Old/New Testament
ÖTÖDIK KÖNYV
Hálaadó ének nagy ünnepen
107 Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete!
2 Így szóljanak az ÚR megváltottai, akiket megváltott az ellenség kezéből,
3 és összegyűjtött a különböző országokból; keletről, nyugatról, északról és délről.
4 Vannak, akik bolyongtak a pusztában, úttalan utakon, nem találtak lakott várost.
5 Éheztek is, szomjaztak is, elcsüggedt a lelkük.
6 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és kimentette őket szorult helyzetükből.
7 A helyes útra vezette őket, hogy lakott városba jussanak.
8 Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért,
9 mert megitatta a szomjazókat, és jól tartotta az éhezőket.
10 Vannak, akik sötétségben ültek, a halál árnyékában, nyomorultan vasra verve,
11 mert engedetlenek voltak Isten parancsával szemben, megvetették a Felséges döntését.
12 Ezért szenvedéssel törte meg szívüket, elbuktak, nem volt segítőjük.
13 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
14 Kihozta őket a sötétségből, a halál árnyékából, köteleiket pedig letépte.
15 Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért,
16 mert betörte az érckapukat, és leverte a vaszárakat.
17 Vannak ostobák, akiknek szenvedniük kellett vétkes életük és bűneik miatt.
18 Minden ételtől undorodtak, már a halál kapuihoz jutottak.
19 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.
20 Elküldte igéjét, meggyógyította, és a sír mélyéről kimentette őket.
21 Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, az emberekkel tett csodáiért,
22 mutassanak be hálaáldozatot, beszéljék el ujjongva tetteit!
23 Vannak, akik hajókon a tengerre szálltak, munkájukat a nagy vizeken végezték.
24 Ezek látták az ÚR tetteit, csodáit a mélységes tengeren.
25 Szavára forgószél támadt, fölemelték őket a hullámok.
26 Égig emelkedtek, majd a mélybe zuhantak, kétségbeestek a veszedelemben.
27 Imbolyogtak, tántorogtak, mint a részegek, bölcsességük egészen odalett.
28 De az ÚRhoz kiáltottak nyomorúságukban, és kiszabadította őket szorult helyzetükből.
29 Lecsendesítette a forgószelet, elcsitultak a hullámok.
30 Örültek, amikor azok elsimultak, és a kívánt kikötőbe vezette őket.
31 Adjanak most hálát az ÚRnak szeretetéért, és az emberekkel tett csodáiért!
32 Magasztalják őt a nép gyülekezetében, és dicsérjék a vének gyűlésében!
33 A folyókat pusztává tette, a forrásokat sivataggá,
34 a gyümölcstermő földet szikessé a rajta lakók gonoszsága miatt.
35 A pusztában bővizű tavat árasztott, a szomjú földön forrásokat.
36 Éhezőket telepített oda, akik várost alapítottak lakóhelyül.
37 Mezőket vetettek be, és szőlőket ültettek, amelyek termést és gyümölcsöt hoztak.
38 Megáldotta őket, és nagyon elszaporodtak, állatokban sem láttak hiányt.
39 De azután megfogyatkoztak, és görnyedeztek az elnyomás, a baj és gond miatt,
40 amikor gyalázatot zúdított az előkelőkre, és úttalan pusztaságban kellett bolyonganiuk.
41 De a szegényeket oltalmazza a nyomorúságban, nemzetségüket megszaporítja, mint egy nyájat.
42 Látják a becsületesek, és örülnek, az álnokok pedig befogják szájukat.
43 Aki bölcs, jegyezze meg ezeket, és értse meg az ÚR kegyelmes tetteit!
Reggeli ének háborús időben(A)
108 Dávid zsoltáréneke.
2 Kész a szívem, Istenem, arra, hogy énekeljek és zengedezzek lelkesen!
3 Ébredj, lant és hárfa, hadd ébresszem a hajnalt!
4 Magasztallak, URam, a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt.
5 Mert szereteted az égig ér, hűséged a magas fellegekig.
6 Magasztaljanak a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön!
7 Segítsen jobbod, és hallgass meg minket, hogy megmenekülhessenek kedveltjeid!
8 Isten így szólt szentélyében: Örömmel adom örökségül Sikemet, és kiosztom a Szukkót völgyét.
9 Enyém Gileád, enyém Manassé, Efraim sisak a fejemen, Júda a kormánypálcám,
10 Móáb pedig a mosdómedencém; Edómra teszem sarumat, Filiszteán diadalmaskodom.
11 Ki visz el az erős városba, ki vezet engem Edómba?
12 Csak te, Istenünk, noha elvetettél minket, te, Istenünk, bár nem jársz seregeinkkel!
13 Adj nekünk mégis segítséget az ellenség ellen, mert az emberi segítség mit sem ér!
14 Isten segítségével hatalmas dolgokat viszünk véghez, ellenségeinket ő tapossa el!
Panasz rosszakarók miatt
109 A karmesternek: Dávid zsoltára. Dicsérlek téged, Istenem, ne maradj néma!
2 Mert bűnösök és alattomosok tátották fel szájukat ellenem, hazug nyelvvel beszélnek velem.
3 Gyűlölködő szavakkal vettek körül, ok nélkül harcolnak ellenem.
4 Szeretetemre vádaskodással felelnek, de én imádkozom.
5 Rosszal fizetnek nekem a jóért, gyűlölettel a szeretetért.
6 Állíts szembe vele egy bűnös embert, és vádló álljon jobbja felől!
