M’Cheyne Bible Reading Plan

Jákób csalással szerzi meg az apai áldást

27 Sok év múltán Izsák megöregedett, és a látása annyira megromlott, hogy már alig látott. Ekkor magához hívatta Ézsaut, elsőszülött fiát, és ezt mondta: „Fiam, Ézsau!”

„Itt vagyok, apám!” — felelt Ézsau.

² „Figyelj rám, fiam! Megöregedtem, nem tudom, meddig élek még. ³ Fogd hát a fegyvereidet: íjadat és nyilaidat, s indulj vadászni! Lőj nekem valami vadat, ⁴ készíts belőle kedvemre való ízletes vadpecsenyét, s hozd be, hadd egyem belőle! Azután megáldalak, mielőtt meghalnék” — mondta Izsák. ⁵ Így hát Ézsau elindult vadászni.

Rebeka azonban kihallgatta, amit Izsák Ézsaunak mondott, ⁶ és azonnal szólt Jákóbnak: „Figyelj ide! Hallottam, hogy atyád ezt mondta a bátyádnak, Ézsaunak: ⁷ »Vadássz nekem valami vadat, készíts belőle kedvemre való ízletes vadpecsenyét, hogy egyem belőle, és megáldjalak az Örökkévaló színe előtt, mielőtt meghalok!« ⁸ Most azért hallgass rám, és tedd, amit mondok! ⁹ Siess a nyájhoz, gyorsan hozz két szép kecskegidát! Majd én hamar elkészítem atyád ízlése szerint a vadpecsenyét. ¹⁰ Te meg vidd be atyádnak, hogy megegye, és téged áldjon meg, mielőtt meghal.”

¹¹ De Jákób ezt felelte: „De anyám, tudod, hogy a bátyám, Ézsau bőre nagyon szőrős, én meg sima bőrű vagyok! ¹² Félek, hogy atyám megtapogat, és felismeri, hogy én vagyok az, s akkor csalónak fog tekinteni, és áldás helyett átkot hozok magamra!”

¹³ „Ha így lenne, magamra vállalom helyetted az átkot, ne félj — válaszolta Rebeka —, csak fogadj szót nekem, és hozd gyorsan a gidákat!”

¹⁴ Jákób el is futott a nyájhoz, hozott két kecskegidát anyjának, aki sietve elkészítette a jóízű ételt, úgy, ahogy azt Izsák szerette. ¹⁵ Mivel az idősebb fia, Ézsau a legszebb ruháit az anyjánál hagyta, Rebeka azokba öltöztette Jákóbot, a kisebbik fiát. ¹⁶ A kecskegidák bőrével pedig befedte Jákób kezeit és nyakának sima részét, ¹⁷ majd az elkészített finom vadpecsenyét és kenyeret fiának, Jákóbnak kezébe adta.

¹⁸ Jákób bement apjához és köszöntötte: „Atyám!”

„Hallom, fiam! — mondta Izsák — de te melyik vagy?”

¹⁹ „Én vagyok Ézsau, az elsőszülötted. Teljesítettem a kívánságodat, ülj fel hát, kérlek, és egyél a vadpecsenyéből, amelyet neked készítettem! Azután áldj meg, kérlek!” — felelte Jákób az apjának.

²⁰ Izsák ezt kérdezte: „Fiam, hogy tudtál ilyen hamar zsákmányt ejteni?”

„Istened, az Örökkévaló hozta elém a vadat” — mondta Jákób.

²¹ Izsák ezt mondta: „Gyere csak közelebb, fiam, hadd tapogassalak meg! Csakugyan te vagy az, fiam, Ézsau?”

²² Ekkor Jákób közelebb lépett apjához, Izsák pedig megtapogatta, és ezt mondta: „A hangod Jákóbé, de a karjaid Ézsau karjai.” ²³ Nem ismerte fel Jákóbot, mert annak karjait a kecske szőre borította, és tapintásra olyannak tűnt, mint Ézsau karja. Így Izsák Jákóbot áldotta meg. ²⁴ Azután még egyszer megkérdezte: „Fiam, Ézsau, valóban te vagy az?” Jákób pedig megerősítette: „Igen, atyám, én vagyok!”

