Beginning
A filiszteusok háborúra készülnek
28 Abban az időben a filiszteusok összevonták csapataikat egy seregbe, hogy megütközzenek Izráellel. Ákis ezt mondta Dávidnak: Tudd meg, hogy velem együtt neked is hadba kell vonulnod embereiddel együtt!
2 Dávid ezt felelte Ákisnak: Akkor te már azt is tudod, hogy mit kell tennie szolgádnak. Ákis ezt mondta Dávidnak: Úgy van! Testőrömmé teszlek az egész időre.
3 Közben meghalt Sámuel, meggyászolta egész Izráel, és eltemették városában, Rámában. Saul pedig eltávolította az országból a halottidézőket és jövendőmondókat.
4 A filiszteusok tehát összegyűltek, benyomultak, és tábort ütöttek Súnem mellett. Saul is összegyűjtötte egész Izráelt, és tábort ütött Gilbóánál.
5 Amikor azonban Saul meglátta a filiszteusok táborát, megijedt, és igen megrettent a szíve.
6 Megkérdezte Saul az Urat, de az Úr nem válaszolt neki sem álomban, sem az úrímmal, sem a próféták által.
Saul az éndóri halottidézőnél
7 Akkor ezt mondta Saul a szolgáinak: Keressetek nekem egy halottidéző asszonyt! Elmegyek hozzá, és őt kérdezem meg. Szolgái ezt felelték neki: Van itt Éndórban egy halottidéző asszony.
8 Saul ekkor elváltoztatta magát, más ruhát vett magára, és elment két emberével. Amikor éjjel odaértek az asszonyhoz, ezt mondta: Jövendölj nekem halottidézéssel, és idézd meg nekem, akit mondok neked!
9 De az asszony ezt felelte: Magad is tudod, mit tett Saul. Kiirtotta az országból a halottidézőket és a jövendőmondókat. Miért akarsz csapdába ejteni és megöletni engem?
10 De megesküdött neki Saul az Úrra, és ezt mondta: Az élő Úrra mondom, hogy nem ér téged büntetés emiatt.
11 Az asszony ekkor megkérdezte: Kit idézzek föl neked? Ő így felelt: Sámuelt idézd föl nekem!
12 Amikor az asszony meglátta Sámuelt, hangosan felkiáltott, és ezt mondta Saulnak: Miért csaltál meg, hiszen te vagy Saul!?
13 De a király ezt mondta neki: Ne félj! Mit láttál? Az asszony ezt felelte Saulnak: Isten-félét látok feljönni a földből.
14 Saul megkérdezte tőle: Milyen az alakja? Az asszony így felelt: Egy vén ember jön fölfelé palástba burkolózva. Ebből megtudta Saul, hogy Sámuel az; ezért arccal a földig hajolt, és leborult előtte.
15 Sámuel ezt mondta Saulnak: Miért háborgattál, és idéztél fel engem? Saul így felelt: Igen nagy bajban vagyok. Megtámadtak a filiszteusok; az Isten pedig eltávozott tőlem, és nem felel többé sem próféták által, sem álomban. Téged hívtalak tehát, hogy tudasd velem, mit kell tennem.
16 De Sámuel ezt mondta: Miért kérdezel engem, ha az Úr eltávozott tőled, és ellenségeddé lett?!
17 Úgy cselekedett az Úr, ahogyan általam megmondta: kiragadta kezedből a királyságot az Úr, és másnak, Dávidnak adta.
18 Mivel nem hallgattál az Úr szavára, és nem hajtottad végre az ő fölgerjedt haragját Amálékon, azért bánik most veled így az Úr.
19 Sőt az Úr veled együtt Izráelt is a filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt nálam leszel. Még Izráel táborát is a filiszteusok kezébe adja az Úr.
20 Ekkor Saul hirtelen egész hosszában a földre zuhant, annyira megrémült Sámuel szavaitól. Semmi erő sem volt benne, mert egész nap és egész éjjel nem evett semmit.
