Old/New Testament
11 Felele a Naamából való Czófár, és monda:
2 A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza?
3 Fecsegéseid elnémítják az embereket, és csúfolódol is és ne legyen, a ki megszégyenítsen?!
4 Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid elõtt.
5 De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened!
6 És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bûneidbõl.
7 Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?
8 Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?
9 Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél.
10 Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg?
11 Mert õ jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra!
12 És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is.
13 Ha te a te szívedet felkészítenéd, és kezedet felé terjesztenéd;
14 Ha a hamisságot, a mely a te kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság;
15 Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erõs lennél és nem félnél;
16 Sõt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekrõl, úgy emlékeznél arról.
17 Ragyogóbban kelne idõd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a [kora] reggel.
18 Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál.
19 Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sõt sokan hizelegnének néked.
20 De a gonoszok szemei elepednek, menedékök eltünik elõlök, és reménységök: a lélek kilehellése!
12 Felele erre Jób, és monda:
2 Bizonyára ti magatok vagytok a nép, és veletek kihal a bölcseség!
3 Nékem is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne tudna ilyenféléket?
4 Kikaczagják a saját barátai azt, mint engem, a ki Istenhez kiált és meghallgatja õt. Kikaczagják az igazat, az ártatlant!
5 A szerencsétlen megvetni való, gondolja, a ki boldog; ez vár azokra, a kiknek lábok roskadoz.
6 A kóborlók sátrai csendesek és bátorságban vannak, a kik ingerlik az Istent, és a ki kezében hordja Istenét.
7 Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked.
8 Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked.
9 Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?
10 A kinek kezében van minden élõ állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.
11 Nemde nem a fül próbálja-é meg a szót, és az íny kóstolja meg az ételt?
12 A vén emberekben van-é a bölcseség, és az értelem a hosszú életben-é?
13 Õ nála van a bölcseség és hatalom, övé a tanács és az értelem.
14 Ímé, a mit leront, nem épül föl az; ha valakire rázárja [az ajtót,] nem nyílik föl az.
15 Ímé, ha a vizeket elfogja, kiszáradnak; ha kibocsátja õket, felforgatják a földet.
16 Õ nála van az erõ és okosság; övé az eltévelyedett és a ki tévelygésre visz.
17 A tanácsadókat fogságra viszi, és a birákat megbolondítja.
18 A királyok bilincseit feloldja, és övet köt derekukra.
19 A papokat fogságra viszi, és a hatalmasokat megbuktatja.
20 Az ékesen szólótól eltávolítja a beszédet és a vénektõl elveszi a tanácsot.
21 Szégyent zúdít az elõkelõkre, és a hatalmasok övét megtágítja.
22 Feltárja a sötétségbõl a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza.
23 Nemzeteket növel fel, azután elveszíti õket; nemzeteket terjeszt ki messzire, azután elûzi õket.
24 Elveszi eszöket a föld népe vezetõinek, és úttalan pusztában bujdostatja õket.
25 És világtalan setétben tapogatóznak, és tántorognak, mint a részeg.
13 Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette.
2 A mint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.
3 Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten elõtt kivánom védeni ügyemet.
4 Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok.
5 Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcseségtekre lenne.
6 Halljátok meg, kérlek, az én feddõzésemet, és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire.
7 Az Isten kedvéért szóltok-é hamisságot, és õ érette szóltok-é csalárdságot?
8 Az õ személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok?
9 Jó lesz-é az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é õt, a mint megcsalható az ember?
10 Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók.
11 Az õ fensége nem rettent-é meg titeket, a tõle való félelem nem száll-é rátok?
12 A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.
13 Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.
14 Miért szaggatnám fogaimmal testemet, és miért szorítanám markomba lelkemet?
15 Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni elõtte!
16 Sõt az lesz nékem segítségül, hogy képmutató nem juthat elébe.
17 Hallgassátok meg figyelmetesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat.
18 Ímé, elõterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.
19 Ki az, a ki perelhetne velem? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimulnék.
20 Csak kettõt ne cselekedj velem, szined elõl akkor nem rejtõzöm el.
21 Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem.
22 Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.
23 Mennyi bûnöm és vétkem van nékem? Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra!
24 Mért rejted el arczodat, és tartasz engemet ellenségedül?
25 A letépett falevelet rettegteted-é, és a száraz pozdorját üldözöd-é?
26 Hogy ily [sok] keserûséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!
27 Hogy békóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábomnak nyomait?
28 Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt.
9 Saulus pedig még fenyegetéstõl és öldökléstõl lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a fõpaphoz,
2 Kére õ tõle leveleket Damaskusba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követõi, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe.
3 És a mint méne, lõn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá õt körül a mennybõl:
4 És õ leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
5 És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
6 Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig [monda] néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned.
7 A vele utazó férfiak pedig némán álltak, hallva ugyan a szót, de senkit sem látva.
8 Felkele azonban Saulus a földrõl; de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta, azért kézenfogva vezeték be õt Damaskusba.
9 És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott.
10 Vala pedig egy tanítvány Damaskusban, névszerint Ananiás, és monda annak az Úr látásban: Ananiás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram!
11 Az Úr pedig [monda] néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utczába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevû tárzusi embert, mert ímé imádkozik.
12 És látá [Saulus] látásban, hogy egy Ananiás nevû férfiú beméne hozzá és kezét reá veté, hogy lásson.
13 Felele pedig Ananiás: Uram, sok embertõl hallottam e férfiú felõl, mily sok bosszúsággal illeté a te szenteidet Jeruzsálemben:
14 És itt [is] hatalma van a fõpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, kik a te nevedet segítségül hívják.
15 Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert õ nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai elõtt.
16 Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni.
17 Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, a ki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyiljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel.
18 És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeirõl, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, megkeresztelkedék;
19 És miután evett, megerõsödék. Vala pedig Saulus a damaskusi tanítványokkal néhány napig.
20 És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy õ az Isten Fia.
21 Álmélkodnak vala pedig mindnyájan, a kik hallák, és mondának: Nem ez-é az, a ki pusztította Jeruzsálemben azokat, a kik ezt a nevet hívják segítségül, és ide is azért jött, hogy õket fogva vigye a fõpapokhoz?