Revised Common Lectionary (Complementary)
12 Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet örökségül választott.
13 Letekint a mennyből az Úr, és lát minden embert.
14 Lakóhelyéből rátekint a föld minden lakójára.
15 Ő formálta mindnyájuk szívét, ismeri minden tettüket.
16 Nem a nagy sereg segíti győzelemre a királyt, nem a nagy erő menti meg a hőst.
17 Csalódik, aki lovaktól vár segítséget, mert nagy erejük nem ment meg.
18 De az Úr szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak.
19 Megmenti őket a haláltól, éhínség idején is megtartja életüket.
20 Lelkünk az Urat várja, ő a mi segítségünk és pajzsunk.
21 Benne van szívünk öröme, mert szent nevében bízunk.
22 Maradjon velünk, Uram, szereteted, mert mi is benned reménykedünk!
A gazdagság és a tekintély mulandó
6 Láttam, hogy van egy rossz dolog a nap alatt, amely elhatalmasodhat az emberen:
2 Ha Isten valakinek gazdagságot, kincseket és tekintélyt ad, úgyhogy nem hiányzik neki semmi, bármit is kívánna, de Isten nem engedi meg, hogy élvezze azt, hanem idegen ember élvezi, az hiábavaló és fájdalmasan rossz dolog.
3 Ha valakinek száz gyermeke születik is, ha sok évig él is, magas kort érve meg, de ha nem tudja élvezni javait, sőt méltó temetés sem jut neki, akkor azt gondolom, hogy jobb az elvetéltnek, mint neki.
4 Mert az hiábavalóságra jött, sötétben megy el, és nevét sötétség takarja.
5 Még a napot sem pillantotta meg, nem tudta meg, milyen az, de nyugodtabb sors jutott neki, mint amannak.
6 Élhet valaki kétezer évig is, ha nem tud gyönyörködni a jóban! Végül is egy helyre kerül mindenki.
István védőbeszéde
7 A főpap megkérdezte: "Valóban így van ez?"
2 Ő erre így szólt: "Atyámfiai, férfiak és atyák, halljátok! A dicsőség Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt letelepedett Háránban,
3 és ezt mondta neki: Menj ki földedről és rokonaid közül, és menj arra a földre, amelyet mutatok neked.
4 Ekkor kiment a káldeusok földjéről, és letelepedett Háránban. Miután pedig meghalt az apja, Isten áttelepítette őt onnan erre a földre, amelyen ti most laktok.
5 Nem adott neki ebből örökségül egy talpalatnyit sem, de megígérte, hogy neki adja azt birtokul és majd utódjának, pedig nem volt gyermeke.
6 Így mondta meg Isten, hogy utódja jövevény lesz idegen földön, és rabszolgává teszik, és nyomorgatják négyszáz esztendeig.
7 De ezt a népet, amelynek szolgálnak, ítélettel sújtom, így szólt az Isten, ők pedig ezek után kiszabadulnak, és szolgálni fognak nekem ezen a helyen.
8 A körülmetélés szövetségét is adta neki. Így nemzette Ábrahám Izsákot, és körülmetélte őt a nyolcadik napon, Izsák pedig Jákóbot, Jákób viszont a tizenkét ősatyát.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society