Old/New Testament
Júda leszármazottjai
4 Júda fiai voltak Pérec, Hecrón, Karmi, Húr és Sóbál.
2 Sóbál fia, Reájá nemzette Jahatot, Jahat nemzette Ahúmajt és Lahadot. Ezek a córiak nemzetségei.
3 Ezeknek volt Étám az apja: Jizreel, Jismá és Jidbás. Nővérük neve Haclelpóni volt.
4 Penuél Gedór apja, Ezer pedig Húsá apja volt. Ezek Húrnak, Efráta elsőszülöttjének, Betlehem apjának a fiai.
5 Ashúrnak, Tekóa atyjának két felesége volt: Helá és Naará.
6 Naará szülte Ahuzzámot, Héfert, Témenit és az ahastáriakat. Ezek voltak Naará fiai.
7 Helá fiai voltak: Ceret, Jecóhar és Etnán.
8 Kóc nemzette Ánúbot, Haccóbébát és Aharhélnak, Hárúm fiának a nemzetségeit.
9 Jabéc tekintélyesebb volt testvéreinél. Anyja nevezte el Jabécnak, mert ezt mondta: Bizony fájdalommal szültem őt!
10 Jabéc segítségül hívta Izráel Istenét, és ezt mondta: Bárcsak nagyon megáldanál engem, és kiszélesítenéd határomat, velem lennél, és megoltalmaznál a bajtól, hogy ne érjen fájdalom! És megadta neki Isten, amit kért.
11 Kelúb, Súhá testvére nemzette Mehírt. Ő Estón apja.
12 Estón nemzette Bét-Ráfát, Pászéahot és Tehinnát, Ír-Náhás atyját. Ezek a rékaiak.
13 Kenaz fiai Otniél és Szerájá voltak. Otniél fia Hatat volt.
14 Meónótaj nemzette Ofrát, Szerájá nemzette Jóábot, a Gé-Harásim-beliek atyját, akik mesteremberek voltak.
15 Kálébnak, Jefunne fiának a fiai voltak: Írú, Élá és Naam. Élá fia volt Kenaz.
16 Jehallelél fiai voltak: Zíf, Zífá, Tirjá és Aszarél.
17 Ezrá fiai voltak: Jeter, Mered, Éfer és Jálón. Ennek a felesége lett terhes Mirjámmal, majd Sammajjal és Jisbáhhal, Estemóa atyjával.
18 Ennek a felesége, Jehudijjá szülte Jeredet, Gedór atyját, Hebert, Szókó atyját és Jekútiélt, Zánóah atyját. Mindezek Bitjának, a fáraó leányának az utódai, akit még Mered vett feleségül.
19 Hódijjá feleségének, Naham nővérének a fiai voltak: a geremi Keílá atyja és a maakái Estemóa.
20 Simon fiai voltak: Amnón, Rinná, Benhánán és Tilón. Jisi fia volt Zóhét és Benzóhét.
21 Júda fiának, Sélának a fiai voltak: Ér, Léká atyja, Laddá, Marésá atyja és a takácsok házának a nemzetségei Bét-Asbéában;
22 azután Jókim, meg a kózébáiak, Jóás és Száráf, akik Móábból házasodtak, de visszatértek Lehembe. Régi dolgok ezek!
23 Ezek voltak a fazekasok, Netáim és Gedérá lakói, akik a király mellett, az ő szolgálatában laktak ott.
Simeon leszármazottjai
24 Simeon fiai voltak: Nemuél, Jámin, Járib, Zerah és Saul.
25 Ennek a fia Sallúm, ennek a fia Mibszám, ennek a fia Mismá volt.
26 Mismá utódai: az ő fia volt Hammuél, ennek a fia Zakkúr, ennek a fia Simei.
27 Simeinek tizenhat fia és hat leánya volt, de testvéreinek nem sok fia volt, és egész nemzetségük nem volt olyan népes, mint Júda fiaié.
28 Ezek Beérsebában, Móládában és Hacar-Súálban laktak,
29 továbbá Bilhában, Ecemben és Tóládban,
30 Betuélban, Hormában és Ciklágban,
31 Bét-Markábótban, Hacar-Szúszimban, Bét-Biriben és Saaraimban. Ezek voltak a városaik mindaddig, amíg Dávid uralkodni nem kezdett.