Izsák megáldja Jákóbot

²⁵ „Hozd hát ide az ételt, hadd egyek a fiam vadpecsenyéjéből, és utána megáldalak!” Jákób eléje tette az ételt, Izsák pedig megette. Majd Jákób borral kínálta apját, és ő megitta. ²⁶ Akkor Izsák ezt mondta: „Gyere ide, fiam, csókold meg az arcom!” ²⁷ Amikor Jákób megcsókolta apja arcát, Izsák megérezte Ézsau ruháinak jó illatát, és megáldotta a fiát:

Ézsau haragja

³⁰ Amikor Izsák befejezte Jákób megáldását, és Jákób kijött az apja sátrából, éppen akkor érkezett meg Ézsau a vadászatból. ³¹ Ő is ízletes vadpecsenyét készített, majd bevitte apjának. „Atyám, kérlek, ülj fel, és egyél a vadpecsenyéből, amelyet fiad neked készített, azután áldj meg!” — mondta Ézsau.

³² Izsák ezt kérdezte: „Ki vagy te?”

„A fiad vagyok, Ézsau! Elsőszülött fiad!” — felelte ő.

³³ Ekkor Izsák nagyon megrémült, és reszketett. Azután fölkiáltott: „De hát akkor ki volt az, aki az előbb vadpecsenyét hozott nekem, amelyet meg is ettem?! Éppen most ment el, mielőtt te megérkeztél! Megáldottam őt, és valóban áldott is lesz.”

³⁴ Amikor ezt Ézsau meghallotta, hangosan felkiáltott, és keserves sírásra fakadt: „Jaj, atyám, áldj meg engem is!”

³⁵ De Izsák ezt felelte: „Öcséd volt az, aki bejött hozzám, és csalással megszerezte a neked szánt áldásomat!”

³⁶ „Nem hiába nevezik Jákóbnak^[a]! Már kétszer is becsapott engem: előbb elvette tőlem elsőszülöttségi jogomat, most meg ellopta a nekem szánt atyai áldást is! De hát csak maradt még valamilyen áldásod a számomra is, atyám?” — kérdezte Ézsau.

³⁷ Izsák így válaszolt: „Fiam, nézd, Jákóbot úrrá tettem fölötted, és minden rokonát a rabszolgájává tettem. Bőségesen megáldottam búzával és borral, mit adhatok most már neked?”

³⁸ Ézsau azonban ezt mondta apjának: „Hát csak ez az egy áldásod volt, atyám? Áldj meg engem is, kérlek!” — és hangos sírásra fakadt.

³⁹ Végül Izsák ezt mondta neki:

Jákób Lábánhoz menekül

⁴¹ Ettől kezdve Ézsau gyűlölte Jákóbot az áldás miatt, amellyel Izsák Jákóbot megáldotta. „Hamarosan eljön az ideje, hogy apámat eltemetjük, azután megölöm Jákóbot!” — mondta magában. ⁴² Azonban Rebeka tudomást szerzett idősebb fia, Ézsau tervéről, ezért hívatta Jákóbot, a kisebbik fiát, és ezt mondta neki: „Figyelj rám, fiam! A bátyád, Ézsau bosszút forral ellened, és meg akar ölni! ⁴³ Tedd meg hát, amit mondok: Menekülj el Háránba, a bátyámhoz, Lábánhoz! ⁴⁴ Maradj ott nála egy kis ideig, amíg a bátyád haragja lecsillapodik! ⁴⁵ Azután, amikor Ézsau már nem haragszik, és elfelejti, amit tettél vele, majd érted küldök, és hazahozatlak. Miért veszítselek el egyszerre mindkettőtöket?”

⁴⁶ Majd Rebeka bement Izsákhoz, és ezt mondta neki: „Elment a kedvem az élettől is Ézsau hettita feleségei miatt! Ha Jákób is erről a vidékről vesz feleségül egy ilyen hettita nőt, akkor minek éljek?”

A vallási vezetők Jézus megöletését tervezik^(A)

26 Miután Jézus elmondta mindezeket, a tanítványaihoz fordult: ² „Mint tudjátok, két nap múlva lesz a Páska ünnepe. Akkor az Emberfiát kiszolgáltatják az ellenségeinek, és keresztre feszítik.”

³ A főpapok és a nép vezetői összegyűltek Kajafás főpap palotájának udvarában. ⁴ Azon tanácskoztak, hogyan lehetne Jézust titokban letartóztatni és kivégeztetni. ⁵ Azt mondták: „Ne az ünnep alatt, nehogy zavargás törjön ki a nép között!”

