Beginning
Ahasvérós király lakomája
1 Történet Ahasvérós idejéből. Ez az Ahasvérós Indiától Etiópiáig százhuszonhét tartomány királya volt.
2 Amikor Ahasvérós király Súsán várában királyi trónján ült,
3 uralkodása harmadik évében lakomát rendezett összes vezető emberének és tisztviselőjének. Megjelentek előtte a perzsa és méd vezérek, a nemesek és a tartományok vezető emberei.
4 Hosszú ideig, száznyolcvan napon át mutogatta nekik királyi dicsősége gazdagságát és nagyságának pompás értékeit.
5 E napok elmúltával a király hét napig tartó lakomát rendezett Súsán várában, a királyi palotát körülvevő kertben, az egész nép apraja-nagyja számára.
6 Fehér vászon- és kék bíbor gyapjúszőttesek voltak fehér gyapjú- és bíborkötelekkel és ezüstkarikákkal márványoszlopokhoz erősítve. Arany- és ezüstkerevetek voltak az alabástrom-, márvány-, gyöngyház- és sötétmárvány- kövezeten.
7 Aranyedényekből ittak, különböző módon készített edényekből. A királyi bort királyi bőkezűséggel adták.
8 Az ivásnál az volt a rendelkezés, hogy senkit se erőltessenek, mert a király úgy hagyta meg minden udvarnagyának, hogy mindenkinek a kedvére tegyenek.
9 Vasti királyné is készített lakomát az asszonyoknak Ahasvérós király királyi palotájában.
Ahasvérós megfosztja méltóságától Vasti királynét
10 A hetedik napon a királynak jó kedve támadt a bortól, és megparancsolta Mehúmánnak, Bizzetának és Harbónának, Bigtának és Abagtának, Zétarnak és Karkasznak, a hét udvari embernek, akik Ahasvérós király személye körül teljesítettek szolgálatot,
11 hogy vezessék be Vasti királynét a király elé királyi koronával a fején. Meg akarta mutatni a népnek és a vezető embereknek, hogy milyen szép; mert szép termetű volt.
12 De Vasti királyné nem volt hajlandó bemenni a királynak az udvari emberek által küldött parancsára. Ezen nagyon fölháborodott a király, és forrt benne a harag.
13 Megkérdezte tehát a király a múltat ismerő bölcseket; mert az volt a szokás, hogy a király minden ügyét a törvények és ítéletek tudósainak az együttese elé terjesztették.
14 Ezek voltak a hozzá legközelebb állók: Karsená, Sétár és Admátá, Tarsís és Meresz, Marszená és Memúkán, Perzsia és Média hét vezető embere, akik bármikor megjelenhettek a király előtt, és a legfőbb helyeket töltötték be az országban.
15 Megkérdezték, hogy mit kell tenni a törvény szerint Vasti királynéval, mivel nem teljesítette Ahasvérós királynak az udvari emberek által küldött parancsát.
16 Akkor ezt mondta Memúkán a király és a vezető emberek előtt: Nemcsak a király ellen vétett Vasti királyné, hanem Ahasvérós király minden tartományának összes vezető embere és egész népe ellen is.
17 Mert a királyné tettének a híre eljut majd minden asszonyhoz, és ők is megvetik férjüket. Azt fogják mondani, hogy Ahasvérós király is megparancsolta, hogy Vasti királynét vezessék be hozzá, de nem ment.
18 A királyné tettének a hallatára így fognak majd beszélni az előkelő perzsa és méd asszonyok a király összes vezető emberével, és lesz bőven megvetés és fölháborodás.
19 Ha jónak látja a király, bocsásson ki királyi rendeletet, és jegyezzék azt föl a perzsák és médek megmásíthatatlan törvényei közé, hogy Vasti nem jelenhet meg többé Ahasvérós király színe előtt; királynői méltóságát pedig adja a király másnak, nála jobbnak.
20 Ha kihirdetik a király rendeletét, amelyet végre kell hajtani az egész hatalmas birodalomban, akkor minden asszony, a legnagyobb és a legkisebb rangú is megadja majd férjének a tiszteletet.
21 Tetszett ez a beszéd a királynak és a vezető embereknek, úgyhogy a király Memúkán beszéde szerint járt el.
22 Leveleket küldött valamennyi királyi tartományba, minden tartománynak a maga írásmódja szerint, és minden népnek a maga nyelvén. Hirdessék ki minden népnek a nyelvén, hogy mindenütt a férfi legyen az úr a házban!
Ahasvérósnak királynét keresnek
2 Ezek után lecsillapodott Ahasvérós király haragja, és eszébe jutott Vasti: az is, hogy mit tett, meg az is, hogy mit határoztak róla.
