Revised Common Lectionary (Complementary)
17 De továbbra is vétkeztek ellene, lázongtak a Felséges ellen a pusztában.
18 Próbára tették Istent vágyaikkal, ennivalót kérve kívánságuk szerint.
19 Isten ellen szóltak, amikor ezt mondták: Tud-e Isten asztalt teríteni a pusztában?
20 A sziklára ugyan ráütött, folyt a víz és patakok áradtak, de tud-e kenyeret is adni, és húsról gondoskodni népének?
52 Útnak indította népét, mint juhokat, vezette, mint nyájat a pusztában.
53 Biztonságban vezette őket, nem rettegtek, de ellenségeiket a tenger borította el.
54 Bevitte őket szent területére, erre a hegyre, melyet jobbjával alkotott.
55 Népeket űzött ki előlük, nekik osztotta ki azoknak birtokát, Izráel törzseit telepítette sátraikba.
Illés a Hóreb-hegyen
9 Itt bement egy barlangba, és ott töltötte az éjszakát. Egyszer csak így szólt hozzá az Úr igéje: Mit csinálsz itt, Illés?
10 Ő így felelt: Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni.
11 Az Úr ezt mondta: Jöjj ki, és állj a hegyre az Úr színe elé! És amikor elvonult az Úr, nagy és erős szél szaggatta a hegyeket, és tördelte a sziklákat az Úr előtt; de az Úr nem volt ott a szélben. A szél után földrengés következett; de az Úr nem volt ott a földrengésben.
12 A földrengés után tűz támadt; de az Úr nem volt ott a tűzben. A tűz után halk és szelíd hang hallatszott.
13 Amikor Illés ezt meghallotta, palástjával eltakarta az arcát, kiment, és megállt a barlang bejáratánál. Egy hang pedig így szólt hozzá: Mit csinálsz itt, Illés?
14 Ő így felelt: Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a Seregek Istenéért, mert Izráel fiai elhagyták szövetségedet, lerombolták oltáraidat, prófétáidat pedig fegyverrel ölték meg. Egyedül én maradtam meg, de az én életemet is el akarják venni.
15 Ekkor azt mondta neki az Úr: Menj, kelj ismét útra a pusztán át, Damaszkuszba, és amikor odaérsz, kend fel Hazáélt Arám királyává.
16 Azután Jéhút, Nimsi fiát kend fel Izráel királyává; Elizeust, az ábél-mehólái Sáfát fiát pedig kend fel prófétává a magad helyébe!
17 És aki majd megmenekül Hazáél kardjától, azt Jéhú öli meg, és aki megmenekül Jéhú kardjától, azt Elizeus öli meg.
18 De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, amely nem hajolt meg a Baal előtt, és minden szájat, amely nem csókolta meg azt.
Isten nem vetette el Izráelt
11 Azt kérdem tehát: elvetette Isten az ő népét? Szó sincs róla! Hiszen én is izráelita vagyok, Ábrahám utódai közül, Benjámin törzséből.
2 Az Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, amikor az Isten előtt vádat emel Izráel ellen:
3 "Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat lerombolták, én maradtam meg egyedül, de nekem is az életemre törnek."
4 Viszont mit mond neki az isteni kijelentés? "Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet a Baalnak."
5 Így tehát most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint;
6 ha pedig kegyelemből van, akkor már nem cselekedetekért, mivel a kegyelem akkor már nem volna kegyelem.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society