32 Településeik voltak: Étám és Ain, Rimmón, Tóken és Ásán; ez az öt város,
33 és mindazok a települések, amelyek ezek körül a városok körül voltak Baalig. Ezek voltak a lakóhelyeik, és volt nekik származási jegyzékük is.
34 Mesóbáb, Jamlék és Jósá, Amacjá fia,
35 Jóél és Jéhú, Jósibjá fia, aki Szerájá fia, aki Aszíél fia volt,
36 Eljóénaj, Jaakóbá, Jesóhájá, Aszájá, Adíél, Jeszímiél, Benájá
37 és Zízá, Sifi fia, aki Allón fia, aki Jedájá fia, aki Simrí fia, aki Semájá fia volt:
38 ezek a név szerint említettek nemzetségfők voltak, akiknek a családjai igen elszaporodtak.
39 Ezért elmentek Gedór felé, a völgy keleti részéig, hogy ott keressenek nyájaiknak legelőt.
40 Találtak is kövér és jó legelőt. Az a föld pedig tágas, nyugalmas és csendes volt. Azelőtt hámiak laktak ott,
41 de Ezékiásnak, Júda királyának az idejében eljöttek ezek a név szerint följegyzettek, szétverték azoknak a sátrait, és kiirtották a meúniakat, akiket ott találtak. Így van ez ma is. A helyükre telepedtek, mert ott találtak nyájaiknak legelőt.
42 És közülük, Simeon fiai közül ötszáz ember elment a Széír-hegységbe, Jisí fiainak, Pelatjának. Nearjának, Refájának és Uzzíélnek a vezetésével.
43 Levágták Amálék menekültjeinek a maradékát, és ott laknak a mai napig is.
Rúben leszármazottjai
5 Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének a fiai. Ő volt az elsőszülött, de mivel bemocskolta apja ágyát, elsőszülöttségi joga Izráel fiának, Józsefnek a fiaira szállt. Mégsem írták be elsőszülöttségét a származási jegyzékbe,
2 mert Júda hatalmasabb volt testvéreinél, és fejedelem is származott belőle, bár az elsőszülöttségi jog Józsefé volt.
3 Rúbennek, Izráel elsőszülöttjének a fiai voltak: Hanók, Pallú, Hecrón és Karmí.
4 Jóél utódai: az ő fia volt Semajá, ennek a fia Góg, ennek a fia Simei,
5 ennek a fia Míká, ennek a fia Reájá, ennek a fia Baal,
6 ennek a fia Beérá, akit fogságba vitt Tiglat-Pileszer asszír király. Ő volt a rúbeniek fejedelme.
7 Ezek voltak a testvérei nemzetségük szerint, akiket származásuk szerint jegyzékbe vettek: Jeiél nemzetségfő és Zekarjáhú,
8 meg Bela, Ázáz fia, aki Sema fia, aki Jóél fia volt. Lakóhelye Aróérban volt egészen Nebóig és Baal-Meónig,
9 napkelet felé pedig az Eufrátesz folyamig terjedő puszta széléig terjeszkedett, mert elszaporodott a jószáguk Gileád földjén.
10 Saul idejében háborút indítottak a hagriak ellen, akik a hatalmuk alá kerültek, és azután azoknak a sátraiban laktak Gileád egész napkeleti vidékén.
Gád leszármazottjai
11 Gád fiai velük szemben laktak Básán földjén Szalkáig.
12 Jóél volt a nemzetségfő, Sáfám a helyettese; Janaj és Sáfát is Básánban lakott.
13 Testvéreik családonként ezek voltak: Míkáél, Mesullám, Seba, Jóraj, Jakán, Zía és Héber, összesen heten.
14 Ezek Abihail fiai, aki Húri fia, aki Járóah fia, aki Gileád fia, aki Míkáél fia, aki Jesísa fia, aki Jahdó fia, aki Búz fia volt.