Mire jó ez a pazarlás?^(B)

⁶ Jézus Betániában, a leprás Simon házában vendégeskedett. ⁷ Amikor helyet foglalt az asztalnál, odalépett hozzá egy asszony, aki alabástrom edényben drága illatszert hozott magával, és azt Jézus fejére öntötte.

⁸ Ezt látva a tanítványok bosszankodtak, és azt mondták: „Mire jó ez a pazarlás?! ⁹ Ezt a drága illatszert jó áron el lehetett volna adni, a pénzt meg a szegények között szétosztani!”

¹⁰ Jézus észrevette, miről beszélnek, és ezt kérdezte: „Miért bántjátok ezt az asszonyt, hiszen jót tett velem? ¹¹ Szegények mindig lesznek köztetek,^[a] de én nem leszek mindig veletek. ¹² Amikor rám öntötte ezt az illatszert, azzal már a temetésre készítette elő a testemet. ¹³ Igazán mondom nektek: az egész világon, ahol csak hirdetni fogják az örömüzenetet, azt is elmondják majd, amit ez az asszony tett, és emlékezni fognak rá.”

Júdás megegyezik Jézus ellenségeivel^(C)

¹⁴ Ekkor Iskáriótes Júdás, az egyik a tizenkét tanítvány közül, elment a főpapokhoz. ¹⁵ Ezt kérdezte: „Mennyit fizettek nekem, ha a kezetekbe adom Jézust?” Azok pedig harminc ezüstpénzt adtak neki. ¹⁶ Attól fogva kereste Júdás a megfelelő alkalmat, hogy a kezükre juttassa Jézust.

Az utolsó Páska-vacsora^(D)

¹⁷ A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján tanítványai azt kérdezték Jézustól: „Hol készítsük el számodra a Páska-vacsorát?”

¹⁸ Ő így válaszolt: „Menjetek a városba ahhoz a bizonyos emberhez. Ezt mondjátok neki: »A Mester üzeni: közel van már az időm. A te házadban tartom meg a Páska ünnepét tanítványaimmal együtt.«” ¹⁹ A tanítványok megtették, amit Jézus mondott, és mindent előkészítettek.

²⁰ Amikor beesteledett, Jézus asztalhoz telepedett tizenkét tanítványával. ²¹ Vacsora közben ezt mondta: „Igazán mondom nektek: egyikőtök el fog árulni engem.”

²² Erre ők nagyon elszomorodtak, és egyenként megkérdezték tőle: „Ugye nem én vagyok az, Uram?”

²³ Ő így válaszolt: „Aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem. ²⁴ Az Emberfia elmegy, ahogy megírták róla az Írásban, de jaj annak, aki elárulja őt! Jobb lett volna neki, ha meg sem születik!”

²⁵ Ekkor megszólalt Júdás, az áruló: „Csak nem rólam beszélsz, Mester?!” „De bizony, te vagy az!” — válaszolta neki Jézus.

Az Új Szövetség megkötése^(E)

²⁶ Miközben ettek, Jézus kezébe vette a kenyeret, és miután hálát adott Istennek, tört belőle, és a tanítványainak adta. Közben ezt mondta: „Vegyetek belőle, és egyétek meg! Ez az én testem!”

²⁷ Azután egy pohár bort vett a kezébe, s miután hálát adott Istennek, odaadta tanítványainak. Közben ezt mondta: „Igyatok ebből mindnyájan, ²⁸ mert ez az én vérem, amely által az Új Szövetség érvénybe lép — s amely a bűnök megbocsátása végett fog kiömleni sokakért. ²⁹ Igazán mondom nektek: mostantól fogva nem iszom bort a szőlő terméséből mindaddig, amikor majd újból iszom veletek Atyám Királyságában.”

³⁰ Ezután elénekelték a zsoltárokat, majd kimentek az Olajfák hegyére.

Ma éjjel mind elhagytok engem!^(F)

³¹ Ott Jézus ezt mondta a tanítványainak: „Ma éjjel mindnyájan elveszítitek a hiteteket bennem, és elhagytok. Mert ezt mondja az Írás:

³² De a feltámadásom után Galileába megyek, és előttetek fogok odaérni.”

³³ Péter azt mondta: „Ha mindenki más el is fordul tőled, én akkor sem hagylak el!”

³⁴ Jézus így válaszolt: „Igazán mondom neked: ma éjjel, még mielőtt a kakas kukorékol, háromszor le fogod tagadni, hogy ismersz engem.”

