Revised Common Lectionary (Complementary)
16 Ezt mondja az Úr, aki utat készített a tengeren, ösvényt a hatalmas vízen át,
17 aki hagyta, hogy kivonuljanak a harci kocsik és lovak, a hadsereg és a harcosok, és most ott feküsznek, nem kelnek föl többé, elaludtak, elhamvadtak, mint a mécses:
18 Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek!
19 Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.
20 Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek,
21 a népnek, amelyet magamnak formáltam, hogy hirdesse dicséretemet.
Az ÚR nagy tetteinek dicsérete
126 Zarándokének. Mikor jóra fordította Sion sorsát az ÚR, olyanok voltunk, mint az álmodók.
2 Akkor megtelt a szánk nevetéssel, és örömkiáltás volt nyelvünkön. Ezt mondták akkor a népek: Hatalmas dolgot tett ezekkel az ÚR!
3 Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk.
4 Fordítsd jóra sorsunkat, URam, a délvidéki kiszáradt patakmedrekhez hasonlóan!
5 Akik könnyezve vetettek, ujjongva arassanak!
6 Aki sírva indul, mikor vetőmagját viszi, ujjongva érkezzék, ha kévéit hozza!
4 Pedig nekem lehetne bizakodásom a testben is. Ha másvalaki úgy gondolja, hogy testben bizakodhat, én méginkább:
5 nyolcadik napon metéltek körül, Izráel népéből, Benjámin törzséből származom, héber a héberek közül, törvény szempontjából farizeus,
6 buzgóság szempontjából az egyház üldözője, a törvényben követelt igazság szempontjából feddhetetlen voltam.
7 Ellenben azt, ami nekem nyereség volt, kárnak ítéltem a Krisztusért.
8 Sőt most is kárnak ítélek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan nagyságáért. Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem.
9 Hogy kitűnjék rólam őáltala: nincsen saját igazságom a törvény alapján, hanem a Krisztusba vetett hit által van igazságom Istentől a hit alapján,
10 hogy megismerjem őt és feltámadása erejét, valamint a szenvedéseiben való részesedést, hasonlóvá lévén az ő halálához,
11 hogy valamiképpen eljussak a halottak közül való feltámadásra.
Pál egyenest a cél felé fut
12 Nem mintha már elértem volna mindezt, vagy már célnál volnék, de igyekszem, hogy meg is ragadjam, mert engem is megragadott a Krisztus Jézus.
13 Testvéreim, én nem gondolom magamról, hogy már elértem,
14 de egyet teszek: ami mögöttem van, azt elfelejtve, ami pedig előttem van, annak nekifeszülve futok egyenest a cél felé, Isten mennyei elhívásának a Krisztus Jézusban adott jutalmáért.
Jézus megkenetése Betániában(A)
12 Jézus tehát hat nappal húsvét előtt elment Betániába, ahol Lázár élt, akit feltámasztott a halottak közül.
2 Vacsorát készítettek ott neki, s Márta szolgált fel, Lázár pedig a Jézussal együtt ülők között volt.
3 Mária ekkor elővett egy font drága valódi nárduskenetet, megkente Jézus lábát, és hajával törölte meg; a ház pedig megtelt a kenet illatával.
4 Tanítványai közül az egyik, Júdás Iskáriótes, aki el akarta őt árulni, így szólt:
5 "Miért nem adták el inkább ezt a kenetet háromszáz dénárért, és miért nem juttatták az árát a szegényeknek?"
6 De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.
7 Jézus erre így szólt: "Hagyd, hiszen temetésem napjára szánta;
8 mert a szegények mindig veletek lesznek, de én nem leszek mindig veletek!"
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society