Old/New Testament
A filiszteusok megverik Izráelt
4 Sámuel beszéde eljutott egész Izráelhez. Izráel azután hadba vonult a filiszteusok ellen, és tábort ütöttek Eben-Háézer mellett, mert a filiszteusok már Áfékban táboroztak.
2 A filiszteusok csatarendbe álltak Izráellel szemben, heves harc kezdődött, és vereséget szenvedett Izráel a filiszteusoktól, akik levágtak a harcmezőn mintegy négyezer embert.
3 A hadinép visszavonult a táborba, és Izráel vénei ezt mondták: Miért veretett meg ma bennünket az Úr a filiszteusokkal? Hozzuk el ide Silóból az Úr szövetségládáját, jöjjön közénk, és szabadítson meg bennünket ellenségeink kezéből!
4 Ekkor a nép követeket küldött Silóba, és elhozták onnan a kerúbokon ülő Seregek Urának a szövetségládáját. Éli két fia, Hofni és Fineás is ott volt az Isten szövetségládájával.
5 Amikor az Úr szövetségládája megérkezett a táborba, egész Izráel olyan nagy ujjongásba tört ki, hogy még a föld is megrendült bele.
6 Meghallották a filiszteusok is a hangos ujjongást, és ezt mondták: Miféle nagy ujjongás hallatszik a héberek táborából? És megtudták, hogy az Úr ládája érkezett meg a táborba.
7 Ekkor félelem fogta el a filiszteusokat, és ezt mondták: Isten jött a táborba! Jaj nekünk - mondták -, mert ilyen még nem volt sohasem!
8 Jaj nekünk! Ki ment meg bennünket ennek a hatalmas Istennek a kezéből? Ez az az Isten, aki mindenféle csapással sújtotta Egyiptomot a pusztában!
9 Filiszteusok! Legyetek erősek, legyetek férfiak, különben szolgái lesztek a hébereknek, ahogyan ők szolgáltak nektek. Legyetek férfiak, harcoljatok!
10 Harcoltak is a filiszteusok, és vereséget szenvedett Izráel. Mindenki hazafelé menekült, mert a vereség igen nagy volt. Elesett Izráelből harmincezer gyalogos.
11 Elvették az Isten ládáját is. Éli két fia, Hofni és Fineás is meghalt.
Éli halála, Íkábód születése
12 Egy benjámini férfi elfutott a csatatérről, és még aznap megérkezett Silóba megszaggatott ruhában és porral a fején.
13 Amikor megérkezett, Éli ott ült székén az út mentén figyelve, mert szíve remegett az Isten ládája miatt. Amikor megérkezett az az ember a városba és megmondta a hírt, jajgatott az egész város.
14 Meghallva a hangos jajgatást, ezt kérdezte Éli: Mi ez a nagy lárma? Akkor az az ember gyorsan odament, és megmondta Élinek.
15 Éli akkor már kilencvennyolc éves volt, révedező szemeivel alig látott.
16 Az az ember ezt mondta Élinek: A csatatérről jövök, a csatatérről futottam el ma! Éli ezt kérdezte: Mi történt, fiam?
17 A hírnök így felelt: Megfutamodott Izráel a filiszteusok előtt, és igen nagy vereség érte a népet. Meghalt két fiad, Hofni és Fineás is, sőt az Isten ládáját is elvették!
18 Amikor az Isten ládáját említette, Éli leesett a székről, háttal a kapufélfának, és a nyakát szegve meghalt, mert már öreg és elnehezedett ember volt. Negyven évig volt Izráel bírája.
19 A menye, Fineás felesége pedig terhes volt, közel a szüléshez. Amikor meghallotta a hírt, hogy elvették az Isten ládáját, és meghalt az apósa meg a férje is, összegörnyedt és szült, mert rájöttek a szülési fájdalmak.
20 És amikor haldoklott, ezt mondták a mellette álló asszonyok: Ne félj, mert fiút szültél! De ő nem felelt, nem is figyelt oda,
21 hanem elnevezte a gyermeket Íkábódnak, ami azt jelenti: Odavan Izráel dicsősége; mert elvették az Isten ládáját, és odalett az apósa, meg a férje is.
22 Ezért mondta: Odavan Izráel dicsősége, mert elvették az Isten ládáját.
A szövetség ládája a filiszteusoknál
5 A filiszteusok pedig fogták az Isten ládáját, és elvitték Eben-Háézerből Asdódba.
2 Fogták a filiszteusok az Isten ládáját, bevitték Dágón templomába, és odatették Dágón mellé.
3 Amikor az asdódiak másnap fölkeltek, Dágón arccal a földön feküdt az Úr ládája előtt. Akkor fogták Dágónt és visszatették a helyére.