2 A király szolgálatára álló ifjak pedig ezt mondták: Keresni kell a királynak szép termetű szűz leányokat.
3 Nevezzen ki a király megbízottakat birodalma minden tartományában, hogy gyűjtsenek össze minden szép termetű szűz leányt Súsán várába, az asszonyok palotájába. Bízzák rá őket Hégajra, a király háremőrére, a nők őrizőjére, és adjanak nekik szépítőszereket.
4 Az a leány legyen Vasti helyett a királyné, akit a király a legszebbnek talál. Tetszett ez a beszéd a királynak, és aszerint járt el.
5 Volt Súsán várában egy Mordokaj nevű zsidó ember, Jáír fia, aki Simei fia, aki Kís fia, benjámini ember volt.
6 Jeruzsálemből vitték fogságba azokkal a foglyokkal együtt, akiket Jekonjával, Júda királyával hurcoltak el, amikor Nebukadneccar, Babilónia királya fogságba vitte őket.
7 Ő gyámja volt Hadasszának, azaz Eszternek, nagybátyja leányának, mert nem volt neki sem apja, sem anyja. A leánynak termete is, arca is szép volt. Amikor apja és anyja meghalt, Mordokaj a leányává fogadta.
8 Amikor kihirdették a király parancsát és rendeletét, sok leány gyűlt össze Súsán várában Hégaj felügyelete alatt. Eszter is bekerült a királyi palotába, Hégajnak, a nők őrizőjének a felügyelete alá.
9 Az szépnek látta a leányt, megkedvelte, és sietett neki szépítőszereket és megfelelő ételeket adni; a királyi palota hét kiválasztott leányát adta mellé, és a leányokkal együtt az asszonyok palotájának a legszebb részén helyezte el.
10 Eszter azonban nem mondta meg, melyik népből való, és kik a rokonai, mert Mordokaj azt parancsolta neki, hogy ne mondja meg.
11 Mordokaj mindennap az asszonyok palotájának az udvara előtt járkált, hogy megtudja, jól van-e Eszter, és mi történik vele.
12 Egy-egy leányra akkor került sor, hogy bemenjen Ahasvérós királyhoz, ha letelt a nők számára előírt tizenkét hónap, mert ennyi ideig tartott a szépítésük. Hat hónapig mirhaolajjal szépítették őket, hat hónapig pedig balzsamokkal és más női szépítőszerekkel.
13 Így ment be a leány a királyhoz. Mindent megadtak neki, amit csak kívánt, hogy azzal mehessen be az asszonyok palotájából a király palotájába.
14 Este bement, reggel pedig átment az asszonyok másik palotájába Saasgaznak, a király háremőrének, a másodrangú feleségek őrizőjének a felügyelete alá. Többé nem mehetett a királyhoz, csak ha megkedvelte a király, és név szerint hívták.
15 Amikor rákerült a sor Eszterre, Abihailnak, Mordokaj nagybátyjának a leányára, akit leányává fogadott, és be kellett mennie a királyhoz, ő nem kívánt mást, mint amit Hégaj, a király háremőre, az asszonyok őrizője mondott. Eszter mégis mindenkinek megtetszett, aki csak látta.
16 Így került Eszter Ahasvérós királyhoz a királyi palotába, a tizedik hónapban, azaz Tébét hónapban, a király uralkodásának hetedik évében.
17 És a király minden nőnél jobban megszerette Esztert; minden leánynál jobban megnyerte tetszését és szeretetét. Ezért az ő fejére tette a királyi koronát, és királynévá tette Vasti helyett.
18 Azután nagy lakomát rendezett a király minden vezető és udvari emberének Eszter tiszteletére. A tartományokban közkegyelmet adott, és királyi bőkezűséggel ajándékokat osztogatott.
Mordokaj összeesküvést leplez le
19 Amikor másodszor is gyűjtöttek össze szüzeket, Mordokaj a királyi udvarban volt.
20 Eszter nem mondta meg, hogy kik a rokonai, és melyik népből való, mert Mordokaj így parancsolta neki. Eszter éppenúgy megfogadta Mordokaj szavát, mint amikor még a gyámsága alatt volt.
21 Egyszer, amikor Mordokaj a királyi udvarban volt, Bigtán és Teres, a király küszöbét őrző két háremőr megharagudott Ahasvérós királyra, és merényletet tervezett ellene.
22 Mordokaj azonban megtudta a dolgot, megmondta Eszter királynénak, Eszter pedig elmondta Mordokaj nevében a királynak.
23 Kivizsgálták a dolgot, és igaznak találták, ezért mind a kettőt felakasztották. Föl is jegyezték ezt a történetek könyvébe a király jelenlétében.
