M’Cheyne Bible Reading Plan

A manna és a fürjek

16 Azután Izráel népe továbbindult Élimből. Egyiptomból való elindulásuk után a második hónap 15. napján a Szín-pusztába érkeztek, amely Élim és a Sínai-hegy között terül el. ² A pusztában az egész nép zúgolódni kezdett, és megint Mózest és Áront hibáztatták. ³ Ezt mondták nekik: „Ölt volna meg inkább az Örökkévaló minket még Egyiptomban, ahol húsos fazekaink mellett ülhettünk! Bezzeg ott bőven volt mit ennünk, itt meg semmi sincs! Biztosan azért hoztatok ebbe a sivatagba, hogy mindannyian itt haljunk éhen!”

⁴ Ekkor az Örökkévaló ezt mondta Mózesnek: „Majd én gondoskodom róluk! Adok nekik ételt a mennyből. Úgy fog hullani az égből, mint az eső. A népnek naponta ki kell mennie majd a táborból, hogy összegyűjtsék a mindennapi táplálékot maguknak. Ezzel teszem őket próbára, hogy törvényem szerint élnek-e, vagy sem. ⁵ A hatodik napon, amikor elkészítik az ételt, látni fogják, hogy az kétszer annyi,^[a] mint a többi napon.”

⁶ Mózes és Áron így válaszolt a nép zúgolódására: „Ma este meg fogjátok tudni, hogy valóban az Örökkévaló az, aki kiszabadított benneteket Egyiptomból! ⁷ Holnap reggel pedig meglátjátok az Örökkévaló dicsőségét, mert jól hallotta, hogyan zúgolódtatok ellene. Mert bizony őellene panaszkodtatok, nem mi ellenünk! Ugyan kik vagyunk mi, hogy ellenünk panaszkodjatok?”

⁸ Mózes így folytatta: „Az Örökkévaló ad nektek ma este húst, holnap reggel meg kenyeret bőségesen, mert meghallotta zúgolódásotokat! Bizony őellene panaszkodtatok, nem ellenem vagy Áron ellen!”

⁹ Áronnak meg ezt mondta Mózes: „Szólj Izráel egész közösségének, hogy gyűljenek össze, és álljanak meg az Örökkévaló előtt, mert meghallotta zúgolódásukat!”

¹⁰ Áron az egész összegyűlt közösséghez szólt, s ekkor az egész nép a puszta felé nézett, mert látták, hogy az Örökkévaló dicsősége megjelent a felhőben.

¹¹ Az Örökkévaló szólt Mózesnek: ¹² „Jól hallottam, hogyan panaszkodott a nép. Ezért mondd meg nekik: »Este húst ehettek, reggel meg kenyérrel lakhattok jól, hogy megértsétek: én vagyok Istenetek, az Örökkévaló!«”

¹³ Valóban, este fürjek szálltak le a táborra és környékére, de olyan tömegben, hogy ellepték a földet. Reggel pedig harmat hullott a tábor környékére. ¹⁴ Amikor a nap fölszárította a harmatot, az egész pusztát valami finom, szemcsés fehér anyag borította, amely a dérhez hasonlított. ¹⁵ Amikor az emberek meglátták, azt kérdezték egymástól: „Mi ez?” Mert nem tudták, mi lehet az.

Mózes ekkor azt mondta: „Ez az a kenyér, amelyet az Örökkévaló adott nektek, hogy tápláljon titeket! ¹⁶ Azt parancsolja, hogy mindegyikőtök gyűjtsön össze annyit, amennyire a családjának szüksége van. Minden családtag számára, aki veletek egy sátorban lakik, egy-egy kosárral^[b] gyűjtsetek.”

¹⁷ A nép engedelmeskedett: nekifogtak, hogy gyűjtsenek belőle, és ki többet, ki kevesebbet szedett. ¹⁸ De amikor ómerrel megmérték, amit összegyűjtöttek, kiderült, hogy aki többet szedett össze, annak sem volt fölöslege, és aki kevesebbet gyűjtött, annak sem volt hiánya. Mindenki annyit gyűjtött, amennyire szüksége volt: amennyit megevett.

