Beginning
Fenyegető próféciák Izráel szomszédai ellen
1 Ámósz beszédei, aki a tekóai pásztorok közé tartozott. Ezt látta Izráelről Uzzijjának, Júda királyának, és Jeroboámnak, Jóás fiának, Izráel királyának az idejében, két évvel a földrengés előtt.
2 Ezt mondta: Felharsan az Úr hangja a Sionról, mennydörög Jeruzsálemből; gyászba borulnak a pásztorok legelői, és elszárad a Karmel teteje.
3 Így szól az Úr: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Damaszkusznak, mert vas cséplőszánokkal csépelték Gileádot.
4 Ezért tüzet bocsátok Hazáél házára, és az megemészti Ben-Hadad palotáit.
5 Letöröm Damaszkusz zárait, kiirtom az Áven-völgyből az uralkodót, és Bét-Édenből a fejedelmet. Fogságba megy az arám nép Kírbe - mondja az Úr.
6 Így szól az Úr: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Gázának, mert a foglyokat mind elhurcolták, és kiszolgáltatták Edómnak.
7 Ezért tüzet bocsátok Gáza várfalára, és az megemészti palotáit.
8 Kiirtom Asdódból az uralkodót, és Askelónból a fejedelmet. Azután Ekrón ellen fordulok, elpusztul a filiszteusok maradéka is, - mondja az én Uram, az Úr.
9 Így szól az Úr: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Tírusznak, mert a foglyokat mind kiszolgáltatták Edómnak, nem törődtek a testvéri szövetséggel.
10 Ezért tüzet bocsátok Tírusz várfalára, és az megemészti palotáit.
11 Így szól az Úr: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Edómnak, mert fegyverrel üldözte testvérét, nem ismert irgalmat, szüntelen tombolt haragja, megőrizte dühét mindvégig.
12 Ezért tüzet bocsátok Témánra, és az megemészti Bocra palotáit.
13 Így szól az Úr: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg az ammóni népnek, mert felhasogatták Gileád terhes asszonyait, hogy megnöveljék területüket.
14 Ezért tüzet gyújtok Rabba várfalán, és az megemészti palotáit harci zajban a csata napján, szélvészben a vihar napján.
15 Királyuk fogságba kerül vezéreivel együtt - mondja az Úr.
2 Így szól az Úr: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Móábnak, mert mésszé égette Edóm királyának csontjait.
2 Ezért tüzet bocsátok Móábra, és az megemészti Kerijjót palotáit. Csatazajban hal meg Móáb népe, harci lárma és kürtzengés közben.
3 Kiirtom belőle a bírót, és vele együtt minden vezérét megölöm - mondja az Úr.
4 Így szól az Úr: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Júdának, mert megvetették az Úr törvényét, és nem tartották meg rendelkezéseit. Tévelygésbe vitték őket bálványaik, amelyeket elődeik követtek.
5 Ezért tüzet bocsátok Júdára, és az megemészti Jeruzsálem palotáit.
Fenyegető prófécia Izráel ellen
6 Így szól az Úr: Három, sőt négy vétke miatt nem bocsátok meg Izráelnek, mert eladják pénzért az igazat, és egy pár saruért a szegényt.
7 Azt kívánják, hogy a nincstelenek a föld porát szórják fejükre, és elutasítják a nyomorultak ügyét. Apa és fia ugyanahhoz a nőhöz jár, így gyalázzák meg szent nevemet.
8 Zálogba vett ruhán nyújtózkodnak minden oltár mellett, és a megbírságoltak borát isszák Istenük házában.
9 Pedig én kipusztítottam előlük az emóriakat, akik magasak voltak, mint a cédrusok, és erősek, mint a tölgyek, de elpusztítottam gyümölcsüket fent, és gyökerüket lent.
10 Kihoztalak benneteket Egyiptom földjéről, és vezettelek a pusztában negyven esztendeig, hogy birtokba vegyétek az emóriak földjét.
11 Fiaitok közül prófétákat támasztottam, ifjaitok közül názírokat. Nem így van-e, Izráel fiai? - így szól az Úr.
12 De ti a názírokat borral itattátok, a prófétákra meg ráparancsoltatok: Ne prófétáljatok!
13 Ezért én megingatom alattatok a földet, ahogyan meginog a szekér, ha kévékkel van telerakva.
14 Nem lesz menekvése a gyorslábúnak, a bátor is hiába feszíti meg erejét, a vitéz sem menti meg életét.
15 Az íjász sem tud helytállni, a gyorslábú sem tud elmenekülni, és a lovas sem menti meg életét.
16 A legbátrabb szívű vitéz is fegyvertelenül fut el azon a napon - így szól az Úr.
A próféta küldetése a választott néphez
3 Halljátok meg azt az igét, amelyet az Úr mond rólatok, Izráel fiai, az egész nemzetségről, amelyet kihozott Egyiptomból:
2 Csak veletek léptem közösségre a föld minden nemzetsége közül, ezért kérem számon rajtatok minden bűnötöket.
3 Járnak-e ketten együtt, ha nem egyeztek meg?
4 Ordít-e az oroszlán az erdőben, ha nincsen zsákmánya? Hallatja-e hangját barlangjában az oroszlánkölyök, ha semmit sem fogott?