15 Ahi, Gúni fiának, Abdiélnek a fia volt a család nemzetségfője.
16 Gileádban, Básánban és az ott levő falvakban laktak, továbbá Sárón minden legelőjén, ameddig azok terjedtek.
17 Mindezeket felvették a származási jegyzékbe Jótámnak, Júda királyának és Jeroboámnak, Izráel királyának az idejében.
18 Rúben fiai és a gádiak közül, meg a Manassé törzs egyik feléből való vitézek karddal és pajzzsal fölszerelt emberek, és íjászok, képzett harcosok, negyvennégyezer-hétszázhatvan hadköteles,
19 háborút indítottak a hagriak ellen, Jetúr, Náfis és Nódáb ellen.
20 Segítséget kaptak velük szemben, és hatalmukba kerültek a hagriak és mindazok, akik velük tartottak, mert az Istenhez kiáltottak segítségért harc közben, ő pedig meghallgatta kérésüket, mert bíztak benne.
21 Jószágukat is elhajtották: ötvenezer tevét, kétszázötvenezer juhot, kétezer szamarat és százezer élő embert.
22 Sokan estek el halálra sebzetten, mert az Istentől volt ez a harc. Az ő helyükön laktak a fogságig.
Manassé törzsének a Jordánon túli fele
23 Manassé törzsének egyik fele azon a földön telepedett le, amely Básántól Baal-Hermónig, Szenírig és a Hermón-hegységig terjed. Ezek igen megsokasodtak.
24 Családjaik nemzetségfői ezek voltak: Éfer, Jisi, Eliél, Azriél, Jirmejá, Hódavjá és Jahdiél, vitéz férfiak, híres emberek, családjaik nemzetségfői.
25 De hűtlenekké váltak őseik Istenéhez, mert az ország népeinek az isteneivel paráználkodtak, amely népeket Isten kipusztított előlük.
26 Ezért arra indította Izráel Istene Púl asszír királynak és Tiglat-Pileszer asszír királynak a lelkét, hogy fogságba vigye a rúbenieket, a gádiakat és Manassé törzse felét. Elvitte őket Halahba és a Hábór mellé, Hárába és Gózán folyója mellé. Ott vannak ma is.
Lévi leszármazottjai: Kehát utódai
27 Lévi fiai Gérsón, Kehát és Merári voltak.
28 Kehát fiai voltak: Amrám, Jichár, Hebrón és Uzzíél.
29 Amrám gyermekei: Áron, Mózes és Mirjám; Áron fiai pedig Nádáb, Abíhú, Eleázár és Ítámár voltak.
30 Eleázár nemzette Fineást, Fineás nemzette Abisúát,
31 Abisúa nemzette Bukkit, Bukki nemzette Uzzit,
32 Uzzi nemzette Zerahját, Zerahjá nemzette Merájótot,
33 Merájót nemzette Amarját, Amarjá nemzette Ahitúbot,
34 Ahitúb nemzette Cádókot, Cádók nemzette Ahimaacot,
35 Ahimaac nemzette Azarját, Azarjá nemzette Jóhánánt,
36 Jóhánán nemzette Azarját; ő már abban a templomban végezte a papi szolgálatot, amelyet Salamon épített Jeruzsálemben.
37 Azarjá nemzette Amarját, Amarjá nemzette Ahitúbot,
38 Ahitúb nemzette Cádókot, Cádók nemzette Sallúmot,
39 Sallúm nemzette Hilkijját, Hilkijjá nemzette Azarját,
40 Azarjá nemzette Szeráját, Szerájá nemzette Jehócádákot.
41 Amikor az Úr Júdát és Jeruzsálemet fogságba vitette Nebukadneccar által, Jehócádák is velük ment.
Lévi leszármazottjai: Gérsón és Merári utódai
6 Lévi fiai Gérsón, Kehát és Merári voltak.
2 Név szerint ezek voltak Gérsón fiai: Libni és Simei.
3 Kehát fiai voltak: Amrám, Jichár, Hebrón és Uzzíél.
4 Merári fiai Mahlí és Músí voltak. Ezek Lévi nemzetségei családjaik szerint.
5 Gérsón fia Libni, ennek a fia Jahat, ennek a fia Zimmá,
6 ennek a fia Jóáh, ennek a fia Iddó, ennek a fia Zerah és ennek a fia Jeotraj.