¹⁹ Mózes figyelmeztette őket: „Senki ne hagyjon belőle másnapra!” ²⁰ Mégis akadtak néhányan, akik nem hallgattak Mózesre, hanem hagytak belőle a következő napra is. Azonban amit meghagytak, megférgesedett és megbüdösödött. Emiatt Mózes megharagudott rájuk.

²¹ Ettől fogva a nép minden reggel kiment a pusztába, hogy összegyűjtse, amire aznap szüksége volt. Amikor a nap már melegen sütött rá, ez a fehér, szemcsés anyag megolvadt és eltünt.

²² Amikor a hatodik nap elérkezett, megint kimentek, és kétszer annyit gyűjtöttek, mint máskor: személyenként két kosárral. A vezetők Mózeshez mentek, és jelentették neki.

²³ Ő pedig azt mondta: „Látjátok, ez az, amiről az Örökkévaló beszélt. Holnap a szombati nyugalom napja következik, amely az Örökkévaló szent napja. Emiatt gyűlt össze ma kétszer annyi. Akár sütni, akár főzni akarjátok, ma készítsetek el két napra valót. A szombatra szánt részét tegyétek félre, és akkor egyétek meg.”

²⁴ A nép engedelmeskedett, és Mózes szava szerint félretették a szombatra szánt részt, de ez az étel nem romlott meg. A férgek sem bántották, és nem lett rossz szaga sem.

²⁵ Szombaton Mózes azt mondta: „Ma azt egyétek, amit tegnap elkészítettetek, mert ma az Örökkévaló szombatja van. Ma ne menjetek a mezőre gyűjteni, mert úgysem találtok semmit. ²⁶ Hat napon keresztül minden reggel gyűjtsétek, de a hetedik a szombat napja. Ilyenkor nem találjátok azt a mezőn.”

²⁷ Mégis akadtak néhányan, akik kimentek a mezőre szombaton is, hogy gyűjtsenek belőle, de nem találtak semmit.

²⁸ Az Örökkévaló ekkor szólt Mózesnek: „Meddig fogtok még engedetlenkedni? Miért nem tartjátok meg parancsaimat és rendelkezéseimet? ²⁹ Értsétek meg, hogy az Örökkévaló adta nektek a szombati nyugalom napját, s ezért a hatodik napon annyit ad nektek ebből a táplálékból, hogy az két napra is elég lesz. Szombaton mindenki maradjon otthon, és ne menjen a mezőre szedegetni.” ³⁰ Ezután a hetedik napon a nép valóban pihent, és mindenki otthon maradt.

³¹ A nép elnevezte mannának^[c] ezt a különleges táplálékot. Apró szemcsékből állt, amelyek a koriander magjához hasonló nagyságúak és formájúak voltak, de a színe fehér volt, az íze pedig, mint a mézeskalácsé.

³² Mózes ezt mondta: „Az Örökkévaló ezt parancsolta nektek: »A jövendő nemzedékek számára őrizzetek meg egy ómernyi mannát! Hadd lássák ők is, milyen étellel tápláltalak titeket a pusztában, miután kiszabadítottalak benneteket Egyiptomból.«”

³³ Azután Mózes szólt Áronnak, hogy vegyen egy korsót, töltsön bele egy ómer mannát, és helyezze el az Örökkévaló jelenlétében, hogy ott maradjon nemzedékről nemzedékre. ³⁴ Áron úgy is tett, ahogy az Örökkévaló parancsolta Mózesnek: elhelyezte a mannás korsót az Örökkévaló Szövetségládája^[d] elé, hogy ott megőrizzék.

³⁵ Izráel népét az Örökkévaló 40 éven keresztül a mannával táplálta: egészen addig, amíg arra a földre nem érkeztek, ahol letelepedhettek. Amíg Kánaán földjének határához nem értek, ezt ette a nép.