21 Az asszony pedig odament Saulhoz, és látva, hogy nagyon megrémült, ezt mondta neki: Látod, szolgálóleányod hallgatott szavadra. Kockára tettem az életemet, és megfogadtam a szavadat, amit mondtál nekem.
22 Most azért te is hallgass szolgálóleányod szavára! Hadd tegyek eléd egy falat kenyeret, és egyél, hogy legyen erőd, amikor útra kelsz.
23 Ő azonban vonakodott, és ezt mondta: Nem eszem. De szolgái, sőt az asszony is addig unszolták, míg végre hallgatott a szavukra, fölkelt a földről, és az ágyra ült.
24 Volt az asszony házánál egy hízott borjú, sietve levágta, majd lisztet vett, meggyúrta, és megsütötte kovásztalan lepénynek.
25 Ezt vitte Saulnak és szolgáinak, és azok ettek. Azután fölkeltek, és elmentek még azon az éjszakán.
A filiszteusok nem bíznak Dávidban
29 A filiszteusok Áféknál vonták össze csapataikat, Izráel pedig Jezréelben, a forrásnál táborozott.
2 Amikor a filiszteusok városfejedelmei ezredeikkel és századaikkal együtt vonultak, Dávid a maga embereivel Ákis mögött vonult.
3 De a filiszteusok vezérei ezt kérdezték: Mit keresnek itt ezek a héberek? Ákis így felelt a filiszteusok vezéreinek: Dávid ez, Izráel királyának, Saulnak a szolgája, aki már jó ideje, sőt évek óta nálam van! Nem találtam benne semmi hibát attól a naptól fogva, hogy hozzánk pártolt, mindmáig.
4 A filiszteusok vezérei azonban fel voltak háborodva, és ezt mondták neki: Küldd el ezt az embert, térjen vissza a maga helyére, amelyet kijelöltél neki! Ne jöjjön velünk együtt harcolni, nehogy ellenfelünk legyen, amikor harcra kerül a sor. Mert mivel nyerhetné vissza jobban ura kegyeit, mint ezeknek az embereknek a fejével?
5 Hiszen ez az a Dávid, akiről így énekelnek a körtáncban: Megölt Saul ezer embert, Dávid meg tízezer embert!
6 Hívatta azért Ákis Dávidot, és ezt mondta neki: Az élő Úrra mondom, hogy én becsületes embernek tartalak, és jónak látom, hogy velem együtt járj-kelj a táborban, mert semmi rosszat sem találtam benned attól a naptól fogva, hogy hozzám jöttél, mindmáig. De a városfejedelmek nem bíznak meg benned.
7 Most azért menj vissza békességgel, és ne tégy semmi olyat, amit rossznak tartanak a filiszteusok városfejedelmei.
Dávid visszamegy Ciklágba
8 Dávid ezt felelte Ákisnak: Mit követtem el, és mi hibát találtál szolgádban azóta, hogy nálad vagyok mindmáig? Miért nem mehetek el harcolni az én uram, királyom ellenségei ellen?
9 Ákis ezt válaszolta Dávidnak: Tudom, hogy te megbízható vagy, akár az Isten angyala, de a filiszteusok vezérei megmondták, hogy nem vonulhatsz velünk a harcba.
10 Most azért kelj föl korán reggel urad szolgáival együtt, akik veled jöttek. Keljetek föl korán reggel, mihelyt kivilágosodik, és menjetek el!
11 Dávid tehát korán fölkelt embereivel együtt, hogy még reggel elmenjen, és visszatérjen a filiszteusok földjére. A filiszteusok pedig fölvonultak Jezréelbe.
Az amálékiak feldúlják Ciklágot
30 Mire Dávid harmadnapra Ciklágba érkezett embereivel, az amálékiak betörtek a Délvidékre meg Ciklágba, földúlták és fölperzselték Ciklágot.
