Beginning
Akik Krisztusban vannak, Lélek szerint járnak
8 Nincs tehát most már semmiféle kárhoztató ítélet azok ellen, akik a Krisztus Jézusban vannak,
2 mivel az élet Lelkének törvénye megszabadított téged Krisztus Jézusban a bűn és a halál törvényétől.
3 Amire ugyanis képtelen volt a törvény, mert erőtlen volt a test miatt, azt tette meg Isten, amikor a bűn miatt tulajdon Fiát küldte el a bűnös testhez hasonló formában, és kárhozatra ítélte a bűnt a testben,
4 hogy a törvény követelése teljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.
5 Mert akik test szerint élnek, a test dolgaival törődnek, akik pedig Lélek szerint, a Lélek dolgaival.
6 A test törekvése halál, a Lélek törekvése pedig élet és békesség,
7 minthogy a test törekvése ellenségeskedés Istennel, mert az Isten törvényének nem veti alá magát, és nem is tudja magát alávetni.
8 Akik pedig test szerint élnek, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.
9 Ti azonban nem test szerint éltek, hanem Lélek szerint, ha Isten Lelke lakik bennetek. De akiben nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.
10 Ha pedig Krisztus bennetek van, bár a test a bűn miatt halott, a Lélek életet ad az igazság által.
11 Ha pedig annak Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halottak közül, akkor az, aki feltámasztotta a Krisztus Jézust a halottak közül, életre kelti halandó testeteket is a bennetek lakó Lelke által.
12 Ezért, testvéreim, adósok vagyunk, de nem a testnek, hogy test szerint éljünk.
13 Mert ha test szerint éltek, meg kell halnotok, de ha a Lélek által megölitek a test cselekedeteit, élni fogtok.
14 Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.
15 Mert nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét féljetek, hanem a fiúság Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: "Abbá, Atya!"
16 Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkünkkel együtt arról, hogy valóban Isten gyermekei vagyunk.
17 Ha pedig gyermekek, akkor örökösök is: örökösei Istennek és örököstársai Krisztusnak, ha vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.
Isten fiainak reménysége
18 Mert azt tartom, hogy a jelen szenvedései nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, amely láthatóvá lesz rajtunk.
19 Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
20 A teremtett világ ugyanis a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önszántából, hanem az által, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel,
21 hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára.
22 Hiszen tudjuk, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és együtt vajúdik mind ez ideig.
23 De nem csak ez a világ, hanem még azok is, akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.
24 Mert üdvösségünk reménységre szól. Viszont az a reménység, amelyet már látunk, nem is reménység; hiszen amit lát valaki, azt miért kellene remélnie?
25 Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk.
26 Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.
27 Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint jár közben a megszenteltekért.
28 Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket elhatározása szerint elhívott.
29 Mert akiket eleve kiválasztott, azokról eleve el is rendelte, hogy hasonlókká legyenek Fia képéhez, hogy ő legyen az elsőszülött sok testvér között.
30 Akikről pedig ezt eleve elrendelte, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
A választottakat semmi sem szakíthatja el Isten szeretetétől
31 Mit mondjunk tehát erre? Ha Isten velünk, ki lehet ellenünk?
32 Aki tulajdon Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért odaadta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?
33 Ki vádolná Isten választottait? Isten, aki megigazít.
34 Ki ítélne kárhozatra? A meghalt, sőt feltámadt Jézus Krisztus, aki az Isten jobbján van, és esedezik is értünk?
35 Ki választana el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhezés, vagy mezítelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver?
36 Hiszen meg van írva: "Teérted gyilkolnak minket nap mint nap, annyira becsülnek, mint vágójuhokat."
37 De mindezekkel szemben diadalmaskodunk az által, aki szeret minket.
38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmak,
39 sem magasság, sem mélység, sem semmiféle más teremtmény nem választhat el minket az Isten szeretetétől, amely megjelent Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.
Pál fájdalma népe miatt
9 Igazat mondok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem tanúskodik mellettem a Szentlélek által,
2 hogy nagy az én szomorúságom, és szüntelen fájdalom gyötri a szívemet.
3 Mert azt kívánom, hogy inkább én magam legyek átok alatt, Krisztustól elszakítva, testvéreim, az én test szerinti rokonaim helyett;
4 akik izráeliták, akiké a fiúság és a dicsőség, a szövetségek és a törvényadás, az istentisztelet és az ígéretek,
5 akiké az ősatyák, és akik közül származik a Krisztus test szerint, aki Isten mindenekfelett: áldott legyen mindörökké. Ámen.
Az ígéret gyermekei az igazi izráeliták
6 De ezt nem úgy értem, mintha Isten igéje erejét vesztette volna. Mert nem tartoznak mind Izráelhez, akik Izráeltől származnak,
7 és nem mindnyájan Ábrahám gyermekei, akik az ő utódai, hanem amint meg van írva: "Aki Izsáktól származik, azt fogják utódodnak nevezni."
8 Vagyis nem a testi származás szerinti utódok az Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak.
9 Mert az ígéret szava ez: "Abban az időben visszajövök, és fia lesz Sárának."
10 De nem csak ezt az esetet lehet említeni, hanem Rebekáét is, aki egytől fogant, a mi atyánktól, Izsáktól.
11 Még ugyanis meg sem születtek gyermekei, és nem tettek semmi jót vagy rosszat, de hogy az Istennek kiválasztáson alapuló elhatározása érvényesüljön,
12 ne a cselekedetek alapján, hanem az elhívó akarata szerint, megmondatott Rebekának, hogy "a nagyobbik szolgálni fog a kisebbiknek",
13 úgy ahogyan meg van írva: "Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem."