5 Csapdába esik-e a madár a földön, ha nem vetnek tőrt neki? Fölpattan-e a csapda a földről, ha semmit sem fogott?
6 Ha megfújják a kürtöt a városban, nem rémül-e meg a nép? Ha valami baj éri a várost, nem az Úr hozza-e azt?
7 Az én Uram, az Úr semmit sem tesz addig, míg titkát ki nem jelenti szolgáinak, a prófétáknak.
8 Ha oroszlán ordít, ki ne félne? Ha az én Uram, az Úr szól, ki ne prófétálna?
Samária bűnös fényűzése
9 Hirdessétek Asdód palotáinak tetejéről, és az Egyiptomban levő palotákról, és mondjátok: Gyűljetek össze Samária hegyein, lássátok meg, milyen zűrzavar van ott, és milyen elnyomás van benne!
10 Nem tudnak helyesen cselekedni - így szól az Úr -, erőszakkal és zsarolással gyűjtenek kincset palotáikba.
11 Ezért így szól az én Uram, az Úr: Ellenség veszi körül az országot, megfosztanak hatalmadtól, kirabolják palotáidat.
12 Így szól az Úr: Ahogyan a pásztor az oroszlán szájából két lábszárat, vagy egy fülhegyet ment meg, csak úgy menekülnek meg Izráel fiai, akik most Samáriában az ágy szélén és damaszkuszi pamlagon ülnek.
13 Halljátok, és tanúskodjatok Jákób háza ellen! - így szól az én Uram, az Úr, a Seregek Istene:
14 Amikor megbüntetem Izráelt bűnei miatt, megbüntetem Bételt is oltárai miatt. Letörnek az oltár szarvai, és a földre hullnak.
15 Összedöntöm a téli házat a nyári házzal együtt, elpusztulnak az elefántcsont házak, vége lesz a sokféle háznak - így szól az Úr.
Samária asszonyai ellen
4 Halljátok meg ezt az igét, ti básáni tehenek Samária hegyén, akik sanyargatjátok a nincsteleneket, és bántalmazzátok a szegényeket, akik ezt mondjátok uraitoknak: Hozzatok, hadd igyunk!
2 Megesküdött szentségére az én Uram, az Úr, hogy eljön rátok az az idő, amikor szigonnyal visznek el benneteket, maradékotokat pedig halászhorgokkal.
3 A leomlott falon át mentek ki egymás után, és a Hermón felé hajtanak benneteket - így szól az Úr.
Izráelnek nem használt a fenyítés
4 Jöjjetek csak Bételbe, és vétkezzetek, Gilgálban vétkezzetek még többet! Hozzátok reggelenként áldozataitokat, harmadnapra tizedeiteket!
5 Égessetek kovásszal készült hálaáldozatot, kiáltsátok, híreszteljétek, hogy önkéntes áldozatot hoztok, mert így szeretitek, Izráel fiai! - így szól az én Uram, az Úr.
6 Én meg azt tettem veletek, hogy nem volt harapnivaló városaitokban, kenyérhiány volt minden helységetekben, mégsem tértetek meg hozzám! - így szól az Úr.
7 Én az esőt is megvontam tőletek három hónappal az aratás előtt: az egyik városra adtam esőt, a másik városra nem adtam esőt. Az egyik föld kapott esőt, a másik föld nem kapott esőt, és kiszáradt.
8 Két-három városból támolyogtak egy városba, hogy vizet ihassanak, de nem jutott nekik elég, mégsem tértetek meg hozzám! - így szól az Úr.
9 Megvertelek benneteket aszállyal és gabonarozsdával, kertjeiteknek és szőlőiteknek, fügefáitoknak és olajfáitoknak nagy részét leette a sáska, mégsem tértetek meg hozzám! - így szól az Úr.
10 Dögvészt küldtem rátok, olyant, mint Egyiptomra. Ifjaitokat fegyverrel öltem meg, lovaitok zsákmányul estek. Táborotok bűze orrotokba szállt, mégsem tértetek meg hozzám! - így szól az Úr.
