Read the New Testament in 24 Weeks
Pált vádolják Félix előtt
24 Öt nap múlva azután lement Anániás főpap néhány vénnel és egy Tertullusz nevű ügyvéddel, és panaszt tettek a helytartónál Pál ellen.
2 Amikor behívták, Tertullusz így kezdte vádolni:
3 "Nagy békességet biztosítasz számunkra, nagyra becsült Félix, és üdvös változások történnek népünk javára a te gondoskodásod folytán. Ezt mindenkor és mindenütt teljes hálával ismerjük el.
4 De hogy hosszan ne fárasszalak, kérlek, hallgasd meg rövid beszédünket, jóindulattal.
5 Mi ugyanis megállapítottuk, hogy ez az ember valóságos pestis, lázadást szít a földkerekségen élő valamennyi zsidó között, és a názáreti irányzat feje.
6 A templomot is meg akarta szentségteleníteni, de elfogtuk, (és a mi törvényünk szerint akartuk elítélni.
7 Liziász ezredes azonban odajött, és erőszakkal kivette őt a kezünk közül,
8 és azt parancsolta, hogy vádlói hozzád jöjjenek.) Magad is tudomást szerezhetsz mindarról, amivel vádoljuk, ha őt kihallgatod."
9 Csatlakoztak ehhez a vádhoz a zsidók is, és bizonygatták, hogy mindez valóban így van.
Pál védekezése Félix előtt
10 Ezután Pál, amikor intett neki a helytartó, hogy beszélhet, így szólt: "Mivel tudom, hogy sok éve vagy már bírája ennek a népnek, nagyobb bizalommal védekezem a magam ügyében.
11 Megtudhatod, hogy nincs több, mint tizenkét napja, hogy feljöttem Jeruzsálembe imádkozni.
12 De nem láttak engem sem a templomban, sem a zsinagógákban, sem a városban bárkivel is vitatkozni vagy a nép között lázadást szítani.
13 Azt sem tudják rám bizonyítani, amivel most vádolnak.
14 De azt megvallom előtted, hogy én a szerint a tanítás szerint, amelyet ők eretnekségnek mondanak, úgy szolgálok atyáim Istenének, hogy hiszek mindabban, ami megfelel a törvénynek, és ami meg van írva a próféták könyvében.
15 És azt remélem Istentől, hogy - amit ők maguk is várnak - lesz feltámadásuk mind az igazaknak, mind a gonoszoknak.
16 Ezért magam is arra törekszem, hogy lelkiismeretem mindenkor tiszta legyen Isten és emberek előtt.
17 Több év múltán eljöttem népemhez, hogy alamizsnát adjak, és áldozatokat mutassak be.
18 A tisztulási fogadalom teljesítése közben talált rám a templomban néhány Ázsiából való zsidó, nem pedig csődületben vagy lázítás közben.
19 Nekik kellett volna megjelenniük előtted, és vádolniuk engem, ha valami panaszuk van ellenem.
20 Vagy mondják meg ezek maguk: találtak-e bennem valamilyen vétket, amikor a nagytanács előtt álltam.
21 Ha csak azt a kijelentést nem, amelyet közöttük állva kiáltottam: A halottak feltámadása miatt vádolnak engem ma előttetek."
Pál kétévi fogsága Félix alatt
22 Erre Félix elnapolta az ügyet, mert sokat tudott erről a tanításról, és így szólt: "Amikor Liziász ezredes idejön, akkor fogok dönteni az ügyetekben."
23 Ugyanakkor megparancsolta a századosnak, hogy tartsák őrizetben Pált, de enyhébb fogságban; és az övéi közül senkit se akadályozzanak abban, hogy szolgálatára legyen.
24 Néhány nap múlva pedig megjelent Félix a feleségével, Druzillával, aki zsidó származású volt. Magához hívatta Pált, és meghallgatta őt a Krisztus Jézusban való hitről.
25 De amikor az igazságról és önmegtartóztatásról meg a jövendő ítéletről kezdett beszélni, Félix megrémült, és így szólt: "Most menj el, de ha alkalmat találok, majd ismét hívatlak."
26 Egyúttal azt is remélte, hogy pénzt kap Páltól, ezért gyakrabban hívatta, és elbeszélgetett vele.
27 Két esztendő múlva Porciusz Fesztusz lett Félix utóda. Félix pedig fogságban hagyta Pált, mert kedvébe akart járni a zsidóknak.
Fesztusz Jeruzsálemben
25 Amint Fesztusz megérkezett a tartományba, három nap múlva felment Cézáreából Jeruzsálembe.
2 Ott a zsidók főpapjai és vezetői panaszt tettek Pál ellen, és kérték,
3 hogy - bár Pál ezt nem akarja - a kedvükért vitesse Pált Jeruzsálembe. Mert azt a tervet szőtték ellene, hogy megölik útközben.
