Revised Common Lectionary (Complementary)
9 Istenünk, az Örökkévaló pedig még bőségesebben megáld titeket mindenben, amit csak tesztek. Megáldja gyermekeiteket, állataitokat, földetek termését, és minden tekintetben jól bánik majd veletek. Újra örömét fogja lelni abban, hogy jót tegyen veletek, mint ahogy őseitekkel is örömmel tett jót. 10 Igen, így lesz, ha hallgattok Istenünk, az Örökkévaló hangjára, és mindenben az ő rendelkezései és parancsai szerint jártok el, amelyeket ebben a Törvénykönyvben följegyeztek, és ha egész szívvel-lélekkel visszatértek az Örökkévalóhoz.
Elétek adtam az életet és a halált!
11 Ezek a tanítások, törvények és parancsok, amelyeket ma elétek tárok, nem megfoghatatlanok vagy érthetetlenek számotokra. Nem nehéz ezeknek engedelmeskednetek. 12 Nem a mennyben vannak, ahová nem tudnátok felkapaszkodni, s azt kellene mondanotok: „Ugyan ki tudna fölmenni a mennybe, hogy lehozza nekünk a törvényt, hogy teljesíthessük követeléseit?” 13 Nem is a tenger túlsó partján van, ahová nem tudnátok érte menni, s azt kellene mondanotok: „Ugyan ki tudna átkelni a tengeren, hogy elhozza nekünk a törvényt, hogy teljesíthessük követeléseit?” 14 Nem! Az ige nagyon is közel van hozzátok! Ott van az a szátokban és a szívetekben — hogy igazodhassatok hozzá!
[a] Dávidé.
25 Örökkévaló, hozzád emelem lelkemet!
2 Benned bízom, Istenem,
ne kelljen csalódnom,
s ne engedd, hogy ellenségeim kigúnyoljanak!
3 Senki se csalódjon, aki benned bízik!
Akik elárulnak téged, azok csalódjanak,
ne jussanak semmire!
4 Örökkévaló, mutasd meg, melyik a te utad,
taníts engem, hogy lábad nyomát kövessem!
5 Vezess és taníts, hogy igazságodban járhassak,
hiszen te vagy Szabadítóm, Istenem,
csak benned reménykedem szüntelen.
6 Kérlek, gondolj szeretetedre és kegyelmedre, Örökkévaló,
mert azok öröktől fogva és örökké tartanak!
7 Ne emlékezz ifjúkorom vétkeire és bűneimre!
Kegyelmed szerint gondolj rám,
mert jóságos vagy, Örökkévaló!
8 Bizony, jó az Örökkévaló, és igazságos!
Még a bűnösöket is jóra tanítja.
9 Az alázatosokat igazságosan vezeti,
megtanítja őket útjaira.
10 Bizony, aki az Örökkévaló útján jár,
az megismeri kegyelmét és hűséges szeretetét!
Mert így bánik azokkal,
akik szövetségét és ígéreteit megőrzik!
1 Üdvözlet Páltól, aki Isten akaratából Jézus Krisztus apostola, és Timóteus testvértől,
2 Isten Kolosséban élő népének, akik hűséges testvéreink Krisztusban. Atyánk, az Isten adjon nektek kegyelmet és békességet!
3 Hálát adunk Istennek, Urunk, Jézus Krisztus Atyjának minden egyes alkalommal, amikor értetek imádkozunk. 4 Hálát adunk, mert hallottuk, hogy hisztek a Krisztus Jézusban, és igazán szeretitek Isten minden gyermekét. 5 Ez a hit és szeretet pedig abból a reménységetekből fakad, amely a Mennyben elkészítve vár reátok, s amelyről akkor hallottatok először, amikor az igazság üzenetét, az örömhírt megismertétek. 6 Az örömhír hozzátok is eljutott, akárcsak a többi nemzethez, szerte a világon. Igen, az örömhír egyre jobban terjed, és mindenhol jó gyümölcsöket terem. Nálatok is így van ez, amióta csak hallottátok, és igazán megismertétek Isten kegyelmét. 7 Az örömhírt Epafrásztól, szeretett szolgatársunktól hallottátok először, aki hűségesen szolgálja Krisztust a ti érdeketekben.[a] 8 Tőle hallottuk, milyen erős isteni szeretet él bennetek a Szent Szellem által.
Szüntelen imádkozunk értetek
9 Amióta ezeket a jó híreket hallottuk felőletek, szüntelen imádkozunk értetek:
Azt kérjük Istentől, hogy akaratának teljes megértése által töltsön be titeket mindenféle szellemi bölcsességgel és belátással. 10 Kérjük, hogy az életetek méltó legyen az Úrhoz, sok örömet szerezzetek neki, sokféle jó tettet vigyetek véghez, és hogy egyre mélyebben ismerjétek meg Istent. 11 Kérjük, hogy Isten a saját dicsőségének hatalma szerint erősítsen meg benneteket minden tekintetben, hogy minden körülmények között állhatatosan és türelmesen helyt álljatok, sőt, hogy mindezt örömmel és hálás szívvel tegyétek.
12 Igen, adjatok hálát az Atyának! Mert ő tett benneteket alkalmassá, hogy részt vegyetek abban az örökségben, amelyet Isten készített szent népe számára a világosságban. 13 Az Atya mentett ki bennünket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fia Királyságába. 14 Mert a Fiú által szabadultunk meg, és kaptunk a bűneinkre bocsánatot.
Példázat az irgalmas samáriai utazóról
25 Egyszer Jézushoz jött egy törvénytanító, hogy próbára tegye, és ezt kérdezte tőle: „Mester, mit kell tennem, hogy örök életet kapjak?”
26 Jézus megkérdezte tőle: „Mi van megírva a Törvényben? Hogyan értelmezed?”
27 Az így válaszolt: „Szeresd az Örökkévalót, Istenedet, teljes szíveddel, egész lelkeddel, teljes értelmeddel;[a] és úgy szeresd az embertársadat, mint saját magadat!”[b]
28 „Jól válaszoltál. Ezt tedd, és élni fogsz!” — mondta Jézus.
29 A törvénytanító azonban igazolni akarta magát, és tovább faggatta Jézust: „De hát ki számít az embertársamnak?”
30 Jézus erre egy történettel válaszolt: „Egyszer egy ember Jeruzsálemből Jerikóba utazott. Útközben rablók támadták meg, akik kifosztották, s még a ruháját is elvették, megverték, majd félholtan otthagyták. 31 Nemsokára arra ment egy pap, de mikor meglátta a sebesültet, kikerülte, és otthagyta. 32 Később egy lévita ment arra. Mikor meglátta a sebesültet, ő is átment az út másik oldalára, és otthagyta. 33 Később arra utazott egy samáriai férfi is. Amikor meglátta a sebesültet, megsajnálta. 34 Odament hozzá, olajat és bort öntött a sebeire, és bekötözte. Ezután feltette a saját szamarára, elvitte egy vendégfogadóba, és ott ápolta tovább. 35 Másnap a fogadó gazdájának két ezüstpénzt adott, és azt mondta neki: »Gondoskodj erről az emberről, és amit ezen felül még ráköltesz, megfizetem, amikor visszajövök.«
36 Mit gondoltok, a három közül melyik volt igazi embertársa annak, akit kiraboltak?”
37 A törvénytanító így válaszolt: „Az, aki megsajnálta és segített rajta.”
Jézus azt mondta: „Igazad van, menj, és kövesd a példáját!”
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center