Old/New Testament
A hit és reménység diadala
43 Szolgáltass nekem igazságot, Istenem, és pereld peremet a hűtlen néppel szemben! Az alattomos és álnok emberektől ments meg engem!
2 Hiszen te vagy oltalmazó Istenem, miért taszítottál el engem? Miért kell gyászban járnom, miért gyötör az ellenség?
3 Küldd el világosságodat és igazságodat: azok vezessenek engem! Vigyenek el szent hegyedre és hajlékaidba,
4 hogy eljussak Isten oltárához, Istenhez, akinek ujjongva örülök. Hadd magasztaljalak hárfával, Isten, én Istenem!
5 Miért csüggedsz el, lelkem, és miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki, szabadító Istenemnek!
A megalázott nép könyörgése
44 A karmesternek: Kórah fiainak tanítókölteménye.
2 Isten, saját fülünkkel hallottuk, elbeszélték nekünk apáink, mit vittél véghez napjaikban, a régi időkben.
3 Kezeddel népeket űztél el, őket pedig a helyükre plántáltad. Nemzeteket zúztál össze, őket pedig a helyükre küldted.
4 Mert nem a maguk fegyverével vették birtokba az országot, és nem a saját karjuk segítette meg őket, hanem a te jobbod és a te karod, a te orcád világossága, mert kedvelted őket.
5 Te vagy királyom, ó Isten! Parancsodra megszabadul Jákób.
6 Általad verjük le ellenségeinket, neved segítségével tiporjuk el támadóinkat.
7 Mert én nem az íjamban bízom, nem a fegyverem segít meg engem.
8 Te segítesz meg ellenségeinkkel szemben, gyűlölőinket te szégyeníted meg.
9 Istent dicsérjük minden nap, neved magasztaljuk örökké. (Szela.)
10 Mégis elvetettél, megszégyenítettél minket, nem vonultál ki seregeinkkel.
11 Megfutamítottál az ellenség előtt, gyűlölőink kifosztottak bennünket.
12 Odadobtál minket, mint vágójuhokat, és szétszórtál a népek közé.
13 Potom áron adtad el népedet, nem szabtál magas vételárat érte.
14 Gyalázatossá tettél szomszédaink előtt, gúnyol és csúfol környezetünk.
15 Szóbeszéd tárgyává tettél a népek között, fejüket csóválják miattunk a nemzetek.
16 Minden nap szidalmaznak engem, szégyen borítja arcomat
17 a gyalázók és a káromlók szava miatt, az ellenség és a bosszúálló miatt.
18 Bár mindez ránk szakadt, nem feledtünk el téged, nem szegtük meg szövetségedet.
19 Szívünk nem szakadt el tőled, lépteink sem tértek le ösvényedről.
20 Pedig a sakálok tanyájára űztél minket, és a halál árnyékát borítottad ránk.
21 Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és idegen istenhez emeltük volna fel kezünket,
22 nem vette volna-e észre Isten? Hiszen ő ismeri a szívnek titkait.
23 Miattad gyilkolnak minket naponta, vágójuhoknak tekintenek.
24 Serkenj fel! Miért alszol, Uram? Ébredj föl, ne taszíts el végképp!
25 Miért rejted el orcádat, miért felejted el nyomorúságunkat és ínségünket?
26 Lelkünk a porba hanyatlott, testünk a földöz tapadt.
27 Siess segítségünkre! Válts meg minket irgalmadból!
A királyi menyegző
45 A karmesternek: "A liliomok" kezdetű ének dallamára. Kórah fiainak tanítókölteménye. A szeretet éneke.
2 Szívem zsong a szép szavaktól, művemet a királynak mondom el, nyelvem gyors, mint az írnok tolla.
3 Legszebb vagy az emberek közt, kedves szavak áradnak ajkadról, meg is áld Isten örökre!
4 Kösd derekadra kardodat, te hős, ölts pompás díszruhát!
5 E díszedben járj sikerrel az igaz ügyért, az igazság védelmében! Jobbod félelmetes dolgokra tanítson!
6 Nyilaid hegyesek, átjárják a király ellenségeinek szívét, népek kerülnek hatalmadba.
7 Trónod Istentől való, mindörökké megmarad, királyi pálcád igazság pálcája.
8 Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, ezért kent föl téged társaid közül Isten, a te Istened öröm olajával.