Hámán ki akarja irtani a zsidókat
3 Ezek után nagy méltóságra emelte Ahasvérós király az agági Hámánt, Hammedátá fiát, és feljebb tétette a székét a körülötte levő összes vezető emberénél.
2 A király összes udvari emberei, akik a királyi udvarban voltak, térdet hajtottak és leborultak Hámán előtt, mert így parancsolta a király. Mordokaj azonban nem hajtott térdet, és nem borult le.
3 Ezért a király udvari emberei, akik a királyi udvarban voltak, megkérdezték Mordokajt: Miért szeged meg a király parancsát?
4 Napról napra ezt mondogatták neki, de ő nem törődött velük. Ezért jelentették Hámánnak, hogy lássák, helytálló-e Mordokaj védekezése, mert arra hivatkozott előttük, hogy zsidó.
5 Amikor Hámán is látta, hogy Mordokaj nem hajt térdet, és nem borul le előtte, elöntötte Hámánt a méreg.
6 De kevésnek tartotta, hogy csak Mordokajra emeljen kezet, mert megmondták neki, hogy Mordokaj melyik népből való. Ezért arra törekedett Hámán, hogy Mordokajjal együtt minden zsidót kipusztítson Ahasvérós egész birodalmából.
7 Ahasvérós király uralkodása tizenkettedik évének első hónapjában, a Niszán hónapban púrt, azaz sorsot vetettek Hámán előtt napról napra és hónapról hónapra a tizenkettedik hónapig, az Adár hónapig.
8 Akkor ezt mondta Hámán Ahasvérós királynak: Van egy nép, amely elszórtan és elkülönülten él a népek között birodalmad minden tartományában. Törvényeik különböznek minden más népétől, és a király törvényeit sem tartják meg. Nem helyes, hogy nyugton hagyja őket a király!
9 Ha a király jónak látja, adja írásba, hogy el kell pusztítani őket, én pedig tízezer talentum ezüstöt mérek ki a tisztviselők kezébe, hogy vigyék a királyi kincstárba.
10 Ekkor a király lehúzta kezéről a pecsétgyűrűt, és az agági Hámánnak, Hammedátá fiának, a zsidók ellenségének adta.
11 Majd ezt mondta Hámánnak a király: Az ezüst maradjon a tied, a néppel pedig tedd, amit jónak látsz.
12 Az első hónap tizenharmadik napján hívatták a királyi írnokokat, és megírattak mindent Hámán parancsa szerint a király kormányzóinak, az egyes tartományok helytartóinak, az egyes népek vezetőinek, minden tartománynak a maga írásmódja szerint, és minden népnek a maga nyelvén. Ahasvérós király nevében készült az írás, és a király gyűrűjével pecsételték le.
13 Elküldték a levelet futárokkal valamennyi királyi tartományba, hogy egyetlen napon, a tizenkettedik hónap, vagyis az Adár hónap tizenharmadikán pusztítsanak el, gyilkoljanak le és semmisítsenek meg minden zsidót: ifjakat és öregeket, gyermekeket és nőket egyaránt, vagyonukat pedig zsákmányolják el.
14 Az irat szövegét törvényként adták ki minden egyes tartománynak, közölve minden néppel, hogy legyenek készen azon a napon.
15 A futárok sietve útnak indultak a király parancsával, Súsán várában pedig kihirdették a törvényt. Miközben a király és Hámán leültek inni, Súsán városában riadalom támadt.
Mordokaj Eszter segítségét kéri
4 Amikor Mordokaj megtudta mindazt, ami történt, megszaggatta a ruháját, zsákruhába öltözött, hamut szórt a fejére, kiment a városba, és hangosan, keservesen jajveszékelt.
2 Így ment egészen a király kapujáig, de a király kapuján nem volt szabad belépnie zsákba öltözve.
3 Minden egyes tartományban és helységben, ahova eljutott a király törvényes parancsa, nagy gyász szakadt a zsidókra. Böjtöltek, sírtak, a mellüket verték, és sokan voltak, akik zsákruhában és hamuban hevertek.
4 Ekkor bementek Eszterhez a szolgálói és háremőrei, és jelentették ezt neki. A királyné nagyon megrendült, és ruhát küldött, hogy öltöztessék fel Mordokajt, a zsákruhát pedig vegyék le róla; de ő nem fogadta el.
5 Ezért Eszter hívatta Hatákot, a szolgálatára álló királyi háremőrt, és megparancsolta, hogy tudja meg Mordokajtól, mi ez, és miért tesz ilyet.
6 Kiment tehát Haták Mordokajhoz a város terére, amely a királyi palota kapuja előtt volt.
7 Akkor Mordokaj elmondta neki mindazt, ami történt, és hogy mit ígért Hámán, mennyi ezüstöt mér ki a királyi kincstárnak, ha elpusztíthatja a zsidókat.