7 A törvénykezésből bűnösként kerüljön ki, még az imádsága is váljék vétekké!
8 Kevés ideig éljen, tisztségét más kapja meg!
9 Fiai maradjanak árván, felesége pedig özvegyen!
10 Szüntelenül bolyongjanak és kéregessenek fiai, a romok között keresgéljenek!
11 Foglalja le mindenét a hitelező, idegenek fosszák meg szerzeményétől!
12 Senki se maradjon hűséges hozzá, senki se könyörüljön árváin!
13 Irtsák ki az utódait, már a következő nemzedék feledje el nevüket!
14 Még ősei bűnére is emlékezzék az ÚR, anyjának vétkét se felejtse el!
15 Legyenek ezek mindig az ÚR előtt, emléküket pedig irtsa ki a földről!
16 Mivel nem volt gondja arra, hogy másokkal szeretettel bánjon, hanem a nyomorult és szegény embert, a megtört szívűt halálba kergette.
17 Szerette az átkot: érje is utol! Nem telt kedve az áldásban: maradjon is távol tőle!
18 Magára vette az átkot, mint a ruhát: hatoljon bele, mint a víz, csontjaiba, mint az olaj!
19 Az legyen ruhája, amely befedi, és öve, melyet állandóan visel!
20 Ezzel büntesse meg vádlóimat az ÚR, akik rosszat mondanak rólam!
21 De te, URam, Uram, tégy jót velem nevedért! Jóságos szereteteddel ments meg engem!
22 Mert én nyomorult és szegény vagyok, a szívem is sajog bennem.
23 Mint megnyúlt árnyéknak, úgy kell elmennem, elsöpörnek, mint a sáskát.
24 Térdem rogyadozik a koplalás miatt, testem lefogyott, sovány.
25 Gyalázatos lettem az emberek előtt, néznek rám, és fejüket csóválják.
26 Segíts meg, URam, Istenem! Szabadíts meg kegyelmesen!
27 Hadd tudják meg, hogy ez a te kezed műve, hogy te tetted ezt, URam!
28 Ha ők átkoznak is, te megáldasz, ha rám támadnak, megszégyenülnek, szolgád pedig örülni fog.
29 Vádlóimat borítsa gyalázat, lepje el őket a szégyen, mint egy köpeny!
30 Hangos szóval magasztalom az URat, és dicsérem őt a sokaság előtt,
31 mert odaáll a szegény pártjára, megszabadítja a halálos ítélettől.
Isten titkainak sáfárai
4 Úgy tekintsen minket minden ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.
2 Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon.
3 Én pedig a legkevésbé sem törődöm azzal, hogy ti hogyan ítélkeztek felettem, vagy más emberek hogyan ítélkeznek egy napon; sőt magam sem ítélkezem önmagam felett.
4 Mert semmi vádat nem tudok önmagamra mondani, de nem ez tesz igazzá, mert aki felettem ítélkezik, az Úr az.
5 Egyáltalában ne ítéljetek azért addig, míg el nem jön az Úr. Ő majd megvilágítja a sötétség titkait, és nyilvánvalóvá teszi a szívek szándékait, és akkor mindenki Istentől kapja meg a dicséretet.
A korinthusiak gőgje és Pál alázata
6 Mindezeket pedig, testvéreim, értetek alkalmaztam magamra és Apollósra, hogy a mi példánkon tanuljátok meg: ahhoz tartsa magát az ember, ami meg van írva, és senki se fuvalkodjék fel az egyik tanítóval dicsekedve a másik ellen.
7 Mert ki tesz téged különbbé? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, mit dicsekszel, mintha nem kaptad volna?
8 Ti már jóllaktatok, már meggazdagodtatok, nélkülünk uralomra jutottatok; bár csakugyan uralomra is jutottatok volna, hogy veletek együtt mi is uralkodhatnánk.
9 Mert úgy gondolom, hogy Isten minket, apostolokat, utolsókul állított, mint akiket halálra szántak, mert látványossággá lettünk a világnak, az angyaloknak és az embereknek.
10 Mi bolondok vagyunk a Krisztusért, ti pedig okosak a Krisztusban, mi erőtlenek, ti pedig erősek, ti megbecsültek, mi pedig megvetettek.
11 Mind ez ideig éhezünk és szomjazunk, ruhátlanok vagyunk, és bántalmakat szenvedünk, otthontalanul bujdosunk,
12 és tulajdon kezünkkel dolgozva fáradozunk. Amikor gyaláznak, áldást mondunk, amikor üldöznek, tűrünk,
13 amikor rágalmaznak, jó szóval válaszolunk; szinte a világ szemétjévé lettünk, és mindenki söpredékévé mind ez ideig.
Pál atyai szeretete a korinthusiak iránt
14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem azért, hogy intselek, mint szeretett gyermekeimet.
15 Ha tanítómesteretek sok ezer volna is a Krisztusban, atyátok azonban nincs sok: mert az evangélium által én vagyok a ti atyátok a Krisztus Jézusban.
16 Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim.
17 Ezért küldtem el hozzátok Timóteust, aki szeretett és hű gyermekem az Úrban, aki emlékeztetni fog titeket arra: hogyan élek Krisztus Jézusban, és hogyan tanítok minden gyülekezetben.
18 Egyesek azonban úgy felfuvalkodtak, mintha nem készülnénk hozzátok.
19 Pedig ha az Úr akarja, hamarosan elmegyek, és meg fogom ismerni a felfuvalkodottaknak nem a beszédét, hanem az erejét.
20 Mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erőben.
21 Mit akartok? Bottal menjek hozzátok, vagy szeretettel és szelíd lélekkel?
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society