³⁶ A mannát ómerrel mérték. Az ómer pedig az éfá^[e] tizedrésze.

Zákeus

19 Ezután Jézus Jerikóba ért, és keresztülment a városon. ² Élt ott egy Zákeus nevű gazdag ember, aki a vámszedők vezetője volt. ³ Szerette volna megnézni, hogy ki az a Jézus, de mivel alacsony termetű volt, nem látott semmit a sokaság miatt. ⁴ Ezért előreszaladt, és felmászott egy fára, hogy lássa Jézust, aki arrafelé ment. ⁵ Mikor Jézus a fa alá ért, felnézett rá, és azt mondta: „Zákeus, gyere le gyorsan, mert ma a te házadban kell megszállnom.”

⁶ Zákeus ekkor lejött a fáról, és örömmel befogadta Jézust a házába. ⁷ Amikor látták ezt az emberek, egymás között morgolódni kezdtek: „Nézzétek, miféle bűnöshöz megy vendégségbe!”

⁸ Zákeus felállt, és a vendégek előtt ünnepélyesen megígérte az Úrnak: „Uram, elhatároztam, hogy összes vagyonom felét szétosztom a szegények között. Akiket pedig megkárosítottam, azoknak négyszer annyit fizetek vissza kárpótlásul.”

⁹ Jézus erre így válaszolt neki: „Ma érkezett meg az üdvösség ehhez a családhoz, mivel Zákeus is igazán Ábrahám fia lett. ¹⁰ Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse az elveszetteket, és megmentse őket.”

Példázat a talentumokról^(A)

¹¹ Amikor a jelenlévők Jézusra figyeltek, ő még hozzáfűzött egy példázatot is az előbbiekhez. Ugyanis Jeruzsálem közelében voltak, és az emberek azt várták, hogy Isten királyi uralma hamarosan látható módon megjelenik. ¹² Ezt mondta: „Egy főrangú ember egy távoli országba akart utazni, hogy ott királlyá koronázzák, s azután visszatérjen. ¹³ Elutazása előtt magához hívatta tíz rabszolgáját. Mindegyiküknek adott egy-egy zacskó ezüstpénzt,^[a] és megbízta őket: »Gazdálkodjatok ezzel a pénzzel, amíg vissza nem érkezem!« ¹⁴ A honfitársai azonban gyűlölték ezt a főrangú vezetőt, ezért követséget küldtek utána, és megüzenték: »Nem akarjuk, hogy te uralkodj rajtunk!«

¹⁵ Azután a főrangú embert valóban királlyá koronázták, majd visszatért a saját országába. Akkor maga elé hívatta a rabszolgáit, akiknek a pénzt adta, és megkérdezte tőlük, milyen haszonnal forgatták, amit rájuk bízott. ¹⁶ Jött az első rabszolga, és beszámolt: »Uram, a rám bízott pénzedet tízszeres haszonnal forgattam.« ¹⁷ Az úr megdicsérte: »Jól van, derék szolgám! Mivel jól gazdálkodtál ezzel a kevéssel, tíz várost bízok rád, hogy azokat kormányozd!«

¹⁸ Azután jött a második szolga: »Uram, a rám bízott pénzedet ötszörös haszonnal forgattam.« ¹⁹ Ennek az úr azt mondta: »Te pedig öt várost kormányozz!«

²⁰ Ekkor jött a harmadik, és azt mondta: »Uram, itt a pénzed, amit rám bíztál! Egy kendőbe kötöttem, és félretettem. ²¹ Féltem tőled, mert szigorú és kemény vagy: azt is elveszed, amit nem te fektettél be, és azt is learatod, amit nem te vetettél.«

²² Az úr erre így válaszolt: »A saját szavaid alapján ítéllek meg, te gonosz szolga! Úgy gondoltad, hogy szigorú vagyok: elveszem azt is, amit nem én fektettem be, és azt is learatom, amit nem én vetettem? ²³ Akkor miért nem fektetted be a pénzemet, hogy mikor visszajövök, kamatostul kapjam vissza?!« ²⁴ Azután szólt az ott álló szolgáknak: »Vegyétek el tőle még azt az egy zacskó pénzt is, és adjátok annak, aki tízszeres haszonra tett szert!«

²⁵ Erre azok így válaszoltak: »De urunk, annak már tíz zacskó pénze van!«

²⁶ Az úr így felelt: »Mondom nektek: Akinek van, az még többet kap. Akinek azonban nincs, attól még azt is elveszik, amije eddig volt.