7 Kehát utódai voltak: az ő fia Ammínádáb, ennek a fia Kórah, ennek a fia Asszír,
8 ennek a fia Elkáná, ennek a fia Ebjászáf, ennek a fia pedig Asszír.
9 Ennek a fia Tahat, ennek a fia Úriél, ennek a fia Uzzijjá és ennek a fia Saul.
10 Elkáná fiai Amászaj és Ahimót voltak.
11 Ennek a fia Elkáná, ennek a fia Cófaj, ennek a fia Nahat,
12 ennek a fia Eliáb, ennek a fia Jeróhám, ennek a fia Elkáná.
13 Sámuel fiai: Jóél volt az elsőszülött, Abijjá a második.
14 Merári utódai voltak: Mahlí, ennek a fia Libni, ennek a fia Simei, ennek a fia Uzzá,
15 ennek a fia Simá, ennek a fia Haggijjá, és ennek a fia Aszájá.
A léviták szolgálata
16 Ezeket állította be Dávid az Úr házába az éneklés vezetésére, miután a ládát ott elhelyezte,
17 hogy végezzék az éneklés szolgálatát a kijelentés sátrának a hajléka előtt, amíg Salamon föl nem építette az Úr házát Jeruzsálemben; szolgálatban álltak rendtartásuk szerint.
18 Ezek álltak szolgálatban fiaikkal együtt: a kehátiak fiai közül Hémán, az énekes, aki Jóél fia, aki Sámuel fia,
19 aki Elkáná fia, aki Jeróhám fia, aki Eliél fia, aki Tóah fia,
20 aki Cúf fia, aki Elkáná fia, aki Mahat fia, aki Amászaj fia,
21 aki Elkáná fia, aki Jóél fia, aki Azarjá fia, aki Cefanjá fia,
22 aki Tahat fia, aki Asszír fia, aki Ebjászáf fia, aki Kórah fia,
23 aki Jichár fia, aki Kehát fia, aki Lévi fia, aki pedig Izráel fia volt.
24 Testvére, Ászáf állt a jobbján. Ászáf Berekjáhú fia volt, aki Simá fia,
25 aki Míkáél fia, aki Baaszéjá fia, aki Malkijjá fia,
26 aki Etni fia, aki Zerah fia, aki Adájá fia,
27 aki Étán fia, aki Zimmá fia, aki Simei fia,
28 aki Jahat fia, aki Gérsón fia, aki Lévi fia volt.
29 Testvéreik, Merári fiai, bal felől voltak: Étán, Kísi fia, aki Abdi fia, aki Mallúk fia,
30 aki Hasabjá fia, aki Amacjá fia, aki Hilkijjá fia,
31 aki Amci fia, aki Báni fia, aki Semer fia,
32 aki Mahlí fia, aki Músí fia, aki Merári fia, aki Lévi fia volt.
33 Testvéreik, a léviták voltak az Isten háza hajlékánál mindenféle szolgálatra rendelve.
34 Áron és fiai viszont az áldozatokat mutatták be az égőáldozati oltáron és az illatáldozati oltáron, továbbá ők végezték a szentek szentjének minden teendőjét, és engesztelést szereztek Izráelnek, egészen úgy, ahogyan Mózes, az Isten szolgája megparancsolta.
35 Áron utódai ezek voltak: Eleázár volt a fia, ennek a fia Fineás, ennek a fia Abisúa,
36 ennek a fia Bukki, ennek a fia Uzzi, ennek a fia Zerahjá,
37 ennek a fia Merájót, ennek a fia Amarjá, ennek a fia Ahitúb,
38 ennek a fia Cádók, és ennek a fia Ahimaac volt.
39 Ezek voltak a lakóhelyeik, a területükön levő sátortáborok: Áron fiai közül a kehátiak nemzetségének, mivel a sorsolás révén nekik jutott,
40 odaadták a Júda földjén Hebrónt a körülötte levő legelőkkel együtt.
41 De a város mezejét és falvait Kálébnak, Jefunne fiának adták.
42 Áron fiainak adták a menedékvárosokat, Hebrónt, Libnát és legelőit, Jattírt és Estemóát és legelőit,
43 Hílézt és legelőit, Debírt és legelőit,
44 Ásánt és legelőit, Bétsemest és legelőit.