4 Amikor másnap reggel fölkeltek, Dágón arccal a földön feküdt az Úr ládája előtt és Dágón feje meg a két kezefeje letörve a küszöbön volt, csak a dereka maradt meg.
5 Ezért nem lépnek Dágón papjai és mindazok, akik Dágón templomába járnak Asdódban, a Dágón küszöbére mind a mai napig.
6 Ezután ránehezedett az Úr keze az asdódiakra, és pusztította őket. Megverte fekélyekkel Asdódot és határait.
7 Amikor látták Asdód polgárai, hogy így áll a dolog, azt mondták: Ne maradjon nálunk Izráel Istenének a ládája, mert a keze ránk nehezedett, meg istenünkre, Dágónra.
8 Üzenetet küldtek azért a filiszteusok összes városfejedelmének, összegyűjtötték őket, és ezt mondták: Mit tegyünk Izráel Istenének a ládájával? Azok ezt felelték: Át kell vinni Gátba Izráel Istenének a ládáját! Át is vitték oda Izráel Istenének a ládáját.
9 De miután odavitték, az Úr keze a városra nehezedett; igen nagy rémület támadt, mert megverte a város apraját-nagyját, és fekélyek támadtak rajtuk.
10 Elküldték azért az Isten ládáját Ekrónba. De amikor Ekrónba érkezett az Isten ládája, az ekróniak jajgatni kezdtek, és ezt mondták: Idehozták Izráel Istenének a ládáját, hogy megöljön bennünket népünkkel együtt!
11 Üzenetet küldtek azért a filiszteusok összes városfejedelmének, összegyűjtötték őket, és ezt mondták: Küldjétek el innen Izráel Istenének a ládáját, térjen vissza a helyére, ne öljön meg bennünket népünkkel együtt! Mert halálos rémület támadt az egész városban, súlyosan rájuk nehezedett az Isten keze.
12 És azokat az embereket, akik nem haltak meg, annyira gyötörték a fekélyek, hogy az égig hatott a város jajkiáltása.
A filiszteusok visszaküldik a szövetség ládáját
6 Az Úr ládája hét hónapig volt a filiszteusok földjén.
2 Akkor hívatták a filiszteusok a papokat és a jósokat, és megkérdezték: Mit tegyünk az Úr ládájával? Mondjátok meg, hogyan juttassuk vissza a helyére?
3 Ők azt felelték: Ha el akarjátok küldeni Izráel Istenének a ládáját, ne üresen küldjétek, hanem jóvátételi ajándékot is küldjetek vele. Akkor meggyógyultok, és megtudjátok, hogy Isten miért nem vette le rólatok a kezét.
4 Erre azt mondták: Milyen jóvátételi ajándékot kell adnunk? Ők így feleltek: Öt aranyfekélyt és öt aranyegeret a filiszteusok városfejedelmeinek a száma szerint, mert ugyanaz a csapás sújt mindenkit a városfejedelmekkel együtt.
5 Készítsétek el a fekélyek és a földet pusztító egerek képmását. Így adjatok dicsőséget Izráel Istenének, akkor talán nem nehezedik tovább a keze rátok, isteneitekre és országotokra.
6 Miért keményítenétek meg a szíveteket, ahogyan az egyiptomiak és a fáraó megkeményítette a szívét? Nem úgy volt-e, hogy amikor csúffá tette őket, el kellett bocsátaniuk őket, és elmehettek?
7 Készítsetek azért egy új szekeret, és hozzatok két borjas tehenet, amelyeken még nem volt járom. Fogjátok be a teheneket a szekérbe, borjaikat pedig vigyétek vissza.
8 Azután fogjátok az Úr ládáját, és tegyétek a szekérre. Az aranyholmit pedig, amit jóvátételi ajándékul adtok, tegyétek mellé egy ládikóba, úgy bocsássátok el, hadd menjen!
9 Azután figyeljetek: ha a saját határa felé, Bétsemes felé tart, akkor ő okozta nekünk ezt a nagy bajt. Ha pedig nem, abból megtudjuk, hogy nem az ő keze sújtott bennünket, hanem véletlenül történt ez velünk.
10 Az emberek tehát így jártak el: fogtak két borjas tehenet, befogták a szekérbe, borjaikat pedig bezárták.
11 Azután föltették a szekérre az Úr ládáját meg a ládikót az aranyegerekkel és a kelések képmásával.
12 A tehenek pedig egyenesen rátértek a Bétsemes felé vivő útra, és folyton bőgve mentek előre az úton; nem tértek le sem jobbra, sem balra. A filiszteusok városfejedelmei pedig mentek utánuk Bétsemes határáig.