²⁷ Most pedig hozzátok elém azokat az ellenségeimet, akik nem akarták, hogy a királyuk legyek, és öljétek meg őket itt, előttem!«”

Jézus királyként vonul be Jeruzsálembe^(B)

²⁸ Miután ezeket elmondta, Jézus továbbment Jeruzsálem felé. ²⁹ Amikor Betfagé és Betánia közelébe, az Olajfák hegyéhez ért, előre küldte két tanítványát. Ezt mondta nekik: ³⁰ „Menjetek ebbe a faluba! Amikor beértek, találtok ott egy kikötött szamárcsikót, amelyen még soha nem ült senki. Oldjátok el, és hozzátok ide! ³¹ Ha valaki megkérdezi, miért oldjátok el, ezt mondjátok: »Az Úrnak van szüksége rá.«”

³² A két tanítvány elment, és mindent úgy talált, ahogy Jézus mondta. ³³ Amint a szamárcsikót eloldozták, a gazdái megkérdezték: „Miért oldjátok el?”

³⁴ Ők pedig így válaszoltak: „Az Úrnak van szüksége rá.” ³⁵ Így elvezették a szamárcsikót, majd a hátára terítették a felsőruhájukat, és Jézus felült rá. ³⁶ Amerre Jézus ment, az emberek a felsőruhájukat leterítették előtte az útra.

³⁷ Amikor az Olajfák hegyének lejtőjéhez közeledtek, Jézus követőinek sokasága ujjongó örömmel, hangosan dicsérte Istent azokért a csodákért, amelyeket láttak. ³⁸ Ezt kiáltották:

³⁹ A tömegben volt néhány farizeus, akik ezt mondták Jézusnak: „Mester, szólj rá a tanítványaidra, hogy ne kiabáljanak ilyesmiket!”

⁴⁰ De ő így felelt meg nekik: „Azt mondom nektek: ha ők elhallgatnak, akkor a kövek fognak kiáltani!”

Jézus megsiratja Jeruzsálemet

⁴¹ Ahogy Jézus közeledett Jeruzsálemhez, egy olyan helyre ért, ahonnan az egész várost látta. Ekkor megsiratta Jeruzsálemet: ⁴² „Ó Jeruzsálem, bárcsak felismerted volna — legalább a mai napon — a békességedre vezető utat! De most el van takarva előled! ⁴³ Bizony, eljön az idő, amikor majd ellenségeid körülvesznek és megostromolnak! Minden oldalról bekerítenek, ⁴⁴ földig rombolnak, és megölik gyermekeidet! Nem marad kő kövön a falaidon belül, mert nem ismerted fel az alkalmas időt, amikor eljött hozzád az, aki meg akart menteni.”

Kizavarja a kereskedőket a Templomból^(C)

⁴⁵ Ezután Jézus bement a Templom területére, és kizavarta onnan a kereskedőket. ⁴⁶ Ezt mondta nekik: „Meg van írva: »Az én Házamat imádság házának fogják nevezni.«^[c] Ti azonban »rablók barlangjává«^[d] tettétek.”

⁴⁷ Ezután minden nap tanított a Templom területén. A főpapok, a törvénytanítók, és a nép vezetői pedig keresték az alkalmat, hogy megölhessék őt. ⁴⁸ De nem tudták, mit tegyenek, mert az emberek nagy figyelemmel és örömmel hallgatták, amit Jézus mondott.