2 Fogságba vitték a benne levő asszonyokat. Nem öltek meg sem kicsinyt, sem nagyot, hanem elhajtották őket, és elmentek útjukra.
3 Amikor Dávid embereivel együtt megérkezett a városba, látták, hogy az föl van perzselve, feleségeiket, fiaikat és leányaikat pedig fogságba vitték.
4 Ekkor hangos sírásra fakadt Dávid és a vele levő nép, míg végre erejük sem volt a sírásra.
5 Dávid két feleségét is fogságba vitték: a jezréeli Ahinóamot és Abigailt, a karmeli Nábál volt feleségét.
6 Dávid nagyon szorult helyzetbe jutott: a nép már arról beszélt, hogy megkövezi, annyira el volt keseredve az egész nép a fiai és leányai miatt. Dávid azonban erőt kapott Istenétől, az Úrtól.
7 Ezt mondta Dávid Ebjátár papnak, Ahimelek fiának: Hozd ide az éfódot! És Ebjátár odavitte Dávidnak az éfódot.
8 Dávid pedig megkérdezte az Urat: Üldözzem-e azt a rablócsapatot? Utolérem-e őket? Ő pedig így felelt neki: Üldözd, mert biztosan utoléred, és még kiszabadíthatod őket.
9 Akkor elment Dávid hatszáz emberével együtt. Amikor a Beszór-patakhoz értek, egy részük megállt.
10 Dávid folytatta az üldözést négyszáz emberrel, mert kétszáz ember megállt: ezek fáradtak voltak ahhoz, hogy átkeljenek a Beszór-patakon.
11 Akkor találtak a mezőn egy egyiptomi embert, és Dávidhoz vitték. Adtak neki kenyeret, hogy egyék, és megitatták vízzel.
12 Adtak neki egy fügekalácsot és két szőlőkalácsot. Ő evett, és magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott.
13 Dávid ezt kérdezte tőle: Kinek az embere vagy, és hova való vagy? Ő így felelt: Egyiptomi ifjú vagyok, egy amáléki ember szolgája, de elhagyott az uram, mert három napja megbetegedtem.
14 Mi törtünk be a kerétiek déli vidékére meg Júda területére és Káléb déli vidékére, és mi perzseltük fel Ciklágot.
15 Dávid megkérdezte tőle: Elvezetsz bennünket ahhoz a rablócsapathoz? Ő így felelt: Esküdj meg nekem az Istenre, hogy nem ölsz meg, és nem adsz át uramnak, akkor elvezetlek ahhoz a rablócsapathoz.
Dávid kiszabadítja a ciklágiakat
16 El is vezette hozzájuk; azok pedig az egész vidéken elszéledve ettek, ittak, és táncoltak, mert igen nagy volt a zsákmány, amit a filiszteusok földjén és Júda földjén szereztek.
17 Dávid virradattól másnap estig vágta őket, és senki sem menekült meg közülük, csak négyszáz fiatal ember, akik tevére ülve elvágtattak.
18 Így mentett meg Dávid mindent, amit az amálékiak elvittek. Két feleségét is megmentette Dávid.
19 Semmijük sem hiányzott a zsákmányból, sem kicsiny, sem nagy, sem fiúk, sem lányok, semmi, amit elvettek tőlük. Mindent visszaszerzett Dávid.
20 A juhokat és marhákat is mind visszavette Dávid. Ezt a jószágot előtte terelték, és azt mondták: Ez Dávid zsákmánya.
21 Dávid visszaérkezett ahhoz a kétszáz emberhez, akik fáradtak voltak ahhoz, hogy Dávidot kövessék, és ezért otthagyta őket a Beszór-pataknál; ezek elébe mentek Dávidnak és a vele levő népnek. Dávid odament ehhez a néphez, és békességgel köszöntötte őket.