³⁵ Péter így fogadkozott: „Ha veled együtt meg is kell halnom, akkor sem fogom letagadni, hogy ismerlek téged.” A többi tanítvány is ugyanezt mondta.

Jézus a Gecsemáné kertben^(G)

³⁶ Jézus ezután elment a tanítványaival egy olajfaligetbe, amelyet Gecsemánénak neveztek. „Üljetek le itt, amíg én elmegyek imádkozni!” — mondta nekik. ³⁷ Pétert és Zebedeus két fiát azonban magával vitte. Szomorú és nyugtalan lett. ³⁸ Ezt mondta nekik: „A lelkem halálosan szomorú. Várjatok meg itt, és virrasszatok velem!”

³⁹ Majd kissé előrement, arccal a földre borult, és imádkozni kezdett: „Atyám! Ha lehetséges, ne kelljen kiinnom ezt a poharat!^[c] De ne úgy legyen, ahogy én szeretném, hanem, ahogy te akarod!” ⁴⁰ Ezután visszament a három tanítványhoz, de azok közben elaludtak. Azt mondta Péternek: „Még egy órát sem tudtatok velem együtt virrasztani?! ⁴¹ Ne aludjatok, hanem imádkozzatok, hogy legyen erőtök ellenállni a kísértésnek! Mert a szellem ugyan készen áll, de az emberi természet gyenge.”

⁴² Ezután másodszor is elment imádkozni, és ezt mondta: „Atyám, ha nem kerülhetem el ezt a poharat, és valóban ki kell innom, akkor legyen minden a te akaratod szerint!”

⁴³ Majd visszament hozzájuk, de megint alva találta őket, mert nem tudták nyitva tartani a szemüket. ⁴⁴ Így azután otthagyta őket, és újból elment. Harmadszor is ugyanazokkal a szavakkal imádkozott.

⁴⁵ Ezután visszament a tanítványokhoz, és azt mondta: „Most már aludhattok!

Nézzétek! Elérkezett az idő, amikor az Emberfiát a bűnösök kezébe adják! ⁴⁶ Keljetek fel, és induljunk! Látjátok? Már itt is jön, aki elárul engem!”

Jézust letartóztatják^(H)

⁴⁷ Jézus még beszélt, amikor megérkezett Júdás, a tizenkét tanítvány közül az egyik. Kardokkal és botokkal felfegyverzett nagy csoport jött vele, akiket a főpapok és a nép vezetői küldtek. ⁴⁸ Júdás, az áruló előre megbeszélte velük, miről ismerik meg, kit kell letartóztatniuk: „Akit csókkal köszöntök, azt fogjátok el!” ⁴⁹ Egyenesen Jézushoz ment. „Köszöntelek, Mester!” — mondta, és üdvözlésül megcsókolta az arcát.

⁵⁰ Jézus erre így felelt: „Barátom, tedd meg, amiért jöttél!”

Ekkor az emberek körülvették Jézust, megragadták, és letartóztatták. ⁵¹ Jézus tanítványai közül az egyik a kardjához kapott, kirántotta, és rávágott a főpap szolgájára, de csak a fülét vágta le.

⁵² Jézus azonban rászólt a támadóra: „Tedd csak vissza a kardodat a helyére! Aki kardot ránt, kard által hal meg! ⁵³ Azt gondolod, nem kérhetnék Atyámtól segítségül akár tizenkét sereg^[d] angyalt is? ⁵⁴ De akkor hogyan teljesednének be az Írások, amelyek szerint ennek így kell történnie?”

⁵⁵ Ezután pedig a tömeghez fordult: „Kardokkal és botokkal jöttetek, hogy elfogjatok, mintha rabló lennék?! Minden nap ott tanítottam a Templom területén, és nem fogtatok el. ⁵⁶ De azért történt minden így, hogy beteljesedjen, amit a próféták megírtak.” Ezután minden tanítványa otthagyta Jézust, és futva menekült.

Jézus a vallási vezetők előtt^(I)

⁵⁷ Miután Jézust letartóztatták, Kajafás főpap házához vitték. Ott gyűltek össze a törvénytanítók és a nép vezetői. ⁵⁸ Péter távolról követte Jézust, egészen a főpap udvaráig. Bement, és leült az őrök közé, hogy lássa, mi fog történni.

