-
Megtanítottad őket szent szombatodra, hogy megtartsák azt. Mózesnek, szolgádnak keze által parancsoltál nekik törvényeket, határozatokat és rendelkezéseket.
-
Megfogadtuk, hogy szombaton nem dolgozunk, és ha az idegenek árut hoznak a városba, még akár gabonát is — sem szombaton, sem más ünnepnapokon nem vásárolunk tőlük. Minden hetedik évben pihenni hagyjuk a termőföldet, és adósainknak elengedjük minden tartozásukat.
-
a szent kenyereket, az állandó ételáldozatot és égőáldozatot szombaton, meg az Újhold ünnepén, és a Törvény szerinti többi ünnepen; azután a szent áldozatot és a bűnért való áldozatot — amely Izráel egész népének engesztelést szerez —, és a Templommal kapcsolatos egyéb költségeket is.
-
Akkoriban láttam Júdeában olyanokat, akik nem tartották meg a szombati nyugalom napját, hanem akkor is dolgoztak: szőlőt szüreteltek és mustot készítettek, betakarították a gabonát és a kévékkel megterhelték a szamarakat, és behozták a városba az áruikat: a bort, szőlőt, fügét és egyebeket, hogy szombaton eladják azokat. Figyelmeztettem tehát őket, hogy szombaton ne áruljanak élelmiszert sem.
-
Tíruszból is jöttek kereskedők, akik szombaton halat és mindenféle mást árultak Jeruzsálemben a júdaiaknak.
-
Ezért figyelmeztettem a júdai vezetőket: „Súlyos bűnt követtek el, amikor a szombat napját közönséges nappá teszitek!
-
Hiszen őseink is ugyanezt a bűnt követték el, azért hozta ránk és erre a városra Istenünk a sok bajt és veszedelmet. Ti pedig még inkább haragra ingerlitek Istent Izráel ellen azzal, hogy a szombatot közönséges hétköznappá alacsonyítjátok!”
-
Ezért megparancsoltam, hogy amikor a szombat előestéjén Jeruzsálem kapuira árnyék borul, a kapukat be kell zárni, és csak a szombat elmúltával szabad ismét kinyitni azokat. Néhány fegyveres szolgámat a kapukhoz állítottam, s meghagytam nekik, hogy a szombat ideje alatt ne engedjenek semmiféle terhet vagy árut a kapun átvinni.
-
Figyelmeztettem őket: „Ne merészeljetek többé a kapuk előtt tanyázni a szombat ideje alatt! Ha ez még egyszer előfordul, megbüntetlek benneteket!” Ezután a szombat idején nem jöttek többet.
-
A lévitáknak pedig megparancsoltam, hogy szenteljék meg magukat, és őrizzék a kapukat, hogy Jeruzsálemben mindenki tartsa meg a szombatot, mint Isten számára elkülönített ünnepet. Istenem, kérlek, emlékezz meg rólam, és arról, amit tettem! Légy hozzám kegyelmes, és mutasd meg irántam való szereteted!