8 Odaadta neki a törvény írott szövegét is, amelyet Súsánban adtak ki a kiirtásuk céljából, hogy mutassa meg Eszternek, magyarázza meg, és parancsolja meg neki, hogy menjen be a királyhoz, kérjen tőle kegyelmet, és esdekeljen előtte népéért.
9 Haták bement Eszterhez, és elmondta Mordokaj üzenetét.
10 Eszter azonban ezt a választ küldte Hatákkal Mordokajnak:
11 A király összes udvari embere és a királyi tartományok népe is tudja, hogy minden férfira és nőre egyforma törvény vonatkozik: aki hívatlanul be mer menni a királyhoz a belső udvarba, azt kivégzik! Csak az marad életben, aki felé a király kinyújtja aranypálcáját. Engem azonban már harminc napja nem hívtak be a királyhoz!
12 Mordokajnak átadták Eszter üzenetét.
13 Akkor Mordokaj ezt üzente vissza Eszternek: Ne képzeld, hogy te a királyi palotában megmenekülhetsz a többi zsidó közül!
14 Mert ha te most néma tudsz maradni, a zsidók kaphatnak módot máshonnan a szabadulásra és menekvésre, te azonban családoddal együtt elpusztulsz. Ki tudja, nem éppen a mostani idő miatt jutottál-e királynői méltóságra?
15 Eszter ezt üzente vissza Mordokajnak:
16 Menj, és gyűjts össze minden zsidót, aki csak Súsánban található, és böjtöljetek értem! Ne egyetek, és ne igyatok három napig se éjjel, se nappal! Én is ugyanígy böjtölök szolgálóimmal, aztán bemegyek a királyhoz a törvény ellenére is. Ha elveszek, hát vesszek el!
17 Mordokaj elment, és mindenben úgy járt el, ahogyan Eszter parancsolta neki.
Eszter királyné lakomája
5 Három nap múlva királynői ruhába öltözött Eszter, és megállt a királyi palota belső udvarán, szemben a királyi palotával. A király pedig királyi trónján ült a királyi palotában, szemben a palota bejáratával.
2 Amint meglátta a király, hogy Eszter királyné ott áll az udvaron, kegyelmes volt hozzá, és kinyújtotta Eszter felé a király a kezében levő aranypálcát. Akkor odament Eszter, és megérintette a pálca végét.
3 A király megkérdezte tőle: Mi járatban vagy, Eszter királyné? Mit kívánsz? Még ha országom felét is, megkapod!
4 Eszter így válaszolt: Ha jónak látja a király, jöjjön el ma Hámánnal együtt arra a lakomára, amelyet készítettem.
5 A király ezt mondta: Siessetek Hámánért, hogy teljesítsük, amit Eszter mondott. Azután a király Hámánnal együtt elment a lakomára, amelyet Eszter készített.
6 Borivás közben így szólt a király Eszterhez: Mit kérsz? Megkapod! Mit kívánsz? Még ha az ország felét is, meglesz!
7 Eszter így válaszolt: Van kérésem és kívánságom.
8 Ha jóindulattal tekint rám a király, és ha jónak látja a király, hogy megadja kérésemet, és teljesítse kívánságomat, jöjjön el a király Hámánnal együtt arra a lakomára, amelyet készítek nekik. Holnap azután megfelelek arra, amit a király mondott.
9 Azon a napon Hámán örömmel és jókedvűen távozott. De meglátta Hámán a király kapujában Mordokajt, aki nem kelt fel előtte, és nem rettegett tőle; azért elöntötte Hámánt a méreg Mordokaj miatt.
10 Hámán azonban erőt vett magán, és hazament. Majd magához hívatta barátait meg feleségét, Zerest,
11 és elsorolta nekik Hámán, hogy milyen nagy a vagyona, mennyi fia van, és hogyan emelte őt a király nagyobb méltóságra minden vezető emberénél és királyi tisztviselőjénél.
12 Majd ezt mondta Hámán: Eszter királyné sem hívott meg mást arra a lakomára, amelyet készített, csak a királyt és engem, és holnapra is én vagyok hozzá hivatalos a királlyal együtt.
13 De mindez nem elég nekem, amíg azt látom, hogy a zsidó Mordokaj a királyi udvarban van.
14 Akkor ezt mondta neki a felesége, Zeres és a barátai: Csináltatni kell egy ötven könyök magas fát. Reggel pedig mondd a királynak, hogy akasszák fel rá Mordokajt! Azután vígan mehetsz a királlyal a lakomára. Hámán helyeselte ezt a dolgot, és megcsináltatta a fát.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society