Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
A hűtlen pásztorok és az eljövendő király
23 Jaj a pásztoroknak, akik veszni hagyják és elszélesztik legelőm nyáját! - így szól az Úr.
2 Azért ezt mondja az Úr, Izráel Istene a pásztorokról, akik népemet pásztorolják: Ti hagytátok, hogy elszéledjen és szétszóródjon a nyájam, nem vigyáztatok rá. De én számon kérem tőletek gaztetteiteket - így szól az Úr.
3 Összegyűjtöm nyájam maradékát minden országból, ahová szétszórtam őket, és visszaterelem legelőjükre, ahol szaporodni és sokasodni fognak.
4 Olyan pásztorokat is adok melléjük, akik jól pásztorolják őket. Nem kell többé félniük és rettegniük, számba sem kell venni őket - így szól az Úr.
5 Eljön majd az idő - így szól az Úr -, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak, olyan királyt, aki bölcsen uralkodik, jog és igazság szerint jár el az országban.
6 Az ő idejében szabad lesz Júda, Izráel is biztonságban él, és így fogják nevezni: Az Úr a mi igazságunk!
68 "Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki.
69 Erős üdvözítőt támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából,
70 ahogyan kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva:
71 hogy megszabadít ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket;
72 hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről,
73 arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk,
74 hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki,
75 szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.
76 Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait,
77 hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által,
78 Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból;
79 hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára."
11 Erősödjetek meg minden erővel az ő dicsőségének nagysága szerint a teljes állhatatosságra és az örömmel viselt hosszútűrésre.
12 Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek.
13 Ő szabadított meg minket a sötétség hatalmából, és ő vitt át minket szeretett Fiának országába,
14 akiben van megváltásunk és bűneink bocsánata.
15 Ő a láthatatlan Isten képe, az elsőszülött minden teremtmény közül.
16 Mert benne teremtetett minden a mennyen és a földön, a láthatók és a láthatatlanok, akár trónusok, akár uralmak, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok: minden általa és reá nézve teremtetett.
17 Ő előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn.
18 Ő a feje a testnek, az egyháznak is, ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első.
19 Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék,
20 és hogy általa békéltessen meg önmagával mindent, a földön és a mennyben, úgy, hogy békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által.
33 Amikor arra a helyre értek, amelyet Koponya-helynek hívtak, keresztre feszítették őt, és a gonosztevőket: az egyiket a jobb, a másikat a bal keze felől.
34 Jézus pedig így könyörgött: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek." Azután sorsvetéssel osztozkodtak ruháin.
35 A nép ott állt és nézte. A főemberek pedig velük együtt így csúfolódtak: "Másokat megmentett, mentse meg magát, ha ő az Isten választott Krisztusa!"
36 Kigúnyolták a katonák is, odamentek hozzá, ecetet vittek neki,
37 és így szóltak: "Ha te vagy a zsidók királya, mentsd meg magadat!"
38 Felírás is volt a feje fölött görög, latin és héber betűkkel írva: EZ A ZSIDÓK KIRÁLYA.
39 A megfeszített gonosztevők közül az egyik így káromolta őt: "Nem te vagy a Krisztus? Mentsd meg magadat és minket is."
40 De a másik megrótta, ezt mondva neki: "Nem féled az Istent? Hiszen te is ugyanazon ítélet alatt vagy!
41 Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el."
42 Majd így szólt: "Jézus, emlékezzél meg rólam, amikor eljössz királyságodba."
43 Erre ő így felelt neki: "Bizony, mondom néked, ma velem leszel a paradicsomban."
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society