34 Majd Elihú így folytatta:

Kincs a cserépedényben

4 Mivel Isten az, aki a kegyelme által indítva ilyen szolgálatot bízott ránk, nem veszítjük el a bátorságunkat, és nem adjuk fel! ² Nem ravaszkodunk, nem is hamisítjuk meg Isten üzenetét, és elutasítunk mindenféle tisztességtelen manipulációt, amelyekkel egyesek titokban félrevezetik a többieket. Mi nyíltan hirdetjük az igazságot. Így ajánljuk magunkat — Isten tekintete előtt — minden ember lelkiismeretének. ³ Ennek ellenére az örömüzenet, amelyet hirdetünk, egyesek számára mégis érthetetlen — de csak azért, mert ők a pusztulás felé haladnak. ⁴ Ezek a hitetlenek azért nem képesek az örömhírt megérteni, mert ennek a világnak az „istene”, a Sátán elsötétítette a gondolkodásukat. Azt akarta, hogy ne láthassák az örömhír világosságát, amely Krisztus dicsőségéről szól, aki minden tekintetben olyan, mint maga Isten.

⁵ Mert mi nem magunkat, hanem Jézus Krisztust hirdetjük, és azt, hogy ő az Úr. Magunkat pedig úgy ajánljuk, mint akik rabszolgáitok vagyunk, Jézus kedvéért. ⁶ Mert Isten az, aki ezt mondta: „Ragyogjon fel a világosság a sötétségből!”^[a] Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, akik hiszünk Jézusban. E világosság által ismerjük fel Isten dicsőségét Krisztus arcán.

⁷ Az, hogy Jézust megismertük, igen nagy kincs! Ezt a kincset azonban „cserépkorsóban”, vagyis emberi testünkben hordozzuk. Így azután jól látható, hogy ez a mindennél nagyobb erő Istentől származik, nem pedig tőlünk. ⁸ Mindenfelől bajok vesznek körül és nehézségek szorongatnak bennünket, mégsem szenvedünk vereséget! Sokszor nem tudjuk, mitévők legyünk, de nem esünk kétségbe! ⁹ Üldöznek, de Isten nem hagy el bennünket. Néha földre terítenek, de nem tudnak egészen elpusztítani. ¹⁰ Mindig testünkben hordozzuk Jézus halálát, hogy az ő feltámadott élete is megnyilvánuljon bennünk. ¹¹ Életünk folyamán állandóan halálos veszélyeknek vagyunk kitéve Jézusért, hogy Jézus élete viszont látható legyen a mi halandó testünkben. ¹² Ezért a halál bennünk végzi a munkáját, az élet pedig bennetek.

¹³ Az Írás azt mondja: „Hittem, azért szóltam.”^[b] Bennünk is a hitnek ugyanaz a szelleme van. Mi is azért szólunk, mert hiszünk, ¹⁴ mert tudjuk, hogy Isten, aki feltámasztotta Urunkat, Jézust a halálból, ugyanúgy bennünket is fel fog támasztani, és veletek együtt maga elé állít. ¹⁵ Mindez értetek történik. A célja pedig az, hogy egyre több és több ember fogadja el és adja tovább Isten kegyelmét, és egyre többen adjanak hálát Isten dicsőségéért.

Szenvedés és dicsőség

¹⁶ Ez az oka, hogy nem adjuk fel, és nem fáradunk bele a szolgálatba. Igaz, a „külső emberünk”, vagyis a testünk egyre idősebb és gyengébb, de a „belső emberünk” mégis napról napra megújul. ¹⁷ Mert a mostani, könnyen elviselhető szenvedéseink csak rövid ideig tartanak, mégis örök dicsőséget szereznek számunkra! Ez a dicsőség pedig olyan csodálatos, hogy össze sem lehet hasonlítani a szenvedéseinkkel. ¹⁸ Ezért nem a látható dolgokat tartjuk szem előtt, hanem a láthatatlanokra figyelünk. Ugyanis ami látható, az hamar elmúlik, ami pedig láthatatlan, örökké megmarad.