⁵⁹ A főpapok és a Főtanács többi tagjai igyekeztek valami ürügyet találni, hogy Jézust halálra ítélhessék. Olyanokat kerestek, akik hajlandók voltak Jézus ellen hamisan tanúskodni. ⁶⁰ De nem találtak olyan okot, amely alapján elítélhették volna, pedig sok hamis tanú jelentkezett. Végül előállt két férfi, ⁶¹ akik azt mondták: „Ez az ember^[e] azt mondta: »Le tudom rombolni Isten Templomát, és három nap alatt újra felépítem.«”

⁶² Ekkor a főpap fölállt, és azt kérdezte Jézustól: „Miért nem felelsz arra, amivel ezek vádolnak?” ⁶³ Jézus azonban nem szólt egy szót sem.

Végül a főpap azt mondta: „Az élő Istenre kényszerítelek, hogy eskü alatt mondd meg az igazat! Te vagy-e a Messiás, az Isten Fia?”

⁶⁴ Jézus ezt felelte: „Igen, úgy van, ahogy mondod! Sőt, azt mondom nektek: majd meglátjátok az Emberfiát a Mindenható^[f] jobb oldalán ülni, és meglátjátok, hogy eljön az ég felhőin.”

⁶⁵ A főpap ekkor megszaggatta a ruháját, és felkiáltott: „Ezzel Istent gyalázta! Több tanúra nincs is szükségünk. Mindnyájan hallottátok, hogy Istent gyalázta! ⁶⁶ Hogyan határoztok?”

A vezetők mind azt válaszolták: „Bűnös, és meg kell halnia!”

⁶⁷ Ezután Jézus arcába köptek, és ököllel ütötték. ⁶⁸ Mások az arcába vágtak, és ezt mondták: „Most prófétáld meg, te »Messiás«, hogy ki ütött meg!”

Péter letagadja, hogy ismeri Jézust^(J)

⁶⁹ Péter ezalatt ott ült a főpap udvarán. Odament hozzá egy szolgálólány, és megszólította: „Ugye, te is a galileai Jézussal voltál?”

⁷⁰ De Péter mindenki füle hallatára letagadta: „Nem tudom, miről beszélsz!”

⁷¹ Ezután kiment az udvarról, de a kapuban meglátta őt egy másik szolgálólány, és ezt mondta Péterről a többieknek: „Ez is a názáreti Jézussal volt.”

⁷² Péter ismét letagadta, sőt még esküvel is megerősítette: „Nem is ismerem azt az embert!”

⁷³ Kicsivel később, akik ott álltak, ezt mondták Péternek: „Te valóban közéjük tartozol, mert a kiejtésed^[g] is erről árulkodik.”

⁷⁴ Péter ekkor átok alatt megesküdött,^[h] hogy igaz, amit mond: „Nem is ismerem azt a férfit!” Abban a pillanatban kukorékolt a kakas. ⁷⁵ Péternek azonnal eszébe jutott, amit Jézus korábban mondott neki: „Mielőtt a kakas kukorékol, háromszor le fogod tagadni, hogy ismersz engem.” Ezután Péter kiment a főpap udvarából, és keserves sírásra fakadt.

Hámán a zsidók teljes kiirtását tervezi

3 Történt ezek után, hogy Ahasvérós király magas tisztségre emelte az agági Hámánt, Hammedátá fiát. Magasabb rangot és nagyobb felhatalmazást adott neki, mint az összes többi előkelő vezetőnek. Azt is megparancsolta, hogy Hámán előtt hajoljon meg a király minden szolgája. A királyi udvarban minden tisztségviselő valóban letérdelt és meghajolt Hámán előtt — egyetlen kivétellel. Márdokeus nem akart sem meghajolni sem leborulni Hámán előtt. ³ A királyi tisztviselők kérdőre vonták emiatt: „Te miért nem engedelmeskedsz a király parancsának?” — kérdezték tőle.

⁴ Ez naponta megismétlődött, de Márdokeus továbbra sem hallgatott rájuk. Végül az udvari emberek jelentették ezt Hámánnak. Szerették volna látni, hogy Márdokeus — aki elmondta nekik, hogy zsidó származású — tudja-e igazolni a viselkedését Hámán előtt. ⁵ Hámán szörnyű haragra lobbant, amikor látta, hogy Márdokeus valóban nem térdel le, és nem borul le előtte. ⁶ Meg akarta öletni Márdokeust, de mikor megtudta róla, hogy zsidó származású, még továbbment. Elhatározta, hogy Márdokeussal együtt annak egész népét is kiirtja a király birodalmának teljes területéről.

