Revised Common Lectionary (Complementary)
16 De én Istent hívom segítségül,
meg is szabadít engem az Örökkévaló!
17 Este, reggel és délben imádkozom,
ő meghallja hangom, és válaszol!
18 Sok csatában harcoltam,
de épségben tértem haza,
mert ő mindig megmentett!
19 Bizony meghallgat engem Isten,
aki ősidők óta uralkodik,
és megveri ellenségeimet. Szela
Ők soha nem változnak,
nem félik és nem tisztelik Istent.
20 Még barátaikat is megtámadják,
megtörik a szövetséget.
21 Beszédük sima és hízelgő,
örökké a békességet emlegetik,
de szívükben már harcra készülnek.
Szavaik simábbak az olajnál,
mégis megsebeznek, mint az éles kard.
22 Add át az Örökkévalónak, ami túl nehéz,
majd ő gondodat viseli!
Nem engedi, hogy az igaz vereséget szenvedjen.
23 Istenem, ezeket a gyilkosokat és hazugokat
te dobod a sírba!
Bizony, az életük felét sem érik meg!
Én pedig csak benned bízom, Uram!
Márdokeus felmagasztalása
6 A vacsora utáni éjszakán nem jött álom a király szemére, ezért előhozatta a krónikák könyvét, amelybe uralkodása eseményeit jegyezték fel, és felolvastatott belőle. 2 Történetesen éppen azt a részt olvasták fel, amely arról szólt, hogyan leplezte le Márdokeus a király két ajtónálló testőrének, Bigtánának és Teresnek a tervét, akik meg akarták ölni Ahasvérós királyt.
3 „Milyen jutalmat, vagy kitüntetést kapott ezért Márdokeus?” — kérdezte a király.
„Semmit” — felelték a szolgák.
4-5 „Ki van most az udvarban a főembereim közül?” — kérdezte a király. „Hámán áll az ajtó előtt” — válaszolták a szolgák. Hámán ugyanis éppen ekkor érkezett meg a palota külső udvarába. El akarta érni a királynál, hogy Márdokeust akasszák föl arra az akasztófára, amelyet Hámán erre a célra állíttatott fel.
„Jöjjön be!” — mondta a király.
6 Amikor Hámán belépett, a király megkérdezte tőle: „Mi kell tenni azzal a férfival, akit a király nagy megtiszteltetésben akar részesíteni?”
Ezt hallva Hámán rögtön magára gondolt: „Ugyan ki mást akarna a király kitüntetni, mint engem?!”
7 Így hát ezt válaszolta: „Azt a férfit, akit a király meg akar tisztelni, 8 öltöztessék fel a király ruhájába, ültessék a király lovára, és tegyék fejére a király koronáját. 9 Adják a ruhát és a lovat a király egyik főemberének. Ő öltöztesse fel azt a férfit, és ültesse fel a király lovára, majd kantáron vezesse a lovat végig a város utcáin és terein. Közben hangosan kiáltva hirdesse ki: »Nézzétek, ez az a férfi, akit a király meg akar tisztelni!«”
10 „Helyes! Akkor sietve menj, és hozd elő azt a ruhát és lovat — parancsolta a király Hámánnak. — Mindent úgy tegyél, ahogy mondtad: öltöztesd fel a zsidó Márdokeust, aki a király kapujában szolgál, és ültesd a lóra! Semmit el ne hagyj abból, amit mondtál!”
11 Akkor Hámán megkereste azt a ruhát, és felöltöztette Márdokeust. Elővezették a király lovát is, Hámán felültette rá Márdokeust, és végigvezette a lovat a város utcáin és terein. Közben pedig hangosan ezt kiáltotta: „Nézzétek, ez az a férfi, akit a király ki akar tüntetni!”
12 Ezek után Márdokeus visszatért a helyére, a király kapujába. Hámán pedig nagy búsan sietett haza, és még az arcát is betakarta szégyenében és elkeseredésében. 13 Amikor a feleségének, Zeresnek és a tanácsadóinak elmondta, mi történt vele — azok így válaszoltak: „Mivelhogy Márdokeus a zsidó nemzetből származik, nem leszel képes megállni vele szemben, hanem egészen biztosan te fogsz elesni előtte. Valójában már meg is kezdődött a hanyatlásod.”
14 Még be sem fejezték a beszélgetést, amikor a király szolgái betoppantak, hogy Hámánt sietve Eszter lakomájára kísérjék.
Hámán bukása
7 A király és Hámán másodszor is Eszter királynénál vendégeskedtek. A lakoma közben, amikor a bort felszolgálták, a király ismét Eszterhez fordult: „Mit kívánsz, mondd el bátran, teljesítem! Mi a kérésed? Bármi legyen is az, megkapod — akár a királyságom felét is.”
3 Ekkor Eszter végre előadta kérését: „Felséges Királyom! Ha kedvelsz engem, ha jóindulattal vagy irántam, és ha úgy látod jónak, kegyelmezz nekem, hogy ne kelljen meghalnom! És kegyelmezz népemnek is, hadd éljünk! Ez a kérésem és kívánságom. 4 Mert eladtak bennünket — engem és egész népemet együttesen — hogy megöljenek, elpusztítsanak, és megsemmisítsenek mindannyiunkat. Ha csupán rabszolgának adtak volna el, akkor hallgatnék, és nem zavarnám nyomorúságunkkal a királyt.”
5 Akkor Ahasvérós király ezt kérdezte Eszter királynétól: „Ki az és hol van, aki ilyet merészelt tervezni?!”
6 Eszter Hámánra mutatott: „Ő az! Ez a gonosz Hámán a mi ellenségünk, aki a vesztünket akarja!”
Hámán megrémülve nézett a királyra és a királynéra.
30 Mi következik ebből? Azt látjuk, hogy az Izráelen kívüli nemzetekből sokan elfogadhatóvá váltak Isten számára, pedig korábban nem is törekedtek erre. Igen, a hitük által érték el ezt. 31 Izráel népe azonban arra igyekezett, hogy a Törvény követeléseinek megfeleljen, és így váljon elfogadhatóvá Isten számára, de nem voltak képesek a Törvénynek megfelelően élni, ezért kudarcot vallottak. 32 Miért? Azért, mert megpróbáltak a saját erejükből és a tetteik alapján elfogadhatóvá válni Isten számára. Nem a hitük által és Istenben bízva törekedtek erre. Beleütköztek abba a botránykőbe, amelyről 33 az Írás ezt mondja:
„Figyeljetek rám!
Elhelyezek egy követ Sionban,
amelyben az emberek megbotlanak,
egy sziklát,
amely miatt elesnek.
De aki bízik és hisz őbenne,
az nem fog csalódni.”[a]
10 Testvéreim, szívből kívánom és könyörgök Istenhez, hogy Izráel népe üdvösségre jusson. 2 Elmondhatom róluk, hogy teljes erővel igyekeznek Istenhez, de nem ismerik az utat, amely hozzá vezet. 3 Nem értették meg, hogy milyen módon teszi Isten az embert elfogadhatóvá a maga számára, ezért megpróbálták saját magukat elfogadhatóvá tenni. Isten ugyan elkészítette az útját, hogyan lehet valaki a számára elfogadható, de Izráel ezt elutasította.
4 A Törvény ugyanis Krisztusban érte el a végső célját: aki bízik és hisz Jézus Krisztusban, azt Isten elfogadja.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center