4 Fesztusz azonban azt felelte, hogy Pál Cézáreában van őrizetben, ő maga pedig hamarosan odautazik.
5 "Ezért a közöttetek levő vezetők, mondta, jöjjenek le velem, és ha van valami kifogásolható abban az emberben, emeljenek vádat ellene!"
Pál a császárhoz fellebbez
6 Miután pedig nyolc vagy tíz napnál tovább nem tartózkodott közöttük, lement Cézáreába. A következő napon pedig beült a bírói székbe, és elővezettette Pált.
7 Amikor Pál megjelent, körülállták a Jeruzsálemből lejött zsidók, és sok súlyos vádat emeltek ellene, amelyeket azonban nem tudtak bizonyítani.
8 Pál így védekezett: "Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen nem vétettem semmit."
9 Fesztusz azonban a zsidók kedvében akart járni, és ezt kérdezte Páltól: "Akarsz-e Jeruzsálembe menni, hogy ott ítélkezzem feletted ebben az ügyben?"
10 Pál azonban így válaszolt: "A császár ítélőszéke előtt állok, itt kell ítélkezni felettem. A zsidók ellen nem vétettem semmit, amint magad is jól tudod.
11 Mert ha vétkes vagyok, és halált érdemlő dolgot cselekedtem, nem vonakodom a haláltól. Ha pedig ezek alaptalanul vádolnak engem, senki sem szolgáltathat ki nekik. A császárhoz fellebbezek."
12 Akkor Fesztusz megbeszélést tartott a tanácsosaival, majd így válaszolt: "A császárhoz fellebbeztél, tehát a császár elé fogsz menni."
Pál Fesztusz és Agrippa előtt
13 Néhány nap elteltével Agrippa király és Bereniké Cézáreába érkezett, hogy köszöntsék Fesztuszt.
14 Amikor már több napja időztek ott, Fesztusz szóba hozta a király előtt Pál ügyét: "Van itt egy férfi, mondta, akit Félix hagyott itt fogolyként.
15 Mikor Jeruzsálemben voltam, panaszt emeltek ellene a zsidók főpapjai és vénei, és az elítélését kérték.
16 Azt válaszoltam nekik, hogy a rómaiaknak nem szokásuk bárkit is kiszolgáltatni, amíg a vádlott szemtől szemben nem áll vádlóival, és alkalmat nem kap arra, hogy védekezzék a vád ellen.
17 Mikor tehát megérkeztek ide, halogatás nélkül mindjárt másnap bírói székembe ültem, és elővezettettem azt a férfit.
18 Ekkor vádlói körülállták, de semmi olyan bűnt sem hoztak fel ellene, amilyenre gondoltam,
19 hanem valami vitás kérdéseik voltak vele a maguk vallásáról, meg egy bizonyos meghalt Jézusról, akiről Pál azt állította, hogy él.
20 Mivel pedig én nem tudtam eligazodni ezekben a vitás kérdésekben, azt kérdeztem tőle, nem akar-e Jeruzsálembe menni, és ott törvény elé állni ezek miatt a dolgok miatt.
21 Pál azonban fellebbezett, és azt kívánta, hogy tartsák őrizetben a császár döntéséig. Ezért parancsot adtam, hogy őrizzék őt, amíg a császárhoz küldhetem."
22 Agrippa erre így szólt Fesztuszhoz: "Szeretném magam is hallani ezt az embert!" - "Holnap hallani fogod" - válaszolta ő.
23 Másnap aztán megérkezett Agrippa és Bereniké nagy pompával, és miután az ezredessel és a város előkelőségeivel együtt bevonultak a nagyterembe, Fesztusz parancsára elővezették Pált.
24 Fesztusz ezután így szólt: "Agrippa király és ti, férfiak, mind, akik velünk együtt jelen vagytok, látjátok ezt az embert, aki miatt megostromolt engem az egész zsidóság Jeruzsálemben, sőt még itt is, azt kiáltva, hogy ennek nem szabad tovább élnie.
25 Én azonban azt állapítottam meg, hogy semmi halált érdemlő dolgot nem cselekedett. De mivel a császárhoz fellebbezett, úgy döntöttem, hogy oda küldöm őt.
26 Ámde semmi bizonyosat nem tudok írni róla uramnak, ezért elétek vezettettem, elsősorban is eléd, Agrippa király, hogy kihallgatása után legyen mit írnom róla.
27 Mert értelmetlennek tartom, hogy aki foglyot küld, ne jelentse az ellene emelt vádat is."
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society