11 Olyan pusztulást hoztam rátok, mint amikor Sodomát és Gomorát elpusztította Isten. Olyanok lettetek, mint a tűzből kiragadott üszkös fadarab, mégsem tértetek meg hozzám! - így szól az Úr.
12 Ezért bánok így veled, Izráel! És mivel így bánok veled, készülj Istened elé, Izráel!
13 Mert aki hegyeket formál, és szelet teremt, aki tudtára adja szándékát az embernek, aki hajnalt és alkonyatot alkot, és a föld magaslatain lépked, annak neve: az Úr, a Seregek Istene.
A próféta elsiratja Izráelt
5 Halljátok meg ezt az igét! Siratóéneket mondok rólatok, Izráel háza!
2 Elesett, nem kel fel többé a szűz Izráel! Ott hever földjén, nincs, ki fölemelje.
3 Ezt mondja az én Uram, az Úr: Ha egy városból ezren vonulnak ki, csak százan maradnak meg; ha százan vonulnak ki, csak tízen maradnak meg Izráel házának.
4 Ezt mondja az Úr Izráel házának: Engem keressetek, és éltek!
5 Ne keressétek fel Bételt, ne járjatok Gilgálba, Beérsebába se menjetek! Mert Gilgál fogságba jut, Bétel pedig megsemmisül.
6 Az Urat keressétek, akkor élni fogtok, különben rátör József házára, mint a tűz, amely megemészti olthatatlanul Bétel miatt.
7 Mert méreggé teszitek a törvényt, és az igazságot földre tiporjátok.
8 Ő alkotta a Fiastyúkot és a Kaszás-csillagot. Ő változtatja reggelre a homályt, és sötét éjszakává a nappalt. Szól a tenger vizének, és kiönti azt a szárazföldre: az Úr az ő neve.
9 Pusztulással sújtja az erőseket, és pusztulást hoz az erődökre.
Ítélet a társadalmi igazságtalanság miatt
10 Gyűlölik azt, aki dorgálni mer a kapuban, és utálják, aki megmondja az igazat.
11 Mivel ti kihasználjátok a nincstelent, és gabonaadót szedtek tőle, ezért bár faragott kőből építettetek házakat, nem fogtok bennük lakni, bár gyönyörű szőlőket ültettetek, nem isszátok azok borát.
12 Tudom, hogy milyen sok a bűnötök, és mily nagyok vétkeitek: sanyargatjátok az igazat, elfogadjátok a megvesztegetést, elnyomjátok a szegényeket a kapuban.
13 Ezért hallgat most az okos, mert gonosz idő ez!
14 A jóra törekedjetek, ne a rosszra, akkor életben maradtok, és veletek lesz az Úr, a Seregek Istene - ahogy mondogatjátok.
15 Gyűlöljétek a rosszat, szeressétek a jót, szerezzetek érvényt a törvénynek a kapuban! Talán megkegyelmez József maradékának az Úr, a Seregek Istene.
16 Ezért így szól az Úr, a Seregek Istene, az én Uram: Minden téren sírni fognak, minden utcán jajgatnak. A mezei munkást gyászolni hívják, és a halottsiratókat jajveszékelni.
17 Minden szőlőben sírni fognak, ha átvonulok közöttetek - mondja az Úr.
18 Jaj azoknak, akik az Úr napját kívánják! Minek nektek az Úr napja? Sötét lesz az, nem világos!
19 Olyan lesz, mint mikor valaki oroszlán elől fut, és medve támad rá, vagy bemegy a házba, kezével a falhoz támaszkodik, és kígyó marja meg.
20 Bizony, sötét lesz az Úr napja, nem világos, vaksötét lesz, fénysugár nélkül!
A lélektelen istentisztelet hiábavaló
21 Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom!
22 Ha égőáldozatot mutattok be nekem, vagy ételáldozatot, nem gyönyörködöm bennük. Rá se tekintek a békeáldozatra, melyet hizlalt állatokból mutattok be!
23 Távozzatok előlem hangos éneklésetekkel, hallani sem akarom lantpengetésteket!
24 Áradjon a törvény, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak!
25 Véresáldozatot és ételáldozatot úgy hoztatok-e nekem a pusztában negyven éven át, Izráel háza,
26 hogy közben hordoztátok királyotokat, Szikkútot, és Kijjúnt, csillagistenetek képmását, amelyeket ti készítettetek?!
27 Ezért fogságba küldelek titeket Damaszkuszon túlra - mondja az Úr, akinek Seregek Istene a neve.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society