Book of Common Prayer
Győzelmi ének(A)
18 A karmesternek: Dávidé, az Úr szolgájáé, aki akkor mondta el ennek az éneknek a szavait az Úrnak, amikor valamennyi ellensége hatalmából és Saul kezéből kimentette őt az Úr.
2 Ezt mondta: Szeretlek, Uram, erősségem!
3 Az Úr az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat, pajzsom, hatalmas szabadítóm, fellegváram!
4 Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.
5 Körülvettek a halál kötelei, pusztító áradat rettent engem.
6 A sír kötelei fonódtak rám, a halál csapdái meredtek rám.
7 Nyomorúságomban az Úrhoz kiáltottam, segítségért kiáltottam Istenemhez. Meghallotta hangomat templomában, kiáltásom a fülébe jutott.
8 Megrendült és rengett a föld, a hegyek alapjai megremegtek, megrendültek, mert haragra gyúlt.
9 Füst jött ki orrából, szájából emésztő tűz, parázs izzott benne.
10 Lehajlította az eget, és leszállt, homály volt lába alatt.
11 Kerúbon ülve repült, szelek szárnyán suhant.
12 A sötétséget tette rejtekévé maga körül, mint egy sátrat, a sötét vizeket, a gomolygó fellegeket.
13 Az előtte levő fényözönből előtörtek fellegei jégesővel és tüzes parázzsal.
14 Dörgött az Úr az égben, mennydörgött a Felséges jégesővel és tüzes parázzsal.
15 Kilőtte nyilait, és szétszórta, tömérdek villámot röpített ki.
16 Láthatóvá váltak a vizek medrei, és feltárultak a világ alapjai dorgálásodtól, Uram, haragod szelének fúvásától.
17 Lenyúlt a magasból, és fölvett, a nagy vizekből kihúzott engem.
18 Megmentett engem erős ellenségemtől, gyűlölőimtől, bár erősebbek nálam.
19 Rám törhetnek a veszedelem napján, de az Úr az én támaszom.
20 Tágas térre vitt ki engem, megmentett, mert gyönyörködik bennem.
21 Igazságom szerint bánt velem az Úr, kezem tisztasága szerint jutalmazott engem.
22 Hiszen vigyáztam az Úr útjára, és nem hagytam el hűtlenül az Istent.
23 Minden törvényére ügyeltem, és rendelkezéseitől nem tértem el.
24 Feddhetetlen voltam előtte, és őrizkedtem a bűntől.
25 Igazságom szerint jutalmazott meg az Úr, kezem tisztasága szerint, amit jól lát.
26 A hűségeshez hűséges vagy, a feddhetetlen emberhez feddhetetlen.
27 A tisztához tiszta vagy, de a hamisnak ellenállsz.
28 A nyomorult népet megsegíted, de a kevély tekintetűeket megalázod.
29 Mert te gyújtasz nekem mécsest, Uram, fénysugarat ad nekem Istenem a sötétségben.
30 Veled a rablóknak is nekirontok, ha Isten segít, a falon is átugrom.
31 Az Isten útja tökéletes, az Úr beszéde színigaz. Pajzsa mindazoknak, akik hozzá menekülnek.
32 Van-e Isten az Úron kívül? Van-e kőszikla Istenünkön kívül?
33 Isten ruház föl engem erővel, ő teszi tökéletessé utamat.
34 Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasoké, magaslatokra állít engem.
35 Ő tanítja kezemet a harcra, karjaim ércíjat feszítenek.
36 Oltalmazó pajzsodat adtad nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám.
37 Biztossá teszed lépteimet, és nem inognak bokáim.
38 Üldözöm, és utolérem ellenségeimet, nem térek vissza, míg nem végzek velük.
39 Szétzúzom őket, nem tudnak fölkelni, lábam elé hullanak.
40 Fölruháztál erővel a harcra, térdre kényszerítetted támadóimat.
41 Megfutamítottad ellenségeimet, és gyűlölőimet elpusztíthattam.
42 Kiáltoznak, de nincs szabadító, az Úrhoz kiáltanak, de nem válaszol.
43 Összezúzom őket, mint a szélhordta port, széttaposom, mint az utca sarát.
44 Megmentesz engem a lázadó néptől, népek fejévé teszel engem. Olyan nép szolgál nekem, amelyhez nem volt közöm.
45 Engedelmesen hallgatnak rám, idegenek hízelegnek nekem,
46 mert elepedtek az idegenek, és reszketve jönnek elő rejtekükből.
47 Él az Úr, áldott az én kősziklám, magasztaltassék szabadító Istenem!
48 Bosszút áll értem az Isten, és népeket rendel alám.
49 Megmentesz ellenségeimtől, sőt támadóim fölé emelsz, és megszabadítasz az erőszakoskodóktól.
50 Ezért magasztallak, Uram, a népek között, zsoltárt éneklek nevednek.
51 Nagy győzelmet ad ő királyának, hűséges marad fölkentjéhez, Dávidhoz és utódaihoz örökké.
Salamon bölcs ítélete
16 Abban az időben két parázna nő jelent meg a királynál, és megálltak előtte.
17 Az egyik nő ezt mondta: Kérlek, uram, én ezzel a nővel egy házban lakom, és én ott szültem nála abban a házban.
18 Három nappal azután, hogy szültem, ez a nő is szült. Csak magunk voltunk a házban, nem volt velünk senki idegen; kettőnkön kívül senki sem volt a házban.