22 Akkor néhány gonosz és elvetemült ember azok közül, akik elmentek Dáviddal, így kezdett beszélni: Mivel ezek nem jöttek velünk, ne adjunk nekik a zsákmányból, amit megmentettünk, hanem mindegyiknek csak a feleségét és a gyermekeit. Vigyék el őket, és menjenek!
23 Dávid azonban így felelt: Atyámfiai! Ne tegyetek ilyet azzal, amit az Úr adott nekünk! Mert ő őrzött meg bennünket, és ő adta kezünkbe a ránk támadó rablócsapatot.
24 Ki hallgathatna rátok ebben a dologban? Hanem amekkora annak a része, aki elment a harcba, akkora legyen annak a része is, aki a fölszerelésnél maradt. Egyforma részt kapjanak!
25 És így lett ez attól a naptól fogva azután is: rendelkezéssé és szokássá tették ezt Izráelben mindmáig.
26 Amikor megérkezett Dávid Ciklágba, küldött a zsákmányból Júda véneinek, az ő barátainak, ezzel az üzenettel: Nektek szóló ajándék ez az Úr ellenségeinek a zsákmányából.
27 Küldött a Bételben, Rámót-Negebben és Jattírban lakóknak,
28 az Aróérban, Szifmótban és Estemóában lakóknak,
29 a Rákálban, a jerahmeéliek városaiban és a kéniek városaiban lakóknak,
30 a Hormában, Bór-Ásánban és Atákban lakóknak,
31 a Hebrónban és mindazokon a helyeken lakóknak, ahol megfordult Dávid az embereivel.
Saul halála és temetése(A)
31 Közben a filiszteusok megütköztek Izráellel, és az izráeliek megfutamodtak a filiszteusok előtt. Hullottak a sebesültek a Gilbóa-hegyen.
2 A filiszteusok Saulnak és fiainak a nyomába szegődtek, és megölték a filiszteusok Jónátánt, Abinádábót és Malkisúát, Saul fiait.
3 Nagyon heves volt a küzdelem Saul körül, amikor rátaláltak az íjászok. Súlyosan megsebesítették az íjászok,
4 azért ezt mondta Saul a fegyverhordozójának: Húzd ki a kardod, és szúrj át vele, hogy ha ideérnek ezek a körülmetéletlenek, ne ők szúrjanak le, és ne űzzenek gúnyt belőlem! De a fegyverhordozó nem akarta, mert nagyon félt. Ekkor fogta Saul a kardját, és beledőlt.
5 Amikor látta a fegyverhordozó, hogy meghalt Saul, ő is a kardjába dőlt, és meghalt vele együtt.
6 Így halt meg Saul azon a napon, és vele együtt a három fia meg a fegyverhordozója és összes embere.
7 Amikor látták azok az izráeliek, akik a völgyön és a Jordánon túl laktak, hogy az izráeliek megfutamodtak, és Saul is meghalt fiaival együtt, elhagyták a városokat és elmenekültek. A filiszteusok pedig odajöttek, és letelepedtek azokban.
8 Másnap eljöttek a filiszteusok, hogy kifosszák az elesetteket. Megtalálták Sault és három fiát is, amint ott feküdtek a Gilbóa-hegyen.
9 Levágták a fejét, megfosztották fegyverzetétől, és körülvitették a filiszteusok földjén, hogy megvigyék az örömhírt bálványaik templomába és a népnek.
10 Fegyverzetét Astárót templomában helyezték el, holttestét pedig Bétseán várfalára akasztották.
11 Amikor azonban meghallották Jábés-Gileád lakói, hogy mit tettek Saullal a filiszteusok,
12 elindultak a harcosaik, egész éjjel meneteltek, és levették Saulnak és fiainak a holttestét Bétseán várfaláról. Hazamentek Jábésba, és ott elégették azokat.
13 Csontjaikat pedig összeszedték, és eltemették Jábésban egy tamariszkuszfa alatt, és böjtöltek hét napig.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society