 Megszólalt a témáni Elifáz, és ezt mondta:
2 Ha beszélni próbálok hozzád, fáraszt-e? Mert ki tudja itt magába fojtani a szót?
3 Hiszen másokat intettél, és a lankadt kezeket erősítetted.
4 A botladozót talpra állították szavaid, és a roskadozó térdeket erőssé tetted.
5 Most, hogy rajtad a sor, fáraszt? Amikor téged ér csapás, megzavarodsz?
6 Nem ad bizodalmat istenfélelmed, és reménységet feddhetetlen utad?
7 Emlékezz csak: pusztult-e el valaki ártatlanul, és irtottak-e ki valahol becsületes embereket?
8 Ahogyan én láttam, a hamisságot szántók és a vészt vetők ugyanazt aratják.
9 Az Isten leheletétől elpusztulnak, haragja szelétől semmivé lesznek.
10 Az oroszlán ordíthat, a fiatal oroszlán bömbölhet, de majd kitörnek az oroszlánkölykök fogai!
11 Elpusztul a hím oroszlán martalék nélkül, és elszélednek a nőstény oroszlán kölykei.
12 Titokzatos szó jutott hozzám, de csak suttogást fogott fel belőle a fülem,
13 éjszakai látomásoktól felizgatva, amikor mély álom száll az emberekre.
14 Rettegés és reszketés fogott el engem, és rettegés töltötte el minden csontomat.
15 Szellő suhant el az arcom előtt, felborzolódott a szőr testemen.
16 Megáll, de nem ismerem fel, amit látok. Egy alak van a szemem előtt, halk hangot hallok:
17 Igaz-e Isten előtt a halandó? Alkotója előtt tiszta-e az ember?
18 Hiszen szolgáiban sem bízhat meg, és angyalaiban is talál hibát.
19 Hát még azokban, akik agyagházban laknak, amelynek alapja porban van, és szétmorzsolják, mint a molyt!
20 Reggeltől estig szétzúzzák, észrevétlen elpusztulnak örökre.
21 Összeomlik sátruk, meghalnak bölcsesség nélkül.
44 A Bizonyság sátora ott volt atyáinknál a pusztában, amint parancsolta az, aki azt mondta Mózesnek, hogy készítse el arra a mintára, amelyet látott.
45 Ezt átvették atyáink, és behozták Józsuéval, amikor elfoglalták a pogányok földjét, akiket kiűzött az Isten atyáink elől. Így volt ez egészen Dávid idejéig.
46 Dávid pedig kegyelmet talált az Isten színe előtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson Jákób Istenének,
47 de Salamon épített neki házat.
48 A Magasságos azonban nem emberkéz alkotásaiban lakik, ahogyan a próféta mondja:
49 A menny az én királyi trónusom, a föld pedig lábam zsámolya. Miféle házat építhetnél nekem - mondja az Úr -, vagy hol van az én nyugalmam helye?
50 Nem az én kezem alkotta-e mindezt?
51 Ti kemény nyakú, körülmetéletlen szívű és fülű emberek, mindig ellene szegültök a Szentléleknek, atyáitokhoz hasonlóan ti is.
52 A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? Meg is ölték azokat, akik megjövendölték az Igaznak eljövetelét. Most pedig az ő árulóivá és gyilkosaivá lettetek ti,
53 akik bár angyalok közvetítésével kaptátok a törvényt, mégsem tartottátok meg."
Istvánt megkövezik
54 Amikor ezeket hallották, haragra gerjedtek szívükben, és fogukat csikorgatták ellene.
55 Ő azonban Szentlélekkel telve az égre függesztette a tekintetét, és látta Isten dicsőségét és Jézust, amint az Isten jobbja felől áll.
56 Ekkor így szólt: "Íme, látom az eget megnyílva, és az Emberfiát, amint az Isten jobbja felől áll."
57 Erre hangosan kiáltoztak, bedugták a fülüket, és egy akarattal rárohantak;
58 azután kiűzték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevű ifjú lába elé tették le.
59 Amikor megkövezték Istvánt, az így imádkozott: "Úr Jézus, vedd magadhoz lelkemet!"
60 Azután térdre esett, és hangosan felkiáltott: "Uram, ne ródd fel nekik ezt a bűnt!" És amikor ezt mondta, meghalt.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society