Revised Common Lectionary (Complementary)
Az ÚR megtartja a benne bízókat
125 Zarándokének. Akik az ÚRban bíznak, olyanok, mint a Sion hegye, amely nem inog, hanem örökre megáll.
2 Jeruzsálemet hegyek fogják körül, népét pedig az ÚR karolja át most és mindörökké.
3 Mert nem maradhat a bűnösök uralma az igazak örökségén, nehogy az igazak is álnokságra vetemedjenek.
4 Tégy jót, URam, a jókkal, az igaz szívűekkel!
5 A görbe útra térőket pedig juttassa az ÚR a gonosztevők sorsára! Békesség legyen Izráelben!
9 Amikor átmentek, Illés ezt mondta Elizeusnak: Kérj valamit, megteszem, mielőtt elragadnak tőled. Elizeus így felelt: Jusson nekem a benned működő lélekből kétszeres rész!
10 Ő ezt mondta: Nehezet kértél. Ha látsz engem, amikor elragadnak tőled, akkor úgy lesz; de ha nem, akkor nem lesz úgy.
11 Amikor azután tovább mentek, és beszélgettek, hirtelen egy tüzes harci kocsi jelent meg tüzes lovakkal, és elválasztotta őket egymástól. Így ment föl Illés forgószélben az égbe.
12 Elizeus látta ezt, és így kiáltozott: Atyám! Atyám! Izráel harci kocsijai és lovasai! Azután nem látta őt többé. Ekkor megragadta a ruháját, és két darabra szakította.
13 Majd fölemelte Illés leesett palástját, és megint odaállt a Jordán partjára.
14 Fogta Illésnek a leesett palástját, ráütött azzal a vízre, és így szólt: Hol van az Úr, Illés Istene, hol van Ő? Amikor ráütött a vízre, az kettévált, Elizeus pedig átment rajta.
15 Látták ezt a prófétatanítványok, akik átellenben, Jerikóban voltak, és ezt mondták: Az Illésben működő lélek Elizeusra szállt! És eléje menve a földre borultak előtte.
16 Majd ezt mondták neki: Van itt szolgáid között ötven ember, bátor férfiak: hadd menjenek el megkeresni uradat, hátha az Úr lelke ragadta el, és letette valamelyik hegyre vagy völgybe. De ő így felelt: Ne küldjetek senkit!
17 Amikor azonban a végletekig unszolták, azt mondta: Hát küldjetek! El is küldték az ötven embert, azok három napig keresték, de nem találták meg.
18 Visszatértek azért hozzá, mert még Jerikóban tartózkodott. Így szólt hozzájuk: Megmondtam nektek, hogy ne menjetek.
Elizeus első csodái
19 Egyszer a városbeliek ezt mondták Elizeusnak: Uram, magad is látod, hogy ez a város jó lakóhely, de a vize rossz, és a földje terméketlen.
20 Erre ő így felelt: Hozzatok ide egy új tálat, és tegyetek bele sót! Oda is vitték neki.
21 Ő pedig kiment a víz forrásához, sót dobott bele, és ezt mondta: Így szól az Úr: Meggyógyítom ezt a vizet, nem okoz többé halált és terméketlenséget.
22 És a víz meggyógyult, így van ez még ma is, Elizeus szava szerint, amelyet kimondott.
17 Most már tudom, atyámfiai, hogy tudatlanságból cselekedtetek, mint a ti elöljáróitok is.
18 De amit az Isten előre megmondott minden prófétája által, hogy az ő Krisztusa szenvedni fog, azt teljesítette be így.
19 Tartsatok tehát bűnbánatot, és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek;
20 hogy eljöjjön az Úrtól a felüdülés ideje, és elküldje Jézust, akit Messiásul rendelt nektek.
21 Őt azonban az égnek kell befogadnia addig, amíg a mindenség újjáteremtése meg nem történik. Erről az Isten öröktől fogva szólt szent prófétái szája által.
22 Maga Mózes mondta: Prófétát támaszt nektek testvéreitek közül az Úr, a ti Istenetek, olyat, mint én: őt hallgassátok mindenben, amit csak mond nektek.
23 És aki nem hallgat erre a prófétára, azt ki kell irtani a nép közül.
24 A próféták is - Sámueltől és az utána következőktől fogva -, akik csak szóltak, mind ezekről a napokról jövendöltek.
25 Ti vagytok a fiai ezeknek a prófétáknak és annak a szövetségnek, amelyet Isten atyáinkkal kötött, amikor így szólt Ábrahámhoz: És a te magodban áldatik meg a föld minden nemzetsége.
26 Isten elsősorban nektek támasztotta fel és küldte el Szolgáját, aki megáld titeket azzal, hogy mindenkit megtérít a maga gonoszságából."
Pétert és Jánost börtönbe vetik
4 Amíg beszéltek a néphez, eléjük álltak a papok, a templomőrség parancsnoka és a szadduceusok;
2 bosszankodtak ugyanis azon, hogy tanítják a népet, és azt hirdetik, hogy Jézus által van feltámadás a halálból.
3 Ezek elfogták őket, és mivel már este volt, őrizetbe vették őket másnapig.
4 De azok közül, akik hallgatták az igét, sokan hittek, és a hívő férfiak száma mintegy ötezerre emelkedett.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society