A szövetség ládája Bétsemesben
13 A bétsemesiek éppen búzát arattak a völgyben. Föltekintettek, meglátták a ládát, és örvendeztek a láttára.
14 A szekér eljutott a bétsemesi Jehósua mezejére, és ott megállt. Volt ott egy nagy kő. Fölhasogatták a szekér fáját, és föláldozták a teheneket égőáldozatul az Úrnak.
15 A léviták pedig levették az Úr ládáját és a mellette levő ládikót, amelyben az aranyholmi volt, és rátették a nagy kőre. A bétsemesi emberek égőáldozatokat és véresáldozatokat mutattak be azon a napon az Úrnak.
16 Amikor látta ezt a filiszteusok öt városfejedelme, visszatértek Ekrónba azon a napon.
17 Ennyi kelés formájú aranytárgyat adtak a filiszteusok az Úrnak jóvátételi ajándékul: Asdódért egyet, Gázáért egyet, Askelónért egyet, Gátért egyet és Ekrónért is egyet.
18 Aranyegér pedig annyi volt, ahány városa volt az öt filiszteus városfejedelemnek: az erős városok a kerítetlen falvakkal együtt. Az a nagy kő, amelyre az Úr ládáját helyezték a bétsemesi Jehósua mezején, tanúskodik erről mindmáig.
19 De megverte az Úr a bétsemesi embereket, mert belenéztek az Úr ládájába. Megölt a nép közül hetven embert. A nép gyászolt, mert nagy csapással sújtotta a népet az Úr.
20 Azért ezt mondták a bétsemesi emberek: Ki állhat meg az Úrnak, ennek a szent Istennek a színe előtt? És a láda hova kerüljön innen?
21 Követeket küldtek azért Kirjat-Jeárim lakosaihoz ezzel az üzenettel: A filiszteusok visszaküldték az Úr ládáját. Jöjjetek és vigyétek magatokhoz!
Jézus kiküldi tizenkét tanítványát(A)
9 Miután összehívta a tizenkettőt, erőt és hatalmat adott nekik minden ördög felett, és a betegségek gyógyítására.
2 Aztán elküldte őket, hogy hirdessék az Isten országát, és gyógyítsanak.
3 Ezt mondta nekik: "Semmit ne vigyetek az útra, se botot, se tarisznyát, se kenyeret, se pénzt, két-két alsóruhátok se legyen.
4 Amikor betértek egy házba, ott maradjatok, és onnan induljatok tovább.
5 Ha valahol nem fogadnak be titeket, amikor kimentek abból a városból, verjétek le még a port is lábatokról, bizonyítékul ellenük."
6 Útra keltek tehát, és jártak faluról falura, hirdették az evangéliumot, és gyógyítottak mindenütt.
7 Heródes, a negyedes fejedelem meghallotta mindazt, ami történt, és zavarban volt, mert némelyek azt állították, hogy János támadt fel a halálból,
8 némelyek azt, hogy Illés jelent meg, mások pedig azt, hogy a régiek közül támadt fel valamelyik próféta.
9 Heródes ekkor így szólt: "Jánost lefejeztettem, de ki lehet ez, akiről ezeket hallom?" És látni akarta őt.
10 Amikor az apostolok visszatértek, elbeszélték neki mindazt, amit tettek. Akkor maga mellé vette őket, és elvonult velük külön egy Bétsaida nevű városba.
11 De amikor a sokaság észrevette, utánament. Jézus örömmel fogadta őket; beszélt nekik az Isten országáról, és a gyógyulásra szorulókat meggyógyította.
Ötezer ember megvendégelése(B)
12 Amikor a nap már hanyatlani kezdett, a tizenkettő odament hozzá, és ezt mondta neki: "Bocsásd el a sokaságot, hadd menjenek el a környező falvakba és településekre, hogy ott megszálljanak, és élelmet szerezzenek, mert itt lakatlan helyen vagyunk".
13 Ő azonban ezt mondta nekik: "Ti adjatok nekik enni!" Ők így válaszoltak: "Nincs nálunk több, mint öt kenyér és két hal, hacsak el nem megyünk, és nem veszünk eledelt ennek az egész sokaságnak".
14 Ugyanis mintegy ötezer férfi volt ott. Jézus erre így szólt tanítványaihoz: "Ültessétek le őket csoportokba ötvenenként!"
15 Így tettek, és leültették valamennyit.
16 Ő pedig vette az öt kenyeret és a két halat, feltekintett az égre, megáldotta, megtörte, és a tanítványoknak adta, hogy tegyék a sokaság elé.
17 Ettek és jóllaktak mindnyájan; azután összeszedték a megmaradt darabokat, tizenkét kosárral.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society