19 De egy éjjel meghalt ennek a nőnek a fia, mert ráfeküdt.
20 És fölkelt éjfélkor, elvette mellőlem a fiamat, amíg szolgálólányod aludt, és a keblére fektette, az ő halott fiát pedig az én keblemre fektette.
21 Amikor reggel felkeltem, hogy megszoptassam a fiamat, láttam, hogy halott. De amikor reggel jól megnéztem, kitűnt, hogy nem az a fiú volt, akit én szültem.
22 Ekkor a másik nő ezt mondta: Nem úgy van! Az én fiam él, a te fiad az, aki meghalt. Amaz viszont ezt mondta: Nem igaz! A te fiad halt meg, és az én fiam az, aki él! Így vitatkoztak a király előtt.
23 Akkor ezt mondta a király: Ez azt állítja: az én fiam él, a te fiad halt meg. Amaz meg ezt mondja: nem igaz; a te fiad halt meg, és az én fiam az, aki él.
24 Azért ezt mondta a király: Hozzatok ide egy kardot. Oda is hoztak egy kardot a királynak.
25 A király ezt parancsolta: Vágjátok ketté az élő gyermeket, és adjátok oda egyik felét az egyiknek, másik felét a másiknak!
26 Ekkor azt mondta az élő gyermek anyja a királynak, mivel megesett a szíve a fián: Kérlek, uram, adjátok neki inkább az élő gyermeket, csak meg ne öljétek! A másik azonban ezt mondta: Ne legyen se az enyém, se a tiéd, vágjátok ketté!
27 Ekkor megszólalt a király, és ezt mondta: Adjátok annak az élő gyermeket, és ne öljétek meg, mert ő az anyja!
28 Egész Izráel meghallotta ezt az ítéletet, amelyet a király hozott, és félelemmel tekintettek a királyra, mert látták, hogy isteni bölcsesség van benne, és így szolgáltat igazságot.
Hajótörés és megmenekülés
27 Eljött a tizennegyedik éjszaka, mióta az Adrián sodródtunk tovább, amikor éjféltájban azt gyanították a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek.
28 Lebocsátották a mérőónt, és húsz ölet állapítottak meg. Amikor pedig kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották, tizenöt ölet állapítottak meg.
29 De mivel féltek, hogy esetleg sziklás helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva a virradatot.
30 Ekkor azonban a hajósok meg akartak szökni a hajóról. Le akarták ereszteni a mentőcsónakot a tengerre, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni.
31 Pál azonban így szólt a századoshoz és a katonákhoz: "Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg."
32 A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár.
33 Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: "Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek.
34 Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről."
35 E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett.
36 Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is enni kezdtek.
37 Lélekszám szerint kétszázhetvenhatan voltunk a hajón.
38 Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón.
39 Amikor megvirradt, a szárazföldet nem ismerték fel, de egy öblöt vettek észre, amelynek lapos volt a partja. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót.
40 A horgonyokat eloldották, és a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé.
41 Mikor azonban a földnyelvhez értek, ráfuttatták a hajót, amelynek orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, hátsó része pedig a hullámveréstől kezdett szakadozni.
42 A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elmeneküljön.
43 De a százados meg akarta menteni Pált, visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, azok ugorjanak először a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre,
44 azután a többiek pedig, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.
Az utolsó vacsora(A)
12 A kovásztalan kenyerek első napján, amikor a húsvéti bárányt szokták áldozni, így szóltak hozzá tanítványai: "Hol akarod megenni a húsvéti vacsorát, hol készítsük el?"
13 Jézus elküldött tanítványai közül kettőt, és ezt mondta nekik: "Menjetek a városba, és ott szembejön veletek egy ember, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt,
14 és ahova bemegy, mondjátok meg a házigazdának, hogy a Mester ezt üzeni: Hol van a szállásom, ahol tanítványaimmal együtt megehetem a húsvéti vacsorát?
15 Ő majd mutat nektek egy nagy emeleti termet berendezve, készen: ott készítsétek el nekünk a vacsorát."
16 Elindultak tehát a tanítványok, és bementek a városba; itt mindent úgy találtak, ahogyan megmondta nekik, és elkészítették a húsvéti vacsorát.
17 Amikor beesteledett, odament a tizenkettővel;
18 és amikor asztalhoz telepedtek és ettek, ezt mondta Jézus: "Bizony, mondom néktek, közületek egy, aki együtt eszik velem, el fog árulni engem."
19 Erre elszomorodtak, és egyik a másik után kezdte tőle kérdezni: "Talán én?"
20 Mire ő ezt mondta nekik: "Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt mártogat a tálba.
21 Mert az Emberfia elmegy ugyan, amint meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja: jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem születik."
22 És amikor ettek, vette a kenyeret, áldást mondott, és megtörte, odaadta nekik, és ezt mondta: "Vegyétek, ez az én testem."
23 Azután vette a poharat, hálát adott, odaadta nekik, ittak belőle mindnyájan,
24 és ezt mondta nekik: "Ez az én vérem, a szövetség vére, amely sokakért kiontatik.
25 Bizony, mondom néktek, hogy nem iszom többé a szőlőtő terméséből addig a napig, amikor újat iszom az Isten országában."
Az Olajfák hegyén(B)
26 Miután elénekelték a zsoltárokat, kimentek az Olajfák hegyére.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society