Isten szabad kegyelme
14 Mit mondjunk tehát? Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla!
15 Hiszen így szól Mózeshez: "Könyörülök, akin könyörülök, és irgalmazok, akinek irgalmazok."
16 Ezért tehát nem azé, aki akarja, és nem is azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.
17 Mert így szól az Írás a fáraóhoz: "Éppen arra rendeltelek, hogy megmutassam rajtad hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön."
18 Ezért tehát akin akar, megkönyörül, akit pedig akar, megkeményít.
19 Azt mondod erre nekem: "Akkor miért hibáztat mégis? Hiszen ki állhat ellene akaratának?"
20 Ugyan ki vagy te, ember, hogy perbe szállsz az Istennel? Mondhatja-e alkotójának az alkotás: "Miért formáltál engem ilyenre?"
21 Nincs-e hatalma a fazekasnak az agyagon, hogy ugyanabból az agyagból az egyik edényt díszessé, a másikat pedig közönségessé formálja?
22 Az Isten pedig nem haragját akarta-e megmutatni és hatalmát megláttatni, és nem ezért hordozta-e türelemmel a harag eszközeit, amelyek pusztulásra készültek?
23 Vajon nem azért is, hogy megláttassa dicsőségének gazdagságát az irgalom eszközein, amelyeket dicsőségre készített,
24 amilyenekké minket is elhívott, nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is?
25 Hóseás szerint is ezt mondja: "Azt a népet, amely nem az én népem, hívom az én népemnek, és azt, amelyet nem szeretek, szeretett népemnek,
26 és úgy lesz, hogy azon a helyen, ahol megmondtam nekik: Nem az én népem vagytok ti, ott fogják őket az élő Isten fiainak nevezni."
27 Ézsaiás pedig ezt hirdeti Izráelről: "Ha Izráel fiainak száma annyi volna, mint a tenger fövenye, akkor is csak a maradék üdvözül,
28 mert az Úr teljes mértékben és gyorsan váltja valóra szavát a földön."
29 És előre megmondta Ézsaiás: "Ha a Seregek Ura nem hagyott volna magot nekünk, olyanná lettünk volna, mint Sodoma, és hasonlóvá lettünk volna Gomorához."
Krisztus a megütközés köve Izráel számára
30 Mit mondjunk tehát? Azt, hogy a pogányok, akik nem törekedtek az igazságra, megragadták az igazságot, mégpedig azt az igazságot, amely hitből van;
31 Izráel viszont, amely kereste az igazság törvényét, nem jutott el a törvény szerinti igazságra.
32 Miért? Azért, mert nem hit, hanem cselekedetek útján akarták ezt elérni, beleütköztek a megütközés kövébe,
33 amint meg van írva: "Íme, a megütközés kövét, a megbotlás szikláját teszem Sionba, és aki hisz őbenne, az nem szégyenül meg."
A törvényből és a hitből való igazság
10 Testvéreim, én szívemből kívánom, és könyörgök értük Istenhez, hogy üdvözüljenek.
2 Mert tanúskodom mellettük, hogy Isten iránti buzgóság van bennük, de nem a helyes ismeret szerint.
3 Az Isten igazságát ugyanis nem ismerték el, hanem a magukét igyekeztek érvényesíteni, és nem vetették alá magukat az Isten igazságának.
4 Mert a törvény végcélja Krisztus, minden hívő megigazulására.
5 Mózes ugyanis azt írja, hogy aki "cselekszi a törvényből való igazságot, az az ember fog élni általa".
6 A hitből való igazság pedig így szól: "Ne mondd szívedben: Ki megy fel a mennybe?" Azért tudniillik, hogy Krisztust lehozza.
7 Vagy: "Ki megy le az alvilágba?" Azért tudniillik, hogy Krisztust a halálból felhozza.
8 Hanem mit mond? "Közel van hozzád az ige, a te szádban és a te szívedben", mégpedig a hit igéje, amelyet mi hirdetünk.
9 Ha tehát száddal Úrnak vallod Jézust, és szíveddel hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halálból, akkor üdvözülsz.
10 Mert szívvel hiszünk, hogy megigazuljunk, és szájjal teszünk vallást, hogy üdvözüljünk.
11 Az Írás is így szól: "Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg."
12 Nincs különbség zsidó és görög között, mert mindenkinek ugyanaz az Ura, és ő bőkezű mindenkihez, aki segítségül hívja;
13 amint meg van írva: "Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül."
A hit hallásból van
14 De hogyan hívják segítségül azt, akiben nem hisznek? Hogyan is higgyenek abban, akit nem hallottak? Hogyan hallják meg igehirdető nélkül?
15 És hogyan hirdessék, ha nem küldettek el? Így van megírva: "Milyen kedves azoknak a jövetele, akik az evangéliumot hirdetik!"
16 Csakhogy nem mindenki engedelmeskedett az evangéliumnak, ahogyan Ézsaiás mondja: "Uram, ki hitt a mi beszédünknek?"
17 A hit tehát hallásból van, a hallás pedig a Krisztus beszéde által.
18 Kérdem: talán nem hallották? Sőt nagyon is! "Az egész földre elhatott az ő hangjuk, és a földkerekség széléig az ő beszédük."
19 De tovább kérdem: Izráel talán nem értette meg? Először is ezt mondja Mózes: "Titeket egy olyan néppel teszlek féltékennyé, amely nem az én népem, értetlen néppel haragítlak meg titeket."
20 Ézsaiás pedig nyíltan beszél, és így szól: "Megtaláltak azok, akik engem nem kerestek, megjelentem azoknak, akik nem tudakozódtak utánam."
21 Izráelről viszont így szól: "Egész nap kitártam karjaimat az engedetlen és ellenszegülő nép felé."
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society