Beginning
Jézus jövendölése a templomról(A)
24 Amikor Jézus kijött a templomból, és tovább akart menni, odaléptek hozzá tanítványai, hogy megmutassák neki a templom épületeit.
2 Ő azonban így szólt hozzájuk: "Hát nem látjátok mindezt? Bizony, mondom néktek: nem marad itt kő kövön, amit le ne rombolnának."
A nagy megpróbáltatás ideje(B)
3 Amikor Jézus az Olajfák hegyén ült, odamentek hozzá tanítványai külön, és ezt kérdezték: "Mondd meg nekünk: mikor lesz ez, és mi lesz a jele a te eljövetelednek és a világ végének?"
4 Jézus így válaszolt nekik: "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszen valaki titeket!
5 Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és ezt mondják: Én vagyok a Krisztus! - és sokakat megtévesztenek.
6 Fogtok hallani háborúkról, és hallotok háborús híreket. Vigyázzatok, meg ne rémüljetek, mert ennek meg kell lennie, de ez még nem a vég.
7 Mert nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad, éhínségek és földrengések lesznek mindenfelé.
8 De mindez a vajúdás kínjainak kezdete!
9 Akkor átadnak titeket kínvallatásra, megölnek benneteket, és gyűlöl titeket minden nép az én nevemért.
10 Akkor sokan eltántorodnak, elárulják és meggyűlölik egymást.
11 Sok hamis próféta támad, és sokakat megtévesztenek.
12 Mivel pedig megsokasodik a gonoszság, a szeretet sokakban meghidegül.
13 De aki mindvégig kitart, az üdvözül.
14 Isten országának ezt az evangéliumát pedig hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jön el a vég."
15 "Amikor pedig meglátjátok a pusztító utálatosságot, ahogy Dániel próféta megmondta, ott állni a szent helyen - aki olvassa, értse meg! -,
16 akkor azok, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe,
17 aki a ház tetején van, ne szálljon le, hogy kihozzon valamit,
18 és aki a mezőn van, ne térjen vissza, hogy elhozza felsőruháját.
19 Jaj a terhes és a szoptató anyáknak azokban a napokban!
20 Imádkozzatok, hogy ne kelljen télen, sem szombaton menekülnötök.
21 Mert olyan nagy nyomorúság lesz akkor, amilyen nem volt a világ kezdete óta mostanáig, és nem is lesz soha.
22 Ha nem rövidülnének meg azok a napok, nem menekülne meg egyetlen halandó sem, de a választottakért megrövidülnek azok a napok."
Az Emberfia eljövetele(C)
23 "Akkor, ha valaki ezt mondja nektek: Íme, itt a Krisztus, vagy amott: ne higgyétek!
24 Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék - ha lehet - a választottakat is.
25 Íme, előre megmondtam nektek!
26 Ha tehát azt mondják nektek: Íme, a pusztában van, ne menjetek ki! Íme, a belső szobákban, ne higgyétek!
27 Mert ahogyan a villámlás keletről támad, és ellátszik nyugatig, úgy lesz az Emberfiának az eljövetele is.
28 Ahol a tetem, oda gyűlnek a saskeselyűk."
29 "Közvetlenül ama napok nyomorúsága után pedig a nap elsötétedik, a hold nem fénylik, a csillagok lehullanak az égről, és az egek tartóerői megrendülnek.
30 És akkor feltűnik az Emberfiának jele az égen, akkor jajgat a föld minden népe, és meglátják az Emberfiát eljönni az ég felhőin nagy hatalommal és dicsőséggel.
31 És elküldi angyalait nagy harsonaszóval, és összegyűjtik az ő választottait a négy égtáj felől, az ég egyik sarkától a másik sarkáig."
32 "Okuljatok a fügefa példáján: amikor már zsendül az ága, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
33 Így ti is, amikor mindezt látjátok, vegyétek észre, hogy közel van ő, az ajtó előtt.
34 Bizony, mondom néktek, hogy nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem történik.
35 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el."
36 "Azt a napot viszont, vagy azt az órát senki nem tudja: sem az ég angyalai, sem a Fiú, hanem csak az Atya egyedül.
37 Ahogyan Nóé napjaiban történt, úgy lesz az Emberfia eljövetele is.
38 Mert amiképpen azokban a napokban, az özönvíz előtt, ettek, ittak, házasodtak és férjhez mentek egészen addig a napig, amelyen Nóé bement a bárkába,
39 és semmit sem sejtettek, míg el nem jött az özönvíz, és mindnyájukat el nem sodorta, úgy lesz az Emberfiának eljövetele is.
40 Akkor ketten lesznek a mezőn: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik,
41 két asszony őröl a kézimalommal: az egyik felvétetik, a másik otthagyatik.
42 Vigyázzatok tehát, mert nem tudjátok, hogy melyik órában jön el a ti Uratok!"
43 "Azt pedig jegyezzétek meg: ha tudná a ház ura, hogy melyik őrváltáskor jön a tolvaj, virrasztana, és nem hagyná betörni a házába.
