Old/New Testament
17 „Szellemem teljesen összetörted!
Napjaim elfogytak,
készen a sír, amely elnyel engem!
2 Barátaim körülvettek, mind engem gúnyolnak,
csak nézem, mily kegyetlenül vádaskodnak.
3 Istenem, csak te támogass engem,
csak te állj ki mellettem!
Hiszen nincs senki más,
aki értem kezeskedne!
4 Barátaim elméjét bezártad,
ezért nem értenek meg engem.
Ne engedd hát, kérlek,
hogy szavaik legyőzzenek!
5 Az ember inkább a gyermekeit hanyagolja el,
de megsegíti bajba jutott barátját.
Barátaim pedig most ellenem fordultak!
6 Mindenki rajtam gúnyolódik,
sőt, arcomba köpnek!
7 Alig látok a sok sírás miatt,
tagjaim elsorvadtak,
elfogytam, mint az árnyék.
8 Az igazak ezt látva elborzadnak,
az ártatlan pedig a bűnös ellen fordul.
9 De az igaz mégis ragaszkodik útjához,
az ártatlan megerősödik.
10 Hát jöjjetek csak újra, barátaim,
mutassátok meg, mit vétettem!
Úgysem találok köztetek bölcset!
11 Életem már úgyis odavan!
Terveimből már nem lesz semmi!
Dédelgetett reményeim
12 a nappal helyére az éjszakát hozzák,
s a világosság helyére a sötétséget.
13 Mert a holtak hazájába kívánkozom,
a sötétségben vetek ágyat magamnak!
14 Azt mondom a sírnak: »Te leszel apám«,
s a férgeknek: »Ti vagytok nővéreim és anyám!«
15 Ugyan hol van még számomra remény,
és ha van is, ki törődik vele?!
16 Vajon reményem is velem együtt hal meg?
Vajon az is átmegy a holtak kapuján?
Együtt szállunk alá a porba mindketten?”
Bildád prédikál Jóbnak
18 Ezután a súahi Bildád kezdett beszélni:
2 „Jób, mikor hagyod már abba az efféle beszédet?
Gondolkozz végre világosan, azután beszéljünk!
3 Miért tartasz bennünket oly ostobának, mint az ökröket?
Mind bolondok vagyunk a szemedben?
4 Haragoddal csak saját lelked szaggatod!
Ha elpusztítod is magad,
azért az élet nem fog megállni,
s a sziklák sem omlanak le!
5 Bizony, a bűnösök világossága elsötétül,
tűzhelyén a láng kialszik.
6 Otthonában a fény nem világít többé,
ágya mellett a mécses kihuny.
7 Erőteljes léptei megrövidülnek,
saját tervei miatt bukik el.
8 Lábai hálóba gabalyodnak,
és csapdába esik.
9 Sarkát a csapda megragadja,
lába hurokba szorul.
10 Ösvényén elrejtett csapda várja,
lába előtt háló feszül.
11 Mindenfelől rettegés veszi körül,
sarkában a rémület lohol.
12 Erejét éhség emészti fel,
veszedelem várja, amikor elbukik.
13 Betegség emészti bőrét,
a halál kezdete sorvasztja húsát.
14 Biztonságos otthonából kiszakítják,
fogolyként hajtják a Félelem Királya[a] elé.
15 Idegenek költöznek be otthonába,
kunyhójára kénkő hullik.
16 Mint a fának aszályban, kiszárad gyökere,
koronája pedig elfonnyad.
17 Még emléke is kivész a földről,
nem beszélnek róla az utcákon többé.
18 Elűzik a fényről, sötétbe taszítják,
kizárják a világból örökre.
19 Népe között nem marad utána sem fia, sem unokája,
lakóhelyén nem marad senkije.
20 Elszörnyednek sorsán a nyugaton lakók,
s elnémulnak az iszonyattól a keletiek.
21 Bizony, így jár annak otthona, aki istentelen,
ez történik azzal, aki tudni sem akar Istenről!”
Jób ötödik válasza
19 Ezután Jób válaszolt:
2 „Meddig gyötörtök még,
meddig kínoztok efféle beszédekkel?!
3 Százszor is megaláztatok már!
Nem szégyelltek így rám támadni?!
4 Még ha valóban tévedtem is,
mi közötök hozzá?
5 Csak fölém akartok kerekedni,
hogy igazabbnak tűnjetek nálam,
ezért mondjátok, hogy megaláztatásomnak
magam vagyok az oka.
6 Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem!
Ő kerített hálójába.
7 Hiába kiáltozom: »Segítség!«
Nem érkezik válasz.
Hiába keresem igazamat,
nem hallgat meg senki.
8 Isten torlaszolta el utamat,
nem mehetek tovább!
Sötétségbe borította ösvényemet.
9 Megfosztott a tisztelettől és megbecsüléstől,
amely, mint korona ékesítette fejem.
10 Körös-körül lerombolta minden védelmem,
egészen végem van!
Annyi reményem maradt,
mint a gyökerestül kitépett fának.
11 Haragra lobbant ellenem,
s mint ellenségével, úgy bánt velem.
12 Ellenem küldte seregeit,
ostromgyűrűt vontak körém,
lakóhelyem körülvette táboruk.
13 Testvéreimet eltávolította tőlem,
ismerőseim is idegennek tekintenek,
14 rokonaim elhagytak,
elfelejtettek még a barátaim is.
