Revised Common Lectionary (Complementary)
ÖTÖDIK KÖNYV
Hálaadó ének nagy ünnepen
107 Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!
2 Így szóljanak az ÚR megváltottai, akiket megváltott az ellenség kezéből,
3 és összegyűjtött a különböző országokból; keletről, nyugatról, északról és délről.
4 Vannak, akik bolyongtak a pusztában, úttalan utakon, nem találtak lakott várost.
5 Éheztek is, szomjaztak is, elcsüggedt a lelkük.
6 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és kimentette őket szorult helyzetükből.
7 A helyes útra vezette őket, hogy lakott városba jussanak.
8 Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért,
9 mert megitatta a szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket.
10 Vannak, akik sötétségben ültek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve,
11 mert engedetlenek voltak Isten parancsával szemben, megvetették a Felséges döntését.
12 Ezért szenvedéssel törte meg szívüket, elbuktak, nem volt segítőjük.
13 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
14 Kihozta őket a sötétségből, a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte.
15 Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért,
16 mert betörte az érckapukat, és leverte a vaszárakat.
15 Bár elhagyott és gyűlölt voltál, feléd sem járt senki, de majd örökre fenségessé teszlek, és örvendezővé nemzedékről nemzedékre.
16 Népek tejét szopod, királyi emlőkön táplálkozol, és megtudod, hogy én, az Úr, vagyok szabadítód és megváltód, Jákób erős Istene.
17 Réz helyett aranyat hozatok, vas helyett ezüstöt, fa helyett rezet hozatok, és kő helyett vasat. Békét adok, hogy az irányítson, és igazságot, hogy az parancsoljon.
18 Híre sem lesz többé országodban erőszaknak, határaidban pusztulásnak és romlásnak. Isten szabadítását nevezed kőfalaidnak, és dicséretét kapuidnak.
19 Nem a nap lesz többé napvilágod, és nem a hold fénye világít neked, hanem az Úr lesz örök világosságod, és Istened lesz ékességed.
20 Nem megy le többé napod, és holdad nem fogy el. Az Úr lesz örök világosságod, letelnek gyászod napjai.
21 Egész néped igaz lesz, örökre birtokában lesz az ország; facsemete, amelyet én ültettem, kezem alkotása, amely megmutatja dicsőségemet.
22 A kevés is ezerré nő, a kicsiny is hatalmas néppé. Én, az Úr, rövid idő múlva megvalósítom ezt.
Jézus a világ világossága
12 Jézus ismét megszólalt, és ezt mondta nekik: "Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.
13 A farizeusok ekkor ezt mondták neki: "Te önmagadról teszel bizonyságot: a te bizonyságtételed nem igaz."
14 Jézus így válaszolt nekik: "Még ha én önmagamról teszek is bizonyságot, akkor is igaz a bizonyságtételem, mert tudom, honnan jöttem, és hová megyek, ti azonban nem tudjátok, honnan jövök, vagy hová megyek.
15 Ti test szerint ítéltek. Én nem ítélkezem senki felett.
16 De még ha ítélkezem is, igaz az én ítéletem, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki elküldött engem.
17 Márpedig a ti törvényetekben is meg van írva, hogy két embernek a tanúságtétele igaz.
18 Én önmagamról teszek bizonyságot, és bizonyságot tesz rólam az Atya is, aki elküldött engem."
19 Erre megkérdezték tőle: "Hol van a te Atyád?" Jézus így válaszolt: "Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat: ha engem ismernétek, Atyámat is ismernétek."
20 Mindezeket a kincstárnál mondta Jézus, amikor tanított a templomban, és senki sem fogta el, mert még nem jött el az ő órája.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society