Revised Common Lectionary (Complementary)
Az ÚR örökké uralkodik
93 Uralkodik az ÚR! Fenségbe öltözött, felöltözött az ÚR, erőt övezett magára. Szilárdan áll a világ, nem inog.
2 Szilárdan áll trónod ősidők óta, öröktől fogva vagy te.
3 Zúgnak a folyamok, URam, hangosan zúgnak a folyamok, zúgva morajlanak a folyamok.
4 A hatalmas vizek hangjánál, a tenger fenséges morajlásánál fenségesebb az ÚR a magasságban.
5 Amit megmondasz, igen megbízható. Templomodat szentség ékesíti, ó, URam, időtlen időkig!
Prófécia Szidónról
20 Így szólt hozzám az Úr igéje:
21 Emberfia! Vesd tekinteted Szidónra, és prófétálj ellene!
22 Ezt mondd: Így szól az én Uram, az Úr: Ellened fordulok, Szidón, és megmutatom dicsőségemet rajtad. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr, amikor ítéletet tartok fölötte, és megmutatom, hogy szent vagyok!
23 Mert dögvészt bocsátok rá, és vérontást utcáira, hullanak benne a halálra sebzettek, mert fegyver tör rá mindenfelől. Majd megtudják, hogy én vagyok az Úr!
24 Szidón nem lesz többé Izráel háza számára szúrós tövis és fájdalmat okozó tüske azok között, akik körülötte laknak, és akik megvetik. Akkor megtudják, hogy én, az Úr, Úr vagyok.
25 Így szól az én Uram, az Úr: Amikor összegyűjtöm Izráel házát a népek közül, amelyek közé szétszóródtak, akkor megmutatom a népek szeme láttára, hogy szent vagyok, mert a maguk földjén fognak lakni, amelyet szolgámnak, Jákóbnak adtam.
26 Biztonságban laknak ott; házakat építenek, és szőlőket ültetnek, biztonságban laknak. Amikor ítéletet tartok a körülöttük lakók fölött, akik megvetették őket, akkor megtudják, hogy én, az Úr, vagyok az ő Istenük.
20 Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje.
21 Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is.
22 Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek.
23 Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi.
24 Azután jön a vég, amikor átadja az az uralmat Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt.
25 Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét.
26 Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.
27 Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent.
28 Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society