45 Benjámin törzséből pedig Gebát és legelőit, Álemetet és legelőit, Anátótot és legelőit. Nemzetségeiknek összesen tizenhárom városuk volt.
46 Kehát többi fiának, akik a törzs nemzetségéből még hátra voltak, tíz város jutott sorsolás útján Manassé törzsének a feléből.
47 Gérsón fiainak nemzetségeik szerint tizenhárom város jutott Issakár törzséből, Ásér törzséből, Naftáli törzséből és Manassé törzséből Básánban.
48 Merári fiainak nemzetségeik szerint tizenkét város jutott sorsolás útján Rúben törzséből, Gád törzséből és Zebulon törzséből.
49 Így adtak Izráel fiai a lévitáknak városokat és legelőket.
50 Sorsolással adták oda Júda fiai törzséből, Simeon fiai törzséből, és Benjámin fiai törzséből ezeket a név szerint megnevezett városokat.
51 A Kehát fiai nemzetségeiből valóknak, akiknek a határában levő városok Efraim törzséből valók voltak,
52 azoknak adták át a menedékvárosokat, Sikemet és legelőit az Efraim hegyvidékén, Gézert és legelőit,
53 Jokmeámot és legelőit, Bét-Hórónt és legelőit,
54 Ajjálónt és legelőit, Gat-Rimmónt és legelőit;
55 Manassé törzsének a feléből Ánért és legelőit, meg Bileámot és legelőit. Ezeket adták Kehát többi fia nemzetségének.
56 Gérsón fiainak adták Manassé fél törzsének a nemzetségeiből Básánban Gólánt és legelőit, Astárótot és legelőit;
57 Issakár törzséből Kedest és legelőit, Dobratot és legelőit,
58 Rámótot és legelőit, meg Ánémot és legelőit;
59 Ásér törzséből Másált és legelőit, Abdónt és legelőit,
60 Húkókot és legelőit, Rehóbot és legelőit;
61 Naftáli törzséből Galileában Kedest és legelőit, Hammónt és legelőit, Kirjátaimot és legelőit.
62 Merári többi fiának Zebulon törzséből Rimmónót és legelőit, Tábórt és legelőit;
63 a Jordánon túl, Jerikóval szemben, a Jordántól keletre eső részen Rúben törzséből a pusztában Becert és legelőit, Jahcát és legelőit,
64 Kedémótot és legelőit, Méfaatot és legelőit;
65 Gád törzséből Gileádban Rámótot és legelőit, Mahanaimot és legelőit,
66 Hesbónt és legelőit, Jazért és legelőit.
Ötezer ember megvendégelése(A)
6 Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, a Tibériás tavának túlsó partjára.
2 Nagy sokaság követte őt, mert látták azokat a jeleket, amelyeket a betegeken tett.
3 Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt.
4 Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe.
5 Amikor Jézus körültekintett és látta, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: "Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?"
6 Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni.
7 Fülöp így válaszolt neki: "Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset."
8 Egyik tanítványa, András, a Simon Péter testvére így szólt hozzá:
9 "Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyinek?"
10 Jézus ezt mondta: "Ültessétek le az embereket." Nagy fű volt azon a helyen. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren.
11 Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak.
12 Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: "Szedjétek össze a felesleges darabokat, hogy semmi ne menjen kárba."
13 Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyérből való darabokkal, amelyek feleslegesek voltak azoknak, akik ettek.
14 Az emberek, látva a jelt, amelyet tett, ezt mondták: "Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba."
15 Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.
Jézus a tengeren jár(B)
16 Estefelé lementek tanítványai a tengerhez,
17 hajóra szálltak, és átmentek a tenger túlsó partjára, Kapernaumba. Sötét volt már, és még mindig nem ment oda hozzájuk Jézus;
18 a tenger pedig háborgott, mert nagy szél fújt.
19 Közben eljutottak mintegy huszonöt vagy harminc futamnyira, amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz. Megrémültek,
20 de Jézus megszólalt: "Én vagyok, ne féljetek!"
21 Ekkor fel akarták venni a hajóra, de a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society