Revised Common Lectionary (Complementary)
68 "Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta népét, és váltságot szerzett neki.
69 Erős üdvözítőt támasztott nekünk szolgájának, Dávidnak házából,
70 ahogyan kijelentette azt szent prófétái által örök időktől fogva:
71 hogy megszabadít ellenségeinktől, és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket;
72 hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal, és megemlékezzék szent szövetségéről,
73 arról az esküről, amellyel megesküdött atyánknak, Ábrahámnak; és megadja nekünk,
74 hogy ellenségeink kezéből megszabadulva, félelem nélkül szolgáljunk neki,
75 szentségben és igazságban őelőtte életünk minden napján.
76 Te pedig, kisgyermek, a Magasságos prófétája leszel, mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait,
77 hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére, bűneik bocsánata által,
78 Istenünk könyörülő irgalmáért, amellyel meglátogat minket a felkelő fény a magasságból;
79 hogy világítson azoknak, akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak, hogy ráigazítsa lábunkat a békesség útjára."
Az Úr megvigasztalja az istenfélőket
13 Vakmerően beszéltetek ellenem - mondja az Úr. Ezt kérdezitek: Mit beszéltünk ellened?
14 Azt mondtátok: Hiábavaló az Istennek szolgálni, mi haszna, hogy teljesítettük, amit ránk bízott, és hogy gyászban jártunk a Seregek Ura előtt?
15 Inkább a kevélyeket tartjuk boldogoknak, hiszen a gonosztevők gyarapodnak, kísértik az Istent, mégis megmenekülnek.
16 Amikor erről beszélgettek egymás között azok, akik félik az Urat, az Úr figyelt, és meghallotta. És beírták egy könyvbe az Úr előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét.
17 Az én tulajdonommá lesznek - mondja a Seregek Ura - azon a napon, amelyet elhozok. Könyörületes leszek hozzájuk, amilyen könyörületes az ember a fiához, aki tiszteli őt.
18 Akkor ismét látni fogjátok, hogy különbség van az igaz és a bűnös között, az Istent tisztelők és az őt nem tisztelők között.
Nekem az élet Krisztus!
18 Mert miről is van szó? Egyedül arról, hogy bármelyik módon, akár színlelésből, akár meggyőződésből: Krisztust hirdetik, és én ennek örülök. Sőt még inkább örülni fogok.
19 Mert tudom, hogy ez üdvösségemre válik a ti könyörgésetek és Jézus Krisztus Lelkének segítsége által.
20 Ezért várom és remélem, hogy semmiben sem fogok szégyent vallani, hanem mint mindenkor, úgy most is Krisztust egészen nyíltan fogják magasztalni énértem, akár életben maradok, akár meghalok.
21 Mert nekem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség!
22 Ha pedig az életben maradás az eredményes munkát jelenti számomra, akkor, hogy melyiket válasszam: nem tudom.
23 Szorongat ez a kettő: vágyódom elköltözni és Krisztussal lenni, mert ez sokkal jobb mindennél;
24 de miattatok nagyobb szükség van arra, hogy életben maradjak.
25 Erről meggyőződve tudom is, hogy életben maradok, és együtt maradok mindnyájatokkal, a hitben való növekedésetekre és örömötökre;
26 így méginkább dicsekedtek majd velem Krisztus Jézusban, amikor ismét megjelenek nálatok.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society