⁷ Sorsvetéssel akarta megállapítani, hogy terve végrehajtására melyik a legkedvezőbb nap és hónap. Így hát Hámán jelenlétében elvégezték a sorsvetést, vagyis a „pur”-t, és az a tizenkettedik (Adár) hónap egyik napját jelölte ki. Mindez Ahasvérós király uralkodásának tizenkettedik évében, az első (Niszán) hónapban történt.

⁸ Azután Hámán ezt mondta a királynak: „Van egy nép, amely elszórtan és elkülönülten él birodalmad minden tartományában. Különleges törvényeik és szokásaik eltérnek minden más népétől. A király törvényeinek sem engedelmeskednek, ezért hasznosabb lenne megszabadulni tőlük. ⁹ Ha a király is úgy látja jónak, adjon ki rendeletet, hogy ezt a népet pusztítsák el, én pedig átadok tízezer talentum^[a] ezüstöt a kincstári tisztviselőknek, hogy helyezzék el a kincstárban.”

¹⁰ A király ekkor lehúzta ujjáról a birodalmi pecsétgyűrűt, és átadta az agági Hámánnak, Hammedátá fiának, a zsidók ellenségének. ¹¹ „Csak tartsd meg az ezüstöt, azzal a néppel pedig tégy, amit akarsz!” — mondta neki.

¹² Az első hónap 13. napján összehívták a király írnokait. Hámán parancsa szerint megírták a leveleket a király kormányzóinak, a tartományok helytartóinak, a népek vezetőinek, a birodalom minden egyes tartományának megfelelő nyelveken. A rendeletet Ahasvérós király nevében írták, és az ő gyűrűjével pecsételték le.

¹³ Azután futárok vitték szét a király parancsát a birodalom minden tartományába. E szerint a tizenkettedik (Adár) hónap 13. napján meg kell ölni, el kell pusztítani, és meg kell semmisíteni a tartományban kivétel nélkül minden zsidót: öregeket és fiatalokat, gyermekeket és asszonyokat egyaránt. A megöltek összes vagyona pedig szabad prédának számít, amelyet bárki elvehet.

¹⁴ Ezt a királyi parancsot törvényként hirdették ki minden tartományban, és tudatták minden néppel, hogy készüljenek fel arra a napra. ¹⁵ A futárok sietve útnak indultak, és a törvényt Súsán városában is kihirdették. A király és Hámán leültek inni, de a város lakossága felháborodott, zavar és félelem támadt.

Pál védőbeszéde Agrippa király előtt

26 Agrippa ekkor Pálhoz fordult: „Megengedjük, hogy most elmondd, mivel védekezel.”

Pál ekkor kinyújtotta a karját, és belekezdett védőbeszédébe: ² „Agrippa király, szerencsésnek tartom magam, amiért ma előtted védekezhetek. Válaszolni fogok azokra, amikkel a zsidók vezetői vádolnak. ³ Tudom, hogy te jól ismered a zsidó szokásokat, és a vitás kérdéseket, ezért kérlek, hallgass meg türelemmel!

⁴ Minden zsidó tudja, hogyan éltem gyermekkoromtól fogva a saját városomban és Jeruzsálemben. ⁵ Régóta ismernek, ezért ha akarják, tanúsíthatják, hogy én a zsidó vallás legszigorúbb irányzatának voltam a tagja. A farizeusok közé tartoztam. ⁶ Most is azért állok itt, és azért vádolnak engem, mert hiszek abban, amit Isten ígért őseinknek, és várom annak beteljesülését. ⁷ Ugyanezt reméli népünk tizenkét törzse is. Éjjel-nappal buzgón szolgálják Istent, hogy elérjék az ígéretek beteljesülését. Éppen e miatt a reménység miatt vádolnak engem a zsidók, ó, király, mint egy bűnözőt! ⁸ Miért tartjátok hihetetlennek, hogy Isten feltámasztja a halottakat?

⁹ Amikor még farizeus voltam, azt gondoltam, hogy minden tőlem telhetőt el kell követnem a názáreti Jézus ellen. ¹⁰ Jeruzsálemben valóban sok mindent tettem is a Jézusban hívő zsidók ellen. A főpapoktól engedélyt kaptam, hogy közülük sokakat börtönbe vessek, és arra szavaztam, hogy ítéljék halálra őket. ¹¹ A zsinagógákban is gyakran megbüntettem a hívőket, és próbáltam őket arra kényszeríteni, hogy tagadják meg^[a] Jézust. Annyira telve voltam irántuk való féktelen gyűlölettel, hogy még más városokban is üldöztem őket.”