44 Ezért legyetek ti is készen, mert abban az órában jön el az Emberfia, amelyikben nem is gondoljátok!"
Az okos és a gonosz szolga(D)
45 "Ki tehát a hű és okos szolga, akit azért rendelt szolgái fölé az úr, hogy kiadja nekik az eledelt idejében?
46 Boldog az a szolga, akit ilyen munkában talál ura, amikor megjön!
47 Bizony, mondom néktek, hogy egész vagyona fölé rendeli őt.
48 Ha pedig a gonosz szolga így szólna szívében: Késik az én uram,
49 és szolgatársait verni kezdené, és együtt enne és inna a részegekkel:
50 megjön annak a szolgának ura azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem is gondolja;
51 akkor kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás."
A tíz szűz
25 "Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és kimentek a vőlegény fogadására.
2 Öt közülük balga volt, öt pedig okos.
3 A balgák ugyanis amikor magukhoz vették lámpásukat, nem vittek magukkal olajat,
4 az okosak viszont lámpásukkal együtt olajat is vittek korsóikban.
5 Mivel pedig a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak, és elaludtak.
6 Éjfélkor aztán kiáltás hangzott: Íme, a vőlegény! Jöjjetek a fogadására!
7 Ekkor felébredtek a szüzek mind, és rendbe hozták lámpásukat.
8 A balgák így szóltak az okosakhoz: Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásunk kialszik.
9 Az okosak így válaszoltak: Hátha nem lesz elég nekünk is meg nektek is: menjetek inkább a kereskedőkhöz, és vegyetek magatoknak.
10 Amíg azok távol voltak vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Azután bezárták az ajtót.
11 Később megérkezett a többi szűz is, és így szóltak: Uram, uram, nyiss ajtót nekünk!
12 Ő azonban így válaszolt: Bizony, mondom nektek, nem ismerlek titeket."
13 "Vigyázzatok tehát, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok!"
A talentumok(E)
14 "Mert úgy van ez, mint amikor egy idegenbe készülő ember hívatta szolgáit, és átadta nekik vagyonát.
15 Az egyiknek adott öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek képessége szerint, és elment idegenbe.
16 Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal elindult, vállalkozásba fogott velük, és nyert másik ötöt.
17 Ugyanígy az is, aki a kettőt kapta, nyert másik kettőt.
18 Aki pedig az egyet kapta, elment, gödröt ásott a földbe, és elrejtette ura pénzét.
19 Hosszú idő múlva aztán megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük.
20 Eljött az, aki az öt talentumot kapta, odavitte a másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot adtál át nekem: nézd, másik öt talentumot nyertem.
21 Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!
22 Odament az is, aki a két talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, két talentumot adtál át nekem: nézd, másik két talentumot nyertem.
23 Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!
24 Odament hozzá az is, aki az egy talentumot kapta, és ezt mondta: Uram, tudtam, hogy kérlelhetetlen ember vagy, aki ott is aratsz, ahol nem vetettél, és onnan is gyűjtesz, ahová nem szórtál.
25 Félelmemben elmentem tehát, és elástam a talentumodat a földbe: nézd, itt van, ami a tied.
26 Ura így válaszolt neki: Te, gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, ahol nem vetettem, és onnan is gyűjtök, ahova nem szórtam?
27 Ezért el kellett volna vinned a pénzemet a pénzváltókhoz, és amikor megjöttem, kamattal kaptam volna vissza azt, ami az enyém.
28 Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van!
29 Mert mindenkinek, akinek van, adatik, és bővelkedni fog; attól pedig, akinek nincs, még az is elvétetik, amije van.
30 A haszontalan szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre: ott lesz majd sírás és fogcsikorgatás."
Az utolsó ítéletről
31 "Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára.
32 Összegyűjtenek eléje minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
33 A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja."
34 "Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek a világ kezdete óta számotokra elkészített országot.
35 Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok,
36 mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám.
37 Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna?
38 Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna?
39 Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád?
40 A király így felel majd nekik: Bizony, mondom néktek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel is a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg."
41 "Akkor szól a bal keze felől állókhoz is: Menjetek előlem, átkozottak, az ördögnek és angyalainak elkészített örök tűzre.
42 Mert éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom,
43 jövevény voltam, és nem fogadtatok be, mezítelen voltam, és nem ruháztatok fel, beteg voltam, börtönben voltam, és nem látogattatok meg.
44 Akkor ezek is így válaszolnak neki: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, jövevénynek vagy mezítelennek, betegen vagy börtönben, amikor nem szolgáltunk neked?
45 Akkor így felel nekik: Bizony, mondom néktek, amikor nem tettétek meg ezeket eggyel a legkisebbek közül, velem nem tettétek meg.
46 És ezek elmennek az örök büntetésre, az igazak pedig az örök életre."
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society