Revised Common Lectionary (Complementary)
5 Ezt mondja az Úr azokról a prófétákról, akik félrevezetik népemet, akik békességet hirdetnek, ha van harapnivalójuk, de hadat indítanak az ellen, aki nem ad nekik enni:
6 Olyan éjszaka száll rátok, amelyben nem lesz látomás, és olyan sötétség, amelyben nem lesz jövendölés. Leáldozik a próféták napja, nappal is sötétség borul rájuk.
7 Szégyent vallanak a látnokok, pironkodnak a jósok, eltakarják arcukat mindnyájan, mert nem kapnak választ Istentől.
8 Engem azonban betölt az Úr lelke erővel, igazsággal és hatalommal, hogy megmondjam Jákóbnak a bűnét, Izráelnek a vétkét.
9 Halljátok meg ezt, Jákób házának elöljárói, Izráel házának vezetői, akik utáljátok a törvényt, és minden igaz ügyet kiforgattok!
10 Vérontással építitek a Siont, álnoksággal Jeruzsálemet!
11 Elöljárói megvesztegetve bíráskodnak, papjai megkérik az árát a tanításnak, prófétái pénzért jósolnak, és még az Úrra hivatkozva mondják: Közöttünk van az Úr, nem érhet minket baj!
12 Ezért miattatok felszántják a Siont, mint a mezőt, Jeruzsálem romhalmaz lesz, a templomhegy pedig erdős magaslat.
A hit és reménység diadala
43 Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, és pereld peremet a hűtlen néppel szemben! Az alattomos és álnok emberektől ments meg engem!
2 Hiszen te vagy oltalmazó Istenem, miért taszítottál el engem? Miért kell gyászban járnom, miért gyötör az ellenség?
3 Küldd el világosságodat és igazságodat: azok vezessenek engem! Vigyenek el szent hegyedre és hajlékaidba,
4 hogy eljussak Isten oltárához, Istenhez, akinek ujjongva örülök. Hadd magasztaljalak hárfával, Isten, én Istenem!
5 Miért csüggedsz el, lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!
9 Hiszen emlékeztek, testvéreink, a mi fáradozásunkra és vesződségünkre: éjjel és nappal dolgoztunk, hogy senkit meg ne terheljünk nálatok, és úgy hirdettük nektek az Isten evangéliumát.
10 Ti vagytok a tanúim és az Isten: milyen szentek, igazak és feddhetetlenek voltunk közöttetek, akik hisztek.
11 Aminthogy azt is tudjátok, hogy mint gyermekeit az apa, mindenkit egyenként
12 intettünk és buzdítottunk, és kérve kértünk titeket: éljetek az Istenhez méltó módon, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.
Pál beszédét Isten beszédeként fogadták
13 Ezért mi is szüntelenül hálát adunk az Istennek, hogy amikor hallgattátok az Istennek általunk hirdetett igéjét, nem emberi beszédként fogadtátok be, hanem Isten beszédeként, aminthogy valóban az, és annak ereje munkálkodik is bennetek, akik hisztek.
Jézus beszéde az írástudók és a farizeusok ellen(A)
23 Akkor Jézus így szólt a sokasághoz és tanítványaihoz:
2 "Az írástudók és farizeusok a Mózes székébe ültek.
3 Tehát mindazt, amit mondanak, tegyétek meg és tartsátok meg, de cselekedeteiket ne kövessétek, mert beszélnek ugyan róla, de nem teszik.
4 Súlyos és elhordozhatatlan terheket kötnek össze, és az emberek vállára rakják, de maguk az ujjukkal sem akarják azokat megmozdítani.
5 Mindent csak azért tesznek, hogy feltűnjenek az embereknek: megszélesítik imaszíjaikat, és megnagyobbítják ruhájuk bojtjait;
6 a lakomákon az asztalfőn és a zsinagógákban a főhelyeken szeretnek ülni;
7 szeretik, ha köszöntik őket a tereken, és ha mesternek szólítják őket."
8 "De ti ne hívassátok magatokat mesternek, mert egy a ti mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.
9 Atyátoknak se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van.
10 Ne hívassátok magatokat tanítóknak se, mert egy a ti tanítótok: a Krisztus.
11 Aki pedig a legnagyobb közöttetek, az legyen szolgátok!
12 Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik."
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society