¹² „Egy ilyen alkalommal éppen úton voltam Damaszkusz felé, ahová a jeruzsálemi főpapok küldtek. ¹³ Egyszer úgy déltájban az égből a napnál is fényesebb világosság ragyogott rám, és körülvett engem meg a kísérőimet.

¹⁴ Mindannyian leestünk a földre, én pedig hallottam, hogy valaki így szólt hozzám héber nyelven: »Saul, Saul, miért üldözöl engem? Nehéz neked a saját lelkiismereted ellen harcolni!«

¹⁵ Ekkor én megkérdeztem: »Ki vagy te, Uram?«

Az Úr így válaszolt: »Jézus vagyok — az, akit üldözöl. ¹⁶ De most állj fel! Azért jelentem meg neked, mert kiválasztottalak, hogy a szolgám legyél. Azt akarom, hogy tanúskodj az emberek előtt arról, amit ma láttál, és amit majd ezután mutatok neked. ¹⁷ Megvédelek téged a zsidóktól és a többi néptől is, akikhez küldelek.

¹⁸ Azért küldelek hozzájuk, hogy nyisd meg a szemüket, jöjjenek ki a sötétségből a világosságra, hogy a Sátán hatalma alól kiszabaduljanak és Istenhez forduljanak, megkapják bűneikre a bocsánatot, s hogy elnyerjék a helyüket és örökségüket azok között, akik a bennem való hitük által Isten szent népévé lettek.«”

¹⁹ „Így hát, Agrippa király, engedelmeskedtem a mennyei látomásnak, ²⁰ és először Damaszkuszban, azután Jeruzsálemben, egész Júdeában, majd a zsidóságon kívüli népeknek is hirdettem, hogy változtassák meg a gondolkodásukat, és térjenek vissza Istenhez. Biztattam őket, hogy éljenek úgy, hogy a tetteik bizonyítsák a szívük megváltozását. ²¹ Ezért tartóztattak le engem a zsidók, amikor a Templomban voltam, és ezért akartak megölni. ²² Isten azonban mind a mai napig megsegített. Ezért állok itt ma is előttetek, és tanúskodom ezekről a dolgokról mindenkinek, egyszerű embereknek és hatalmasoknak egyaránt. Csak ugyanazt mondom, amit már Mózes és a próféták is előre megmondtak: ²³ hogy a Messiásnak szenvednie kell, de ő lesz az első, aki feltámad a halottak közül, és hogy ő hozza majd el a világosságot a saját népének és a többi nemzetnek egyaránt.”

²⁴ Miközben Pál így védekezett, Fesztusz hangosan közbekiáltott: „Elment az eszed, Pál! A sok tanulás megzavarta az elmédet.”

²⁵ „Nem vagyok őrült, tisztelt Fesztusz, hiszen amit mondok, igaz, és mindezt komolyan gondolom — válaszolta Pál. — ²⁶ Agrippa király tudja, miről van szó, előtte nyíltan beszélhetek. Biztos vagyok benne, hogy ő mindezt jól ismeri, hiszen ezek a dolgok nem titokban történtek. ²⁷ Agrippa király, hiszel-e a próféták írásainak? Tudom, hogy hiszel!”

²⁸ Ekkor Agrippa ezt mondta Pálnak: „Azt gondolod, hogy ilyen könnyen meg tudsz győzni, hogy én is Krisztus követője legyek?”

²⁹ Pál így felelt: „Nem az számít, hogy könnyen vagy nehezen, de arra kérem Istent, hogy te is, Agrippa király, meg mind a többiek is, akik ma hallgattok engem, legyetek hozzám hasonlóak — e láncokat leszámítva.”

³⁰ Ekkor Agrippa király, Fesztusz, a helytartó, Bereniké és a többiek is mind felálltak, és kimentek a teremből. ³¹ Közben beszélgettek egymás között: „Ez a férfi semmi olyat nem tett, amivel halálbüntetést vagy börtönt érdemelne.” ³² Agrippa ezt mondta Fesztusznak: „Akár szabadon is engedhetnénk ezt a Pált, ha nem mondta volna, hogy a császár elé akar állni.”