Revised Common Lectionary (Complementary)
Az ÚR örökké uralkodik
93 Uralkodik az ÚR! Fenségbe öltözött, felöltözött az ÚR, erőt övezett magára. Szilárdan áll a világ, nem inog.
2 Szilárdan áll trónod ősidők óta, öröktől fogva vagy te.
3 Zúgnak a folyamok, URam, hangosan zúgnak a folyamok, zúgva morajlanak a folyamok.
4 A hatalmas vizek hangjánál, a tenger fenséges morajlásánál fenségesebb az ÚR a magasságban.
5 Amit megmondasz, igen megbízható. Templomodat szentség ékesíti, ó, URam, időtlen időkig!
18 Vegyétek azért a szívetekre és lelketekre ezeket az igéket, kössétek jelül a kezetekre, és legyenek fejdíszként a homlokotokon.
19 Tanítsátok meg ezeket a fiaitoknak is, beszélj róluk, ha otthon vagy, és ha úton jársz, ha lefekszel, és ha felkelsz.
20 Írd fel azokat házad ajtófélfáira és kapuidra,
21 hogy hosszú ideig éljetek, és éljenek fiaitok is azon a földön, amelyről megesküdött az Úr atyáitoknak, hogy nekik adja, amíg csak ég lesz a föld fölött.
Jézus mennybemenetele(A)
19 Az Úr Jézus pedig miután ezeket mondta nekik, felemeltetett a mennybe, és az Isten jobbjára ült.
20 Azok pedig elmentek, hirdették az igét mindenütt, az Úr pedig együtt munkálkodott velük, megerősítette az igehirdetést a nyomában járó jelekkel.)
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society