Book of Common Prayer
Isten igazán ítél
5 A karmesternek: Fúvós hangszerre. Dávid zsoltára.
2 Figyelj beszédemre, Uram, vedd észre sóhajtozásomat!
3 Figyelj hangos kiáltozásomra, Istenem, királyom, mert hozzád imádkozom!
4 Hallgasd meg szavamat reggel, Uram, reggel eléd készülök, és várlak.
5 Istenem, te nem leled örömöd a bűnben, nem talál otthonra nálad a gonosz.
6 Nem állhatnak meg szemed előtt a dicsekvők, gyűlölsz minden gonosztevőt.
7 Elpusztítod a hazudozókat; a vérszomjas és álnok embert utálja az Úr.
8 De én bemehetek házadba, mert te nagyon szeretsz engem, és szent templomodban leborulok, mert tisztellek téged.
9 Vezess, Uram, igazságodban, mert ellenségeim vannak, egyengesd előttem az utat!
10 Mert nem jön ki szájukon őszinte szó, belül romlottak, nyitott sír a torkuk, sima a nyelvük.
11 Derítsd ki vétküket, Istenem, bukjanak bele fondorlataikba! Taszítsd el őket sok vétkük miatt, mert ellened lázadtak!
12 Mind örülnek majd, akik hozzád menekülnek. Örökké ujjonganak, mert oltalmazod őket. Örvendeznek általad, akik szeretik nevedet.
13 Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed kegyelmeddel, mint pajzzsal.
Imádság halálfélelemben
6 A karmesternek: Mélyhangú húros hangszerre. Dávid zsoltára.
2 Uram, ne feddj meg haragodban, ne ostorozz indulatodban!
3 Kegyelmezz, Uram, mert elcsüggedtem, gyógyíts meg, Uram, mert reszketnek tagjaim!
4 Lelkem is csupa reszketés, és te, Uram, meddig késel?
5 Fordulj hozzám, Uram, mentsd meg életemet, szabadíts meg, mert irgalmas vagy!
6 Mert a halál után nem emlegetnek téged, ki ad hálát neked a sírban?
7 Belefáradtam a sóhajtozásba. Egész éjjel könnyekkel áztatom ágyamat, könnyeimmel öntözöm fekvőhelyemet.
8 Szemem elhomályosodott a bánattól, fénye megtört sok ellenségem miatt.
9 Távozzatok tőlem mind, ti gonosztevők, mert meghallotta az Úr hangos sírásomat!
10 Meghallgatta könyörgésemet az Úr, imádságomat elfogadta az Úr.
11 Megszégyenül, és reszketni fog nagyon minden ellenségem, meghátrál, és megszégyenül egy pillanat alatt!
Isten az elnyomottak reménysége
10 Uram, miért állsz oly távol, miért rejtőzöl el a szükség idején?
2 A bűnösök gőgjükben üldözik a nyomorultat, de saját ármánykodásuk ejti el őket.
3 Dicsekszik kapzsiságával a bűnös, és áldást mond a haszonleső, de ezzel megcsúfolja az Urat.
4 Fennhéjázva mondja a bűnös: Nem lesz számonkérés, nincs Isten! Ez minden gondolata.
5 Útjai mindenkor eredményesek, azt hiszi, hogy messze van ítéleted, semmibe veszi ellenségeit.
6 Azt mondja magában: Nem rendülök meg, nemzedékek váltják egymást, de engem nem ér baj.
7 Szája tele van átokkal, csalással és durvasággal, nyelve nyomorúságot és bajt okoz.
8 Ólálkodik a házak körül, titokban meggyilkolja az ártatlant, szeme a gyámoltalant figyeli.
9 Lesben áll rejtekhelyén, mint oroszlán a bozótban. Lesi, hogy elragadhassa a nyomorultat. Kiveti hálóját, és elragadja a nyomorultat.
10 Szétzúzza, levágja a gyámoltalanokat, ha a körmei közé jutnak.
11 Azt mondja magában: Elfelejtett az Isten, eltakarta arcát, nem lát meg soha!
12 Állj elő, Uram, emeld föl kezedet, Istenem! Ne feledkezz meg a nyomorultakról!
13 Miért vetheti meg Istent a bűnös? Miért mondhatja magában: Nem lesz számonkérés?!
14 Pedig te látod a vészt és a bánatot, rátekintesz, és kezedben tartod. Rád bízhatja magát a gyámoltalan, az árvának te vagy a segítője.
15 Törd össze a bűnös hatalmát, a gonosztól kérd számon bűnét, hogy nyoma se maradjon!
16 Király lesz az Úr mindörökké, a pogányok pedig kivesznek országából.
17 Az alázatosok kívánságát meghallgatod, Uram. Megerősíted szívüket, feléjük fordítod füledet,
18 véded az árva és elnyomott ügyét, hogy ne hatalmaskodjék többé senki a földön.
Hit a szabadító Istenben
11 A karmesternek: Dávidé. Az Úrhoz menekülök. Hogyan mondhatjátok nekem: Menekülj a hegyre, mint a madár?!
2 Mert a bűnösök már feszítik az íjat, rátették a nyilat a húrra, hogy titokban rálőjenek a tiszta szívűekre.
3 Ha az alapfalakat is lerombolják, mit tehet az igaz ember?
4 Az Úr ott van szent templomában, az Úr, akinek trónja a mennyben van, lát a szemével, pillantása megvizsgálja az embereket.
