Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
Istent magasztaló ének
12 Azon a napon ezt mondod majd: Hálát adok neked, Uram, mert bár haragudtál rám, elmúlt haragod, és megvigasztaltál.
2 Íme, Isten az én szabadítóm, bízom és nem rettegek, mert erőm és énekem az Úr, megszabadított engem.
3 Örvendezve fogtok vizet meríteni a szabadulás forrásából.
4 Azon a napon ezt mondjátok majd: Adjatok hálát az Úrnak, hirdessétek nevét! Adjátok tudtára a népeknek nagy tetteit! Emlékeztessétek őket, hogy neve magasztos!
5 Énekeljétek, hogy milyen fenséges tetteket vitt véghez az Úr, tudja meg ezt az egész föld!
6 Kiálts és ujjongj, Sion lakója, mert nagy közöttetek Izráel Szentje!
Bűn és bűnbánat
59 Nem az Úr keze rövid ahhoz, hogy megsegítsen, nem az ő füle süket ahhoz, hogy meghallgasson,
2 hanem a ti bűneitek választottak el titeket Istenetektől, a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg.
3 Hiszen kezetek vérrel van beszennyezve, ujjaitokhoz bűn tapad, ajkatok hazugságot szól, nyelvetek álnokságot suttog.
4 Nincs, aki igaz vádat emelne, nincs, aki helyesen ítélkeznék. Haszontalanságban bíznak, és hiábavalóságot beszélnek, nyomorúságot fogannak, és bajt szülnek.
5 Mérges kígyó tojásait költik ki, és pókhálót szőnek. Meghal, aki tojásaikból eszik, és ha rátaposnak, vipera kel ki.
6 Pókhálójukból nem lesz ruha, nem takarózhatnak készítményükbe, készítményük csak bajt okoz, erőszakos tetteket követnek el.
7 Lábuk gonosz cél után fut, sietnek ártatlan vért ontani. Gondolataik ártó gondolatok, pusztulás és romlás van útjaikon.
8 Nem ismerik a békesség útját, eljárásuk nem törvényes. Ösvényeik görbék: aki azokon jár, annak nincs köze a békességhez.
9 Ezért van távol tőlünk a törvény, és nem ér el hozzánk az igazság. Világosságra várunk, de csak sötétség van, napfényre, de homályban járunk.
10 Tapogatjuk a falat, mint a vakok, tapogatózunk, mint akinek nincs szeme. Botladozunk fényes délben, mintha alkonyat volna, és sötétségben vagyunk, mint a holtak.
11 Morgunk mindnyájan, mint a medvék, nyögdécselünk, mint a galambok. Törvényességre várunk, de nincs, segítségre, de távol van tőlünk.
12 Bizony, sok bűnt követtünk el veled szemben, vétkeink ellenünk beszélnek. Bizony, tele vagyunk bűnnel, gonoszságunkat be kell ismernünk.
13 Bűnösök vagyunk, megtagadtuk az Urat, hűtlenül eltértünk Istenünktől. Erőszakot és lázadást hirdettünk, szívünk hazug beszédet gondolt és szólt.
Bűn és büntetés
14 Háttérbe szorul a törvény, távol áll az igazság, elbukik a hűség a tereken, nem érvényesülhet a becsület.
15 Oda van már a hűség, és aki a rosszat kerüli, zsákmányul esik. Látta ezt az Úr, és rossznak ítélte, hogy nincs törvényes rend.
Hálaadás a gyülekezet hitéért, emlékeztetés az Úr eljövetelére
3 Szüntelen hálával tartozunk Istennek értetek, testvéreim, amint ez méltó is, hiszen hitetek nőttön nő, és az egymás iránt való szeretet gazdagodik mindnyájatokban,
4 úgyhogy mi magunk dicsekszünk az Isten gyülekezeteiben veletek, állhatatosságotokkal és hitetekkel, amellyel minden üldöztetést és nyomorúságot elviseltek.
5 Ez annak a jele, hogy Isten igazságosan fog ítélni, amikor titeket méltónak nyilvánít az ő országára, amelyért szenvedtek is.
6 Mert hiszen igazságos dolog az Isten előtt, hogy gyötrőiteknek gyötrelemmel fizessen,
7 nektek pedig, akiket gyötörtek, enyhülést adjon mivelünk együtt. Mert amikor az Úr Jézus megjelenik a mennyből hatalmának angyalaival,
8 tűz lángjában, bosszút áll azokon, akik nem ismerik Istent, és nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangéliumának.
9 Ezek majd örök pusztulással bűnhődnek az Úrtól és az ő dicső hatalmától,
10 amikor eljön az a nap, hogy megdicsőüljön szentjei között, és csodálják mindazok, akik benne hittek, aminthogy ti is hittel fogadtátok bizonyságtételünket.
11 Ezért aztán mindenkor imádkozunk értetek, hogy a mi Istenünk tegyen titeket méltóvá az elhívásra, és töltsön meg titeket teljesen a jóban való gyönyörködéssel és a hit minden erejével,
12 hogy megdicsőüljön a mi Urunk Jézus Krisztus neve bennetek, és ti is őáltala a mi Istenünk és az Úr Jézus Krisztus kegyelméből.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society