15 Fizetett szolgáim és a szolgaleányok
rám sem ismernek, idegennek tekintenek.
16 Ha szólítom szolgámat, nem felel,
hiába könyörgök, nem is válaszol.
17 Feleségem undorodik leheletemtől,
testvéreim iszonyodnak tőlem.
18 Még a gyermekek is lenéznek,
s kicsúfolnak, ha felkelek.
19 Bizalmas barátaim megutáltak,
akiket szerettem, ellenem fordultak.
20 Csupa csont és bőr vagyok,
alig maradt bennem élet.
21 Könyörüljetek rajtam, barátaim, könyörüljetek,
mert Isten keze sújtott le rám!
22 Még ti is üldöztök, mint Isten?
Mikor fáradtok már bele?
23 Ó bárcsak feljegyeznék szavaimat!
Bárcsak könyvtekercsbe írnák azokat!
24 Vasvesszővel írják ólomtáblára,
sziklába véssék, hogy fennmaradjon örökre!
25 Mert tudom, hogy Megváltóm él!
Mikor eljön a vég, itt fog állni a Földön,
és védelmemre kel!
26 Miután bőröm és testem elpusztul,
meg fogom látni Istent!
27 Igen, meglátom őt a saját szememmel!
Én magam látom meg,
és nem lesz számomra idegen![b]
Mennyire égeti belső részeimet,
28 mikor ezt mondjátok: »Jöjjetek, üldözzük Jóbot!
Mutassuk meg, hogy szenvedésének oka őbenne rejlik!«
29 Így hát jobb, ha féltek a büntetéstől,
mert haragotok bűn, amely büntetést érdemel,
S majd ti is megtudjátok, milyen az ítélet!”
Péter Kornéliusz házában
10 Cézárea városában élt egy Kornéliusz nevű római katonatiszt, aki századosi rangban szolgált az úgynevezett „itáliai” ezredben. 2 Jó és istenfélő ember volt, és egész családjával együtt az igaz Istent imádta. Gyakran osztogatott adományokat a szegényeknek, és állandóan Istenhez imádkozott. 3 Egyik délután három óra körül látomás látott. Nyitott szemmel figyelte, amint Isten egyik angyala bejött hozzá, és megszólította: „Kornéliusz!”
4 Kornéliusz döbbenten meredt rá, és rémülten kérdezte: „Mit kívánsz, Uram?”
Az angyal így válaszolt: „Isten meghallgatta imádságaidat, és jól látta a szegényeknek osztott adományaidat. 5 Most azért küldj embereket Joppéba, hogy hívják ide azt a Simont, akit Péternek is hívnak. 6 Ő éppen egy Simon nevű tímármesternél vendégeskedik, aki a tenger partján lakik.” 7 Ezután az angyal eltűnt. Kornéliusz magához hívta két szolgáját és egy katonát a saját közeli segítői közül. Ez a katona is istenfélő ember volt. 8 Mindent elmondott nekik, és elküldte őket Joppéba.
9 Másnap délben Kornéliusz küldöttei már a város felé közeledtek, amikor Péter — Joppéban, Simon házában — felment imádkozni a ház tetőteraszára. 10 Közben megéhezett, és szeretett volna enni valamit. Amíg az ebédet készítették, Péter látomást látott: 11 megnyílt az ég, és valami leereszkedett onnan. Egy nagy lepedő volt az, amelyet a négy sarkánál fogva a földre eresztettek, éppen Péter elé. 12 Mindenféle állat volt benne: négylábúak, csúszómászók és madarak. 13 Azután egy hangot hallott: „Kelj fel, Péter, vágd le őket, és egyél belőlük!”
14 Péter így válaszolt: „Soha nem tennék ilyet, Uram! Nem ettem én soha olyat, amit a Törvény szerint nem szabad megennünk, vagy ami tisztátalan!”
15 Akkor az a hang másodszor is szólt hozzá: „Amit Isten »tisztává« tett, azt ne tekintsd tisztátalannak!” 16 Ez még kétszer megismétlődött, majd az egész felemelkedett az égbe.
17 Péter még azon gondolkodott, hogy mit jelenthet ez a látomás, amikor megérkeztek Kornéliusz küldöttei. Ott álltak a kapu előtt, és Simon mester házát keresték. 18 Bekiáltottak, és megkérdezték, van-e ott egy Simon nevű vendég, akit Péternek is hívnak.
19 Péter eközben még mindig a látomáson gondolkozott, de a Szent Szellem szólt hozzá: „Figyelj rám! Három férfi keres téged. 20 Kelj fel, menj le hozzájuk. Én küldtem őket, ezért ne kérdezz semmit, csak menj el velük.” 21 Péter lement a küldöttekhez, és ezt mondta: „Én vagyok, akit kerestek. Mondjátok el, miért jöttetek!”
22 Ők így feleltek: „Kornéliusz százados küldött bennünket, aki igaz, istenfélő, és akiről az egész zsidó nép jó véleménnyel van. Egy szent angyal mondta neki látomásban, hogy hívjon meg téged a házába, és hallgassa meg, amit mondasz.” 23 Péter ekkor behívta és vendégül látta őket.
Másnap Péter útra kelt, és néhány testvér kíséretében elment velük.
Copyright © 2003, 2012 by World Bible Translation Center