5 Az Úr megvizsgálja az igazat és a bűnöst, szívből gyűlöli azt, aki az erőszakot szereti.
6 Hullasson a bűnösökre kénköves, tüzes parazsat, perzselő szél legyen osztályrészük!
7 Bizony, igaz az Úr, igaz tetteket szeret; a becsületes emberek meglátják arcát.
A bűnbeesés
3 A kígyó pedig ravaszabb volt minden mezei állatnál, amelyet az Úristen alkotott. Ezt kérdezte az asszonytól: Csakugyan azt mondta Isten, hogy a kert egyetlen fájáról sem ehettek?
2 Az asszony így felelt a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk,
3 csak annak a fának a gyümölcséről, amely a kert közepén van, mondta Isten: Nem ehettek abból, ne is érintsétek, mert meghaltok.
4 De a kígyó ezt mondta az asszonynak: Dehogy haltok meg!
5 Hanem jól tudja Isten, hogy ha esztek belőle, megnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz.
6 Az asszony úgy látta, hogy jó volna enni arról a fáról, mert csábítja a szemet, meg kívánatos is az a fa, mert okossá tesz: szakított a gyümölcséből, evett, majd adott a vele levő férjének is, és ő is evett.
7 Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak.
8 Amikor azonban meghallották az Úristen hangját, amint szellős alkonyatkor járt-kelt a kertben, elrejtőzött az ember és a felesége az Úristen elől a kert fái között.
9 De az Úristen kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?
10 Az ember így felelt: Meghallottam hangodat a kertben, és megijedtem, mert mezítelen vagyok. Ezért rejtőztem el.
11 Az Isten erre azt kérdezte: Ki mondta meg neked, hogy mezítelen vagy? Talán arról a fáról ettél, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél?
12 Az ember így felelt: Az asszony, akit mellém adtál, ő adott nekem a fáról, és így ettem.
13 Akkor az Úristen ezt kérdezte az asszonytól: Mit tettél? Az asszony így felelt: A kígyó szedett rá, azért ettem.
Isten büntetése
14 Akkor ezt mondta az Úristen a kígyónak: Mivel ezt tetted, átkozott légy minden állat és minden mezei vad közt: hasadon járj, és port egyél egész életedben!
15 Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony közt, a te utódod és az ő utódja közt: ő a fejedet tapossa, te meg a sarkát mardosod.
16 Az asszonynak ezt mondta: Igen megnövelem terhességed fájdalmát, fájdalommal szülöd gyermeked, mégis vágyakozol férjed után, ő pedig uralkodni fog rajtad.
17 Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben!
18 Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed.
19 Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!
20 Az ember Évának nevezte el a feleségét, mert ő lett az anyja minden élőnek.
21 Az Úristen pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.
22 Azután ezt mondta az Úristen: Íme, az ember olyanná lett, mint miközülünk egy: tudja, mi a jó, és mi a rossz. Most azért, hogy ne nyújthassa ki kezét, és ne szakíthasson az élet fájáról is, hogy egyék, és örökké éljen,
23 kiűzte az Úristen az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből vétetett.
24 És miután kiűzte az embert, odaállította az Éden kertje elé a kerúbokat és a villogó lángpallost, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.
Figyeljünk a Jézustól hallottakra!
2 Ezért tehát még jobban kell figyelnünk a hallottakra, hogy valamiképpen el ne sodródjunk.
2 Mert ha az angyalok által hirdetett ige olyan erős volt, hogy minden törvényszegés és engedetlenség megkapta igazságos büntetését,
3 akkor hogyan menekülünk meg mi, ha nem törődünk ilyen nagy üdvösséggel, amelyet az Úr hirdetett először. Azok pedig, akik hallották, megerősítették ezt számunkra,
4 Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott szét.
Jézus szenvedésen át jutott a dicsőségbe
5 Mert nem angyalok uralma alá rendelte az eljövendő világot, amelyről szólunk.
6 Sőt valahol valaki így tett bizonyságot: "Micsoda az ember, hogy gondolsz rá, vagy az embernek fia, hogy gondod van rá?
7 Rövid időre kisebbé tetted őt az angyaloknál, dicsőséggel és méltósággal koronáztad meg,
8 mindent lába alá vetettél." Ha ugyanis mindent alávetett neki, akkor semmit sem hagyott, ami ne lenne neki alávetve. Most ugyan még nem látjuk, hogy minden uralma alatt áll,
9 azt azonban látjuk, hogy az a Jézus, aki rövid időre kisebbé lett az angyaloknál, a halál elszenvedése miatt dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hiszen ő Isten kegyelméből mindenkiért megízlelte a halált.
10 Mert az volt méltó Istenhez, akiért van a mindenség, és aki által van a mindenség, hogy őt, aki számtalan fiát vezeti dicsőségre, üdvösségük fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.
Keresztelő János bizonyságtétele
19 Ez János bizonyságtétele. Amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: "Ki vagy te?"
20 Akkor vallott, és nem tagadott. Ezt vallotta: "Én nem a Krisztus vagyok."
21 Erre megkérdezték tőle: "Hát akkor? Illés vagy te?" De kijelentette: "Nem az vagyok." - "A próféta vagy te?" Így válaszolt: "Nem."
22 Ezt mondták tehát: "Ki vagy? - hogy választ adhassunk megbízóinknak: mit mondasz magadról?"
23 Erre ő így felelt: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában: készítsetek egyenes utat az Úrnak, ahogyan Ézsaiás próféta megmondta."
24 A küldöttek között voltak farizeusok is,
25 és ezek tovább kérdezték őt: "Miért keresztelsz tehát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta?"
26 János így válaszolt nekik: "Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek,
27 aki utánam jön, és akinek saruja szíját megoldani sem vagyok méltó."
28 Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.
Copyright © 1975, 1990 Hungarian Bible Society