9 Mirha, aloé, kasszia illata árad minden öltözetedből, elefántcsont palotákból hárfák vidámítanak.
10 Királylányok viselik ékszereidet, jobbod felől a királyné áll ófíri arannyal ékesítve.
11 Halld csak, leány, nézz, és figyelj ide! Feledd el népedet és atyádnak házát!
12 Szépségedet a király kívánja, mert ő a te urad, borulj le előtte!
13 Tírusz leánya! A nép gazdagai ajándékkal hízelegnek neked.
14 Csupa dísz a királylány odabent, arannyal van átszőve ruhája.
15 Hímzett ruhákban vezetik a királyhoz, szüzek, barátnői követik, így vonulnak hozzád.
16 Ujjongó örömmel vezetik őket, úgy vonulnak be a királyi palotába.
17 Őseid helyébe fiaid lépnek, akiket fejedelmekké teszel az egész földön.
18 Hirdetem nevedet minden nemzedéknek. Ezért magasztalnak majd a népek örökkön örökké.
Hajótörés és megmenekülés
27 Eljött a tizennegyedik éjszaka, mióta az Adrián sodródtunk tovább, amikor éjféltájban azt gyanították a hajósok, hogy valamilyen szárazföldhöz közelednek.
28 Lebocsátották a mérőónt, és húsz ölet állapítottak meg. Amikor pedig kissé továbbmentek, és ismét lebocsátották, tizenöt ölet állapítottak meg.
29 De mivel féltek, hogy esetleg sziklás helyre vetődünk, a hajó farából négy horgonyt vetettek ki, alig várva a virradatot.
30 Ekkor azonban a hajósok meg akartak szökni a hajóról. Le akarták ereszteni a mentőcsónakot a tengerre, azzal az ürüggyel, hogy a hajó orrából akarnak horgonyokat kifeszíteni.
31 Pál azonban így szólt a századoshoz és a katonákhoz: "Ha ezek nem maradnak a hajón, akkor ti sem menekülhettek meg."
32 A katonák ekkor elvágták a mentőcsónak köteleit, és hagyták, hogy elsodorja az ár.
33 Addig pedig, amíg megvirradt, Pál mindnyájukat arra biztatta, hogy egyenek. Így szólt: "Ma a tizennegyedik napja, hogy étlen várakoztok, és semmit sem ettetek.
34 Ezért intelek titeket, hogy egyetek, mert az is megmeneküléseteket szolgálja. Mert közületek senkinek sem esik le egyetlen hajszál sem a fejéről."
35 E szavak után vette a kenyeret, hálát adott Istennek mindnyájuk szeme láttára, megtörte, és enni kezdett.
36 Erre mindnyájan nekibátorodtak, és ők is enni kezdtek.
37 Lélekszám szerint kétszázhetvenhatan voltunk a hajón.
38 Miután jóllaktak, a gabonát a tengerbe szórva könnyítettek a hajón.
39 Amikor megvirradt, a szárazföldet nem ismerték fel, de egy öblöt vettek észre, amelynek lapos volt a partja. Elhatározták, hogy ha tudják, erre futtatják rá a hajót.
40 A horgonyokat eloldották, és a tengerben hagyták, egyúttal a kormányrúd tartóköteleit is megeresztették, és az orrvitorlát szélnek feszítve igyekeztek a part felé.
41 Mikor azonban a földnyelvhez értek, ráfuttatták a hajót, amelynek orra befúródva ott maradt mozdulatlanul, hátsó része pedig a hullámveréstől kezdett szakadozni.
42 A katonáknak az volt a szándékuk, hogy megölik a foglyokat, nehogy valaki kiúszva elmeneküljön.
43 De a százados meg akarta menteni Pált, visszatartotta őket elhatározásuktól, és megparancsolta, hogy akik úszni tudnak, azok ugorjanak először a tengerbe, és meneküljenek a szárazföldre,
44 azután a többiek pedig, ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. Így történt, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society