Revised Common Lectionary (Semicontinuous)
Hálaadás az életért
30 Zsoltár, templomszentelési ének. Dávidé.
2 Magasztallak, Uram, mert megmentettél. Nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek bajomon.
3 Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és meggyógyítottál engem.
4 Uram, kihoztál engem a holtak hazájából, életben tartottál, nem roskadtam a sírba.
5 Zengjetek az Úrnak, ti hívei, magasztaljátok szent nevét!
6 Mert csak egy pillanatig tart haragja, de egész életen át a kegyelme. Este szállást vesz a sírás, reggelre itt az ujjongás.
7 Míg jó dolgom volt, azt gondoltam: Nem tántorodom meg soha.
8 Uram, kegyelmedből hatalmas hegyre állítottál. De ha elrejtetted orcádat, én megrettentem.
9 Hozzád kiáltok, Uram! Így esedezem az Úrhoz:
10 Mit használ neked a vérem, ha leszállok a sírgödörbe? Hálát ad-e neked, aki porrá lett, hirdeti-e hűségedet?
11 Hallgass meg, Uram, kegyelmesen, légy segítségemre, Uram!
12 Gyászomat örömre fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, és örömbe öltöztettél.
13 Ezért szüntelen zeng neked a szívem, örökké magasztallak, Uram, Istenem!
Elizeus és a súnémi asszony fia
8 Egyszer Elizeus elment Súnémba. Volt ott egy jómódú asszony, aki marasztalni szokta őt, hogy ott egyék. Ezért ahányszor csak arra járt, betért oda, hogy nála egyék.
9 Az asszony így szólt a férjéhez: Nézd csak, én tudom, hogy Isten szent embere az, aki mindig betér hozzánk.
10 Építsünk neki egy kis felső szobát, tegyünk bele neki ágyat, asztalt, széket és mécsest, hogy ott szálljon meg, amikor hozzánk jön!
11 Történt egyszer, hogy odaérkezett Elizeus, megszállt a felső szobában, és lefeküdt ott.
12 Majd ezt mondta Géhazinak, a szolgájának: Hívd ide ezt a súnémi asszonyt! Az odahívta az asszonyt, aki megállt előtte.
13 Még ezt is mondta a szolgájának: Mondd meg neki: Látom, hogy milyen figyelmesen gondoskodol rólunk. Mit tehetek érted? Nincs-e valamilyen ügyed, amelyről beszélhetnék a királlyal, vagy a hadseregparancsnokkal? De ő így felelt: Én a saját népem körében lakom.
14 Elizeus ezt mondta: Mégis mit tehetnék érted? Géhazi közbeszólt: Hiszen nincs fia, a férje meg öreg.
15 Elizeus így szólt: Hívd ide az asszonyt! Amikor odahívta, az megállt az ajtóban.
16 Elizeus így szólt: Egy év múlva fiút ölelsz. Az asszony így felelt: Ugyan, uram, Isten embere, ne ámítsd szolgálódat!
17 De teherbe esett az asszony, és fiút szült egy év múlva, abban az időben, amelyet Elizeus megmondott neki.
A belső ember harca a benne lakó bűnnel
14 Tudjuk ugyanis, hogy a törvény lelki, én pedig testi vagyok: ki vagyok szolgáltatva a bűnnek.
15 Hiszen amit teszek, azt nem is értem, mert nem azt cselekszem, amit akarok, hanem azt teszem, amit gyűlölök.
16 Ha pedig azt cselekszem, amit nem akarok, akkor elismerem a törvényről, hogy jó.
17 Akkor pedig már nem is én teszem azt, hanem a bennem lakó bűn.
18 Mert tudom, hogy énbennem, vagyis a testemben nem lakik jó, minthogy arra, hogy akarjam a jót, van lehetőségem, de arra, hogy megtegyem, nincs.
19 Hiszen nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat.
20 Ha pedig azt teszem, amit nem akarok, akkor már nem én teszem, hanem a bennem lakó bűn.
21 Azt a törvényt találom tehát magamban, hogy - miközben a jót akarom tenni - csak a rosszat tudom cselekedni.
22 Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint,
23 de tagjaimban egy másik törvényt látok, amely harcol az értelmem törvénye ellen, és foglyul ejt a bűn tagjaimban lévő törvényével.
24 Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?
25 Hála az Istennek, a mi Urunk Jézus Krisztus! Én magam tehát értelmemmel az Isten törvényének szolgálok ugyan, testemmel azonban a bűn törvényének.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society